Socialinės ir pedagoginės‑psichologinės daugiakalbystės problemos

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK, XXVIII (1989) NYELVI KAPCSOLATOK IR KÖLCSÖNHATÁSOK KÉTNYELVŰSÉG, NYELVI KÖLCSÖNHATÁSOK. LITVÁN NYELV VYTAUTAS ŠERNAS SZOCIÁLIS IR PEDAGÓGIAI-PSZICHOLÓGIAI TÖBBNYELVŰSÉG PROBLÉMÁK Tanácsok Az Unióban a következő 127 nyelvcsaládok 36 vannak jelen: 25 ibériai–kaukázusi, 24 török, indoeurópai, 22 mongol, tunguz, mandzsu és finnugor. 20 Jó néhány olyan állam ismeretes (Kanada, Svájc, India, Belgium, Kína, Indonézia, Puerto Rico, Törökorir szág stb.), ahol a különböző népek a saját nyelvükön beszélnek (az államok többnemzetiségűek, de a népek egynyelvűek). A Szovjetországra is jellemző a regionális egynyelvűség. Az oroszok a Szovjetország lakosságának mintegy felét teszik ki: 52,4 9%, t. y. 137 397 000 iš 262 085 000 (1979 m.). A kétnyel- — vű oroszok között 3,6 % (Becraux 1980, 41, 42). Létezik ir többnyelvűség?, amikor egy köztársaságban, például a SzovjetLitvániában több típusa működik: litván–orosz, orosz–litván, litván–lengyel, — lengyel–litván stb. — — — ir A többnyelvű köztársaság nyelveinek kölcsönhatását vizsgálva figyelembe kell venni a társadalmi, pedagógiai-pszichológiai2 jelenségeket, törvényszerűségeket, sajátosságokat. į jų ir A társadalmi többnyelvűség néhány problémája. Ezek olyan régiek, ir mint maga az emberiség. Hetven év alatt A Szovjetunióban e téren már sok mindent elértek: a X pártkongresszuson, Lenin V. részvételével, jóváhagyták az oroszországi népek oktatási programját, amelynek nyomán megteremtődtek az előfeltételek az egyes népek ir és nemzetiségek kultúrájának, nyelveinek fejlődéséhez, és kibővültek e nyelvek használati körei; az anyanyelvű dokumentációt a népgazdaság minden ágában, a gyárakban vezették; megkövetelték, hogy felelős tisztségekre olyan embereket į nevezzenek ki, akik jól beszélik a helyi lakosság nyelvét, és ismerik annak pszichológiáját, életmódját. jų ir Különböző nyelveken szépirodalmat, ismeretterjesztő irodalmat, publicisztikát és periodikákat kezdtek kiadni. Mindez elősegítette az anyanyelv felvirágzását. Ma azonban, a litván nyelv államnyelvvé nyilvánításáról szóló törvény elfogadása előtt, egészen más helyzet alakult ki: az anyanyelv használati körei erősen beszűkültek, a vezetők nem tudhatták a nyelvet stb. ir „Nacionalinių santykių praktikai daug skolinga mūsų teorinė mintis. Juk tai faktas, draugai, kad, užuot aktyviai tyrę realius reiškinius naciona- * Terminu „daugiakalbystė“ (rus. MHoros35raxe, vok. Mehrsprachigkeit, angl. multilingualism, pranc. A poliglossziával) a több nyelv különböző célokra történő gyakorlati (nem elméleti) használatát jelöljük (hallgatás, beszéd, írás, olvasás, fordítás vagy az összes nyelvi tevékenységtípus együttesen). Szükség esetén a többnyelvűséget háromnyelvűsį égre, négyvagy többnyelvűségre lehet felosztani ir t. t. Amikor az iskolai nyelvtanul3—4 ásról beszélünk, feltételesen mi is használjuk a „többnyelvűség“ (iskolai, ne szociológiai) terminust. Külföldön sok szerző használja a terminust „kétnyelvűség” a nyelvek számától függetlenül. A kétnyelvűség fogalma valószínűleg leginkább akkor hasznos, amikor csupán két nyelv történelmi, ir genetikai és strukturális kapcsolatait vizsgáljuk. * Más ir megközelítések is lehetségesek: történelmi, földrajzi, szociológiai, nyelvészeti, grafikai (az írás kialakulása alapján) ir stb. 135 A nemzeti kapcsolatok [...], szférájában társadalomtudományaink egyes szakemberei hosszú időn át olyan „üdvözlő” jellegű értekezéseket alkottak, amelyek néha inkább emelkedett pohárköszöntőkre emlékeztettek, mint komoly tudományos kutatásokra. El kell ismerni, hogy a nemzeti kapcsolatok terén elkövetett hibák megnyilvánuljų ásai árnyékban maradtak, vagy nem volt szokás beszélni róluk” (Gorbacsov 1987 01 27). A társadalomtudományok hiányosságai a nemzeti kapcsolatok kutatásában ir jellemzőek a szociolingvisztikára és a társadalmi többnyelvűség problémáinak elemzésére: 1. A Szovjetunió nemzeti kisebbségeinek, amelyek az ország teljes lakosságának felét teszik ki (a népszámlálási adatok szerint), meg kell tanulniuk az orosz nyelvet, anyanyelvük mellett, az Oroszországban, Lengyelországban stb. élő kisebbségeknek pedig jól kell tudniuk az államnyelvet, a litván nyelvet. (47,5 94) A Szovjetunió (1979 m. népoktatási be rendszere elérte, hogy a litvánok jól megtanulják az orosz nyelvet. A Litvániában működő nem litván tannyelvű iskolákban azonban egyelőre nagyon rosszul oktatják az államnyelvet, a litván nyelvet. De milyen kétnyelvűségi típusra törekszünk: az adekvát, két nyelv párhuzamos használatára; 1) (A ir B) a nyelvi asszimilációra, amikor 2) az A nyelv átadja helyét a B nyelvnek; 3) a nyelvek keveredésére, amikor az A és B nyelvből új nyelvi rendszer alakul ki? }]} 彩神争霸官方 qq天天中彩票 Houdini? leby Ebben a kérdésben az országban nincs egységes álláspont. 1950—1965-ben kampány zajlott — a „Pycckuii S35IK B HAIHOHaJIbHOM mIKOJIe“ folyóiraton és más csatornákon keresztül — a nyelveknek a kétnyelvű tudatában való keveredésére törekedve, azonban a megcsonkított A vagy B nyelv miatt szenved a termelés, zavart szenved a kommunikáció, az információ operatív továbbítása és különösen maguk a nyelvek. A kétnyelvűségnek egy másik irányát is megfigyelték: a nyelvek asszimilációját. Már a hetvenes évek elején a megkérdezett komik, marik, mordvinok, udmurtok, oszétok, csecsenek, burjátok, ingusok és kabardok 60—70 94%-a folyékonyan beszélte anyanyelvét és az orosz nyelvet (Įlemepunes 1973, 93). Az 1959., 1970. és 1979. évi népszámlálási adatok azt mutatják, hogy az egyes kis népek lakosságának egyre kisebb része jelöli meg saját nemzetisége nyelvét anyanyelveként, vö. (a népszámlálások évei szerinti sorrendben- ): 54,9 9% —51,3% —43,1 94% evenk; 93,9 94— 81,6 9%, —78,3 9%, csukcs; 81,4% —589,—46,4 9%, evenk; 86,3 95 —69,1% —55,8 % nanaj. 76,3% — 49,5% — 30,6% nyelvi. Azonban észbe kaptak, és 1980-ban elfogadták az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsának „Az északi népek lakta területek gazdasági és társadalmi fejlődésének további előmozdítására irányuló intézkedésekről” szóló határozatát. E határozatban szó esik az olyan különféle intézkedések szükségességéről is, amelyek elősegítenék az északi népek nyelveinek fejlesztését, valamint írásrendszerük nyelvészeti és szociológiai vizsgálatát. A szovjet kormány tehát az asszimilációs kétnyelvűséget is elutasította, mivel „hazánkban a nemzeti kapcsolatok — a valós élet eleven kérdései. Rendkívül figyelmesnek és tapintatosnak kell lennünk minden olyan területen, amely az emberek nemzeti érdekeit és nemzeti érzéseit érinti” (Gorbacsov 1987, 54). Figyelemre méltóak Č. Ajtmatov szavai: „...egyesek, akik örökké sietnek, azt mondják, hogy nincs szükség nemzeti nyelvekre [...], és gyorsabb egybeolvadásra szólítanak fel. Az ilyen nemzeti nihilizmus, noha az internacionalizmus utánzásába rejtőzik, valójában még reakciósabb, mint maga a nacionalizmus [...]. A világ attól szép, hogy soknyelvű és sokarcú. „Ilyet maga a természet teremtett” (V3Becrus 1987 06 20). Minden nemzet élni akar, meg akarja őrizni a nyelvét. Az asszimilációs politika a kapitalista világra jellemző, amely „malomhoz hasonlóan” felőrli a nemzeti különbségeket (lásd Lenin 1959, 34). A lenini nyelvpolitikától idegen az asszimilációs kétnyelvűség, az asszimilációs politika. 136 Ir ez a Szovjet hatalom, annak lenini nyelvpolitikája hatalmas vívmánya, az ország kultúrájának kincse, büszkesége. Továbbá V. Lenin rámutatott, hogy a nyelvpolitika kérdésének vizsgálatakor nem szabad szembeállítani a nemzetit az össznemzetivel, mindkettőt össze kell hangolni ir (Lenin (M., 1982). T. 45. P. 240). A saját nemzetünk és nyelvünk iránti szeretet ápolása nem nacionalizmus. Elfogadható a kétnyelvűség harmadik iránya: a nyelvek adekvát A ir B párhuzamos használata, azonban mindegyik a maga rendeltetése szerint: mondjuk, a litván mint köztársasági államnyelv, az orosz pedig mint a — o — SZU népei közötti érintkezés nyelve. A szociológusok, pedagógusok és pszichológusok összehangolt erőfeszítései szükségesek ahhoz, hogy a kétnyelvűség e típusát a köztársaság lakossága körében ir céltudatosabban alakítsák. Az ir oktatási, kulturális és termelő intézményeknek, vállalatoknak és szervezeteknek minden tekintetben o segíteniük kell a tudósok által kidolgozott koncepció megvalósítását; ugyanakkor feltétlenül el kell zárni az utakat a nyelveknek az emberek tudatában való keveredése előtt. 2. A kétnyelvűség lehet egyoldalú: a (4 lakosság kétnyelvű, B — egynyelvű), ir illetve kétoldalú, amikor A ir B a lakosság kétnyelvű. 1979 m. a népszámlálási adatok azt mutatják, hogy az orosz nyelvet második nyelvként Litvánia területén szabadon beszéli 48 94 a lakosság, iš jų 52,2 9% a litvánok, 61 %, a lengyelek, 44,9 9, a 46,3 94 beloruszok, az ukránok, 29,8 % a zsidók, 34 9, a lettek, 49,7 9, tatárok, 35 %, cigányok, 65,4 % a köztársaságban élő egyéb nemzeti kisebbségek. A litvánt anyanyelvként, második ir nyelvként folyékonyan beszélő lakosok: jól 859, beszélnek ją 55,8 9%, lettek, 45,5 %, cigányok, 36 % oroszok, 32,5 9% zsidók. Iš összesen ennyi más nemzetiségű kétnyelvű lakos van 28,1 %. Köztársaságunkban inkább az egyoldalú kétnyelvűség dominál: még 52,2 94 a litvánok folyékonyan beszélnek oroszul, miközben az oroszok (36 %), lengyelek (11,6 9%), fehéroros- (12,9 94) ir zok ukránok (15,5 94) ennyivel 1,5—3—4 kevesebben beszélik a helyi lakosság nyelvét. Úgy tűnik, Litvánia vendégszerető az idelátogatókkal szemben, akárcsak ir jų a kultúra iránt (Liekis 1987 12 12). Emlékezetir ünkben kell tartani ezeket V. Lenin szavait: „Mivel a nacionalizmus maradványai a nagyorosz sovinizmussal szembeni védekezés sajátos formáját jelentik, ezért a nagyorosz sovinizmussal folytatott határozott harc su a nacionalista maradványok leküzdésének legbiztosabb eszköze“ (Lenin 1978, 334—335). Amint azt mutatja az SZKP által CK szervezett „A nemzeti kapcsolatok fejlődése az érett szocializmus körülményei között“ című össz-szövetségi konferencia ne anyaga, jól meg kell tanulni az orosz nyelvet mint a Szovjetunió népei közötti érintkezés ir eszközét, de arra kell törekedni, hogy „az ir oroszok, a többi nemzetiség képviselői, akik a köztársaság iskoláit elvégzik, jól ismerjék az alaptöbbség nyelvét, ismerjék, érezzék ir és jų tolerálják annak pszicholóir giáját, mindennapi életét és kultúráját. — V. Š.). Ez lehetővé teszi majd, hogy aktívabban felhasználják őket a népgazdaságban, a pártés államapparátusban, valamint a kulturális élet ir területén” (Bocmarsrsars ... 1982, 52). Ennek szintén nagy jelentősége van a köztársaság lakosságának internacionalista és hazafias, a kölcsönös tisztelet és tolerancia szellemében történő nevelésének javításában. A kölcsönös kétnyelvűség kialakításában segítséget nyújt a ir 1987 m. tavasszal elfogadott az LKP CK határozata „A köztársaság nemzeti kapcsolatainak tökéletesítését és az internacionalistir a-hazafias ir nevelés hatékonyságának növelését szolgáló intézkedésekről- ”, amely többek között kimondja: „Minden tekintetben [...] segítséget kell nyújtani a litván nyelv elsajátításához a köztársaság azon lakosainak, akik még nem tudják” (Igaz, 1987 04 02). Ši a gondolat a litván ir mint államnyelvről szóló törvényben rögzítve van. Elfogadható a kölcsönös kétnyelvűség iránya, amikor a kapcsolatban álló felek ismerik egymás nyelvét. Ahhoz, hogy a köztársaság más nemzetiségű lakosai megtanulják a litván nyelvet, szükséges: a litván nyelv iránti igények rendszerének 137 kialakítása; a litván mint nem anyanyelv tankönyveinek önálló tanulás céljából történő kiadásra való előkészítése, valamint megfelelő ir fonokresztomátia biztosítása; a kiadók kötelezése arra, hogy a köztársaság lakosságát rendszeresen ellássák szótárakkal ir és szótárfüzetekkel jų ir (litván–orosz stb.); a — litván nyelv ir oktatására fordított idő növelése az orosz és lengyel középiskolákban, az óraszámot egyenlővé téve a litván iskolákban az orosz ir nyelvre fordított órák számával; megkezdeni a litván jį su nyelv és irodalom tanárainak képzését az orosz és lengyel iskolák számára; az alsó tagozatokban a litván nyelvet csak litvanisták taníthassák; törekedni arra, hogy a köztársaság alapiskoláit végzett más nemzetiségűek ir tovább ir a PTM-ben, technikumokbir an és felsőoktatási intézményekben a fő tantárgyakat litván nyelven tanulhassák; ösztönözni disszertációk írását a litván iš nyelv és irodalom ir oktatásának módszertanáról az orosz és lengyel iskolákban; orosz és lengyel iskolákat nyitni megerősített litvánnyelv-oktatással. A „Czerwony sztandar”, a „Tėvynės šviesos”, a „Komjaunimo tiesos”, a „Sovietskaja Litva”, a „Švyturio” és más szerkesztőségeknek szélesebb körben kellene népszerűsíteniük a litván nyelv tanulását a köztársaság lengyelei és oroszai körében, segíteniük e nyelv tanulási motivációinak és szükségleteinek kialakítását, valamint módszertani ajánlásokat közölniük. 3. K. Garšva és J. Trifonov 1985—1986-- ban gyűjtött adatai szerint az 1075 megkérdezett közül 78,2 94 jelezte, hogy szeretne megtanulni oroszul beszélni, olvasni és írni, 6% — olvasni és írni, 11,8 9, — csupán kommunikálni. 73,2 % der Russen gaben an, Litauisch sprechen, lesen und schreiben lernen zu müssen, 3,4 % — nur lesen und schreiben, 18,6 % — nur sich verständigen zu können, und 4,6 % antworteten nicht. Die vorgelegten Daten zeigen, dass das Hauptziel des Russischunterrichts an den allgemeinbildenden und spezialisierten Mittelschulen der Republik umfassend sein sollte: nicht nur die Umgangssprache zu lehren, wie es im gegenwärtigen Russischlehrplan für die Klassen V—IX an Schulen mit litauischer Unterrichtssprache empfohlen wird, sondern auch das Lesen und Schreiben. Dasselbe Ziel sollte auch in den Litauischlehrplänen für Schulen mit russischer und polnischer Unterrichtssprache verfolgt werden. 4. Beim Aufbau der nationalen Schule ist es notwendig, die Erforschung der Dreisprachigkeit unverzüglich auszuweiten. Daran sind nicht nur Pädagogen, sondern auch Psychologen, Physiologen und Soziologen zu beteiligen. Denn Wissenschaftler der Republik, des Landes und der Welt sprechen sich entschieden gegen das Erlernen einer zweiten oder dritten Sprache aus, solange sich die Muttersprache in der Psyche der Schüler nicht gefestigt hat, solange sie nicht zum Kommunikationsmittel geworden ist und solange nicht begonnen wurde, die geschriebene Muttersprache zu erlernen (vgl. Jacikevičius 1970, 27, 51, 80, 250, 255; Pycckuii s3bIK B HAUMOHAJILHOH IIKOJIC 1987, 21; Baiūupaiūx 1979, 129—131, 139—142; Balčikonis 1978, 106; Daukšytė 1980, 141; Laužikas, Ulvydas, Vabalas-- Gudaitis, Komenskis, Sauvugeot u. a.). Soweit ich bei der Untersuchung des Erlernens mehrerer Sprachen beobachten konnte, kann das Erlernen von drei Sprachen in der frühen Kindheit verschiedene unerwünschte physiologische und psychische Erscheinungen hervorrufen, insbesondere bei Schülern mit schwächerer Psyche und Gesundheit, langsamerem Wachstum u. a.: Beim Schreiben werden die Alphabete der Sprachen vermischt, in der Psyche der Schüler werden Begriffe und Sprachsysteme miteinander verwechselt. Ez a spontán többnyelvűség akadályozza az orosz, az anyanyelv és más nyelvek tanulását. Ugyanakkor ez a tanulók dadogását is előidézh138 ar eti, lassíthatja a gyermekek pszichikai és kognitív képességeinek fejlődését, mivel a gyermeknek sok energiát és időt kell fordítania az új, interferáló anyag elsajátítására. És még valami: mennyi erőfeszítést igényel majd a tanártól és a gyermekektől, hogy megőrizzék emlékezetükben a nyelvórákon megszerzett információt?! És milyen gyakorlati jelentősége lesz a gyermek személyiségének formálásában annak, hogy az alsó tagozatban, mondjuk, megtanul 200 szót az orosz mint második nyelvből? Az egyetlen előny talán csak az lehetne, hogy könnyebb elsajátítani az idegen nyelv helyes kiejtését. Ar ne több hasznot hozna egy intenzív idegennyelv-kurzus, amelyet V— a XII. osztályokban?.. 5. Ha több nyelvre akarunk megtanítani, néha egyiket sem tanítjuk meg kellőképpen: sem az anyanyelvet, sem az oroszt. A tanulók ne nemcsak hogy nem tudják összefüggően kifejezni gondolataikat, hanem ir írástudatlanok is maradnak. Ez különösen a litván tų tannyelvű iskolák tanulóira jellemző, ahol erős az orosz ar és lengyel nyelvi környezet. Például egy vilniusi PTM-kurzus I tanulói megírták a legegyszerűbb litván nyelvi IX osztálydiktálást, amelyet a tanár így értékelt: egyesek 22 ir 4 kettesek. Hármast ar vagy négyest senki sem kapott. Úgy látszik, hogy az ar orosz és lengyel nyelvi környezetben működő litván tannyelvű iskolák tanulói számára meg kell erősíteni a litván nyelv oktatását, meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a megfelelő litván nyelvi ir fakultatív órákra stb. járjanak. 6. 1913-ban V. Lenin a „Kritikai megjegyzések a nemzeti kérdésről” című cikkében ezt írta: „Mindenféle feudális elnyomás, mindenféle nemzeti elnyomás, mindenféle egy nemzetet vagy egy nyelvet megillető kiváltság megszüntetése a proletariátusnak mint demokratikus erőnek kétségtelen kötelessége” (Lenin 1983. T. 24. P. 128). A kiadott könyvek számát tekintve köztársaságunk nagyon elmarad az országos átlagtól, az OSZSZSZK-tól, Észtországtól és más köztársaságoktól (vö.: 1985-ben a Szovjetunió 100 lakosra vetítve 778 könyvet adott ki, az OSZSZSZK —1206-ot, a Lett SZSZK — 664, Észt SZSZK — 1131, o Litván SZSZK csupán 612). A Litván SZSZK elmarad a periodikakiadványoir k, tudományos könyvek ir és brosúrák kiadásában (lásd: Liekis 1987 12 12). Ezenkívül a járási – például az Alytusi, Raseiniai és más járások –, valamint egyes városi könyvesboltokat elárasztják a litván írók orosz nyelvű könyvei, amelyeket kevesen vásárolnir ak, ugyanakkor ha valaki nagyon szeretné, nem juthat hozzá e szerzők műveihez litván nyelven. A könyveket nem kellő mértékben a keresletük figyelembevételével adják ki és terjesztik. Ha az OSZSZSZK-nak 1988-ban 16 idegen nyelv oktatására szolgáló, 160 nyomdai ív terjedelmű gyűjteményt kellett kiadnia, akkor a Litván SZSZK-nak csupán egyet (3—5 évente), 5 nyomdai ív terjedelemben, és azt is rotaprinttel. Az ilyen és hasonló dolgok bizonyos disszonanciát alkotnak, megsértik V. Leninnek a proletariátushoz mint demokratikus erőhöz intézett intelmét — „szüntessék meg az egy nemzet vagy egy nyelv kiváltságait”, negatívan hatnak az internacionalista érzések kialakítására. Egy percre sem feledkezhetünk meg arról, „hogy soknemzetiségű államban élünk, ahol minden gazdasági és társadalmi, kulturális, jogi döntés mindig közvetlenül érinti a nemzeti kérdést is. Cselekedjünk lenini módon: maximálisan fejlesszük minden nemzet, a Szovjetunió minden népének potenciálját” (Gorbačoviovas 1987, 54). Erős nemzet — erős állam! A többnyelvűség néhány pedagógiai-pszichológiai problémája. Felhívom a figyelmet a több nyelv tanításának legfontosabb kérdéseire. į 1. A poliglott pszichéjében a nyelvi jelenségek Ščerba L. szerint bizonyos asszociációs rendszereket alkotnak, amelyek egymással különböző módokon léphetnek kapcsolatba: 1) a két nyelv két különálló, autonóm asszociációs rendszert alkot, amelyek között nincs kapcsolat (az autonóm gondolkodási területek, a tiszta kétnyelvűség); 2) egyetlen közös, differenciálatlan, kevert asszociációs rendszer alakul ki. Ebben az esetben „a nyelv minden elemének [...] megvan a közvetlen megfelelője egy másik nyelvben, a fordítás a beszélők számára semmilyen nehézséget nem okoz [...] 139 Talán pontatlan lenne azt mondani, hogy az emberek, akikről beszélünk, két nyelvet tudnak: csak egyet tudnak, azonban a nyelvnek két kifejezési ši formája van, hol az egyiket, hol a másikat használjáir k“. (Illep6a 1958, 48). Ši a többnyelvűség formája nyelvi interferenciát idéz elő az egyén pszichéjében. A gyakorlat azt mutatja, hogy a spontán többnyelvűség általában kevert. A körülményei között megtanult beszéd A beszéd tele van lexikai, szintaktikai és kiejtésbeli idegenszerűségekkel. L. Ščer elismeri a ba kevert többnyelvűség korlátozásának egyetlen módját — „a tanulók anyanyelvére való tudatos támaszkodást“ (Illep6a 1958, 57). Így a többnyelvűség pedagógiai kialakítása szorosan összefügg su az egyik nyelv belső törvényszerűségeinek ir szabályai (interferencia, ir transzpozíció) átvitelével egy másik nyelvre a kiejtés, a lexika, a frazeológia, a grammatika, a helyesírás, a grafika, a központozás, valamint a stilisztika területén (lásd: B3ammoneiictsue... 1971; Illspkac 1976, 150—189; Šernas 1979, 35—39 ir és mások ). Tehát a köztársaságban a nyelvek tanításának és tanulásának hozzá kellene járulnia a tudatos, összehangolt többnyelvűség kialakításához, el kellene zárnia az utat az iskolások és egyetemi hallgatók pszichéjében kialakuló spontán többnyelvűség to előtt, ez azonban ténylegesen jelenleg nincs így. Erről a litván, orosz, idegen stb. nyelvi ir programokat, tankönyveket elemezve győződünk meg. 2. Az iskolásnak, egyetemi hallgatónak más nyelvek gyorsabb (87 elsajátítását (a litván, ir orosz és idegen nyelvek tanárainak véleménye szerint) a következők segítik: a potenciális szókincs használatának képessége, amikor az ismeretlen, származékos szavakat az adott nyelv megtanult alapszavai alapján értik meg (így vélekedik 76 9, a megkérdezett tanárok); nemzetközi lexika (82,7 %); a szótár operatív használata (74,8 95); képszerű nyelv, a készség kialakítása ją (50,8 mondat 95); elemzésének tapasztalata, a nyelvi (74, 8%); hiányosságokkal szembeni intolerancia (77,3 94); a tanulók emlékezetének (89,3 9%); fejlesztése, fordítási készségek (68 95); a logikus gondolkodás képessége, (89,3 94); jegyzetelés (68 94) ir recenzióírá- (65,3 %) si készségek; az ir olvasástechnika megértése (88 %); a kifejező olvasás készségei (78,7 945); a korrekció és ir önkorrekció alkalmazása, az (77,3 9%); írástechnikai készségek (90 95); helyesírási figyelem (88 05) ir vö. A nyelvi su interferencia jelenségei ellen – amint azt az említett litván, orosz és idegennyelv-tanárok válaszai mutatják – a ir nyelvi rendszerek és jelenségek gyakorlati összevetése segít; litván nyelvről más nyelvre vagy más nyelvekről litván nyelvre készült iš fordítások; į szituációs gyakorlatok; iš csak egy nyelven į végzett gyakorlatok; a modellezés alkalmazása; kontrasztív, fonetikai, stilisztikai gyakorlatok; a szöveg sokoldalú elemzése. Az új nyelv belső rendszerének jelenségei közötti interferencia leküzdésében rajzok segítenek (mondjuk: 34MOK ir 3aMOK). 3. Áttekinti į ezeket a nyelvpedagógiai alapelveket, jų szabályokat, amelyek az anyanyelv, valamint az ar orosz mint idegen nyelv tanulására jellemzőek (bővebben lásd: Illspuac 1976, 100— 190): a funkcionális-heurisztikus a) elv, amely megköveteli: az oktatási rendszer funkcionális ne grammatika és nyelvi minimum alapján történő kialakítását, különféle heurisztikus oktatási módszerek, algoritmusok, b) sémák széles körű ir alkalmazását; a tudatos és intuitív nyelvtanulás su összehangolását, a c) tudatalatti szférájához kapcsolva; a vizsgált nyelvi jelenségek gyakorlatokban való ir ismétlődésértų ől, valamint a gyakorlatok fokozatos nehezítéséről való gondoskodást; az integráció elvét, amely azt mutatja, hogy a konkrét céloknak megfelelően komplex módon szükséges tanítani a į nyelvet, folyamatosan figyelembe véve a ir különböző nyelvi tevékenységtípusok és ir nyelvi szintek kölcsönös ir kapcsolatait és meghatározottságát, valamint felhasználva és fejlesztve a tanulók különféle kognitív képességeit: a gondolkodást, a képzeletet, az érzelmeket, az akaratot, a figyelmet és az emlékezetet 140 (vizuális, auditív, motoros; rövid távú, ir hosszú távú); a deduktív és induktív új nyelvi anyag ir bevezetését annak rendszerezésével folyamatosir an összehangolni, a nyelvi készségeket fejleszteni; a pozitív beállítódás kialakításának elvét, amely három, a beállítódás létrehozását szabályozó szint kialakítását ir követeli meg: kognitív a) (megismerési), amely az su interiorizált értékcélokkal, a tanuló hallgató értelmi beállítódásával, a pozitív ar érzelmek, az affektus, a dúr b) (a tevékenységre való állandó pozitív készenlét) állapotát ir c) tevékenységet (alkotó, nyelvi, értelmi, tanulási ir stb.), amikor az ember su örömmel valósítja meg céljait, elgondolásait (lásd: Šernas, Ramoškienė 1987, 168—177; Šernas 1987, 110—112); a helyzeti-tematikus elvet, amely megköveteli a felhasználható, természetes ir kommunikációs helyzetek ir megteremtésének biztosítását, és a kijelölt témák szerint ma tervszerűen ir gazdagítja a nyelvet és a személyiség szellemi világát; a nyelvi kultúrák oktatás során į megvalósuló ir kölcsönhatásának figyelembevételét, amelyet megfelelő elméletek támasztanak alá (Ispuac 1976, 150—188). A szociológiai problémák vizsgálata azt mutatja, hogy ką a köztársaságban a nyelvek működésének továbbfejlesztésével és folyamatos javításával kell azt tökéletesíteni. A pedagógiai ir és pszichológiai problémák elemzése valós utakat tár fel az egyén tudatában kialakuló összehangolt, koordinált többnyelvűséghez, annak érdekében, hogy gyorsabban felszámoljuk a Litvániában igen elterjedt spontán, kevert többnyelvűséget. IRODALOM Lenin V. A proletár internacionalizmir us nemzetiségi politikai kérdései. V., Lenin 1959. V. Az SZKP a proletár internacionalizmusról. V., 1978. M. Gorbacsov beszéde Az SZKP CK januári plénumán // Igaz, 1987. január 27. Gorbacsov M. Október ir átalakítás: a forradalom folytatódik. V.: Mintis, 1987. Balčikonis J. Válogatott írások. V., 1978. T. 1. P. 106. Daukšytė J. A litván és az ir orosz nyelv tudásszintjének összehasonlítása a korai–késői ir kétnyelvűség kialakulása eredményeként // Az ir oktatás és nevelés kérdései. V., 1980. P. 77—78. Jacikevičius A. A többnyelvűség pszichológiája. V.: Mintis, 1970. Liekis A. Sajtó és ir kultúra // Irodalom ir művészet, 1987. Gruodžio 12. Šernas V. A ir testvériség barátságának nyelve // Kommunista, 1983. Nr 10. P. 25—28. Šernas V. A nyelvoktatás egyes pedagógiai és szociológiai ir aspektusai a többnyelvűség körülményei között // A szociális lingvisztika problémái: A litván nyelvészet kérdései, XIX. V.: Tudomány, 1979. P. 35—40. Vaddisznó V. A pozitív beállítódás kialakításának alapelve a pedagógiai folyamatban // A társadalmilag aktív, harmonikusan fejlett hallgatói személyiség nevelése a következők végrehajtásával SZKP XXVII. kongresszusának határozatai. V., 1987. P. 110-112. Jlenun B. M. Ilona. cobp. cou. T. 45. Becruukr cratuctuku. 1980. Ne 7. C. 41, 42. A tanulási folyamat B készségei / [Tox pen. B. Illspraca. Bumnsaroc, 1971. BocnursiBars yOekICHHBIX NATPHOTOB-WHHTEPHALHOHAIHCTOB. M., 1982. Aemepnes FO. Pa3BuTHe HAUMOHANBHLIX S3BIKOB H S35IKA MEXRBALHOHAJILHOTO OGIIEHHS /l Kommynuer., M., 1973. Ne 1. Pycckuii A35IK B HALHOKHAJILHOŽ IIKOJIe (MpoGnems! muErBoMHIaKTHKH). | [Ton pen. H. M. Manckoro x M. 3. Bakeeso#t. M.: IMenaroruxa, 1977. 141 Illapuac B., Pamomkene A. [IpHHUMI coO3jjaHHa riežjaroruueckoH YCTAHOBKH KaK OCHOBa Pa3BHTHS CaMOcTOSTEJIbHON yueOHONH NeATEebHOCTH || Hay4. tp. By30B JlutCCP. [leaaroruka, T. 22. 1987. C. 168-179. Illapsac B. Ouepks ro THHTBOAMJAKTHKE. BHIIbHIOC Moxkcnac, 1976. lllepča JI. B. H36pannbie paboThl M0 A3BIKOZHAHHIO H ¢doueruxe. JI., 1958. T. I. COLIMAJIBHBIE H TEJATOI'MKO-IICUXOJIOTMYECKHE IIPOBJIEMbI MHOI'OSI3bIYIMS Pesiome Ha OCHOBe MCCIENOBAHHS, aHAJIH32 CONKHAJILHbLIX ABJICHUN B pecryOjInKe H CTpaHe [e/aeTcs HECKOJIBKO BBIBOJOB, BaKHBIX [UIs Aa/ibHeIIero GyHKUMOHHPOBAHMS [BYH MHOTIOS3bIYHA CPEIH HACEJICHHS PeciyG/IHKH, KOPPEKTHPOBKH CO3JĮABINETOCHA COCTOSHHA (KOHKPETHBIC LEAH H 3a1a4u 06yueHusi pycCKOMY, JIMTOBCKOMY KaK BTOPOMY; HEOOXOAMMOCTb HCC/ICIOBAHMS PAHHEr0 MaccoBoTO TDEXbABbIHHA; HEOOXOAMMOCTh KOPPEKTHPOBKH M3aTe/IbCKOi paboThi, okasasueiics B JiuTBe Ha GoJiee HU3KOM YPOBHE, YM B APYrHX pecryOinukax, H Ap. ). B cTaTbe BLUIBHTAIOTCA H HEKOTODBIL, Hanbonee BaxHbIE, MEIArOrHKO-TICHXOJOTHYECKHE IMNOJIOXEHHA, HMetolme 6obiIoe TeopeTHyecKOe H MpPaKTHYECKOE 3HAYEHHE [JIS COTJIACOBAHHOrO, KOOPAMHHPOBAHHOIO M3YYCHHS HECKOJIbKHX A3bIKOB (Y4eT NMPHHIHIIOB JIMHIBOAHAAKTHKH, HCITOJIb30BaHHe (HIIONOTHYECKOTO H A képzendők és mások csoportjai. ).