Profesorius Antanas Salys – žmogus ir mokslininkas

A LITVÁN NYELVÉSZET KÉRDÉSEI, XXXIV (1994) A LITVÁN NYELVJÁRÁSOK ÉS KUTATÁSUK Algirdas SABALIAUSKAS ANTANAS SALYS PROFESSZOR — AZ EMBER ÉS A TUDÓS Hol vannak a szótáram cédulái? Betegségében is a szótár ládái miatt aggódott. Hallgató. A. Salys pasispengia (= igyekszik. —A.S.) A. Vireliūnas és A. Varna révén megszerezni a „Lietuvos žodynas” ládáit [...] Ezek a ládák nem Būgát illetik, hanem Litvánia kincsét. Nehéz írni. A levél miatt a fejem egyre jobban fáj. Jó napot kívánok! Gratulálok A. Salysnak. K. Būga. Ezek a már súlyos betegség által megtört, alig tollat forgatni képes kézzel írt sorok, a nagy litván nyelvkutató sorai, véleményem szerint nagyon megfelelő mottóul szolgálnának egy valamikor megírandó Antanas Salys-életrajzhoz. Kazimieras Būga fontos szerepet játszott a leendő tudós, A. Salys életében. Mielőtt Kaunasba érkezett volna tanulni, ez a „százéves žemaitijai tanyán, Reketės pablendžiavyban, magas, sűrű fák között” felnőtt fiatalember még keveset hallott K. Būga professzorról. Szakmánk megválasztását nem együnk esetében a tanárok döntötték el. Így történt ez A. Salys esetében is. Amikor a gimnázium ötödik osztályát Skuodasban elvégezve visszatért Telšiaiba, ott új litván nyelvtanár jelent meg: Matas Untulis. Rendkívül érdekes, szinte legendás személyiség volt. A Szaratovi Egyetemen jogot végzett külsősként, autodidakta litván nyelvészként, minden hatalom ellenségeként és rendhagyó pedagógusként képes volt tanítványaiban fellobbantani az anyanyelv iránti szeretet lángját. Hálával emlékezik meg róla nem egy kulturális dolgozónk önéletrajzában. Egyébként e sorok szerzője is látta egyszer M. Untulit. 1952 áprilisában Vilniusban köztársaságközi lexikográfiai konferenciát tartottak, amelyen megvitatták az akadémiai „Lietuvių kalbos žodynas” új szerkesztési utasítását is. Negyedéves hallgatóként érdekes volt számomra szemügyre venni az akkori nyelvészek arcát, meghallgatni szavaikat. A konferenciáról a legélénkebben M. Untulira emlékszem: A Tudományos Akadémia üléstermének sarkában, csavarozott fémlépcsőn ült egy kis termetű, púpos emberke. Bár a teremben elég meleg volt, elnyűtt paraszti posztókabátot viselt, mellette valami koldustarisznyához hasonlót 30 helyezett el, a szótári cédulákat nézegette, és csak időnként emelte fel a fejét, hogy rápillantson valamelyik felszólalóra. Amikor én, nem emlékszem már, kitől, megkérdeztem, „ki az a koldus”, azt a választ kaptam, hogy ő a jelenleg tárgyalt szótár szavainak gyűjtője, Matas Untulis. Fél évvel később Endriejavas környékén életét vesztette!. Matas Untulis elmagyarázta a hatodik osztályos gimnazistának, A. Salysnak, hogy nem minden jó és helyes, amit még könyvekben vagy újságokban is leírnak, hanem figyelni kell arra, hogyan beszélnek az emberek, és meg kell érezni, mi jó és mi rossz a beszédükben. Ez, mondhatni, A. Salys első nyelvtudományi szemináriuma volt Joną Jablonskįtól, akivel később az egyetemen találkozott. M. Untulis mindössze egy évig tanította A. Saljt. Ez az egy év azonban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az 1923-ban aranyéremmel végzett gimnázium után (többek között együtt végzett a későbbi neves lexikográfussal, Zuzana Jonikaite-tal) Antanas Salys a nemrégiben alapított első litván egyetemre menjen litván nyelvet tanulni. A kaunasi egyetemen még megtalálta két nagy nyelvészünket — Joną Jablonskįt és Kazimieras Būgąt. A. Salys azonnal kitűnt a többi hallgató közül. Így emlékezik Juozas Paukštelis író J. Jablonskis első előadására. Egy kis, félhomályos teremben várakoznak, „a Vilniaus utca elején, a »diákok temploma« mellett, az egykori kolostor régi, penésztől és nedvességtől bűzlő falai között”. [...] Ekkor kinyílik a terem ajtaja, és egy rövidre nyírt hajú, már nem fiatal, megőszült asszony betolja a kerekesszéket, amelyben az általam már látott professzor ül [...] Nézem — ősz feje remeg; nagyon öreg, sokkal öregebb, mint néhány évvel ezelőtt, amikor Palangán láttam. Valami megindultság vesz erőt rajtam. A teremben pedig csend van — senki sem mozdul. A professzor a kerekesszékben ismét végigsimít tenyerével az arcán, mintha nagyon elfáradt volna, mintha ezt a fáradtságot el akarná űzni. — Nos, kezdjük — hangja fáradt [...] Kinyitotta az előtte tartott füzetet, és olvasni kezd: —„Ahhoz, hogy jól végezzük el a munkát, jó munkásaink is kell, hogy legyenek”. Ki tudja kijavítani ezt a mondatot? Csend van a teremben. —A csend — jó ügy. Tehát ez a mondat jó? Egy derűs arcú, szőke fiatalember felemeli a kezét. —Tessék. —A „hogy”-gyal az infinitivusz nem használható — mondja a fiatalember, kissé žemaitis tájszólással. – —És mit mondana erre? —Ahhoz, hogy jól elvégezzük a munkát... —Helyes: ahhoz, hogy jól elvégezzük a munkát... žemaitis vagy —Salantaitól vagy Plungėtől? —Salantaitól... —Salantaitól... Ott a beszéd is tisztábban maradt fenn”?. 1 Nyelvi kultúra. 1991. 60. szám. Ez a kiadvány M. Untulis születésének századik évfordulójára készült. Azoknak az embereknek a visszaemlékezéseit közli, akik ismerték M. Untulist. ?Paukštelis J. Gyakran emlékszem rájuk. V., 1979. 73—75. o. 31 Az a fiatalember kétségtelenül A. Salys volt. Azonban vajon maga J. Paukštelis nem merte akkor megemlíteni, vagy a könyv kiadói óvatosságból törölték a vezetéknevet a szövegbiš ől®. Szinte nehezen hihető dolog, J. Jablonskis azonban felajánlja hallgatójának, hogy szerkessze Andrius Bulota által kiadott Žemaitė-- művek második kötetét (az elsőt maga J. Jablonskis szerkesztette). K. Būga előadásain A. Salys az első padban ül. ”Megkérdezte, honnan jöttünk, melyik nyelvjárásból, mivel ez fontos volt dialektológiai kurzusa számára. Mindig megkérdezte, hogyan nevezik azt a dolgot a te nyelvjárásodban. Így kerültem közelebbi ismeretségbe Būgával [...] Aztán egyszer, egy előadás után ezt mondja nekem: Tudod, nem volna kedved eljönni hozzám szótári titkárként dolgozni? —most szükségem van rá. Én természetesen megörültem — elsőéves hallgató voltam, akinek, úgy rémlik, másfél száz lites fizetést ajánlottak [...] Minden nap meghatározott, az előadásoktól szabad órákban vonultam be a szótár szerkesztőségébe, amely szintén a Szejm udvarán, egy régi, egykori őrházban működött. Ott volt elhelyezve a szótár összes kartotékdoboza dézés”*. Ezért volt az, hogy K. Būga halála előtt, amikor eszébe jutottak a „szótári dobozok- ”, mindig felidézte Sali hallgatót is. K. Būga ösztönzésére A. Salys első egyetemi szünete alatt kutatni kezdi szülőföldje, a žemaitėk nyelvjárásait, és megpróbálja meghatározni a dounininkusok és dūnininkusok közötti határt. Amikor azonban a szünet után visszatért Kaunasba, a Bölcsészettudományi Kar hirdetőtábláján egy cédula függött, amely szerint K. Būga professzor betegsége miatt ebben a félévben nem tart előadásokat... K. Būga halála a litván nyelvtudomány szörnyű tragédiája volt; ezt a tragédiát különösen az éppen első lépéseit megtevő kaunasi egyetem érezte meg. J. Jablonskis már súlyosan betegeskedett. Az elméleti nyelvészeti tárgyakat oktatta, és K. Būga halála után a Összehasonlító Nyelvészeti Tanszéket az akkor talán még nem kellőképpen litvánul tudó svájci Alfred Senn vezette. J. Jablonskis, látva a litván nyelv ilyen súlyos helyzetét, elkezdett azon fáradozni, hogy a kar két tehetségesebb hallgatója számára lehetővé tegyék a nyelvészet külföldi tanulmányozását. A választás A. Salysra és egy másik, már nevet szerzett hallgatóra, a „Panevėžysi Jablonskisra”, Pranas Skardžiusra esett. J. Jablonskis egykori tanítványának, az akkor oktatási miniszter Kazimieras Jokantasnak írt levelében ezt írta: „Két bölcsészhallgató, Ant. Salys és Pr. Skardžius — ők itt két éve nyelvészetet tanulnak litvanisztikával — látva, hogy karunk kevés szellemi táplálékot nyújt nekik (a karon jelenleg egyetlen nyelvész, a nyelv összehasonlító tudományú kutatója sincs), már régóta (K. Būga halála óta) el akarnak innen menni valamelyik németországi egyetemre, olyan felsőoktatási intézménybe, ahol ez a tudomány már megszilárdult, és megfelelő módon művelik. Ők már régóta foglalkoznak ezzel az ügyükkel, és állandóan így vagy úgy a fejemet törik, mindig tanácsot keresve arra, hogyan lehetne megvalósítani ezt a dolgot; felfogásom szerint számukra az volna a legjobb, ha továbbra is Németországban tanulnának [...] Mindketten (egy žemaitis és egy kelet-aukštaitis) valóban szilárd jelleműek és jártasak a nyelv, valamint általában a tudomány 3 Kniūkšta P. Emlékezzünk Antanas Salysra //Kalbos kultūra, 1992.” 63. szám. 4. o. 4 Beszélgetés Antanas Salius professzorral //Gimtoji kalba, 1992. 6. szám. 25. o. 32 két olyan fiatalembert, akiktől iskolánk jövője szempontjából sokat lehet várni, de mindketten, sajnos, egyformán szegény parasztgyerekek — mindkettőjüknek, teljesen őszinte leszek, meglehetősen nagy ösztöndíjra van szükségük, hogy külföldön, a tanulásnak szentelve magukat, ne kelljen haszontalanul éhen halniuk maguk és iskolánk számára. Ezzel a két diákkal kapcsolatban különösen bízom; nem tartom őket léha embereknek, teljes mértékben komolyságukban és állhatatosságukban bízom. Kérem, ha csak lehetséges, ne sajnálják tőlük az idei őszi félévtől a külföldi tanulmányokra szóló ösztöndíjakat”®. J. Jablonskis hasonló levelet írt a Bölcsészettudományi Kar dékánjának, Mykolas Birziskas professzornak is®. Kezdetben Lipcsére, Königsbergre vagy Rigára gondoltak. Lipcse mellett döntöttek. A választást nyilván az indokolta, hogy ott 1922-től tanított K. Būga jó barátja, Jurgis Gerulis professzor (németül Georg Gerullis néven írta alá a nevét), akit nem is olyan régen hívtak meg professzornak Kaunasba. J. Gerulis, a königsbergi és berlini egyetem neveltje, A. Bezzenberger és V. Schulze tanítványa, úgy tűnik, különösen nagy hatással volt tanítványaira. Igaz, J. Gerulis egyetemi tanulmányai mindössze hat szemeszterig tartottak: 1909-ben elvégezte a tilziti klasszikus gimnáziumot, 1912-ben pedig már doktori fokozatot szerzett a latin nyelven írt, Szambiának helyneveiről szóló disszertációjáért. A trónörökösi gárda tisztjeként részt vett az első világháborúban, többször megsebesült, és a legmagasabb német katonai kitüntetéssel, a Vaskereszttel tüntették ki. A lipcsei egyetemen a nyelvészeti tárgyak mellett katonai kiképzést is tanított. Mind a Lipcsében, mind a később Berlinben tanuló litvánok nagyon kiváló pedagógusként emlékeznek rá. Lipcsében a baltisztika fő tantárgyait mindössze két diáknak, Pr. Skardžiui és A. Saliui tanította. A többi diák gúnyolódott rajtuk, „leendő litván professzoroknak” nevezve őket. Nemcsak a diákok voltak elégedettek professzorukkal, hanem a professzor is örömét lelte diákjaiban (semmiképpen sem lettek léhűtők!), mindenütt dicsérte őket, különösen hangsúlyozva Pr. Skardžius szorgalmát, A. Salius tehetségét. E tulajdonságokból természetesen egyikükben sem volt hiány. Hogy J. Gerulis pedagógiai tehetségét hogyan ítélték meg tanítványai, talán az alábbi részlet is tanúsíthatja. Már a második világháború után, amikor az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott, és látta a litván nyelvtudomány szomorú helyzetét, Pr. Skardžius egyik cikkében azt írta, hogy „J. Žiugžda valódi tanárai és barátai teljesen feleslegesen tett tönkre egy ilyen neves tudóst, aki életében még a szovjet Litvániának is készíthetett volna komoly dialektológusokat- ”. J. Gerulisról mint jó pedagógusról és érdekes személyiségről e sorok szerzőjének nagyon szépen nyilatkoztak egykori tanítványai a berlini egyetemen, Elzbieta Mikalauskaitė és Jonas Kabelka, valamint a kaunasi dialektológiai kurzusok hallgatói: Bronė Vosylytė, Jonas Kruopas, Juozas Senkus. 5 Jonas Jablonskis levelei. Szerk. A. Piročkinas. V., 1985. 165—166. o. Jablonskis J. Cikkek és levelek. Szerk. A. Piročkinas. V., 1991. P. 225-227. "SkardžiusP r. Szovjet nyelvészet Litvániában //Aidai, 1958. 10. sz. o. 444 —445. 33 J. Gerulį ir A. Salį, regis, siejo itin šilti santykiai. Nagyon törődött A. Salis jövőjével. Emiatt némi konfliktus is akadt Kaunasban®. 1969-ben, amikor Litvániában járt, A. Salys elmesélte, hogy a háború után az Amerikai Egyesült Államokban élve őt is támogatta, és nagyon nehéz helyzetben volt Lė Sa cipőt vásárolt a lányának, és más dolgokra is emlékezett. Amikor A. Salys és Pr. a lipcsei tanulmányok után Skardžius visszatért Kaunasba, és mondhatni kezdetét vette a litván nyelvészet újjászületése. A hallgatókat különösen lenyűgözték Sali előadásai. A. Salys a Kaunasi Egyetemen folytatott tanulmányaira visszaemlékezve azt mondta, hogy „az ottani mindenféle Vabalas–Gudaitis-féle pedagógia meg egyéb dolgok” nemigen érdekelték. Ő maga azonban veleszületett pedagógustehetséggel rendelkezett, és különös figyelmet szentelt a pedagógiai munkának. „Úgy gondolom, és mélyen meg vagyok győződve arról, hogy az egyetemi oktató legfőbb kötelessége jó oktatónak lenni” — mondta Salys a halála előtt három héttel szervezett beszélgetésen, amikor róla dokumentumfilmet készítettek®. Ezt nemcsak a leendő nyelvészek értékelték. Íme, Halina Korsakienė az államvizsgák előtt így elmélkedik: „A. Salys — ő sem olyan félelmetes. Jó jegyzeteim vannak az előadásairól, az általa tanított tantárgy pedig világos, érthető, akárcsak magának a professzornak az előadásai”. A vizsga közben pedig „A mindig sportosan fitt A. Salys elmosolyodik”. „Még olyan fiatal, életerős, vidám kedélyű?” Salys fürgén és lelkesen járt a Sofija Čiurlionienė otthonában rendezett nyelvbaráti szombatokra- ?? Pulgis Andriušis, aki jóindulatúan kigúnyolta valamennyi tiszteletre méltó professzorát, és felidézte a Humanitárius Társaság „hangos éves báljait az Ateitininkų palotában”, amikor még Vincas Mykolaitis-Putinas is „kissé megfeledkezett veleszületett szemérmességéről” 5, nyelvészeinkről sem feledkezik meg: „A gyors beszédű, fürge P. Skardžius, miután megvendégelték, nem változott meg, csak még gyorsabban beszélt, és még fürgébben sürgött-forgott [...] A. Salys ideje nagy részét a táncteremben töltötte”!!. A. Salys a híres „Šatrijos” diákirodalmi és művészeti társaság tiszteletbeli tagja, e társaság védnöke volt a Vilniusi Egyetemen. Általában véve tipikus tevékeny ember volt, aki korántsem elégedett meg a nyelvészettel és a pedagógiai munkával. Kortársai híres méhészként, kiváló kertészként és bortermelőként, valamint a Mezőgazdasági Kamarák által szervezett kiállítások szakértői bizottságának tagjaként is emlékeznek rá. Amikor barátai (Vincas Maciūnas, Stasys Barzdukas) A. Salysszal való barátságukról írnak, a mézsörről sem feledkeznek meg — „örömmel felhajtottam az általa készített borostyánszínű mézsörből egy kupicával”, „megkínált a saját készítésű mézsörével (egyetlen pohárral, nem többel, mert olyan ritka csemege!)”. 8 Vö. Pr. Skardžius 1930. február 10-i levelét V. Krėve-Mickevičiushoz. Lásd Irodalom és nyelv, 1981. 17. köt. 195—196. o. 9 Vö. Anyanyelv, 1992. 6. füzet. 23—29. o.; Sas. 7. 14—21. o. (újranyomva innen: ” Aidai", 1974. 1. sz. 14—20. o.; 2. sz. 75—82. o. Összeállította K. Ostrauskas). 0 Korsakien eH. A ház, amelyben éltünk. V., 1991. 64., 66. o.; Korsakien ée H. Találkozások. V., 1977. 188. o. 11 Andriušis P. Válogatott írások. 1. köt. Boston, 1968. 93. o. 34 Végül A. Salys megírta az első litván automobilizmustankönyvet is (Automobilio ekonomija. Kaunas, 1932). Ő egyike volt első motorkerékpárosainknak is. A. Salys aktívan részt vett a katolikus akadémiai tevékenységben, a Litván Katolikus Tudományos Akadémia aktív tagja volt. J. Brazaičisszal (akkor Ambrazevičiusszal), J. Griniusszal, J. Grušasszal, Z. Ivinskiusszal, J. Keliuotisszal, A. Maceinával, K. Pakštasszal, I. Skrupskelisszel, A. Vaičiulaitisszal és más fiatal katolikus értelmiségiekkel együtt aláírta az 1936-ban a „Naujoji Romuva” című folyóiratban közzétett híres „Az organikus állam megteremtése felé” című deklarációt, amely a litvániai demokratikus rendszer helyreállításának útját kereste. A. Salys jelleme és veleszületett tehetségei segítették abban, hogy könnyen alkalmazkodjon az Amerikai Egyesült Államokban fennálló új életés munkakörülményekhez is. Itt életében nagyon fontos szerepet játszott a Kaunasi Egyetem egykori svájci professzora, Alfred Senn. Általában véve a Kaunasi Egyetemen dolgozó külföldiek nem egy esetben őszintén segítettek a bajba jutott litvánoknak. Íme, a francia Raymond Schmittlein (Raimonas Šmitlenas), a második világháború után a németországi francia megszállási övezet közoktatási igazgatója, mennyi jót tett a litvánokért! Híres művészünk, Vytautas Kazimieras Jonynas életrajzában harmadikként (Adomas Galdikas és Paulius Galaunė után) megismert emberként jellemzik, aki „döntő nyomot hagyott” földi útjánel2. g p ga P R. Schmittlein litvánokért végzett számos jó cselekedete mellett említést érdemel az is, hogy amikor megtudta, hogy Németországban tartózkodik A. Salys és Pr. Skardžius, felkutatta őket, és meghívta őket, hogy baltisztikai tárgyakat tanítsanak a tübingeni egyetemen. Egy ideig az innen Litvániából távozott hallgatók is folytathatták tanulmányaikat. Néhányan, például az amerikai litván iskolák szervezője, Domas Velička, itt egyetemi diplomát is szereztek. | A Philadelphiai Pennsylvaniai Egyetemen A. Saliusnak, akárcsak Vincas Krėve-Mickevičiusnak és Vincas Maciūnasnak, a már említett A. Sennas szerzett munkát. Ő, aki csaknem tíz évet dolgozott Litvániában, és 1930-ban korántsem önszántából hagyta el a kaunasi egyetemet, nagyon sokat törődött a litván ügyekkel, részt vett szervezeteik tevékenységében, és folytatta litvánisztikai tanulmányait. Ekkora csoport litvánt azonnal felvenni erre az egyetemre valószínűleg nem volt olyan könnyű, különösen V. Krėvė-Mickevičius miatt adódhattak nehézségek. Mykolas Biržiška professzor 1948. január 7-én egy kétségbeeséssel teli, Németországból A. Sennasnak írt levelében ezt írta: "Hogyan sikerült Krėvęt bejuttatnia az egyetemre —nehéz megértenem, tudván, hogy sem az angolok, sem az amerikaiak, sem bárki más nem akarja az öregeket még az egyetemekre sem felvenni. Íme, most is itt ül nálunk a ma érkezett angol professzori bizottság, amely professzoraink közül legfeljebb 50 éves korig válogat szakembereket —az olyan hatvanévesek, mint mi hárman, testvérek vagyunk (én már 65 éves!), számukra egyáltalán nem érdekesek, nem is beszélve az én és Vaclovas litvánisztikai szakterületemről (még ha nyelv lenne, de itt —irodalom!) [...] Valamiért sem az angolok, sem az amerikaiak nem figyeltek fel arra, hogy ő (Viktoras Biržiška. — 12gakalauskasT. Utazás. V., 1991. 95—104., 110., 119., 126. o. 35 A.S.) nem csupán matematikus (ilyenekre nekik nincs szükségük- ), és nem csupán mérnököt, hanem a petrapilisi két hadi lőszergyár egykori igazgatóját is? 13. A. Salys természetesen nagyon kellett A. Sennnek, hogy befejezze a még Litvániában, Max Niedermann-nal és Franz Brenderrel együtt elkezdett „A litván írott nyelv szótárát”. A. Salys úgy érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, hogy nem tudott angolul, fél év múlva pedig már angolul oktatta a kezdő orosz nyelvi kurzust. A. Salys a Pennsylvaniai Egyetemen szlavisztikai és baltisztikai tárgyakat tanított. Az ő idejében ez az egyetem az Egyesült Államok litvánisztikájának és baltisztikájának legfontosabb központjává vált. A Pennsylvaniai Egyetem könyvtára a Litvánián kívül található leggazdagabb litvánisztikai gyűjteményt halmozta fel (ebben kétségkívül A. Senn érdeme a legnagyobb). A lituanisztika területén benyújtott disszertációkért A. Salys idején itt Vladas Jaskevičius, Kostas Ostrauskas, Bronius Vaškelis, Antanas Klimas és Viljamas R. Schmalstieg szerzett doktori fokozatot. És A. Salys itt is nagyon kedvelt professzora volt hallgatóinak. „Úgy gondolom, egyetlen hallgatónak sem kellett félnie, amikor be kellett lépnie A. Salys professzor dolgozószobájába: minden hallgatót őszintén és örömmel fogadott, a tudományos problémákat pedig nehézség nélkül megoldották” — emlékszik vissza V. R. Schmalstieg!*. Általában véve, V. R. Schmalstieg szerint, ő „mosollyal az arcán élő ember” volt. A. Salys szerencsésebb volt sok, hazáját elhagyó kollégájánál: legalább rövid időre sikerült ismét visszatérnie oda. Litvániában nem egy ember megdöbbent, amikor 1969 nyarán meghallotta, hogy A. Salys érkezik. Hazájában szinte úgy várták, mint az „imperializmus ügynökét”. Korántsem mindenki örült ennek az utazásnak az Amerikai Egyesült Államokban sem. Ám milyen örömmel fogadták A. Salyst Litvániában egykori tanítványai és a nyelvészek fiatalabb nemzedékének tagjai, akik soha nem látták őt! Még az óvatos Kostas Korsakas is, amikor A. Salys-szal beszélgetett, időnként, úgy látszik, meglehetősen nyílt volt, mert A. Salys egyszer elszólta magát, hogy „az önök igazgatójáról most már én is másképp gondolkodom, mint korábban”. Különösen örültem, hogy sikerült megismertetnem A. Salyst Vladimir Toporovval. Őt nagyon meglepte A. Salys szép orosz nyelve. Néhány évvel később Rimgaila Salytė sikeresen eljuttatta Moszkvába V. Toporovnak apja „Írások” című köteteit. Ő, Borisz Paszternak munkásságának kutatója, akárcsak egykor apja, nagyon kedves benyomást tett V. Toporovra. A lett nyelvésznő, Elfryda Šmitė, amikor Vilniusban találkozott A. Salysszal, nem győzött betelni annak szabályos lett nyelvével. Nem minden találkozás volt akkoriban kellemes A. Salys professzor számára Litvániában. Talán a legfájdalmasabb találkozás a romba dőlt szülői birtokkal volt, 13 Kultūros barai, 1992. 7—8. szám. 100—102. o.; A. Senn még egy bizottságot is szervezett, amelynek javaslatot kellett készítenie V. Krėvė-Mickevičius Nobel-díjra való felterjesztésére. V. Krėvė-Mickevičius orosz nyelvet tanított A. Senn fiának, a későbbi litván történetkutatónak, Alfred Eric Sennnek is. 1*Schmalstie gas W. R. A. Salys — professzor Amerikában // Aidai, 1972. 8. szám. 363. o. 36 szinte már teljesen eltűnt, saját kezűleg ültetett kertjével. Tartózkodása alatt A. Salys meggyőződött arról, hogy nyelvészeink „nagy lelkesedéssel és odaadással” dolgoznak, ugyanakkor jogosan aggódott amiatt, hogy „ezt az odaadást és lelkesedést ne oltsa ki az északkeleti szél”. | Antanas Salys elhatározta, hogy még egyszer ellátogat Litvániába. De sajnos ez az álma nem válhatott valóra. A temetésén virágok és koszorúk helyett azt kérte, hogy a litvánisztikai ösztöndíjalap javára adakozzanak. Ezt az Antanas Salysról elnevezett alapot 1984-ben átadták a Chicagói Illinoisi Egyetemen létrehozott Litvánisztikai Tanszéknek. Amikor először találkoztam A. Salys professzorral, a róla alkotott képhez, amelyet tanáraim, Jonas Kabelka és Jonas Kvederaitis elbeszélései alapján alakítottam ki, nem sok mindent kellett hozzátennem. Pranas Skardžius tekintélyes litván nyelvészeti könyvei mellett tudóstársa, Antanas Salys munkái számunkra mintha nem tűntek volna olyan lenyűgözőnek. Ma, amikor fellapozzuk hatalmas írásainak négy kötetét, meggyőződünk arról, hogy ez a kiváló, anyanyelvét kutató és ápoló tudós is milyen sokat adott a litván nyelv tudományának. Mindannyiunknak nagyon hálásnak kell lennünk Salienė professzor feleségének, Sofijának is, akinek gondoskodása és anyagi támogatása nélkül az a négy kötet valószínűleg mindmáig nem jelenhetett volna meg.”„ 15 EgyébkéS. nt Salienė ne csak férje írásainak kiadásával törődött, de ir jų "csempészet” į Litvániát. Íme 1986. II. 16 a levélben V. R. Schmalstiegnji ek írja: „Prof. P. Jonikas azt írta nekem, hogy talán elutazik į Litvániába. Jó lenne, ha el tudna vinni két könyvet, talán sikerül jo átszállítao ni. Ha elveszítené őket, az sem baj. A nyelvészek nagyon várják A. Sali írásait [...] Sok szerencsét kívánok Boldog utat kívánok Önnek". 37