A. Salio veikla Vytauto Didžiojo universitete 1930–1939 m.

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994) LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI K. ULVYDAS A. SALYS TEVÉKENYSÉGE A VYTAUTAS MAGNUS EGYETEMEN, 1930–1939 A. Salys a litván nyelvtudomány történetébe a 20. század egyik legjelentősebb litvánkutatójaként és balti nyelvekkel foglalkozó komparatistájaként vonult be. A tudományos pálya csúcsaira — minden fokozatot és címet megszerezve — nagy tehetségének köszönhetően jutott fel; ez már legkorábbi ifjúkorában megmutatkozott, amikor még a telšiai „Saulės” gimnázium tanulója volt. Kortársai tanúsága szerint (például Z. Jonikaitė lexikográfus és mások) már akkor kitűnt a többi fiatal közül tudásával és képességeivel, amelyek különösen tanárait ámulatba ejtették és örömmel töltötték el. A. Salys ugyanennek a gimnáziumnak egy másik tanulójával, A. Jucysszal (a későbbi elméletifizika-professzorral és akadémikussal) együtt az iskola büszkeségének számított. A. Salys tehetsége különösen a kaunasi egyetemi tanulmányai alatt bontakozott ki; az intézmény később a Vytautas Magnus Egyetem nevet kapta. 1923-ban olyan kiválóságoktól tanulhatott itt, mint K. Būga, a litván nyelvtudomány történetének legnagyobb litvánkutatója és balti komparatistája, valamint J. Jablonskis, a litván köznyelv kiemelkedő megalkotója és normáinak kidolgozója. A. Salysre alighanem a már akkor világhírű K. Būga gyakorolta a legnagyobb hatást; minden bizonnyal ő volt az oka annak is, hogy két kaunasi egyetemi év után lehetőséget kapott a lipcsei tanulmányokra. Ott dolgozott akkoriban a világhírű litvánkutató és baltista J. Gerulis, aki A. Salys témavezetője lett. Ilyen témavezető irányításával A. Salys 1929-ben befejezte és megvédte doktori disszertációját: „Die žemaitischen Mundarten: Geschichte des žemaitischen Sprachgebietes”. A disszertáció jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy a litvánkutatásban elsőként tárta fel ilyen megalapozottan és részletesen a žemait nyelvjárások történetét a legrégibb időktől kezdve, széles körben felhasználva a Német Lovagrend krónikáit és más régi dokumentumokat. Érdemes megemlíteni, hogy ugyanebben az időben Lipcsében tanult a kaunasi egyetem másik, rendkívüli szorgalmú, litván szakos hallgatója, P. Skardžius is (aki A. Salyshez hasonlóan később professzor és akadémikus lett). Ő ugyanabban az évben védte meg lipcsei doktori disszertációját, mint A. Salys: „Die slavischen Lehnwörter im Altlitauischen”. Egyik legfontosabb tanára szintén J. Gerulis volt, aki mindkét tanítványával törődött, figyelemmel kísérte munkájukat és pártfogolta őket. A két nyelvész összehasonlítása arra szolgál, hogy ismét felidézzük az előbbi rendkívüli tehetségét, amelyről egy másik ember, maga J. Gerulis is tanúskodott. Örült egyik tanítványa tehetségének, a másik szorgalmának, és ezt a véleményét másokkal is szerette megosztani, kissé nyersen, ám szemléletesen: „Salys a fejével írta meg a disszertációját, Skardžius pedig a seggével.” Amikor évtizedekkel ezelőtt egy híres nyelvész szájából váratlanul hallottam tisztelt tanáraim tehetségének ilyen jellemzését vagy összehasonlítását, fiatal diákként nem kerülhettem el a megrázkódtatást. Csak később, amikor érdekes előadásokat hallgattam Maironistól K. Donelaitis korának poroszországi Litvániájáról és költészetéről, értettem meg, hogy J. Gerulis anyanyelve is éppoly egyszerű, közvetlen, olykor nyers, máskor pedig csodálatosan lágy lehetett, mint a parasztok nyelve, amelyet K. Donelaitis „Metai” című művében zseniálisan örökített meg. 20 A. Salys 1930-ban tért vissza Németországból a Vytautas Magnus Egyetemre; előtte még egy szemesztert gondos munkával töltött a Hamburgi Egyetem fonetikai laboratóriumában, ősszel pedig megkezdte a litván és balti nyelvészeti tárgyak oktatását. Abban az évben egész Litvánia Vytautas Magnus halálának 500. évfordulóját ünnepelte. A hazában és annak határain túl élő litvánok számos ünnepélyes rendezvényt szerveztek. Az egész köztársaságot hatalmas szellemi és hazafias lelkesedés járta át; ez már néhány évvel korábban, az évfordulóra való készülődés idején megmutatkozott. Ez a szellemi-hazafias lelkesedés különösen a litván ifjúság egészét ragadta magával, városokban és falvakban egyaránt. Még az abban az évben kiadott érettségi bizonyítványok is különlegesek voltak: a szokásostól eltérő papírra készültek, nagyobb formátumúak voltak, és Vytautas Magnus képmását viselték. Az ifjúság, különösen az egyetemi hallgatók szellemi-hazafias lelkesedése még a Litvániába érkező külföldieknek is feltűnt. J. Gerulis például, aki tudományos ügyekben járt ide, „Die litauischen Dialektstudien” (1930) című könyvének előszavában az itt említett hallgatói lelkesedést egyenesen a litvánkutatás valamiféle reneszánszaként értelmezi. A litván nyelvészetet valóban több száz fiatal választotta fő szakterületéül. Már az elsőéves hallgatók sem fértek el a nagy előadóteremben, és mivel az egyetemen szemeszterrendszer működött (ugyanannak a tantárgynak az előadásait különböző évfolyamok hallgatói egyidejűleg látogathatták), sokaknak előadás közben állniuk kellett. Természetesen a litván nyelvészet iránti ilyen hallgatói lelkesedés maguknak az oktatóknak, köztük J. Gerulisnak és másoknak is feltűnt. Az akkori diákok lelkületét emelte és hazafiságukat erősítette, hogy Litvánia függetlenségi harcainak befejezése óta alig tíz év telt el. A függetlenség kivívásának történelmi jelentősége és a litván önkéntes katonák hősiessége minden litvánt, különösen a fiatalokat, megindított. Mindenki, a nemrégiben a függetlenségért önfeláldozóan küzdő szülők, testvérek vagy más hozzátartozók példáját követve, igyekezett akár a legcsekélyebb mértékben is hozzájárulni a haza megerősítéséhez. Erre az időszakra rendkívül jellemző volt a különféle ifjúsági szervezetek megalakulása és virágzása. A Vytautas Magnus Egyetemen több tucat diákszervezet működött, amelyek tagjai elé a legnemesebb célokat tűzték: szolgálni Istent és a hazát, embertársaikat; fejleszteni személyiségüket; terjeszteni az erkölcsöt; lankadatlanul törekedni a tudásra, és becsületesen felkészülni jövendő hivatásukra. Az ideológiai irányultságú diákszervezetek közül a legnagyobbak és legtevékenyebbek az ateitininkai, a tautininkai (neolituánusok) és a varpininkai szervezetek, valamint az ideológiai alapú diáktestületek voltak. Az ilyen szervezetek tevékenységére egy-két példát is említhetünk. Az ateitininkai gyűjtést hirdettek a kaunasi ateitininkai-ház felépítésére: ehhez mindenkinek legalább egy téglát kellett felajánlania, vagyis néhány centbe kerülő jegyet kellett vásárolnia. A gyűjtés természetesen másokat is arra ösztönzött, hogy adakozzanak az építkezésre; ennek eredménye lett az akkoriban monumentálisnak számító épület a kaunasi Laisvės sugárúton, amely a függetlenség éveiben számos szegény diáknak adott otthont. Az ifjúság a kaunasi monumentális Feltámadás-templom építéséhez is jelentősen hozzájárult adományaival és adománygyűjtéssel. A befejezetlenül álló épületben a megszállás éveiben televíziógyárat rendeztek be. A független Litvániában be kellene fejezni, és át kellene adni a hívőknek. A neolituánusoknak és a varpininkaiaknak is voltak saját helyiségeik; az előbbiek inkább állami, az utóbbiak a társadalom pénzéből és erőfeszítéseiből biztosított helyiségekkel rendelkeztek. Mindenütt pezsgő, tevékeny és alkotó diákélet folyt: tudományos és politikai vitákat, kulturális rendezvényeket, esti szórakoztató programokat és más eseményeket szerveztek. Mindezekben a helyiségekben a diákok a város más étkezdéinél olcsóbb étkezdéket is igénybe vehettek. Erről az időszakról szólva azt is meg kell említeni, hogy a különféle szervezetek, egyesületek és diáktestületek között megoszló hallgatók — gyakran nemzetiség vagy régió szerint is — kapcsolatai teljesen normálisak, barátságosak és korrektak voltak. Talán csak néhány kis létszámú szélsőbaloldali diákkör jelentett kivételt; ezek tagjai rendszerint más nemzetiségű vagy más módon elmagyarosodott fiatalok voltak. Ők időnként bizonyos incidenseket okoztak, vagy egyenesen kiprovokálták azokat, a hallgatók többsége pedig csak nevetett rajtuk. Amikor A. Salys megkezdte oktatói munkáját, éppen ilyen légkör uralkodott Litvániában és a Vytautas Magnus Egyetemen. Munkája első szemeszterében 21 (1930 őszén) néhány fontos litván stúdiumot kezdett oktatni (az óporosz nyelvet, a lett nyelvet stb.), és gyakorlatokat vezetett. A következő szemeszterekben egyre több tantárgyat oktatott és szemináriumot vezetett. Már munkájának első két évében a Vytautas Magnus Egyetem egyik vezető litván stúdiumoktatójává vált. Egy évvel korábban (1929-ben) A. Salys kollégája, P. Skardžius kezdte meg oktatói munkáját ugyanennél az egyetemnél. Abban az időben a bölcsészettudományokat két karon oktatták: a Bölcsészettudományi, valamint a Teológiai és Filozófiai Karon. Ez a kettősség egyáltalán nem jelentett akadályt sem az oktatók, sem a hallgatók számára. Ellenkezőleg, mindenkinek kényelmet és a tudomány, illetve a tanulmányok sokféleségét biztosította. Mindenekelőtt a két kar szabályzata sem volt teljesen azonos. Így aztán a bölcsészettudományi tantárgyak között is voltak eltérések. A hallgató a szabályzatban előírt tantárgyakon kívül szabadon választhatott más, számára tetsző tantárgyakat is bármelyik karon. Semmi sem akadályozta abban sem, hogy az ugyanazt a tárgyat oktató professzorok közül bármelyiket válassza. A litván stúdiumokat tehát bármelyik említett karon hallgathatta. Általában azonban nem volt jellemző a túlzott ide-oda járkálás: a hallgató a tantárgyak túlnyomó többségét rendszerint az egyik karon hallgatta végig, és ott tette le a vizsgákat. A két kar léte különösen hasznos volt a szegényebb, ösztöndíjat nem kapó hallgatók számára, akiknek munkával kellett megkeresniük a kenyerüket. A rokon tantárgyak előadásait ugyanis a különböző karokon gyakran eltérő időpontban tartották: az egyiken délelőtt, a másikon délután, így a dolgozó hallgatók könnyebben össze tudták egyeztetni munkaidejüket az előadásokkal. P. Skardžius 1929-től a Bölcsészettudományi Karon oktatta a litván stúdiumokat, A. Salys pedig 1930-tól a Teológiai és Filozófiai Karon. A. Salys oktatói munkájának már első évében azonban mindkét kar litván szakos hallgatói összegyűltek előadásaira, ezért a termek valósággal zsúfolásig megteltek. P. Skardžius előadásairól ez nem mondható el, pedig azok sem voltak kevésbé tartalmasak és érdekesek. A két Lipcséből visszatért oktató sok újat hozott a Vytautas Magnus Egyetemre. Valósággal gazdagították és felpezsdítették az egész litván stúdiumokat, amelyek oktatása nagy nyelvészeink, K. Būga és J. Jablonskis halála után nagyon megnehezült. A J. Gerulis által már korábban említett litván reneszánsz felvillanásához kétségtelenül A. Salys és P. Skardžius, valamint természetesen J. Gerulis is hozzájárult, aki segített ilyen kiváló tudósokat felkészíteni Litvánia számára. Kár, hogy az akkori litván kormányzat – feltehetően az államalapítás nehézségei miatt – nem tudott legalább néhány évvel korábban gondoskodni a legmagasabban képzett litván szakemberek felkészítéséről, pedig kiváló mentort könnyen lehetett volna találni erre a feladatra, ha nem is magában Litvániában, de legalább Németországban vagy akár Lettországban (J. Gerulisra és J. Endzelynasra gondolok). Amint az olvasó már észrevehette, A. Salys halálának 90. évfordulója alkalmából P. Skardžiust és J. Gerulist is megemlítjük. Ennek oka, hogy e három neves nyelvész életük és munkásságuk révén szorosan kötődik egymáshoz: A. Salys és P. Skardžius J. Gerulis tanítványai voltak Lipcsében, mindketten mintegy tíz éven át oktatták a litván stúdiumokat ugyanannál a Vytautas Magnus Egyetemnél, és 1944-ben mindketten szerencsésen elkerülték a vörös terror visszatérő hullámát, amikor Németországba, majd valamivel később az Egyesült Államokba távoztak, ahol halálukig fáradhatatlanul dolgoztak a litván nyelv művelésén. Nemcsak a litván stúdiumokat fejlesztették, hanem jelentősen hozzájárultak a litván nyelv ápolásához és kultúrájának emeléséhez is a kivándorolt litvánok körében, fellendítették az Egyesült Államokban folyó litván kutatásokat, és ott is öregbítették Litvánia hírnevét. 22 Most térjünk vissza A. Salys oktatói munkájához a Vytautas Magnus Egyetemen. Mindenekelőtt pedagógusként szeretném bemutatni, hiszen amikor tanítani kezdett, a disszertációján kívül még nem végzett nagyobb litván nyelvészeti munkát; előadásai és egész oktatói munkája azonban valósággal elbűvölt bennünket, hallgatókat – az elsőéveseket éppúgy, mint az egyetemet végzőket, például P. Jonikast, J. Kruopast, J. Senkust, J. Labokast, Z. Jonikaitėt, E. Mikalauskaitėt, I. Matuzevičiūtėt és sokan másokat. A. Salys előadásaira valósággal özönlöttek a hallgatók mindkét említett karról. Vajon mi vonzotta őket ennyire? Mindenekelőtt természetesen a kiváló előadásmódja, amelyet az előadások gondos előkészítése, újszerűsége, az oktató példás irodalmi kiejtése, sőt személyes megjelenésének vonzereje és eleganciája határozott meg. A. Salys az előadásokra és szemináriumokra kiváló skót tweedből készült öltönyben, golfnadrágban érkezett, amely akkoriban Nyugat-Európában igen elterjedt volt, Litvániában pedig terjedni kezdett. Később, amikor egy gépesített zászlóaljnál katonai szolgálatát teljesítette, egyszerű közkatonai, majd altiszti egyenruhában járt az előadásokra, ami a hallgatók számára különös érdekességet jelentett. Természetesen az előadások tartalmassága és maga az oktatás módja volt a legfontosabb: a szabad, következetes, élő beszéd, amelyet nemcsak azonnal könnyű volt megérteni, hanem lejegyezni is. A. Salys soha nem felolvasva tartotta előadásait, ahogyan sok más professzor. Igaz, az előadás szövege nála volt, de soha nem olvasta fel: a tartalmat elmondta, és csak időnként pillantott egy kis cédulára, amelyről a példákat – a nyelvi tényeket – felírta a táblára. Mindannyiunkat lenyűgözött oktatásának módszeressége, amellyel, úgy tűnt, már a természettől fogva meg volt áldva. Később más professzorok tanították nekünk a nyelvoktatás módszertanát, de azt a módszerességet, amely A. Salyst jellemezte, valójában sem módszertani kézikönyvekből, sem módszertanosoktól nem lehet elsajátítani, mert ennek veleszületettnek kell lennie. Így tanították a hallgatóknak az óporosz nyelvet. Mindenekelőtt mindenkinek kiosztották az akkori eszközökkel sokszorosított óporosz szövegeket, és megjelölték a tantárgy legfontosabb forrásait, amelyek akkor a következők voltak: R. Trautmann ”Die altpreussischen Sprachdenkmäler” (1910), G. H. F. Nesselmann ”Thesaurus linguae Prussicae” (1873), E. Berneker ”Die preussische Sprache” (1896). Egyébként a hallgatóknak kiosztott sokszorosított szövegek nagyon megbízhatóak voltak, mivel R. Trautmann könyvéből származtak, és úgy tűnik, a szövegek átírásának pontosságában mindmáig senki sem múlta felül ezt a szerzőt. Ezután a kapott szövegeket nyelvészeti szempontból elemezték: lefordították litvánra, minden egyes szót szemantikailag, fonetikailag és etimológiailag tárgyaltak, különös tekintettel a többi balti nyelvhez, elsősorban a litvánhoz fűződő kapcsolatokra. Így az előadóteremben élő, sokoldalú szövegelemzés folyt, amelybe minden hallgatót bevontak. Néhány hét ilyen munka után a szövegek valósággal bevésődtek a hallgatók emlékezetébe, elemzésük pedig egyre világosabbá és érdekesebbé vált. Természetesen az oktató – mint már említettük – nagyon alaposan felkészülve érkezett ezekre az előadásokra. Meg kell jegyeznünk, hogy a nyelvi szövegek ilyen elemzési módszerét más professzorok is alkalmazták, különösen a nyugat-európai egyetemeken végzettek; például P. Brenner hasonló módon tanította nekünk a latin szerzőket. Az ilyen oktatás legfőbb jellemzője az élénkség, az előadóterem hallgatóságának aktivitása, a munkába való bevonása volt. Világos, hogy a tanulmányi módszer megkövetelte a hallgatótól az otthoni felkészülést is, de sajnos erre ritkán találtunk időt. Mindazonáltal 23 felkészülni az adott nyelv vizsgájára, különösen annak a diáknak, aki szorgalmasan látogatta az előadásokat, nem volt nehéz, mert az ilyen oktatás után már nem sok hiányosság maradt. Ezeket a hiányosságokat a szakirodalomból kellett pótolni, amely szinte teljes egészében németül jelent meg, és V. Biržiška, A. Šalkauskaitė, I. Kisinas és mások példásan rendezett egyetemi könyvtárában mindenki számára könnyen hozzáférhető volt. Hasonlóképpen oktatták a lett nyelvi kurzust is. E tárgy fő művei és forrásai akkoriban J. Endzelynas „Lettische Grammatik” (1922) című műve, J. Endzelynas és Mylenbach „Latviešu gramatika” című, tömör, kiválóan megírt, a mi J. Jablonskis-féle nyelvtanunkra emlékeztető műve, valamint J. Endzelynas „Lettisches Lesebuch” (1922) című kötete, a legkönnyebben hozzáférhető és legnépszerűbb tankönyv voltak. Az előadásokon többnyire az utóbbi könyvet használtuk, abból merítettük a nyelvészeti elemzés példáit és szövegeit, amelyet rendszerint az elméleti előadások után végeztünk. Meg kell mondani, hogy e tárgy vizsgája sem volt nehéz, mert már az előadások szorgalmas látogatása és a szövegek elemzése is segített elsajátítani a lett nyelv alapjait, különösen azért, mert a tárgyat kiváló balti nyelvész oktatta, aki jól alkalmazta az indoeurópai nyelvek összehasonlító-történeti módszerét. Az óporosz és a lett nyelven kívül A. Salys a Vytautas Magnus Egyetemen számos, a tanterv által előírt, lituanisztikai és baltisztikai tárgyat, illetve általános nyelvészeti diszciplínát is oktatott, kivéve az általános litván nyelvi kurzust, amelyet a Teológiai és Filozófiai Karon J. Balčikonis, a Bölcsészettudományi Karon pedig S. Čiurlionienė tartott. Egyébként A. Salys általános fonetikai előadásai és szemináriumai a köznyelvi litván fonetika és a köznyelvi kiejtés kérdéseit is részletesebben és alaposabban tárgyalták, mint J. Balčikonis vagy S. Čiurlionienė általános litván nyelvi kurzusának előadásai és gyakorlatai. A. Salys oktatói mestersége különösen a történeti litván nyelvtan, a dialektológia és az általános fonetika előadásain és gyakorlatain mutatkozott meg. Úgy tűnik, ezek a diszciplínák álltak hozzá a legközelebb: nemcsak ezeket szerette a legjobban, hanem ezek oktatására is ő volt a legjobban felkészülve. A történeti nyelvtani kurzust a fonetikával kezdte, és a szintaxissal fejezte be, amelynek alapjait akkoriban még csak lefektették, s amely a fonetikához és a morfológiához képest a legkevésbé volt még „történeti”. Egyébként a történeti litván szintaxis átfogó feldolgozásával — az egyes szerkezetek vagy beszédrészek történeti szintaktikai vizsgálatain kívül — még ma sem rendelkezünk. A kutatókra itt még nagy feladatok várnak. A. Salys történeti litván nyelvtanról tartott előadásai mindazonáltal e diszciplína meglehetősen teljes kurzusát alkották; akkoriban Litvániában senki, sehol nem oktatta ilyen részletesen. A történeti nyelvtan oktatásában A. Salys 1930–1939-ben, mondhatni, a Vytautas Magnus Egyetem egyetlen ilyen kiválóan felkészült szakembere volt. E tárgy oktatását az is nagyban segítette, hogy az oktató képes volt bevonni a hallgatókat az önálló munkába. A szorgalmasabb hallgatók által készített jegyzetek e diszciplína egyetemi tankönyvét pótolták. A. Salys másik kedvenc, nem kevésbé tehetségesen oktatott diszciplínája a Vytautas Magnus Egyetemen a litván dialektológia volt. Miután még Leipzigben tanulmányozta a žemaitiai nyelvjárások történetét, széleskörűen és alkotó módon támaszkodott elsősorban K. Jaunius, A. Baranauskas, Fr. Specht, K. Būga, J. Gerulis és más kutatók munkáira, valamint gyalogosan vagy moto- 24 ciklin bejárva Litvániát, gondosan ellenőrizte, és többnyire maga állapította meg a litván nyelvjárások határait; ezzel a lituanisztika történetében elsőként megalkotta a litván dialektológia koherens egyetemi kurzusát, amelyet folyamatosan bővített és tökéletesített. A. Salys dialektológiai kurzusát szépen kiegészítette és magának a tárgynak az oktatását is javította az a nyelvjárási térkép, amelyet a lituanisztika történetében elsőként ilyen gondosan, ugyanakkor viszonylag részletesen maga a kurzus szerzője készített, és amely a kurzushoz hasonlóan napjainkban is megőrizte óriási jelentőségét. A nyelvjárási térkép első példányát a szerző P. Matulionis 1920–1922-ben, a nyelvjárási munkához újból elkészített „Kalnuotumo ir nuotakumo Lietuvos ir jos pakraščių žemėlapį...” című térképének felhasználásával alkotta meg. Erre különféle színű tintával berajzolta a nyelvjárási határokat, és ahol kellett, különböző irányú szaggatott vonalakkal színezte ki a területeket. Természetesen A. Salys első térképe a modern kartográfiai munkákkal összehasonlítva még nem lehetett tökéletes és teljesen pontos; maga A. Salys is továbbfejlesztette, amíg Litvániában élt, mégis, mondhatni, ezzel kezdődött a litván nyelvjárások kartográfiája. Igaz, a térkép nyomtatott példányát sehol sem volt alkalmam látni, mert a nyomdában valószínűleg soha nem sokszorosították, ám az akkori hallgatók számára könnyen hozzáférhető volt: minden dialektológiai előadás alatt a teremmel szemben függött. A. Salys szívesen kölcsönadta mindenkinek, aki le akarta másolni, és miközben ezt tette, úgy tűnt, bizonyos pedagógiai elégedettséget és büszkeséget érzett: a saját kezűleg rajzolt térképeredeti csodálatosan gondos munka volt, akár egy nyomtatott példány. Ennek a térképnek egy vászonra másolt pontos másolatát mindmáig megőriztem, szeretett tanárom és tanítványa meleg kapcsolatának szép emlékeként. A térkép átdolgozott változatát A. Salys 1933-ban tette közzé az „Archivum Philologicum” IV. kötetében. Ezt használták fel az 1948-as „Lietuvių kalbos rašybos žodyne” című kiadványban és másutt. Az óporosz, a lett és a litván nyelv történeti nyelvtana, valamint a litván dialektológia mellett A. Salys a Vytautas Magnus Egyetemen több más tárgyat is oktatott: általános fonetikát, a balti nyelvészet bevezetését, a nyelvészet alapjait az iskolai oktatásban és egyebeket. Különösen érdekesek és tartalmasak voltak az általános fonetikai előadások, amelyeket kísérleti fonetikai műszerek és adatok tettek változatossá. A. Salys megalapította Litvánia első Fonet ikos laboratóriumát, amelyet jól felszereltek, és folyamatosan bővítettek. Minden előadásra J. Labokas hallgató (aki mintha e laboratórium laboránsa lett volna) előre elhozta a laboratórium anyagait. Ezekbe az előadásokba az egész hallgatóságot bevonták. Nagyon élénkek és emlékezetesek voltak. Az általános fonetika alapjaival együtt itt a kísérleti fonetika legfontosabb kérdéseit is ismertették. Mivel az általános fonetikai előadások többnyire a köznyelvi litván fonetika tényeire épültek, így mondhatni a köznyelvi fonetika kurzusát is elvégezték. Érdekes volt megfigyelni a professzort az általános fonetikai előadások alatt. Más diszciplínákat is élénken és vonzóan oktatott, az általános fonetikai előadásokon azonban még inkább felélénkült, és úgy tűnt, egyenesen elragadtatja ez a diszciplína. Úgy látszik, nagyon megszerette, amikor a híres Hamburgi Egyetem Fonet ikos laboratóriumában képezte tovább magát. Akkoriban nem létezett litván nyelvű általános fonetikai szakirodalom (az igazat megvallva ma sincs). A professzor feltehetően maga is főként a következő fonetikai műveket használta, és ezeket ajánlotta a hallgatóknak: H. Gutzmann 25 A ”Physiologie der Stimme und Sprache” (1921), G. Panconcellio-Calzio ”Experimentelle Phonetik” (1921), ugyanazon szerző műve — ”Die experimentelle Phonetik in ihrer Anwendung auf die Sprachwissenschaft” (1924), valamint P. Rousselot ”Principes de phonétique expérimentale” (1924) című munkája. Ezenkívül A. Salys a balti nyelvészet bevezetéséből is összeállított és tartott számunkra egy eredeti kurzust, amely jelentősen különbözött K. Būga balti nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó munkáitól. E kurzus egy részét később a ”Lietuviškoji enciklopedija” közölte. A hallgatókat nagyon érdekelte a már említett kurzus arról, hogyan lehet a nyelvtudományi tényeket felhasználni az iskolai nyelvtanításban. Ez teljesen új és eredeti tárgy volt, amelynek célja az volt, hogy felélénkítse és elmélyítse a nyelvészeti gondolkodás elsajátítását már a gimnáziumi tanulók körében is. Ez a tárgy különösen aktuális volt a litván szakos hallgatók számára, mivel közülük sokan az egyetemről kikerülve iskolákban kezdtek dolgozni. A. Salys minden nagyobb terjedelmű kurzusának vizsgája különösen komoly és alapos munkát követelt meg a hallgatótól, mert a professzor, bár mindig barátságosan és demokratikusan viszonyult a hallgatókhoz, a vizsgákon igen szigorú is volt. Igaz, itt nem fordultak elő olyan rendkívüli vizsgák, mint például J. Balčikonis általános litván nyelvi kurzusának vizsgái. J. Balčikonisnál először a vizsgázók egész csoportjának meg kellett írnia az általa megadott témáról szóló dolgozatot, és csak ezután lehetett szóban befejezni a vizsgát. Ezt az engedélyt azonban csak igen kevés vizsgázó kapta meg: a hozzávetőleg 60 dolgozatíró közül mindössze 2–3 hallgató fejezhette be szóban a vizsgát. A többieknek újra kellett vizsgázniuk, többnyire többször is. Az ilyen vizsgagyakorlat miatt J. Balčikonis, aki korábban a Bölcsészettudományi Karon tanított, még a hallgatók tiltakozását is kiváltotta, ami valószínűleg aztán a kar elhagyásához vezetett. A. Salys kurzusainak vizsgái kizárólag szóban zajlottak. Szigorúan időhöz kötött vizsgaidőszakok úgyszólván nem is voltak: ha valaki nem akart vagy nem tudott vizsgázni, illetve a megszabott időben nem ment át, könnyen megegyezhetett az oktatóval egy másik időpontról. A vizsgára való alapos felkészüléshez azonban legalább egy teljes hónapot kellett erre szánni, minden más munkáról és szórakozásról teljesen lemondva. Néha még ilyen felkészüléssel sem sikerült elsőre a legjobb jegyet megszerezni. Emlékszem, hogy a dialektológiai vizsgára gondosan felkészülve, teljes önbizalommal majdnem egy órán át feleltem a dialektológia kérdéseire. Csak négyest ajánlott fel. Izgatottan kértem, hogy másnap újra vizsgázhassak, amit aztán megbántam, mert úgy láttam, mintha a vizsgáztató arcán elégedetlenség tükröződne. Hiszen hogyan is mertem volna másként válaszolni erre az ajánlatra, mint a többi hallgató! Mégis megengedte, hogy másnap újra vizsgázzam, de még tovább kérdezgetett, és ötöst kaptam. Szigorú tanárom volt, de önmagával szemben sem támasztott kisebb követelményeket, és rendkívül alapos felkészültséggel érkezett az előadásokra és a gyakorlatokra. A. Salys 1930–1939 közötti tevékenysége nem korlátozódott a litván szakmai tárgyak oktatására a Vytautas Magnus Egyetemen. Rendkívül élénk és energikus tudósként sokat tett a Litván Nyelvi Társaság újjáélesztéséért és a ”Gimtoji kalba” című lap megalapításáért. Az újjáélesztett Társaság és a lap rendkívül fontos szerepet játszott a litván nemzet és nyelvi kultúra történetében. E két kulturális jelenségünk (a Társaság és különösen a lap) nagy visszhangra talált a független Litvánia értelmiségi köreiben. A. Salys a Nyelvi Társaság egyik 26 legaktívabb tagja és vezetője, valamint a ”Gimtoji kalba” szerkesztője és munkatársa volt. A Nyelvi Társaság tagjainak üléseit többnyire az A. Salys vezette Fonetikai Laboratóriumban tartották. Az egyetemen nem egyszer láttam esténként, amint a Társaság legtevékenyebb tagjai — P. Avižonis professzor, J. Talmantas tanár, J. M. Laurinaitis ezredes, P. Skardžius és mások — sietnek a Társaság taggyűléseire vagy vezetőségi üléseire, ahol számos terminológiai és nyelvhasználati kérdésről döntöttek. A. Salys véleményét és tekintélyét nagyra értékelték e gyűlések és ülések résztvevői. Erről nem egyszer tanúskodott egykori tanárom, J. Talmantas, a Nyelvi Társaság buzgó tagja. A. Salys cikkei (például a kételemű litván személynevekről), rövid, rendkívül átgondolt válaszai az olvasók kérdéseire, terminológiai útmutatásai és egyéb írásai nagyon felpezsdítették és gazdagították a ”Gimtoji kalba” egyes számait, és vonzották az olvasókat, akik közül csak az előfizetők száma tízezer volt. A. Salys ugyanebben az időszakban sokat írt a ”Lietuviškoji enciklopedija” számára. Hatvan évvel ezelőtt itt megjelent cikkei (például a balti nyelvekről és népekről) napjainkban is megőrzik rendkívüli tudományos jelentőségüket. Egyenesen csodálatra méltó a kaunasi időszakban publikált A. Salys-cikkek nagy száma, tematikai változatossága és tartalmi mélysége. Nyelvészeti cikkei szinte valamennyi korabeli rangos tudományos folyóiratban, kiadványban és újságban megtalálhatók (”Archivum Philologicum”, ”Atheneum”, a ”Židinys”, a ”Naujoji Romuva”, a ”Tautos mokykla”, a ”Lietuvos aidas” és mások hasábjain). A legfontosabb azonban az, hogy A. Salys valamennyi cikke és más munkája, akárcsak előadásai, nemcsak tudományosan megalapozott, hanem egyúttal rendkívül világos, érthető és könnyen hozzáférhető az olvasó számára. Írásaiban nem találunk elhallgatásokat, gondolati homályt vagy befejezetlenséget, amelyek mások, különösen a fiatal kutatók munkáiból olykor nem hiányoznak. A. Salys írásainak nyelve, csakúgy, mint fentebb említett, előadások és gyakorlatok közben használt beszédmódja, egyenesen példamutató. Minden kétséget kizáróan K. Jaunius, A. Baranauskas, J. Jablonskis, K. Būga, J. Balčikonis és P. Skardžius mellett ő is a litván nyelvtudomány igazi klasszikusa. A. Salys kaunasi tevékenységének szélességét és sokoldalúságát az is mutatja, hogy az Államtanács terminológiai tanácsadója volt, jogászokkal működött együtt a jogi kódexek nyelvének javításában, és sokat dolgozott a Belügyminisztérium Családnév-bizottságának tagjaként. A litván családnevek összegyűjtésének és összeírásának egyik legtevékenyebb szervezője volt. Hallgatók segítségével, a Családnév-bizottság titkárával, M. Jurkynasszal együtt családnév-kartotékot állított össze, amelynek alapján több, az irányítása alatt dolgozó végzős hallgató készített és védett meg diplomamunkát a családnevek témájából. Ugyanezen kartoték alapján az ő gondoskodásával és erőfeszítéseivel összeállították az összegyűjtött családnevek teljes szótárát. A. Salys M. Jurkynas segítségével megjelölte a szótárban a hangsúlyokat és a paradigmákat, majd az egészet szerkesztette. Az 1930-as években közösségi munkával összegyűjtött és ellenőrzött adatok alapján a Családnevek szótárában számokkal jelölték, hol élnek az egyes családok. A. Salys a többi nyelvésznél többet tett a családnevek litvánosításáért, ezért a Családnevek szótárában a szlávosított családnevek mellett olykor több litván megfelelő (változat) is szerepelt, amelyekkel könnyen fel lehetett váltani a szlávosított családnevet. Egyébként maga az említett Családnév-bizottság is nagyrészt A. Salys kezdeményezésére jött létre, mindenekelőtt a családnevek litvánosításának előkészítésére, amelyet a megszállás és a háború miatt nem sikerült megvalósítani. Ugyanezen okokból nem sikerült közzétenni az általa szerkesztett Családnevek szótárát sem, amelynek kézirat- 27 A kézirat a Litván Nyelvi Intézetben maradt. Vilnius visszaszerzése után A. Salys megszervezte a Vilniusi terület helyneveinek összegyűjtését és ellenőrzését. E munka eredménye a nyomtatásra előkészített Vilniusi terület helyneveinek szótára volt; kiadását szintén megakadályozta a háború, kézirata pedig ugyancsak a Litván Nyelvi Intézetben található. A. Salys segítsége nélkül még a kereskedelmi szakemberek sem boldogultak. Különösen sok gondos munkát fektetett L. Dargis 1938-ban megjelent „Kereskedelmi levelezés” című könyvébe, amelynek végén egy gondosan összeállított, mondhatni, a litván terminológiában első kereskedelmi szakkifejezés-szótár található. Csak A. Salys munkájának köszönhetően volt ez a könyv akkoriban a legjobb és legkorszerűbb tankönyv, amely segített a kereskedők nyelvhasználatának rendezésében. Látva, hogy az egyházi nyelvben a régi időktől fogva még sok helyütt számos hibás forma maradt fenn, ezen a téren is jelentős munkát végzett: nyelvi szempontból szerkesztette A. Sabaliauskas kanonok „Dicsőítjük az Urat” című imakönyvének második kiadását (1938). Ez a legjobb fennmaradt imakönyv mindmáig. Már az itt tárgyalt időszak A. Salys tevékenységének áttekintése is nyilvánvalóan mutatja, hogy nemcsak neves tudós, hanem rendkívül termékeny nyelvművelő is volt, aki élénken reagált a nyelvi élet minden aktuális kérdésére. Még katonai szolgálata alatt is talált időt arra, hogy gondoskodjék az autósok (akik akkoriban még csak igen kevesen voltak) által használt szakkifejezésekről. Az általa összeállított szakterminológia fennmaradt. Néhány éven át A. Salys hallgatójaként és diplomamunkát készítő diákjaként kapcsolatban álltam vele, máskor is rendszeresen találkoztam vele, különösen akkor, amikor Kaunasban dolgozott; úgy vélem, néhány szót arról is mondhatok, milyen ember és személyiség volt. Mindenekelőtt mindenki számára elérhető, barátságos, mindenkinek segíteni kész, őszinte, igazi demokrata és humanista, nagy litván hazafi volt. Amikor 1940-ben, az első szovjet megszállás idején találkoztam vele, szinte éreztem, mennyire gyötrődik és szomorkodik a Litvániát sújtó tragédia miatt; ugyanakkor azt is megértettem, hogy nem vesztette el a Litvánia jövőjébe vetett reményét: még akkor is úgy gondolta, hogy a kommunisták által hatalomra emelt litvánok közül nem adta el magát mindenki Moszkvának. Emlékszem a M. Mickis agronómusról mondott szavaira: „Mickis egyáltalán nem kommunista” (vagyis pozitív személyiség). A. Salys politikai nézeteiről már abból is következtethetünk, hogy az ateininkai hallgatók mindig számíthattak a jóindulatára és támogatására. A. Salys hazafiságát és politikai elköteleződését különösen jól mutatják a következő tények. A háború utáni években, amikor a litván felsőoktatási intézményekben nagy hiány volt a litván szakos oktatókból, a Tudományos Akadémián pedig az akadémikusokból, a kommunista hatalom igyekezett visszacsábítani Németországból P. Skardžiust. Ahogyan A. Venclova elmesélte nekem, a hatóságok utasítására kétszer is elutazott Németországba P. Skardžiushoz, hogy rábeszélje: térjen vissza az akadémiára és az egyetemre. Mindkét találkozó sikertelenül végződött: P. Skardžius határozottan elutasította a visszatérést. Végül egy másik akkori kommunista vezető, G. Zimanas, halála előtt még jó másfél évtizeddel elmondta nekem, hogy A. Venclova sikertelen próbálkozásai után ő maga is elutazott ugyanezzel a céllal egészen Washingtonig, és ott, miután egy étteremben reggelivel vendégelte meg barátját, P. Skardžiust, ismét megpróbálta rábeszélni, hogy térjen vissza Litvániába dolgozni. Ő azonban hallani sem akart erről. A kommunista hatalomnak viszont A. Salys soha nem hiányzott. Ellenkezőleg: a háború utáni években a párt buzgó tagjává vált, és a Kaunasi Egyetemen dolgozó R. Mironas egyszer kijelentette nekem, hogy ha A. Salys nem menekült volna Németor- 28 szágba, akkor Szibériába kellett volna deportálni. Természetesen szeretett tanítóm, A. Salys ilyen bánásmódja akkoriban mélyen felkavart és felháborított, de tudva, hogy mit jelentett volna a tiltakozásom, vissza kellett fognom magam és hallgatnom kellett, különösen azért, mert akkoriban a Kaunasi Egyetem valamennyi oktatója és hallgatója jól ismerte R. Mironas túlságosan is buzgó szolgálatát a párt és intézményei iránt. Már az itt felidézett tények is elegendőek annak megértéséhez, hogy A. Salys döntése, hogy amíg még lehet, Nyugatra menekül, szabadságát és életét biztosította neki és családjának. Mondhatni, Isten keze mentette meg őt attól a szörnyű sorstól, amely sok neves litván tudósnak jutott osztályrészül (például P. Dovydaitis, L. Karsavinas, M. Reinys, V. Sezemanas, A. Žvironas, A. F. Jurskis és mások): többségük hősiesen halt meg táborokban vagy börtönökben, és csak egyikük-másikuk halt meg teljesen megtörten, miután visszatért Litvániába. A. Salys rendkívül szerette Litvániát, Žemaitiját, szülőföldjét és valamennyi litvánt. A nyarakat többnyire vagy Litvániát járva és a nyelvjárásokat kutatva, vagy szülőföldjén (Reketében) töltötte. Kiváló méhész volt, sok méhe volt, és a méhészet szakszókincsét is alkotta. Most, hogy már jó néhány éve nincs az élők sorában, és megjelentek írásainak kötetei, még világosabban látszik, milyen nagy személyisége volt a Vytautas Magnus Egyetemnek, milyen rendkívüli ember dolgozott az újjáalakult Vilniusi Egyetemen, és milyen kiváló professzort, ballisztát és összehasonlító nyelvészt kaptak a háború után a németországi, majd később az amerikai egyetemek. Mindenképpen el kell mondani, hogy A. Salys külföldön dolgozva is buzgón szolgálta Litvánia hazáját; egész életével és munkásságával világszerte öregbítette Litvánia hírnevét, és ezzel hozzájárult a függetlenség kivívásához. Már több évtizede annak, hogy amikor csak felidézem a gimnáziumban kapott tanításokat vagy az egyetemen hallgatott előadásokat, illetve olvasok valamit M. Valančiusról és műveiről, tudatomban szinte magától felidéződik A. Salys derűs alakja is. Úgy vélem, e társítás alapja elsősorban az, hogy e kultúránk két világító alakja, ha nem is egy időben, de egymás közelében született és nevelkedett — ugyanabban a Salantai járásban (az egyik Narsėnuose, a másik Reketėje). Valahányszor vonattal elhaladok Plungė állomása mellett, már hosszú évek óta minden alkalommal eszembe jut fiatal, sportosan öltözött tanárom, A. Salys, aki motorkerékpárján várta a vonatot, hogy Kaunasba utazzon. Ilyennek láttam őt diákkoromban, amikor itt megálltam, útban Notėnai felé, ahol a szabadságomat töltöttem. M. Valančius és A. Salys neve tudatomban mindig S. Daukantas, L. Ivinskis, Žemaitė, Lazdynų Pelėda, Šatrijos Ragana és más nagy žemaitijaiak nevével, valamint az egész csodálatos Žemaitija vidékével és annak népével kapcsolódik össze. Mindez pedig a következő gondolatot ébreszti: ha ez a föld és népe, amelyet évszázadokon át előbb a keresztes lovagok tapostak és pusztítottak, majd a jobbágyság sanyargatott, végül a cári csendőrök és kozákok kínoztak és pusztítottak, képes volt olyan kiváló embereket adni a hazának, mint az imént említettek és még sokan mások, akkor Litvánia kétségkívül sok művelt, tisztességes és odaadó embert nevel majd, akik elvezetik a szabad és demokratikus európai nemzetek útjára. 29