scieee AI-readable full text Open interactive document viewer

Kiprijono Nezabitausko žodyno autorius

Giedrius Subačius

Full text

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVI (1996) LIETUVIŲ KALBA: TYRĖJAI IR TYRIMAI Áttekintések. Recenziók. Megjegyzések Opinions. Reviews. Observations Überblicke. Rezensionen. Anmerkungen Giedrius SUBAČIUS KIPRIJONAS NEZABITAUSKAS SZÓTÁRÁNAK SZERZŐJE A Kajetonas Nezabitauskasnak a XIX. század óta fennálló hagyomány szerint a Varsóban a II. világháború alatt elégett kéziratos szótár, a ”Žodinikas // Letuwiszkaj—Žemaitiszkas // yr // Lenkiszkaj yszrozitas [...] tom I-szy // od Lit. A do I wlasznie — // przez // Kajetana Niezabitowskiego // Żmuidina” szerzőjének tekintik (a cím Vincas Maciūnas alapján, Mūsų senovė, 1940, 3. köt., 1(10). sz., 142. o.). 1963-ban és 1967-ben A. Kaupuž a Literatūros 6. és 10. kötetében számos levelet közölt Ivano Loboikótól, Nyikolaj Rumiancev kancellárgróftól és Kiprijonas Nezabitauskastól; ezekből kétségtelenül kitűnik, hogy „a szótár valódi szerzője Kiprijonas Nezabitauskis”, Kajetonas bátyja volt*. Még ma is gyakran kétségbe vonják azonban, hogy a szótárt ne Kajetonas írta volna (vö. Zinkevičius Z. Lietuvių kalbos istorija. V., 1990. 4. köt. 128. o.; Žukas V. Nezabitauskis—Zabitis Kajetonas Rokas. — Tarybų Lietuvos enciklopedija. V., 1987. 3. köt. 212. o. stb.). Anélkül, hogy megismételnénk A. Kaupuž nyilvánvaló érveit Kiprijonas szerzősége mellett, mérlegelnünk kell azokat az érveket, amelyek miatt továbbra is Kajetonast tartják a szerzőnek. 1. A cím Kajetonast nevezi meg szerzőként. Elöljáróban megjegyzendő, hogy a címlapot jóval a szótár szövegének elkészülte után írhatták be (a címlapon az aj, ej, uj kettőshangzókat j-vel írták, ezt a jelölést azonban csak a XIX. század negyedik évtizedétől kezdték szélesebb körben használni; a szövegben viszont, úgy tűnik, y-nal jelölték őket — Atkakbintgirey —, ahogyan 1823-ban is írhatták). Amikor bátyja, Kiprijonas az 1831-es felkelés után Párizsba emigrált, és távollétében halálra ítélték, Kajetonas már félelem nélkül írhatta oda saját vezetéknevét a bátyja szótárának címlapjára. 2. A XIX. századi források is említik Kajetonast mint a litván nyelv szótárának szerzőjét (Kurjer Polski, 1830, 64. sz.; Dykcyonarz Biograficzny powszechny. Warszawa, 1851). Ezek a kiadványok azonban feltehetőleg magától Kajetonastól szerezték az információt, aki akkoriban a varsói cenzúrabizottságban dolgozott. Kajetonas maga is, levelei- * Lásd: K a u p u ž A. További adatok a XIX. század eleji litván kulturális élet szereplőiről I. N. Loboiko vilniusi egyetemi professzor leveleiben. Literatūra 6, 1963, 207—222. o.; K a u p u ž a A. A XIX. század eleji litván kulturális élet szereplői I. N. Loboiko professzor N. P. Rumiancevvel, a múzeumalapítóval folytatott levelezése alapján. — Literatūra 10, 1967, 165—199. o. (a szerk. megj.) 212 …ban a krakkói Wiszniewski professzornak, valamint Simonas Daukantasnak azt mondta, hogy megírta a žemaitis–litván szótárt. Csakhogy ezekben a levelekben valótlanságok is vannak. Wiszniewskinek Kajetonas azzal dicsekszik, hogy ő maga készített egy méhekről szóló füzetet (1823-ban), csak éppen bátyja, Kiprijonas neve alatt (noha a nyelvi elemzés Kiprijonas, nem pedig Kajetonas szerzőségét támasztja alá); hogy N. Rumiancev kancellár megköszönte neki a fordítást (valójában Kiprijonasnak köszönte meg); hogy kiadta a Rozmyślania wieśniaka rolnika című füzetet (de elhallgatta szerzője, Dionizas Poška nevét); hogy a Dziennik Wileński közölte Žemaitiján tett utazásának leírását (holott ott csak Poška Baublysa van leírva) — az utóbbi két esetet már V. Maciūnas is észrevette. S. Daukantashoz írt levelében Kajetonas, amikor felsorolta érdemeit, már nem említette sem a méhekről szóló füzet fordítását, sem a Rozmyślania wieśniaka rolnika című művet — bizonyára sejtette, hogy Daukantas ismerheti azok valódi szerzőit. Mindkét levélben azt is állítja Kajetonas, hogy befejezte szótárát, holott az elégett kézirat csupán a K betű elejéig jutott el (V. Maciūnas). I. Loboiko leveleiből azonban az derül ki, hogy Kiprijonas is csak a K betűig írta meg a szótárat. Így nehéz tagadni, hogy Kajetonas szeretett mások munkáival dicsekedni. Az is fontos, hogy Kajetonas D. Poška szellemi társa és egyben Kiprijonas versenytársa volt. Poška azt írta: „nem láttam jobb helyesírást, mint [...] Kajetonas Nezabitauskas ábécéskönyvében”. Másfelől, miközben Kiprijonas még dolgozott a szótárán (1825 márciusában), Poška is nekilátott egy versenyszótár megírásának, vagyis Kiprijonasszal versengett az írott žemaitis–litván nyelv megteremtéséért és meghonosításáért. Ha Kajetonas lett volna a szerző, aligha fordult volna elő, hogy barátja, Poška ne támogassa a munkáját, és segítség helyett versenyre keljen vele. Vagyis még ha a kéziratok nem is maradtak fenn, számos érv utal arra, hogy Kajetonas, aki szeretett dicsekedni és magát dicsőíteni, bátyja, Kiprijonas befejezetlen litván nyelvi szótárát is magának akarta tulajdonítani. Ezért — ahogyan A. Kaupuž már rámutatott — a szótár szerzőjének Kiprijonas Nezabitauskast kell tekinteni. KÖNYV A BALTI NYELVEKRŐL A balti nyelvek kutatásának régi hagyományait ápoló Németországban az utóbbi években új, a baltisztika szempontjából jelentős munkák jelentek meg. Ezek egyike az 1994-ben megjelent, három nyelvész által németül írt „Balti nyelvek. Bevezetés” című könyv.1 A szépen nyomtatott, 416 oldalas könyv négy fő fejezetből áll. A meglehetősen terjedelmes (15–70. o.) bevezető fejezet szerzője Rainer Eckert nyelvész, aki sokat tett a balti nyelvtudományért és annak népszerűsítéséért. Nagyon tömören, mondhatni enciklopédikus módon ismerteti a legfontosabb tudnivalókat valamennyi balti nyelvről és népről, azok elnevezéseiről és történetéről, valamint tárgyalja a kihalt, más népek által asszimilált poroszokat, szudávokat, jatvingokat, kurónokat, zemgallokat és szeleket. Érthető módon itt a két ma is élő balti népnek — a litvánoknak és a letteknek — a története kapja a legnagyobb teret: megemlíti azokat a sorsfordító eseményeket, amelyek e népeket attól kezdve kísérték, hogy 1 E c k e r t R., B u k e v i č i ū t ė E.-J., H i n z e F. A balti nyelvek. Bevezetés. Langenscheidt. Verlag Enzyklopädie. Leipzig, Berlin, München, 1994. 213