J. Balčikonio nustatyti „Lietuvių kalbos žodyno“ svarbiausi principai

A LIETVÁN NYELVTUDOMÁNY KÉRDÉSEI XXXVII (1997) A LEXIKOGRÁFIA ÉS A LEXIKOLÓGIA PROBLÉMÁI. Vytautas VITKAUSKAS J. BALČIKONIS ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT, A „LIETUVIŲ KALBOS ŽODYNAS” CÍMŰ SZÓTÁR LEGFONTOSABB ALAPELVEI J. Balčikonis nyelvész nem véletlenül érkezett a nagy „Lietuvių kalbos žodynas” szerkesztéséhez és annak vezetéséhez. Már a pétervári egyetem litvanológiai körében végzett tevékenysége idején, amikor népköltészeti és nyelvi adatokat gyűjtött Kėdainiai környékén, a még akkor is diákot már magával ragadta a litván beszélt nyelv és a nép művészi alkotásai iránti érdeklődés gondolata. A pedagógiát tekintve legfontosabb munkájának, J. Balčikonis mindvégig érdeklődött a szótárak iránt. Emlékezzünk csak K. Būgához intézett leveleire és felszólításaira, hogy szentelje magát a „Lietuvių kalbos žodynas” előkészítésének (Balčikonis II 256–257), sőt arra a különleges ügyességre is, amelyet tanúsított — megegyezett a pénzügyesekkel, hogy külön pénzeszközöket különítsenek el a szótári munkáért járó díjazásra (Balčikonis, ugyanott). K. Būga halála után a LKŽ munkálatai leálltak. Hosszas viták és tanácskozások után 1930-ban új szerkesztőség alakult, amelynek vezetését a panevėžysi tanítóképzőből visszahívott, és amelyet szinte az egész város megsiratott igazgató, J. Balčikonis vállalta. A szótár szerkesztéséhez az új szerkesztő bizonyos gondolati előzménnyel érkezett. A K. Būga által hátrahagyott cédulagyűjteménnyel való megismerkedése után kitűzött célja ez volt: 1. minden ismert régi írást lemásolni; 2. a lehető legrészletesebben lejegyezni az élő nyelv lexikáját, ahogyan ő a nyelvjárásokat és beszédváltozatokat nevezte. Ezek voltak az LKŽ legfontosabb alapelvei, amelyekből a többi is kialakult: minden szó történetének bemutatása, valamennyi lexikai egység földrajzi elterjedésének megadása. A korabeli litván értelmiség filológiai felkészültségének megfelelően elhatározták, hogy a nyelvjárási példákat mind a köznyelv, a Professzor szavaival élve az irodalmi nyelv megfelelőivel írják át (vö. LKŽ I, VI. o.; Balčikonis I 179). Éppen ezek a dolgok tették az LKŽ-t a litván filológia fontos művévé, mivel a különféle kutatóknak éppen a litván szavak történetére és a nyelvjárások lexikájára, különösen annak földrajzára volt a legnagyobb szükségük. Ezt a Litván Köztársaság akkori kormánya is megértette, és annyi pénzt utalt ki az LKŽ számára, amennyire akkor szükség volt az egész nyomtatott irodalom (1547–1930), az ismert kéziratok lemásolásához, valamint a nyelvjárási lexika lejegyzéséhez a litván nyelv teljes területén, azaz a Litván Köztársaságban, a Lengyelország által megszállt Vilniusi területen, a lettországi litván falvakban, Kelet-Poroszországban stb. Ahogyan a Professzor 1953–1954-ben a lexikológia speciális kurzusának előadásain elmondta, az LKŽ szerkesztősége az ország különböző helyeiről olyan munkatársakat választott, akik jól ismerték saját nyelvjárásukat, és személyesen szinte minden járásban számos tanárhoz fordult, hogy a lexikai adatokat egyenletesen gyűjtsék. E munkába különösen aktívan kapcsolódtak be a Kaunasi (később Vytautas Magnus) Egyetem hallgatói, akiket maga a Professzor tanított arra, hogy az előadásokon lejegyezzék a szavakat (az LKŽ I., IV–V. oldalán, az előszóban említik őket; ott az LKŽ anyaggyűjtésének teljes történetét is ismertetik 1941-ig, bár később szinte semmi sem változott — a nyelvjárások szókincsének mindig nagy figyelmet szenteltek). A litván dialektológusok is dolgoztak, mintegy egymillió cédulával gyarapították az LKŽ cédulaanyagát. 1. J. Balčikonis arra törekedett, hogy a „Lietuvių kalbos žodyne” minden szó történetét és a lehető legpontosabb földrajzi elterjedését részletesen bemutassa. Az alapelv a következő volt: „A szótárba az élő [V. V. kiemelése] és az írott nyelv szavai kerülnek be, függetlenül attól, hogy litván eredetűek-e, vagy barbarizmusok, ha ezek a barbarizmusok régebben kerültek be nyelvünkbe, és valamivel szélesebb körben ismertek” (LKŽ I, V. oldal; Balčikonis I 178). A szótár szerkesztője nyilvánvalóan érzékelte az indoeurópai nyelvészek és más kutatók örökölt szókincs iránti érdeklődését, ezért annak szentelte a legtöbb figyelmet (Vitkauskas 1987: 13–18). Vö. még a következő megjegyzést: „Az úgynevezett nemzetközi szavak (amelyek csak az írott nyelvből ismertek) nem kerülnek be a szótárba” (LKZ I, V. oldal). Az élő nyelvből és a régi írásokból örökölt lexika gondos bemutatásának hagyománya valamennyi kinyomtatott és készülő kötetben végigvonult. Az LKŽ harmadik kötetétől, az 1952 utáni különféle viták (Larin 1957: 119-144) nyomán, megszaporodtak az úgynevezett nemzetközi szavak, gyakran véletlenszerű és egyáltalán nem régi, különböző tudományok szakemberei által használt szavak: gazogeneratorius LKŽ III 191, generalitėtas LK Ž III 234, geomėtras, -ė LKZ III 240, glauberitas LKZ III 397, gondoljéras LKZ III 482, grafologas, -6LKZ III 497, granatinis, -¢ KZ III 515 (granatiniai obuoliai), granitéti LKZ III 519, gravitacija LKŽ III 535, harpūnas LKŽ III 787, hektogramas LKŽ III 787, heroldas LKŽ III 788, hipokrizija LKŽ III 790, Aimusas LKŽ III 791, ibis LKŽ IV 6, iksija LKŽ IV 34, induktyvūs, -i LKŽ IV 108, insiniūoti LKŽ IV 120, intensifikūoti LKŽ IV 124, jodoformas LKŽ IV 351, kablograma LKŽ V 25, kandeliūbras LKŽ V 201, kanoniėrė LKŽ V 218, kaolinas LKŽ V 225 és így tovább. A következő kötetekben a szaktudományok terminusai valamelyest csökkentek, de a lexikai ritkaságok szilárdabb elvei híján sok olyan szó maradt, amely gyakran csak a többnyelvű tudósok dolgozószobáiba jutott el, és nem mutat öröklöttségi jegyeket. Ez kétségtelenül a köznyelv és a terminológiai szótárak alapelve, amelyet az 1950–1952-- es heves lexikográfiai viták során ültettek el az LKŽ szerzőiben. 2. J. Balčikonis történeti tudományos szótárának elveit a szavak jelentéseinek sorrendje meghatározására is alkalmazták. Erről már külön is írtak (Vitkauskas 1995: 349-354), kimutatva, hogy az 1952. évi lexikográfiai kérdések tárgyalása után, különösen B. Larin történeti szótártípussal szembeni fellépését követően (Larin 1957: 143), a köznyelvi (mai) nyelv szótárainak elveit is alkalmazták a jelentések sorrendjének meghatározására. Ezeket az új elveket annyira beoltották az LKŽ sok munkatársába, hogy a történeti szótár számára nyilvánvalóan alkalmatlan elméletek ellenére is időnként más típusú szótárak módszerét követik; ezért nemcsak a bérnasz első jelentése „fiú”, majd „gyermek”, hanem a va/anda is előbb 60 perc, majd „meghatározatlan időtartam”. Ugyanígy történetietlenül vannak elrendezve a trąša szó jelentései. Először a „trágyázásra használt anyagok” jelentés szerepel (azaz ásványi, gyári trágyák), majd az évszázadok óta létező és külön erre a célra használt més/as, később pedig az ürülék (LKŽ XVI 582–583), vö. a trąšinis, -€ származékszóval is, amelynek jelentései ugyanilyen sorrendben követik az újabb korú köznyelvi szótár jelentéseit (LKŽ XVI 584). Hasonló szemantikai módon van megadva a tiékti ige is (LKŽ XVI 178). A jelentések a következőképpen vannak kifejtve: 1. ellátni valamivel, adni, nyújtani- .... a munkagőzt a turbinákba vezetik. A hadtáp a hadseregnek ruházatot stb. szállít. 2. előkészíteni, előállítani, készíteni, javítani. A disznóknak levelet szedett. A faeszközöket maga készítette. 3. foltozni, varrni. Ana ruhákat készített magának télire. Anya bundát készít nekem. 4. készíteni (hozományt), gyűjteni, rakodni. A lányom hozományát készítettem. 5. ételt, lakomát készíteni, főzni, elkészíteni, rendbe hozni. Az öregasszony vacsorát készített. Moslékot készíteni stb. A legősibb jelentés kétségtelenül a 2. lehetne: előkészíteni, elkészíteni (a mitalót), ezt logikusan követné az étel elkészítése, a harmadik — javítani, varrni, a negyedik — elkészíteni (a kelengyét), majd újabb vagy újabb kori jelenségeket leíró mondatok következnének a következő szavakkal:.. a munkagőzt a turbinákhoz vezetik. A hadtáp a hadseregnek ruházatot és egyebeket szállít. Ugyanígy logikai és történeti szempontból rendezni, meghatározni kellett volna a tempti, tęsti és más igék jelentéssorait is (például: tempti 1. húzással hosszabbá tenni. 2. nyújtással előállítani. Huzalt húzni... 3. megragadva húzni valakit, aki ellenkezik, erősen kapaszkodik- ... 4. vonszolni, felöltöztetni, ráadni... 5. nehezen húzni valamit a felszínen... (LKŽ XVI 10–11) és így tovább. Vajon az ókorban az elsődleges jelentés azt jelentette-- e, hogy húzással hosszabbá tenni, vagy nem a 3. az 1., illetve nem a 2. volt-e régebbi, az ötödik helyre került, a nehéz felszíni húzást jelölő jelentés, és így tovább. Ezek nagyon finom kérdések, amelyekről keveset vitáznak, és amelyeket ritkán rendeznek. (És vajon miért nem javított ki ilyen dolgokat e sorok szerzője, e kötetek egyik szerkesztője? Tudják, a gördülő kerekeket mindig nehéz megjavítani: egy jelentést kijavítasz, de ki és hogyan fogja összehangolni az összes származékos szó jelentéseit és kapcsolatait?!) 3. J. Balčikonis professzor arra törekedett, hogy az LKŽ gyökérszótár, egyes szavak szótára, ne pedig fészkes szótár legyen. Kivételek voltak az -ininkas és -inykas képzős származékok, a melléknévi végződésű -(;)ai, -yn határozószók (bdltas —baltai, baltyn, drąsūs —drąsiai, drasyn stb.). Az előtagos névszói származékokat igyekeztek külön elhelyezni, hogy az LKŽ használóinak ne kelljen más előtagok szófészkei között keresniük, és ne jöjjenek létre talán nem is létező formák. Pl. az až-, ažu-, ažuopriešdėlių előtagok származékai: ažačia, ažmiršuonis, ažūbalis, ažūdanga, ažūomarša, ažūožodis, ažvačia és sok más (LKŽ, I 432–440). Az LKŽ I. kötetének második kiadásában ezek már nem maradtak meg — a XVII. kötetbe kerültek át, az uzužuo-, žuelőtagokkal együtt (dz.). Amint azt a nuo- (és ni-2.), prie- (és pry-ž.), pér- (és par-) előtagos származékok egyetlen fészekbe rendezése mutatja, olyan, a nyelvben egyáltalán nem létező származékok is létrejöttek, mint például: nuoakiai csak a nūakiai J (ž.) alapján — LKZ VIII 904, nūoauga csak a nūaugos ž. alapján — LKŽ VIII 904, ntiobengos a nūbengos ž. alapján — LKŽ VIII 906, nuodraikulétas i csak az egyes žemaičių nyelvjárási nūdraikulėto alapján — LKŽ VIII 917, nuogąstvūs, —-i a nūgastvus ž. alapján — LKŽ VIII 924, nūogybai a nūgybos ž. alapján — LKŽ VIII 924 (mivel nem szoktatták hozzá az embert a nyelvjárási alakok használatához és pontos átírásához, a „Lituanisticában” azt kellett olvasni, hogy a nūgyba az -yba képző származéka- !) ir stb. Aukštaičiai pateikė pryaltoris, pryange, pryaukstis, prydaržė, prydėlis, pryduris, prykalbe, prykietis, prylapis, prymotere, prypuola, prystubé ir kt. (LKZ X 607-762), taip pat elgėsi ir su aukštaičių šnektų raštų priesaginiais dariniais: prys, prysakiné, prysakys, iš prysgalis, prysirdis, ir pryštaryti, pryššventė (LKŽ X 763-765), tačiau tik prybezdas ž. pateko į nesamą priebezdolizd lizdą, žodis pryblandaiyra yra prieblandų (!) lizde, prybréksmiais “temstant” —priebrėkšmiais, prydévinis —priedėvinis, pryédis “privalgymas iki soties“ —prieédis, prygera “arbatpinigiai” —priegera, prygrindas “priekletis” — priegrindas, prykaboklis “priekabé” —priekaboklis, pryliptis —prieliptis, priepapis —prypapis, pryveiza —prieveiza ir t.t. (LKZ X 623-727). Panašiai yra ir su XVII a. darinių su priešdėliu. Nežinia, kaip būtų elgęsis J. Balčikonis, tačiau až-, ažu-, ažuoir kitų priešdėlinių vedinių (ant-, anc-, į-, in-) pateikimas LKZ I–II, LKZ III–IV tomuose rodo visai kitokią tendenciją nei dabartinių ar nesenų redaktorių, tačiau faktų tikrumo klausimai ir žodžio suradimo problema leksikografijoje yra labai svarbūs. (Visi prisimename, kaip 17 tomų leidinio “Slovar' sovremennogo literaturnogo russkogo jazyka” sudarytojai pirmuosius tomus išleido, parengtus lizdiniu būdu, o nuo trečiojo jau kiekvienas žodis, net prieveiksmis, pateikiamas atskirai.) Atskirai buvo pateikiami ir tarmės priešdėlių ančir antdariniai: ancezys ir antežys, ančerauža ir antgrauZa, ančkala ir antkala, ančkrytis ir antkrytys, anckelis ir antkelis, ančrūgotas ir antrūgotas ir t.t. (LKŽ I, 107-142). Svyruota, kaip pateikti jir /zdarinius. Pl. atskirai pateikiami įavūs ir inavūs, įgerklis ir ingerklis, jgerklys ir ingerklys, Jalili ir inkapiai, jkalas ir inkalas, fkaitasir inkaitas, jkalbair ifkalba ir t. t. Nesukurta naujų darinių tarmėms formoms: ingeidziai, ingeida, ingirklis, jgraztis, inkalas, inklodalas, inkravis, —i, iūlopšė, iAldpis, insagté, iAsiauris, inšlajus ir t. t. Atskirais lizdais buvo pateikiami ir šie daiktavardžiai bei būdvardžiai: aktainis ir aktainys, antakisir antakys, antežisir antežys, antvalnisir antvalnys, apdrungis ir apdrungys, apgirtisir apgirtys, arkliaganisir arkliaganys, atadrekisir atadrėkys, atsilsisir atsilsys, austinisir austinys, baltujis ir baltijis, barnis ir barnys, brolisir brolys, durys ir dires (LKZ II, 638), durklisir durklys, dūris ir dūrys, édmenys sm. ir édmens sf. ir daugybė kitų. Šiuo metu kamienai su galūnėmis -is ir -ys pateikiami viename lizde (išskyrus atvejus, kai skiriasi jų reikšmės, pvz., dūris ir dūrys pateikiami atskirai, nes dūrys turi tik vieną reikšmę, atitinkančią formos dūris 5-ąją (LKZ II, 902). Kai kada — édmenys ir édmens atveju — atskirą pateikimą bus lėmęs giminių skirtumas. Minėtieji linksniuojamieji daiktavardžiai su galūnėmis -is, -ys, pateikti viename lizde, matyt, buvo dėl to, kad iš daugelio linksnių negalima nustatyti kirčiavimo paradigmos (kaip ir įvardžio zus, £0 “tas” dz. išsidiferencijavimo, todėl jis viename lizde su tas, ta). Természetesen ez az LKŽ használói számára bizonyos kellemetlenséget okoz a szükséges szóváltozat keresésekor (a J. Balčikonis korabeli szerkesztőség igyekezett ezt pontosabban meghatározni). 4. J. Balčikoni számára az LKŽ legfontosabb anyaga az élő nyelvből (az örökölt nyelvjárásokból) származott. Az első kötetek különösen a nyelvjárási szavak és mondatok bőségével, valamint elsőbbségével tűntek ki. A harmadik kötet megjegyzése bizonyos fordulatot jelez az 1947. évi vitákban (Žinynas 1949 a: 298-299), az 1952. évi konferencián és a sajtóban kifejtett ellentétes nézetek miatt (Larin 1957: 142—144). Ezért úgy határoztak, hogy a szócikket a következőképpen kell megírni: “A szemléltető mondatokat és kifejezéseket, amennyire azt a rendelkezésre álló tényszerű anyag lehetővé teszi, a következő sorrendben kell elrendezni: a) szovjet irodalomból és sajtóból származó mondatok és kifejezések, amelyek összefüggnek mai szocialista életünk valóságával; b) a népi beszélt nyelv jellegzetesebb megnyilatkozásai; c) szemléltető példák a folklórból; d) mondatok és szólások régi litván írásokból” (LKŽ III 3. o., ezt megismétlik az LKŽ I, V. o. is). Az LKŽ politizálása a szocializmus idején elkerülhetetlen volt. Ezt különösen az LKŽ IV. és V. kötetei tanúsítják. Mindazonáltal a politizált, gyakran pártos írások (A. Guzevičiusé- “, Kapsuké és másoké) túlzott hangsúlyozása nem csökkentette jelentősen a szótár értékét, mivel az örökölt lexika dominált, amelyre a tudomány és a kultúra világának szüksége volt. A harmadik kötet utasításai szerzőinek, J. Kruopasnak, A. Kučinskaitėnek és B. Larinnak (Larin 1957: 143) a tanításai idővel egyre inkább elhalványultak. Mostanra háttérbe szorultak. Így az LKŽ megőrizte J. Balčikonis által előirányzott legfontosabb tudományos alapelveket, csupán részletekben tér el (a prefixumos igék és az igékből képzett főnevek, különösen a nyelvjárási prefikszumokkal és szufikszumokkal alkotott származékok bemutatásában, valamint még ebben-abban). Mivel a nyelvjárások visszafordíthatatlanul nivellálódnak, a litván nyelv lexikájának e legteljesebb gyűjteménye mindig fontos lesz nyelvünk kutatói számára. IRODALOM Balčikonis J. I–II: Válogatott írások, 1, Vilnius: Mokslas, 1978; 2, Vilnius: Mokslas, 1982. Larin B. A. 1957: A litván lexikográfia rövid történeti áttekintése. —Lexikográfiai gyűjtemény 11, 119-144. LKZ I-11, —A litván nyelv szótára 1, Vilnius, 1941; 2, Kaunas: Állami Enciklopédia-, Szótárés Tudományos Irodalmi Kiadó, 1947. LKŽ I-II, —A litván nyelv szótára 1-2, Vilnius: Mintis, 1968-1969. LKZ III-XVI —A litván nyelv szótára 3-6, Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó, 1956, 1957, 1959, 1962; 7-9: Mintis, 1966, 1970, 1973; 10-15: Mokslas, 1976, 1978, 1981, 1984, 1986, 1991; 16: Tudományos és Enciklopédiai Kiadó, 1995. Vitkauskas V. 1995: A szótörténet kérdései az akadémiai „A litván nyelv szótárában”. — A Litván Katolikus Tudományos Akadémia kongresszusának tanulmányai 15, 349—354, * Amennyire tudható, regényeinek nyelvét a nagy élőnyelvi szakértő, D. Urbas gondozta, talán így elkerülve a megtorlásokat (a vele folytatott beszélgetésből, 1988.04.24). Vitkauskas V. 1987: J. Balčikonis nézetei a į megörökölt lexikáról. — A litván nyelvészet kérdései, 26, 13-18. Tájékoztató 1949: A Nagyés az általános litván nyelvi szótár szerkesztésének és kiadásának megvitatása. —A Litván Tudományos Akadémia Tájékoztatója 5, 301–305. Tájékoztató 1949 a: A „Lietuvių kalbos žodynas” II. kötetének megvitatása a Litván SZSZK Tudományos Akadémiáján. — A Litván SZSZK Tudományos Akadémiájának Tájékoztatója 5 298–299. A J. BALČIKONIS ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT „LIETUVIŲ KALBOS ŽODYNAS” (A LITVÁN NYELV SZÓTÁRA) FŐ ALAPELVEI Összefoglalás Juozas Balčikonis nyelvész a „Lietuvių kalbos žodynas”-t tömörebb tezauruszként készítette el. 1. A szótárnak történeti szótárnak kellett lennie: korpuszának tartalmaznia kellett az írásos emlékekből és az élő nyelvből származó valamennyi szót (J. Bal¢ikonisnak a nyelvjárásokra használt terminusa). 2. A szavak jelentéseit történetileg, keletkezésük szerint kellett rendezni (a történeti szótár egyik alapelve). 3. A „Lietuviy kalbos Zodynas” különálló szavak, szóalakok és származékok szótára kellett hogy legyen, nem pedig szócsaládok szótára, mivel ez utóbbi meglehetősen kényelmetlen lett volna használói számára, amikor egy nyelvi tényt kellett volna benne megtalálniuk. 4. A szerkesztő számára a legfontosabbak a nyelvjárási adatok voltak, amelyek bőségesen szerepeltek a szótárban. 1948 és 1952 között ideológiai eltéréseket figyeltek meg J. Baléikonis elveitől (figyelmen kívül hagyták a jelentések történetiségének és a nyelvjárási anyag elsőbbségének elvét, és számos rövid életű nemzetközi szó került be a korpuszba). A politikailag motivált bírálatok hullámának elültével a J. Balčikonis által megállapított fő alapelveket fokozatosan visszaállítják. 10