Lietuvių kalbos studijų vadovas

kho Smoczynski által összeállított Kurytowicz-művek bibliográfiája (XXXV-XLVII), o a könyv végén pedig — szóés ir névmutatók. Ši a kiválóan elkészített, ir igen tartalmas ga könyv semmiben sem marad el a hasonló jellegű nyugat-európai kiadványok legjobbjaitól. A már su említett, Kurytowicznak szentelt második kötettel együtt (Linguistica Baltica 4) ir to saját maga Woiciecho Smoczynskio által összeállított emlékkötet Janui Safarewiczui (Analecta Indoeuropea Cracoviensia Vol. 1, Cracoviae, 1995) tai gali būti pavyzdys, kaip mes turėtume ir pagerbti žymiausių Lietuvos kalbininkų atminimą. Vytautas Ambrazas LIETUVIŲ KALBOS STUDIJŲ VADOVAS TERJE MATHIASSEN. A RÖVID NYELVTAN OF LITVÁN, Columbus, Ohio, Slavica 1996: Kiadók, INC, 256 P. Az elmúlt évtizedben számos európai országban megfigyelhetjük a litván nyelv tanulmányozásának fellendülését. Litván nyelvi kurzusokat nemcsak Lettország, Németország, Lengyelország és Oroszország, hanem Olaszország, Svédország, Norvégia, Finnország, Csehország és más országok egyetemein is tartanak; közülük sokban jelentős litvanisztikai kutatásokat végeznek, és új, a balti nyelvészetnek szentelt periodikákat hoznak létre'. Mindeddig azonban nagy hiány mutatkozott az egyetemi tanulmányokra alkalmas, angol nyelvű litván nyelvtani kézikönyvekből. Ezt a hiányt segít betölteni az Oslói Egyetem professzorának, Terje Mathiassennek nemrég megjelent „Rövid litván nyelvtana” . A nyelvtan szerzője a litván nyelvészek körében jól ismert baltista és szlavista, aki Norvégiában folytatja tanára, Christian Stang litván tanulmányi hagyományát. Kiválóan beszél litvánul, és számos, a litván nyelvészet szempontjából fontos munkát publikált. Mivel hosszú időn át tanított litván nyelvet az Oslói Egyetemen, nagy tapasztalatot szerzett ezen a területen, amelyet nyelvtanában is felhasznált. A nyelvtan egy rövid bevezetésből és 14 fejezetből áll. A bevezetés néhány adatot közöl a litván nyelv más nyelvek közötti helyéről, főbb nyelvjárásairól és jelenlegi állapotáról. Az első fejezetben (21-36) a köznyelvi litván nyelv fonológiai rendszerét, annak megvalósulását a beszélt és az írott nyelvben, valamint a magánés mássalhangzók váltakozását, továbbá a hangsúlyt és a hanglejtést ismerteti. A 2—7. fejezetekben (37-177) a morfológia kérdéseit tárgyalja a szóosztályok (úgynevezett szófajok), azok morfológiai kategóriái és ragozása szerint. A könyv használójának gyakorlati igényeit figyelembe véve a formák és funkcióik leírása nincs egymástól szigorúan elkülönítve, könyv- ! Vienas iš naujausių — Pietro U. Dini ir Nikolajaus Mikhailovo redaguojamas „Res Balticae“. Olasz balti tanulmányi miscellanea. 1, 1995; 2, 1996; 3, 1997, Pisa. 252 A knyvoje nerandame net atskirų morfologijos ir sintaksės ir dalių. Daugybė formų vartosenos klausimų pateikta būdvardžio, skaitvardžio ir veiksmažodžio skyriuose, ypač apibūdinant dalyvių formas. Daiktavardžio, būdvardžio ir veiksmažodžio skyrių gale trumpai paminėtos ir svarbiausios kalbos dalių darybos ypatybės (priešdėliniai ir priesaginiai vediniai). Linksnių (8), prielinksnių (9) ir jungtukų (11) skyriai jau ištisai skirti sintaksei (178-202). Atskiras (10) skyrius skirtas laiko raiškos priemonėms apibūdinti (202-206), o toliau, 12-14 skyriuose, aprašyta vientisinio ir sudėtinio sakinio sandara (210-229), derinimas (230-235) ir žodžių tvarka (236— 247). Knygos gale pridėtas svarbiausios literatūros sąrašas ir dalykinė rodyklė. A könyvben a nyelvtani jelenségek leírása a jelenlegi nyelvi normára irányul. A petitben kiemelt rövid történeti megjegyzések rendszerint csak olyan esetekben szerepelnek, amikor a szerzőnek fontos volt megmagyaráznia egyes formák különbségeit (pl. a magánhangzó-- váltakozás fokozatait, a į metatóniát, Saussure és Leskien törvényeit), vagy kidomborítania a litván nyelv grammatikai szerkezetének sajátosságait. Mind felépítését, mind pedig a grammatikai adatok bemutatásának módját tekintve Terje Mathiassen könyve új és eredeti munka. Módszertani előnyeit kétségtelenül értékelni fogják azok a felhasználók, akik számos külföldi országban tanulmányozzák a litván nyelvet, és annak adatait nyelvészeti kutatásokhoz használják. Itt csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szerző miként mutatja be és magyarázza azokat a kérdéseket, amelyeket a grammatikai leírásokban és a litván nyelvészet egyéb munkáiban mindeddig eltérően értelmeztek, és amelyekről gyakran folyik vita. Az egyik ilyen kérdés a melléknevek ragozhatatlan formái (gėra, malonū és hasonlók), amelyeket egyes kutatók a nyelvtani nem kategóriájától való elkülönítésükre javasoltak, és nemnembeli formáknak (Aldona Paulauskienė), határozószóknak (Aleksas Girdenis, Vladas Žulys), illetve egy külön „állapotkategória” szavainak (Kazimieras Musteikis) tekintettek, mások viszont a domináns hagyományt követve semlegesnemű formáknak tartanak (Adelė Valeckienė, Dalija Tekorienė és mások). Mathiassen ezeket különleges „semlegesnemű” formáknak (special neutral forms 62. sk.) nevezi, és kifejti, hogy a semlegesnemű (neutral) terminus diakrón szempontból indokolt. Ezzel együtt alternatív terminust is javasol — (a melléknév) ragozhatatlan formája (the indeclinable form). Ez a terminus kétségtelenül jobb a nemrokoni formánál, azonban nehezen alkalmazható a résztvevőkre, amelyeknek más változatlan alakjaik — padályviusaik — vannak. Maga a szerző, aki ezt a terminust javasolta, a továbbiakban csak a névtelen nem (semleges) különleges formáiról ír. Az ige leírása azon, a mai litván nyelvészetben már meghonosodott szemléleten alapul, amely a 3. személy alakját tiszta tőként, az 1. és 2. személy minden igeidejének ragjait pedig azonosként kezeli. Ez lehetővé teszi az igealakok egész rendszerének egyszerűbb és következetesebb leírását, a morfológiai formánsok jóval kisebb leltárának felhasználásával, mint korábban. E tekintetben a szerző jó példát mutat a litvániai iskolai nyelvtanoknak és egyes egyetemi kurzusainknak, amelyekben a 3. személy alakjának tővégi magánhangzóját még mindig ragként tartják számon. A nyelvtan az ige négy módját különíti el: kijelentő, felszólító, feltételes és közvetett mód. A közvetett módról (the relative mood) szólva a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy ugyanoly253 an időfajta-- alakokkal rendelkezik, mint a į kijelentő mód. ji tą ir Ez nem a jelölt módok univerzális sajátossága (általában kevesebb igeidőformával rendelkeznek, mint a kijelentő mód); a módnak a ji nyelvi rendszerben elfoglalt különleges helyével kapcsolatos kérdés felvetését lehetővé tevő szerzői gondolat (134— 135). Ta ismét emlékeztet arra a lehetőségre, hogy a nem kijelentő mód paradigmáját az evidencialitás (evidenciális) különálló ir kategóriájaként értelmezzük, amelyet Roman Jakobson különített el és írt le. A felszólító ir mód formáinak csoportjába tartozónak tekintik az ún. engedő/kívánó módot (permissive /optative). E tekintetben a szóban forgó munka egyetért más jelenlegi grammatikákkal. A felszólító mód említett alcsoportjába azonban a jelen idő 3. személyű, fegū(/) és tė partikulumokkal álló formákat sorolják, pl. tegu(l) ateina, teateina (129). A litván nyelvészek munkáiban ezek a formák ma a kijelentő módhoz tartoznak, akárcsak a jövő idő 3. személyű, ugyanazokkal a partikulumokkal álló formái, pl. tegu(/) ateis, teateis (szerzőjük egyáltalán nem említi őket), míg a felszólító mód sajátos alcsoportjának csak az -ie, -ai végű formákat tekintik (teateiniė, terasar). Itt meg lehetne vitatni a szerzővel, hogy a hozzáadott modális partikula elegendő alapot jelent-e arra, hogy a kijelentő mód jelen és jövő idejű formáit egy másik módhoz — a felszólító módhoz — soroljuk. A kötőmódnak két idejét különböztetik meg: a jelent (present subjunctive) és a múltat (past subjunctive). A kötőmód összetett formáinak – a būti ige kötőmódjával és a múlt idejű aktív igenévvel – e mód múlt idejeként való felfogása teljesen megalapozott, mivel szemantikailag szemben állnak az egyszerű formákkal az idő jelentése alapján, vö.: pifkčiau: būčiau pirkęs, turėčiau: būčiau turėjęs (132). Az ige kategóriájáról szóló fejezetben kiemelték annak viszonyát a mondat funkcionális perspektívájához, amely jelentősen eltér az angol nyelvétől: a bővítménynek az igéhez viszonyított grammatikailag meghatározatlan helye miatt a litván nyelvben az angol passzív szerkezetek (különösen a háromtagúak) különféle megfelelői lehetségesek (142-145). Csak szükségtelenül a befejezetlen szerkezetek patvirtinama, kad... (one confirms that...) változatának tekintik a köznyelvben ebben a jelentésben nem jellemző patvirtina, kad... (143) megnyilatkozást. A sok vitát kiváltó litván szerkezeteket, amelyekben intranzitív passzív igenevek semlegesnemű formái állnak (itt Žmonių gyvenama /gyventa és hasonlók), a szerző formálisan passzívnak (formal passives) minősíti, rámutatva személytelen jellegükre és modális árnyalataikra (144). Egyébként a visszaható formákkal nem rendelkező igék között nem kellene megemlíteni a bijoti igét (148), mivel gyakran ugyanabban a jelentésben használják visszaható képzővel. A könyvben az ige nem ragozott formáit három csoportra osztják: 1) főnévi igenév (infinitive), 2) határozói igenév/féligenév és melléknévi igenév (gerunds and participles), 3) igéből képzett főnév (verbal noun). Új és sajátos módon határozza meg és tárgyalja az úgynevezett „gerundiumok” csoportját is, amelyhez „az adverbiális funkcióban használt 254 igenévi formák” tartoznak (163). A szerző szerint a tą csoportot ragozhatatlan du (indeclinable) gerundiumok alkotják, amelyek a ir jelen idejű, múlt idejű, egyszeri cselekvésű határozói igeneveknek felelnek meg (iSeinant, išėjus), ir du félig ragozható gerundiumok, amelyek a múlt idejű, ir egyszeri cselekvésű aktív igenevek alanyesetének megfelelő puszdalyvist felelnek meg (išeidamas, -a, išėjęs, -usi). A puszdalyvsu is és a mellékes cselekvést kifejező (resp. határozói) igenevek korrelációját már egyszer ne megállapították; a litván ir nyelvészetben manapság általában az a tendencia, hogy a puszdalyvist a jelen idejű aktív igenév körülményhatározói használatra specializálódott formájának tekintsék (határozói) funkcióhoz. Ily módon a félig részes igenév bekerül az į igenevek alrendszerébe. A tárgyalt grammatikában ellenkező úton jártak el: mind a félig részes igenevet, mind pedig az általa korrelált, a su múlt egyszeri idejű cselekvő igenevek alanyesetű alakját a gerundiumok közé sorolták. Így azonban gerundiumoknak (félig részes igeneveknek) ir kellene tekinteni a jelen és múlt idejű szenvedő igenevek alanyesetű alakjait is, amelyek körülményi (határozói) funkciójuk révén a félig su részes igenevekkel, valamint a múlt egyszeri idejű cselekvő igenevek alanyesetű alakjaival faj és idő alapján korrelálnak (afnėšdamas: atnésęs = atnesamas: atnestas). Ezért a szerző által javasolt megoldás jelentősen kibővítené az igenévi alakok homonímiáját: a múlt egyszeri idejű cselekvő, valamint a jelen és múlt idejű szenvedő igenevek ugyanazon alanyesetű alakjait funkciójuk alapján vagy igeneveknek, vagy részlegesen ragozott gerundiumoknak kellene tekinteni. Egyébként a „részlegesen ragozott gerundiumok” között megadott doméjes (154) alakot a visszaható domėjęsis alakra kellene javítani. A szerző a ragozhatatlan gerundiumok (illetve a padalyviumok) leírásakor csak azok határozói (adverbiális) használatát említi. Az értelmező jelentésű padalyviumokkal alkotott sajátos szerkezetek (pl.: Zinad ją verkiant| verkus| verksiant) nem kerültek be a grammatikába; talán ezért nem kerültek bele a múlt ismétlődő és a jövő idő padalyviumai sem, amelyek a szerző szerint „különösen ritkák” (extremely rare 152). A grammatikában a ragozatlan igealakok harmadik csoportját a -imas/-ymas képzős igei főnevek (verbal nouns) alkotják (165— 167). A szerző hangsúlyozza nagy produktivitásukat: szinte minden igéből képezhetők. Ez kétségtelenül közelíti ezeket a származékokat a morfológiai alakokhoz, és indokolja az igerendszerbe való felvételüket, különösen a nyelvtanulást szolgáló munkában. Az igerendszerbe tartozó névszói származékok közé a -imas/-ymas képzős litván igei főneveket Alfred Senn is besorolta 1966-os grammatikájában 224—225 (az infinitivus, a participiumok, a padalyviumok stb. mellett); a latin -ndképzős igei névszókat, az úgynevezett gerundiumokat, szintén hagyományosan az igerendszer tagjainak tekintik. Az egyszerű mondat szintaxisát a mondat verbocentrikus modellje alapján tárgyalja. A predikátumot a mondat központi részének tekintik, mivel a) a személytelen mondatok fő része a predikátum, b) a mondat függő részei (a tárgyak, a körülmények) közvetlenül a predikátumtól, nem pedig az alanytól függnek. A mondat központi részével —a predikátummal —az alany a kölcsönös függés (interdependency) viszonyával kapcsolódik össze (212). Így itt a Litván Nyelvi Intézetben készített nyelvtanokhoz 255 hasonló elveket követnek. Vitathatónak tűnik az a gondolat, hogy az általánosított kijelentésekben és az úgynevezett „örök igazságok” megfogalmazásaiban nem marad el a yra kopula, pl. : Az ember halandó (212). Az ilyen, kopula nélküli, indoeurópai nominális mondatokat képviselő mondatok a litván nyelvben régóta és széles körben használatosak (4Zuolas kaitrūs mėdis; Zmogus mirtingas etc.). Új és érdekes a vonzatokról szóló fejezet (229–235), amely a litván nyelvre jellemző vonzati esetek sokaságát mutatja be. A könyvnek a szórendről szóló utolsó fejezetében (236—247) feltárul az aktuális mondattagolás szerepe a különböző szórendi modellek kiválasztásában, e modellek viszonya az angol nyelv különböző szerkezeteihez, valamint e terület számos más fontos kérdése, amelyeket az ilyen jellegű nyelvtani kurzusokban eddig nem tárgyaltak következetesen. Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy Terje Mathiassen könyve a litván nyelv nyelvtani rendszerének következetes, tömör és rendszerszerű leírását adja, amely nemcsak a litván nyelvet tanulmányozók, hanem a jövőbeli nyelvtani munkák szerzői számára is hasznos lesz. „LINGUISTICA BALTICA” NEGYEDIK KÖTETE Íme, Vytautas Ambrazas kezünkbe vehetjük az 1992-ben Lengyelországban megjelentetni kezdett nemzetközi baltisztikai folyóirat, a „Linguistica Baltica” már negyedik kötetét. Ez a kötet különleges: a nagy indoeuropeista és baltista, J. Kurytowicz születésének századik évfordulója előtt tiszteleg. Az elején egy rövid előszót követően W. Smoczynski (p. XI-XXV), e kiváló baltisztikai folyóirat kezdeményezője és szerkesztője, áttekinti tanára, J. Kurytowicz életét és tudományos tevékenységét. Ezt követően W. Skatmowski (p. XXVII-XXXII- ), S. J. Kurytowiczról szóló emlékeit osztja meg. Urbanczykas (XXXII–XXXVII. o.), E Stawskis (XXXIX–XL. o.). Az életrajzi részt a W. Smo czy ni s ki10 által összeállított, J. Kurytowicz baltisztikai és szlavisztikai munkáinak részletes bibliográfiája zárja (p. XLI-XLIX). Az alábbiakban 36, angol, német, francia, olasz és orosz nyelven írt tanulmányt közlünk a baltisztika, a szlavisztika, valamint részben az indoeurópai nyelvészet különböző kérdéseiről. Örvendetes ebben a „Linguistica Baltica” kötetben (akárcsak a többiben) litván nyelvészek neveivel találkozni. Elsőként Z. Zinkevičius tanulmányát (83–91. o.) kell megemlíteni, amelyben a M. Mažvydas katekizmusának megjelenése előtt lejegyzett kéziratos szövegek elemzése alapján az a hipotézis fogalmazódik meg, hogy kéziratos litván írások már Mindaugas korában is létezhettek. S. Karaliūnas (135–140. o.) az Amžius név eredetének eredeti magyarázatát adja. Az elhunyt V. Grinaveckis (145–148. o.) a žemaitis nyelvjárásban előforduló kdnka „fenyő” szót a la. kūoks „fa” szóval kapcsolta össze 256