Janis Endzelynas mokinių ir bendradarbių atmintyje

vo A szótár számára gondosan feljegyzesu tt érdekes mondatokkal teli, meglehetősen nagy kötegnyi cédulát. Ilyen cédulákat Grinaveckienė mintegy 30 000. Csak az iš általa összegyűjtött szavakból egy vaskos szótárkötet telne ki. Az általa feljegyzett szavak közül sok bekerült į a „Litván nyelv szótára” kinyomtatott köteteibe. Sokat jų felhasználnak majd ir a szótár kiegészítéséhez. Szavait az egész iš Litvánia iš minden litvánul beszélő plébániájának. De természetesen leginkább iš Jurbarkóban, ahol ji szabadságát töltötte, és ahol sokan ismerték ją és ir tisztelték. A szótár fájón nélkülözni fog egy ilyen szógyűjtőt... Az, hogy egy tehetséges és szorgalmas ember sokat adott a litván nyelv tudományának, nem meglepő. De ar elképzelhető, hogy munkája legnagyobb részét Grinaveckienė már gyógyíthatatlan betegségétől gyötörve végezte el. Minden megtett lépés elviselhetetlenül fájdalmas volt számára. Szenvedését cipelve járt és járt Litvánián át, a litvánokhoz... míg végül magukhoz ölelték a szülőházból látható jurbarkasi sírok. Jonas Paulauskas JANIS ENDZELYNAS TANULÓK IR MUNKATÁRSAK EMLÉKEZETÉBEN Janis Endzelins emlékezete, emlékművek, levelek. Szerk. Dzidra Barbare, Brigita Bušmane. Szerkesztőbizottság. B. Bušmane, A. Stafecka, V. Skujina (a szerkesztőbizottság vezetője), M. Stengrevica. Riga, 1999: Lett Nyelvi Intézet, 323 p. A Lett Nyelvi Intézet érdekes emlékkönyvet adott ki a lett nyelv legjelentősebb kutatójáról, Jānis Endzelīnsről, akit a litván nyelvészek – amint azt e könyv is megjegyzi – a lettek óriásának neveztek. Csaknem negyven szerző emlékei olvashatók benne. A legidősebb közülük Mērija Saulė-Sleinė, aki a múlt század végén született, J. Endzelīnsszel még ifjúkorában ismerkedett meg, és élete utolsó éveit együtt töltötte vele; a legfiatalabb többek között a könyv szerkesztőbizottságának vezetője, Valentina Skujinia, aki diákküldöttséggel köszöntötte a nyelvészt 85. születésnapja alkalmából, és a temetési menetben az egyik iš jo kitüntetést vitte. Elmondható, hogy J. Endzelīns minden visszaemlékezésben rendkívüli személyiségként jelenik meg. Mindenkire óriási benyomást tett legendás pontossága, a jegyzetek nélkül elmondott tartalmas előadásai, szigorú vizsgái, a nyelvi hibákkal szembeni türelmetlensége (még a legcsekélyebb nyelvjárási jelenségekkel szemben is), valamint az, hogy semmilyen tekintéllyel nem kötött kompromisszumot. Különösen sok érdekes információt nemcsak ne J. Endzelīns személyiségéről, ir hanem egész Lettország kulturális életéről, elsősorban az egyetemről és annak professzori karáról is Kārlis Draviņš, felesége, Velta Rūķe-Draviņa, valamint Rūdolfs Grabis visszaemlékezéseiben találunk (utóbbiak részben már megjelentek a R. Grabisnak szentelt Savai valodai című könyvben, Riga, 1997). 224 A könyv feltárja a háború utáni évek lett nyelvtudományának tragikus lapjait. Endzelīns ellen J. a marxizmus hívei összpontosítják fő tüzüket. Į A tudós elleni harcba még a Komszomol-szervezet is bekapcsolódiir k. Arra kényszerítik, hogy elhagyja az egyetemet. A nyomdában kis híján megsemmisül a már csaknem teljesen kiszedett lett „Lettische Grammatik” szövege. (Nem a sors iróniája-e: 1958-ban J. Endzelīnsnek ezért a könyvért odaítélik a Lenin-díjat! ). Maga a legfőbb szovjet lett ideológus, Arvīds Pelše 1952-ben „A lett nyelvtudomány helyzete és a köztársaság nyelvészeinek feladatai” címmel cikket jelentet meg, amelyben a neves nyelvészt és iskoláját ócsárolják. És persze szomorúvá tesz, amikor a könyvben közölt visszaemlékezésekből megtudjuk, hogy a Nyelvés Irodalomtudományi Intézet sokéves igazgatóját, Evalds Sokolst, aki J. Endzelīnsszel nemegyszer „leszámolt”, magát is megkínozták Jezsov börtöneiben. Sajnos ez az idealista kommunista élete ir végén nagy hatalmi kegyvesztettségbe į került. A könyvben akadnak ir derűsebb részek is. Íme J. Endzelīns 1934 m. vizsgáztatja az egyetemre į jelentkezőket (között jų van ir V. Rūķe, a leendő V. Rūķe-Draviņa). Lettorszáką gban csak po a puccsal į hatalomra került Kārlis Ulmanis. Az egyik iš vizsgáztató professzor hirtelen megkérdezi: „Mit tud Karlis Ulmanisról?”. Az illető, alig kapva levegőt, elhadarja a lett elnök életrajzi adatait. „Nem erről a Karlis Ulmanisról kérdeztem”, — szakítja félbe J. Endzelīns. Ő ugyanis azt szerette volna megtudni, mit tud a leendő hallgató a XIX. századi lett lexikográfus püspökről, Karlis Christian Ulmanisról. Vagy íme Karlis Dravinis, į į egzaminą atėjęs vilkėdamas karinę po uniformą, per egzaminą kareiviškai sumuša kulnais, staigiu judesiu kelia ranką prie galvos ir tik auditorijoje, pamatęs šypsenas, apsižiūri, kad yra be kepurės... Kai Kalbos ir literatūros instituto mokslinės tarybos posėdyje vienas tarybos narys, dėl kažko prieštaraudamas J. Endzelynui, nurodo, kad taip manąs ir Janis Loja, o šis „yra profesorius ir senas žinomas kalbininkas“, J. Endzelynas supykęs savo oponentui atkerta: „Kad jis yra senas, dėl to abejonės nėra, bet kad jis taip pat ir žinomas kalbininkas, nėra žinoma“. Negali nejaudinti J. Endzelyno korespondencija su su Sibire jo esančiais mokiniais. Jis nepabūgo su jais su susirašinėti, siuntė jiems savo knygas, net pinigų. Kai iš Tolimųjų Rytų grįžusi viena jo mokinė norėjo padėkoti už moralinę ir materialinę paramą, profesorius tik šyptelėjo, numojo ranka ir ištarė: „Neatsimenu — esu užmiršęs. Džiaugiuosi jus matydamas- “. Amikor Milda Grynfeldė fordítónő, miután visszatért a tajseti lágerből, J. Endzelyntől jelentős összeget kölcsönzött lakásvásárlásra, majd később vissza akarta fizetni — ő elutasította a pénzt. A litván olvasók számára érdekes, hogy J. Endzelīns egykori tanítványai leveleikben örömmel írják, hogy száműzetésükben jóval jobban megtanultak litvánul, és azt írják, hogy a lett iskolákban többet kellene megismerkedni a litván irodalommal, nem szabadna megelégedni csupán a litván népdalokkal, ahogyan ez eddig történt. J. Endzelins, egy száműzött nő levelére válaszolva, hozzáteszi: „Az Ön megjelenése (a levelezőtárs fényképet küldött J. Endzelinsnek. —A. S.) és az, hogy időt tud szánni a litvánok 225 nyelvnek ir Salomėja Nėris költészete arra enged következtetni, hogy ne most csak létezhet, de élni ir nem.” Vagy íme a be tragikus sorsú Galo fordítója, poliglott Silvija Kuzė, du akit többször száműztek į Szibériában, letartóztatása elől bujkálva ir Litvániában azt a feladatot kapja hogy a Tomszki Egyetem Tudományos Könyvtárában rendezze a külföldi nyelveken kiadott könyveket. A könyvtár pincéjében ji egy hatalmas, penészes, pókhálókkal borított könyvhalmot pillant meg (úgy tűnik neki, hogy körülbelül 10 ezer, az igazgató számítása szerint pedig ezer könyv lehet itt). — 20-30 Amikor elkezdi rendezni ezt a „trágyakupacot”, a lett nő figyelmét felkelti Krišjānis Barons 1903-ban kiadott „Lett dalok” című művének második kötete. Természetesen nem tudja megállni, hogy a távoli száműzetésben át ne lapozza ezt a szívének oly kedves könyvet. Meglepik a könyvben előforduló „gondos, apró betűs kézírással írt jegyzetek, amelyek arról tanúskodnak, hogy az énekek olvasója nyelvész volt“. Ugyanitt talál néhány papírfecnit is, amelyek végleg segítenek neki kideríteni, hogy e jegyzetek szerzője Kazimieras Būga'. E szemle szerzője visszaemlékszik arra, amikor 1961-ben Borisz Larinas és Kostas Korsakas professzorok megvitatták a nemrég elhunyt lett nyelvészről szóló cikkét. Azt tanácsolták a fiatal szerzőnek, hogy a cikkbe írjon bele valamilyen kritikus megjegyzést is. B. Larinas félig tréfálva azt mondta: „Ugyan már — még a napon is vannak foltok“. Az emlékiratokat olvasva ilyen „foltocskákat“ Janis Endzelins életútján is találhatnánk. Nem mindig értett egyet kollégáival- “. Valamiért nem akarta, hogy a fiatalabb nyelvészek doktori vizsgát tegyenek. Sokan meglepődtek, amikor az egyik doktori vizsgán megbukott az, akit barátai és kollégái egyszerűen zseniális nyelvésznek tartottak: Alvilis Augstkalnis’. Meglehetősen ellentmondásosnak mondható J. Endzelins fő segítőtársának, Edīte Hauzenberga-Šturmának a magatartása. A híres nyelvész különös viszonya a testvérével. Családi élete nagyon bonyolult volt. Ezek a „foltok” azonban korántsem homályosíthatják el Jānis Endzelīns tudósi nagyságát“. Algirdas Sabaliauskas ! K. Būga 1919–1920-ban professzor volt Tomszkban. * „Bátran állíthatjuk, hogy a lett nyelv kutatásában és az anyaggyűjtésben többet lehetett volna elérni és megvalósítani, ha Endzelīns, e terület legfontosabb támasza és pillére, valamivel jobban szót tudott volna érteni többi kollégájával” — K. Dravinis. 3. A. Augstkalnis 1940-ben benzinnel leöntötte magát, és felgyújtotta magát. Amikor V. Rūķe-Draviņa közölte ezt a tragikus hírt J. Endzelynnel, ő elfojtott hangon azt mondta: „Legalább a gyerekeire gondolt volna” . *Nagyon sajnálatos, hogy a helyesírási kérdések körüli nézeteltérések miatt ebben a könyvben nem nyomtatták ki Rasma Gryslė „Endzelynas és rokonsága“ (Endzelins un vina dzimta) című cikkét, amely érdekes tényeket közöl a híres nyelvész dédszüleiről, leszármazottairól, a vezetéknév eredetéről (mindhárom fivér vezetéknevét másképp írták, a vezetéknév a német alsónyelvi Hanselinből származik — a Hans „János“ szó kicsinyítő alakjából, amely nemcsak a „Jánoska“, hanem a „kisujj“ jelentéssel is bírt). R. Gryslė cikke később a „Briva Latvija” című újságban jelent meg (1999 8. május —14. május, 18. szám (607)), vö. ugyanott A. Mieze, R. Grisle. Endzelins családi neve. —Ugyanott, 1998, 3–9. jan. 1. sz. (542). 226