Nuo senojo prie naujojo „Kalbos praktikos patarimų“ leidimo

ACTA LINGUISTICA LITUANICA LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XLII (2000) Rita MILIŪNAITĖ Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A RÉGI -TŐL AZ ÚJHOZ „NYELVI GYAKORLATOK TANÁCSOK“ KIADÁSA 1. Az előkészítő munkálatokról Szerint Az Államnyelv használatáir nak 1996-2005 m. fejlesztési programja alapján készül a — „Nyelvhasználati gyakorlati tanácsok” harmadik, új kiadása. Az első kiadás a 1976, másodikként jelent meg — 1985 m. szerzői kollektívaként (szerk. A. Pupkis, férfi szerkesztő Z. Zinkevičius) készítette Litvánia SZSZK műemlékvédelmi ir honismereti egyesülete részlegén- — ek akkori Köztársasági Nyelvi Bizottságának kiadványa. „A nyelvgyakorlat tanácsai” (a továbbiakban — KPP) a nyelvi — kultúra tekintélyes műve, a köznyelv használóinak kézikönyve. Bár az utóbbi időben tu különféle hasonló kiadványok jelennek meg (ez D. Mikulėnienė által szerkesztett könyv „Hogyan nem kell beszélni” (1991), N. Linkevičienė ir L. Laužikas „Nyelvi tanácsok újságíróknak” (1997), J. Šukys „Nyelvi tanácsok történelemtanároknak”, (1998) valamint A „Nyelvi tanácsok matematikatanárok (1998) ir számára” stb. kiadványokat többnyire speciális célokra szánják, és ez nyilvánvalóan a be KPP adataira támaszkodik. Így a „Tanácsok” — az általános felhasználói igényeket szolgáló kiadvány, a ir „Kortárs litván nyelv szótára”, a „Kortárs litván nyelv nyelvtana”, valamint a „Litván nyelvi helyesírás és ir központozás” mellett — a köznyelv (a — továbbiakban bk) használatára vonatkozó ajánlások gyűjteménye. Másrészt a második kiadás óta már eltelt több mint egy évtized — túl hosszú szünet egy ilyen kiadvány esetében; ez szinte határ, amikor a készülő kiadást még harmadiknak lehet nevezni, nem pedig lényegében új műnek. A folytonosságot fenn kell tartani, és ezt – vélhetően – a korábbi kiadások szerzői kollektívája, valamint a szerkesztőbizottság tagjainak részvétele fogja biztosítani: átveszik az általuk felhalmozott tapasztalatot. Ugyanakkor az is érthető, hogy ezen időszak alatt különféle objektív körülmények alakultak ki, amelyek miatt a KPP harmadik kiadásának mennyiségi és minőségi változásai ilyenek vagy olyanok lehetnek. Két fontos körülményt kell megemlíteni (jóllehet ezek tovább is bonthatók) — ezek: 1) a bk használatában bekövetkezett elmozdulások (ide tartoznak a bk használóinak szűkebb értelemben vett igényváltozásai is); 2) a nyelvi normatív munka változásai (ezek előfeltételeit többek között a bőségesebb adatokra és azok rendszerezettebb gyűjteményeire való támaszkodás lehetősége, valamint a nyelvfelügyeleti intézmények státuszának megerősödése teremti meg). E két körülmény teszi lehetővé annak a problematikának a kirajzolását is, amely a régiről az újra való áttéréskor merül fel. 180 A Litván Állami Nyelvi Bizottság által támogatott, a KPP harmadik kiadását előkészítő munkálatok’ időszakában (1996–1998- -ban) különféle megvitatandó kérdések merültek fel, amelyeket még azelőtt feltétlemo nül meg kellett tárgyalni, hogy a szerzők hozzáláttak volna az új kiadás szövegének konkrét javításához és kiegészítéséhez (lásd: Irányelvek 1998). Az előkészítő munkálatok a következő irányokban folytak: 1) nyomon követték a jelenlegi nyelvhasználat változásait (felhasználták a Litván Nyelvi Intézet Nyelvkultúra Osztályán gyűjtött, a jelenlegi nyelvhasználati változatok jegyzékét); 2) a nyelvgyakorlat szempontjából fontosabb forrásokból összegyűjtötték, rendszerezték és számítógépesítették azokat a nyelvi ajánlásokat, amelyek a KPP második kiadásának elkészítése után (nagyjából 1983-tól) jelentek meg? 3) rendszerszerű szempontból vizsgálták a KPP második kiadását (amely elektronikus formában is rendelkezésre áll). 2. A KPP mennyiségi változásai A KPP-hez hasonló kiadványok készítésekor több látszólag egyszerű kérdésre kell választ adni: mit közöljünk, hogyan közöljük, és hogyan szervezzük meg a munkát. A már elvégzett, felsorolt munkairányok alapján, valamint a fent említett körülményeket — a nyelvhasználat és a nyelvi normatív munka változásait — figyelembe véve ezek a kérdések konkretizálhatók. A „mit közöljünk?” kérdés arra késztet, hogy megvizsgáljuk a KPP tartalmát, vagyis a kiadványban értékelt nyelvi jelenségek körét. Természetesen azt kell belefoglalni, ami a jelenlegi bk használói számára aktuális. A relevanciát azonban nem szabad szó szerint és túlságosan szűken értelmezni: a jelenlegi használat több a mindennapi használatnál. Magában foglalja a standard nyelv olyan területeit is (különösen a publicisztikai és a művészi stílust), amelyekben a nyelvi jelenségek rétegei sokkal vastagabbak a felszíni rétegnél. Továbbá társadalmi szempontból ez három nemzedék nyelvhasználata, amelybe a különböző nyelvi tapasztalattal rendelkező emberek nyelvi szokásai is beolvadnak. Mindenekelőtt nem szabad, hogy megtévesszen bennünket a nyelvi jelenségek felszíni aktualitása vagy aktualitásának hiánya, amely az általuk leírt életvalóságokkal függ össze. Nem óvatos dolog azt állítani, hogy ami elvesztette jelentőségét a mindennapi életben, az ezzel együtt visszafordíthatatlanul ! Az előkészítő munkát a „Gimtoji kalba” szerkesztősége végezte, munkájukat a Litván Nyelvi Intézet Nyelvművelési Osztályának munkatársai, valamint néhány más intézmény litván nyelvész szakembere segítette. * Nyilvántartásba veszik a nyelvészek megfontolásait, a nyelvi javításokat, a nyelvi normatív kérdésekkel kapcsolatos különféle véleményeket, valamint a nyelvhasználók fontosabb javaslatait. Például ugyanazon nyelvi jelenséghez — a nuveiksmažodžių előképzős származékainak az eltávolítás kifejezésére való használatához — való eltérő viszonyulás a következő ajánlásokból látható: J. Palionis (1990: 156), A. Kaulakienė (1992: 9), Z. Mačionis (1995). Emellett az 1995 óta a periodikus sajtóban, valamint a nyelvészeti szakirodalomban közzétett legfontosabb nyelvi ajánlások bekerülnek a „Nyelvi ajánlások információs közlönyébe” (Biuletenis 1997; Biuletenis 1998). 181 magával viszi a múltba az őt kifejező szót vagy valamely más kifejezőeszközt, és ez mint már nem aktuális nem kerülhet be a kodifikáló művekbe”, másrészt, ha egy fogalom a társadalom į nyelvi tudatában tovább él, mint maga a dolog, még ha kifejezésmódja át is kerül a passzív használatba, — lehetséges a fordított folyamat is. Így éledt újjá például a daboklė és az urėdas (urėdija), amelyek a DŽ-ben még psn. jelöléssel, utaló szócikkekként szerepeltek. su ir tört. Tehát csak a valóban elavult, illetve a talán véletlenül a KPP-be bekerült, valamint a kétes elterjedtségű nyelvi jelenségektől kell eltekinteni (például milicionierius, gazo suvirintojas stb.). És fordítva: be kell venni azt, ami talán feledésbe merült, de a használatban továbbra is él, vagy ismét aktuálissá vált (például az ermyderis, važnyčioti, pėškom, tačka, smičius kölcsönszavakat; az összetett szavak -imvietė képzési típusát: augimvietė, perimvietė stb.; célszerű lenne egy szórendi fejezetet is beilleszteni stb.). Mi egészítendő ki, mi veendő fel újként? Elsősorban az, amit a nyelvi normakodifikálók ez idő alatt már más munkákban kodifikáltak, például: anūkas, barchatas, kompromatas, kumyras, dukterinis, -ė (dukterinė įmonė), vinis (renginio vinis), voliotis („heverészni, elterülve feküdni”- ); végződések: -abilus, -i (konkurentabilus, -i, transportabilus, -i), -menas (džiazmenas, jachtsmenas), -ikas (kubikas, pufikas), a jelzői genitivus esete (Salto rūkymo kumpis) és még sok más. Ezenkívül nem késő értékelni azt sem, amire mindeddig mintha nem lenne egyértelmű válaszunk: imlus, -i kam vagy ko? Vagyis: használhatók-e a pasimesti, susimetyti igék „Összezavarodni, zavarba jönni” jelentésben, ha ezek a jelentések sem normatívként nem szerepelnek a DŽ-ben, sem javítandóként a KPP-ben, miközben a normatívák véleménye eltér? (vö. : Tarvydaitė 1990: 16; Vitkauskas 1991: 26). A KPP-nek az értékelt jelenségek lehető legteljesebb kontextusát kellene bemutatnia, ezért mind az ajánlások példái, mind a helyettesítő alakok kiegészítendők, például: buvoti — nemcsak lankytis, būti, hanem viešėti is,. įsirašyti į ką — nemcsak derintis prie ko, hanem pritapti prie ko is,...; išlaikytas, -a — nemcsak santūrus, -i, mandagus, -i, hanem susitvardantis, -i is, išmislas — nemcsak prasimanymas, hanem prūmanas is,...; előidézni —nemcsak okozni, hanem felkelteni (a vágyat) is,...; rászedni —nemcsak csalódást okozni, elcsábítani, becsapni, hanem a reményeket, elvárásokat nem beváltani is,...; átélni —nemcsak aggódni, bánkódni, keseregni, [...], hanem gyötrődni is,... stb. A következetesség jegyében a második kiadás egyéb adatait is rendezni kell. 3 Például komoly érvnek tekinthető-e az az állítás, hogy a kerzavi (= kerziniai) csizmák (kerzos) javítása már nem időszerű, mert „ezek a csizmák már nincsenek az üzletekben”? (Vö. az 1994-ben az ügyész által írt levél mondatát: A lakásból J. N. kerziniai csizmáit vitték el. Gimtoji kalba, 1995, Nr. 1, p. 11.) Vagy hogyan egyeztethetők össze a következő tények: A Nyelvi Bizottságban a Nagy nyelvi hibák jegyzékének tárgyalásakor (1993-ban) az ant elöljárószó javítási példái közül törölték a batai ant platformų szókapcsolatot —szintén mint már nem időszerűt, 1996-ban pedig a „Verslo žinios” már arról számol be, hogy a düsseldorfi cipőipari vásáron ismét divatosnak bizonyultak a „platformos” női cipők (1996 08 30), arról nem is beszélve, hogy csakhamar az utcán is megjelentek, és ismét —a nyelvben is. 182 1. A nemkívánatos használat aktivizálódása szükségessé teszi az alábbi ir rovatok kiegészítését: atstatyti, gilus, -i, pastovus, -i, šviežias, -ia (felveendő ir az atšviežinti), az atmintis rovatban pedig javítani kell a šviesios atminties szókapcsolatot; durva, -i, nincs durván, gazdag valamiben, nincs meggazdagodni valamiben ir t. t. 2. Kiegészítendők egyes általános szóalkotási, morfológiai és szintaktikai ir fejezetek. Például a névmási formáknál semmilyen tanács nincs arra vonatkozóan, hogyan használjuk őket ti megszólításokban (Tisztelt vendégek! ar Tisztelt vendégeink!) — ebben az esetben ez ne olyannyira fontos, hogy a nyelvészeknek nincs egységes álláspontjuk, a használóknak mégis szükségük van valamiféle válaszra, ha a használat változó. 3. Egyes jelenségek A KPP-ben csak a konkrét kifejezés formájában, egyedi javításokké- — nt vannak megadva, de a használati adatok azt mutatják, hogy ez néha már egy elvontabb modellé bővült. Például a végződéssel su -ista, csak a -ė carista, (ábécérendben megadva), lehet -ė maximalista, -nő, formalista, o ir -ė ir stb. ; A viršelőtaghoz csak három különálló szó van megadva (viršsvoris, viršgamtinis, -nő, viršpelnis); A -val/-vel esettel kapcsolatban nincs olyan eset, amikor azt tévesen melléknevek vonzanák; ábécérendben nyolc o konkrét javítás van megadva (gera pienu, tvirtas dvasia és stb.) —a használatban ez nagyon terjedő minta (vö. vyriausias amžiumi, didelis užmojais, nuostabus išore stb.). ir 4. Az ábécérendes írás elvéből adódóan į A KPP-be véletlenszerű dolgok is ir bekerültek: van egy általános határozószói fejezet, ahol a cselekvő melléknévi igenevekből képzett határozószók helyett szenvedő formákat javasolnak (pamokančiai —inkább pamokomai), ábécérendben pedig négy szó szerepel (maldaujančiai, matančiai, niekinančiai, paniekinančiai; talán nem teljesen véletlen, hogy az elsőt és a harmadikat egykor bevették az 1939-es „Kalbos patarėjas” című kiadványba) —mivel lennének itt rosszabbak a raminanciai vagy bauginanciai alakok? Van továbbá egy általános fejezet, amely azt javasolja, hogy ne használjanak -iniai képzős határozószókat, ábécérendben pedig ezenfelül a fiziniai, matematiniai és még egy egész sor alak javításra kerül (miért ne muzikiniai, meniniai?..). Panašių leksikalizálatlan eseteket külön nem érdemes felvenni. 5. Ugyanezen ábécérendes írási elv miatt hiányzik a rendszeresség az azonos szinthez tartozó különböző dolgok, például az előtagok és az utótagok bemutatásában. Nem minden előtag fejezetében találjuk az előírásoktól eltérő eseteket ugyanazon szempont alapján csoportosítva. Az egyik helyen külön szerepelnek a nem az adott előtaghoz tartozó származékok, a folyamatos aspektus jelentésében helytelenül használt előtagos igék, továbbá külön — az előtagos igékből helytelenül képzett személyvagy eszköznevek (ilyen például a három alfejezetből álló alfejezetecske), máshol pedig mindez egybe van keverve (például az atelőtagnál). A rendszerint együtt tárgyalt -ėjas, -tojas képzők normától eltérő esetei szintén különbözőképpen vannak bemutatva: a -ėjas fejezetében elkülönítették az eszközök, gépek és anyagok neveit, míg a -tojas esetében csak az eszközök és készülékek jelentését jelölték meg, noha különféle példákat is hozzáadtak. Összefoglalva tehát a KPP tartalmi változásait: számos egységesítendő dolog van, és a tényeket következetesebben kellene bemutatni. Ebben segítséget kellene nyújtania az új kiadás választott, eltérő írási elvének — nem az ábécérendesnek, mint a korábbi kiadások esetében, hanem a nyelvi szintek szerinti elrendezésnek (a szerzők külön írják le a lexikai, a szóalkotási, a morfológiai és a szintaktikai kérdéseket). 183 ir A szintek szerint megírt egységes ir szöveget, miután mindent rendeztek és szerkesztettek, könnyebb lesz ábécérendben elrendezni (a részrendszerek ir választott sorrendjének fenntartásával), mint ir később szerkesztve egységesípo teni a teljes to műben alfabetikusan szétszórt, azonos típusú nyelvi jelenségeket. Mindazonáltal hangsúlyozandó, hogy a végső KPP-ben az adatok közlésének módjának alfabetikusnak kell maradnia, — mivel ez látszólag a legkényelmesebb a felhasználók számára. Külön megfontolandó, hogy mennyiben į kell a KPP-ben helyet kapniuk a periférikus bk jelenségeknek, elsősorban a szaknyelv (különösen a terminusok), valamint ir a zsargon stílusának (stílusérték szempontjából) jelenségeinek. A KPP-ben minden megtalálható, to ezért a ir továbbiakban sem kell lemondani róla, csak következetesebben kell eljárni. Amennyire csak lehetséges, a statisztikára kellene — támaszkodni annak bk megállapításában, hogy ar egy-egy jelenség milyen gyakori a használatban. Például, ha átnéznénk a „Vasutasok szótáracskájában” (GŽ) megadott 1992) litván terminusokat, csak a vasutasok számára fontos, ne de szélesebb körben elterjedt, a társadalom számára ir szükséges nyelvi elemeket találnánk: karjeras liet. — kőfejtő kasvieté, — emelő domkratas — kėliklis, erőmérő dinamometras jegomatis és mások. ; és fordítva, a KPP-kiadványnak nem lenne szüksége a második kiadásban szereplő faskė spec. (: 1. ferde 2. felület ar nuožulna; (: horony išdroža) karima flanšas jungė). A KPP-be a nyelvi szintek közül hagyományosan a szókincs, a szóalkotás, a morfológia és a mondattan jelenségei kerülnek be. A helyesírás, a központozás, a kiejtés és a hangsúlyozás —más normatív kiadványok feladata. Mindazonáltal megfontolandó, hogy nem lenne-e érdemes kibővíteni a morfológiát —tanácsokat beilleszteni egyes gyakoribb alakváltozatok használatához. A felhasználóknak például hasznos lenne tisztázniuk, hogyan viszonyuljanak a dalinti: dalyti, žvejas: žvejys, kraujuje: kraujyje stb. változatokhoz, annál is inkább, mivel a KPP-ben körülbelül egy tucat hasonló ajánlás található (analizas —analizė, mėgiamas —mėgstamas stb.). A KPP függelékében hagyományosan helynevek jegyzéke szerepel. Vannak javaslatok a jegyzék jelentős kibővítésére (jelenleg még magát a Lietuvos nevet sem találnánk benne, amely a nyelvhasználók számára hangsúlyozási nehézségeket okoz), valamint a külföldön található etnikai litván területek és a világ legfontosabb helyneveinek felvételére. 3. A KPP minőségi változásai A nyelvhasználat és a nyelvi normatív munka változásai konkretizálják azt a kérdést is —hogyan kell a szükséges adatokat a KPP-ben bemutatni. Ez a normatív munka elméleti és módszertani alapjaival kapcsolatos. A konkrét kodifikációs munka folyamatosan zajlik, a nyelvgyakorlat szempontjából fontos kiadványokat adnak ki, a nyelvi normázás jelentősebb elméleti elmozdulásai pedig 15 év alatt különösen csekélyek voltak”. A szélesebb körű vizsgálatba nem bocsátkozva- * Vö. néhány tézist J. Palionis „Néhány megjegyzés a nyelvi kultúránkkal kapcsolatos munkáról” című előadásából (Palionis 1996: 21): „2. Mindeddig nem fogalmaztuk meg és nem tettük közzé a litván köznyelvi kultúra fejlesztésének jól átgondolt és kollektíven megvitatott elméleti alapjait, amelyek megfelelnének e nyelv jelenlegi működési helyzetének.” [...] „5. A köznyelvi kultúra ápolására irányuló munka sikeres végzését kodifikációs tevékenységünk módszertanának hiányosságai is akadályozzák: a) az ún. „nyelvi hibák” hipertrofizálására irányuló tendencia, b) a nyelvi javítók rigorizmusa, c) a javítandó jelenségek elégtelen indoklása, d) a tekintélyes nyelvészek nyelvhasználatának figyelmen kívül hagyása, e) a kodifikációs munka csekély koordinációja [...]”. 184 részletesebb elméleti fejtegetéseket (lásd: Girdenis, Pupkis 1996: 1—5; Kniūkšta 1996: 28— 39; Alapelvek 1997: 1-3), meg kell vizsgálni, mi fontos ebből a szempontból KPP. Mindenekelőtt szükségessé válik a normasértések ir határainak felülvizsgálata és pontosítása. Ką ne ką újonnan elismert, szigorúbb- — an javítandó jelenségekként kell o értékelni, másutt viszont ellenkezőleg, ki kell terjeszteni a norma határait. Ezt kétféleképpen lehet megtenn- — i: az értékelémo si fok megváltoztatásával vagy (és) módosítani a ir hibasűrűség meghatá- — rozásának magát a definícióját. Például a KPP szigorúan javítja az apie elöljárószót a tárgyesetet vonzó liudyti, skelbti, pažymėti, prisiminti stb. igék mellett. su ir Mindazonáltal megállapították (Valiulytė 1995: 56-62), hogy ezek a változatok — a tárgyeset és az — elöljárós ir szerkezet — legalábbis egyes — igék mellett su bizonyos jelentésárnyalatokkal rendelkezhetnek (nem ugyanaz: laikraštis skelbia apie loteriją „az újság ir a lottóról ad hírt”, laikraštis skelbia loteriją „az újság ir közzéteszi a lottót”), ir ezért pontosabban kell leírni a hibát, enyhíteni kell a minősítés fokát. A normázás lényege minden bizonnyal annak ir a határnak a keresése, ami alkalmas a köznyelv számára, és annak, ami számára elfogadhatatlan, legalábbis nemkívánatos. ir ar A tiszta formában fennálló jelenségek mellett azonban számos átmeneti eset is létezik, amelyeket magának a nyelvnek a ir belső okai, különféle külső körülményir ek, köztük más nyelvek hatása idéznek elő. A normák világos határait elmossák a kivételek, ha túl sok lesz belőlük. Például, mondja V. P. A módszerekben, a rendszer rései akkor keletkeznek, amikor a -ietis toldalék túlságosan elterjed -ietis (Módszer 1996). Különösen nehezek néha azok az esetek, amelyekben a norma és a hiba megkülönböztetésének alapja nem a forma, hanem a szemantika. Általában véve a szemantikai kérdések bemutatása a KPP-ben látszólag a legtöbb gondot okozza. Ezek összességében nehezen normázható nyelvi jelenségek — nemigen rendelkezünk világosan meghatározott kritériumokkal arra nézve, hogy mennyire lehetségesek és mennyire fékezendők a szó jelentésének változásai. A lexikológusok maguk is elismerik, hogy a litván nyelv szótáraiban „a jelentésmagyarázatok még mindig nagyon következetlenek“ (Jakaitienė 1996: 4), — részletesen meg kell vizsgálni a különböző szemantikai szócsoportok rendszerszerű kapcsolatait. Amíg ilyen kutatások hiányoznak, nem könnyű megfelelően megadni a jelentésbeli korrekciókat, valamint a normatív használatra vonatkozó magyarázatokat ir KPP. Különböző okok miatt elmosódhatnak a határok az élő és élettelen, az absztrakt és ir konkrét, az állandó ir és változó között. ir Például a ar tvarkingas, protingas, intelektualus, profesionalus csak személyre vonatkozhat, vagy élettelen tárgyra is? (vö.: rendetlen porszívó, kedvező árak, intelligens termékek, professzionális kések vagy légkondicionálók)? Ha ugyanabba a kontextusba különböző szemantikai kapcsolhatóságú szavakat helyezünk, ez a különbség megszüntethető: Ne arról beszéljünk, hogy mennyit eszünk mi és a kutyáink, hanem a fennálló helyzetről és rendről Respublika, 1992. 08. 04.; Az utóbbi időben a németek [...] hálószobáik falait szeretett embereikről, állataikról vagy madaraikról készült, bekeretezett eredeti fényképekkel díszítik Lietuvos rytas, 1997. 03. 05. Egy másik példa. Kétség nélkül kijavítjuk a folteltávolítót, a rozsdaátalakítót, de megtorpanunk a mechanikus szakács vagy az automatikus fordító előtt, mert tudjuk, hogy így is lehet: a gyógyszer — jó fájdalomcsillapító (hiszen nem „fájdalomcsillentő”!), a nem megfelelő étel pedig — életmegrövidítő. 185 A határok keresésekor, különösen akkor, amikor a norma még nem szilárdult meg egyértelműen, mindazonáltal felismerhetők bizonyos tendenciák. ar Hogyan lehet ezeket megmutatni? Itt a nyelvi jelenségek értékelési fokozatainak rendszeréről kellene beszélni (lásd: Miliūnaitė 1995: 45-46). A KPP-ben négy értékelési fokozat különül el élesen (vö. jų az a=b; a-b; p. 9-10): 1) al||b; a|b) 2) jelölést: 3) egyértelmű 4) hibát jelez a 1) legszigorúbb értékelési fokozat, amikor a n.., nevart., t. y. a bal oldalon található kifejezés használatának mellőzését közli: gvintas — n. rövidítve. sriégis, srygis; megtart- — ani nem ajánlott r. „kiszámítanir i” és hasonlók ; a konkrét javításokban az értékelt változatok között egyenlőségjelet® írnak; az értékelés enyhébb 2) fokozata a szigorúnál azt jelzi, hogy a kifejezést jobb nem használni; rövidítve: jobb vagy jobb nem ajánlott, az értékelt változatok javításakor egy gondolatjelet írnak: kalba o eina jobb yra kalbama; faktinai jobb faktiškai, tiesų, tikrųjų és hasonlók. — — iš iš ir A KPP-ben ezen a fokozaton értékelt jelenségeket nem tekintik nyelvi hibának, de használatuk nem jų ajánlott, mivel vannak jobb változatok (KPP,: 9); 3) a norma azonos értékű változatait, amelyek azonban ne mindig egyenrangúak, egymás közé írt jų párhuzamos du vonalak jelzik; a jobb oldalon szereplő jelenséget különböző okok miatt kissé jobbnak tekintik: abažūras lámpabura; lemondani vmiről || ko || lemondani ko ir stb. ; a 4) norma egyenértékű változatait (néha kettős alakokat, néha szinonimákat) zárójeles jų megadás jelzi (általában ott, ahol a normatív használatot tárgyalják): akys džiaugsmu (iš džiaugsmo) spindėjo, darbymetyje (darbymeciu) akmuo kruta ir és így tovább. KPP, jelenlegi ir ne teljesen egyértelmű (legalábbis az olvasók számára) jellemzések — „néha jobb”, „néhol jobb”, „sok helyen jobb”, pl.: apspręsti — sok helyen jobb a lemti, nulemti, sąlygoti; kažkas — néhol jobb a kas nors, kai kas, šis tas stb. A norma és a hiba megkülönböztetésének hasonló módszerei meglehetősen bizonytalanok, inkább az egyik vagy a másik választás szabadságát, szabad értelmezést hagyják meg. ne ar o Az ilyen eseteket vagy az említett fokozatok szerint kellene értékelni, vagy ha részleges stílusnormákkal kapcsolatosak, külön rövidítésekkel megjelölni (egyébként néha így is történik: klausimas — kanc., másutt jobb nem használni- ). Az értékelési fokozatok rendszerét A KPP-t mindenekelőtt abból a szempontból kell továbbfejleszteni, hogy egységesítsék a különböző helyeken szereplő azonos jelenségek értékelését. Például liudyti apie ką (a=b, 24. o. és „kartais geriau“, 149. o.), atlikti veiksmažodinės kilmės daiktavardziais (a-b, 34. o.) és vykdyti abstrakčios reikšmės veiksmažodiniais daiktavardziais (a=b, 348. o.), továbbá vykdyti veiksmažodiniais daiktavardziais (a||b, 349. o.) stb. Egyébként szem előtt kell tartani azt is, hogy a Nyelvi Bizottságnak a Nagy nyelvi hibák jegyzékének jóváhagyása után mintegy egy újabb hibafajta jelent meg — a különösen elítélendő és szükség esetén még büntetendő hibák; ezeket a KPP-ben külön meg kellene jelölni, például csillaggal, a szigorú javítások altípusaként. 186 Másodszor világosabban kell meghatározni, hogy az su értékelés egyes fokozatai milyen viszonyt fejeznek ki a nyelvi normához, különösen a két átmeneti fokozat (a-b és a||b). Már önmagában az értékelési fokozatok megléte lehetővé teszi, hogy az értékelt jelenségekre pontosabban és rugalmasabban tekintsünk, és a norma változásait e fokozatok elmozdulásaival rögzítsük, vagyis elkerüljük a forradalmi ugrásokat, amikor ma még megengedett valamit használni, holnap pedig már súlyos hibának nyilvánítják. Fontos tisztázni és egységesen elfogadni például azt, hogy a „geriau” azt jelenti-e, hogy jobb az skėtis használata, mint a lietsargis-é, jóllehet a lietsargis is jó (nem hiba), vagy azt, hogy a lietsargist kisebb hibaként, nem kívánatos szóként jobb kerülni, és helyette a skėtist kell előnyben részesíteni, vagyis e két változatot a-b-ként kell értékelni (147. o.), esetleg át kell sorolni őket a „gerėliau” a||b kategóriába, ahogyan az a DŽ-ben szerepel (lietsargis, lásd skėtis; ezzel kapcsolatban vö. Keinys 1996: 11-13). Az világos, hogy az a-b fokozatnak („geriau”) a jelenség értékének a hibához való nagyobb eltolódását, az a||b fokozatnak („gerėliau”) pedig a norma magvához való eltolódását kellene jeleznie. E két köztes, átmeneti fokozatnak a potenciális hibát és a normák perifériáját kellene kifejeznie. Általában véve a KPP olyan kiadványként képzelhető el, amely nem egy megmerevedett múltbeli állapotot mutat be (a kodifikáció mindenképpen mindig lemarad a tényleges normától), hanem egy adott időszak normáinak kikristályosodási és fejlődési irányát, elismerve, hogy maga a nyelv élő, és ilyen vagy olyan használati tendenciákkal rendelkezik. A KPP-ből tehát a felhasználó számára láthatóvá kell válnia annak, hogy a köznyelvben mi perspektivikus és támogatandó, illetve miről lehet fokozatosan lemondani. Megfontolandó a KPP viszonya más normatív munkákhoz is, különösen a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” és a „Dabartinės lietuvių kalbos gramatika” című művekhez. A normatív DZ a KPP második kiadása számára helyenként valódi kantár volt: a DZ. megjelenése után tíz évvel egyes dolgok már nem tűntek megfelelőnek, de alkalmazkodni kellett a konzervált, bár elavult normákhoz. Rugalmasabb értékelési fokozatrendszer esetén a „Patarimai”-nak mindazonáltal bizonyos esetekben nem kellene tartania a fent említett művektől való árnyalatnyi eltérésektől (saját részéről pedig a DZ.-től is, vö. Danielius 1997: 14-19), ha ez valóban alátámasztható mind a bk használatának, mind a normatív munka változásaival. Fontos, hogy ne legyenek elvi ütközések és ellentmondások, amelyek mindenekelőtt az ilyen művek társadalmi tekintélyét csökkentik, és bizalmatlanságot keltenek a nyelvi normák megállapítóival szemben. A hagyományok és a jelen metszéspontjában felmerülő kérdések megoldása természetesen maguktól a KPP szerzőitől és szerkesztőitől függ majd. Ezúttal azt volt fontos megmutatni, hogy miről kell gondolkodni még a konkrét adatok rendezésének megkezdése előtt — a kiadvány egészéről kell gondolkodni. Hangsúlyozandó, hogy egy 187 ilyen folytatásos műhöz állandóan dolgozó kollektívára és rendszerszemléletre van szükség — a használat és a felhasználói igények következetes kutatására, sőt a normatív munka célirányos megszervezésére. Most csak megpróbáltunk elindulni į tą a felénél, és ha ez valamennyire beválik, világosabbak lesznek a jövőbeli munkálatok irányelvei. Beérkezett 1998 12 04 IRODALOM IR FORRÁSOK Bulletin 1997: A nyelvi tanácsok tájékoztató közleménye 1, 2, 3, Vilnius: Tudományir os Enciklopédiák Kiadóintézete. Közlöny 1998: Nyelvi tanácsok tájékoztató közlönye 4, 5, 6, Vilnius: Tudományir os Enciklopédiák Kiadóintézete. Mód V. P. 1996: Olimpikon ar olimpián részt vevő sportoló. — Dienovidis, 1996 06 28. Dániel M. 1997: A szótárban nem ajánlott szavak (DŽ,) ir A tanácsokban (KPP,). — Nyelvi kultúra 70, 14-19. 1 DZ. — A mai litván nyelv szótára, Vilnius: Mintis, 1972. DZ. — A mai litván nyelv szótára, Vilnius: Tudományos ir enciklopédiák kiadója, 1993. Irányelvek 1998: A nyelvgyakorlati tanácsok: harmadik kiadás. A munkák irányelvei [beszélgetés]. — Anyanyelv 12, 1-10. Girdenis A. Pupkis A. 1996: A nyelvi kodifikáció alapelvei. — Anyanyelv 8, 1-5. GZ 1992: Vasutas szójegyzék. Összeállította N. Juškaitė, St. Keinys, Vilnius. Jakaitiené A E. 1996: kortárs litván lexikográfia kérdései. — Anyanyelv 6, 1-5. Kaulakienė A. 1992: Elsótalanított víz? — Anyanyelv 4-5, 9. Keinys S. 1996: Esernyő ar vagy napernyő, illetve ar csap vagy — vízcsap – melyik a jobb? — Anyanyelv 2, 11—13. Kniūkšta P 1996: A nyelvművelés célja — a nyelv fejlesztése. — Nyelvkultúra 68, 28-39. KPP, — Nyelvhasználati gyakorlati tanácsok, Vilnius: Mokslas, 1985. Mačionis Z. 1995: Miért ne tehetnénk rugalmasabbá a nyelvet? — Lietuvos rytas, 1995 11 15. Miliūnaitė R. 1995: A köznyelvi használat változatai (rögzítés, értékelés). ir — Nyelvi kultúra 67, 39-49. Palionis J. 1990: A nyelvi kultúra, annak elmélete ir és gyakorlata. — Győzelem 1, 141-157. Palionis J. 1996: Néhány megjegyzés nyelvi kultúránk munkájáról. — A litván nyelv művelése: elméleti és gyakorlati problémák. A szeminárium tézisei. Vilnius: Danielius. Alapelvek 1997: A litván nyelv szabályozásának alapelvei, a kodifikáció kritériumainir jų ak alkalmazása / A Litván Állami Nyelvi Bizottság jóváhagyásával. —Gimtoji kalba 4, 1-3. Tarvydaitė D. 1990: Helyes-e a pasimesti ige? —Gimtoji kalba 6, 16. Valiulytė E. 1995: Lehetséges-e emlékezni valamire, illetve elfelejteni valamit? —Nyelvi kultúra 67, 56–62. Vitkauskas V. 1991: A tükörfordítások sokasága — veszély a nyelvre. —Szavak és jelentések 1, 24–28, Vilnius: Mokslas. IRÁNYELVEK A NYELVHASZNÁLATRÓL („KALBOS PRAKTIKOS PATARIMAI“). A RÉGI KIADÁSBÓL A TO RÉGI ÚJ EGY A Nyelvhasználati irányelvek összefoglalása (GLU) nyelvi korrekciók és ajánlások gyűjteménye. Több mint tíz év elteltével jelenleg készül harmadik kiadása. Ezért természetes igény mutatkozik számos kérdésének felülvizsgálatára és frissítésére. Az előkészítő munka a következő területeken folyt: nyomon követték a modern nyelvhasználat változásait; összegyűjtötték, rendszerezték és számítógépesítették a második kiadás megjelenése után kiadott nyelvi ajánlásokat; 188