Lithuanian “žiaurùs” : “žvėrìs”

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVII (2002), 109–115 A litván žiaurūs: žvėris STEVEN YOUNG, Marylandi Egyetem, Baltimore megye, Baltimore, Maryland, Litvánia žiaurūs „kegyetlen“ – Fraenkel a žiaudūs szócsaládhoz kapcsolja: „Žiaurus [gyakran Daukantasnál]”, žiudrūs „érdes, egyenetlen”, žiudrēti „érdessé, egyenetlenné válni”; ezek rendre vagy a lit. nyelvvel állnak kapcsolatban, vagy a lit. žūti „elpusztulni”, žudyti „megölni” vagy orosz жула „rémület, nyomorúság”. Fraenkel összevetése azonban sem fonológiailag (a *žiaur levezetése a *žiaud(r)- is alakból nem nyilvánvaló), sem szemantikailag (a *žiauris alapjelentése „kegyetlen”, nem pedig „durva, darabos- ”) nem kielégítő. Jobban megalapozott megoldást sugall a lat. ferus : ferox szemantikai kapcsolata: a žiaurūs egy „állapot I”-képződményként (*g"éur-) fogható fel, amely a žvėris (*g"uēr-) „állapot II”-jéhez kapcsolódik. E magyarázat szerint a (*g"ēur-) eredetileg egy tematikus, hovatartozást kifejező melléknév lehetett, amelyet a litvánban u-tövűvé alakítottak át. Litván. žiaurūs, -i (szótő: žiaūr-) „kegyetlen, vad, brutális, barbár” Fraenkel (1965: 1303) szerint a Ziaudus „= žiaurūs (gyakran Daukantasnál...)”, žiaudrūs, Ziudrus *rauh, uneben’, Ziudréti ‘rauh, uneben werden’ szócsaládhoz kapcsolódik; ezek mind állítólag vagy a litván žūti „elpusztulni”, žudyti „megölni- ”, lett zāudēt „vernichten, verlieren, verderben”, avagy az oroszhoz. жудй *Entsetzen, Elend” (amely maga kapcsolatban állhat a žūti szócsaláddal: Vasmer, Trubacev 1987,: 63). A žiudrūs szócikk alatt (amelyet „a žiaurūs Tiefstufe-jaként” jellemeznek) Fraenkel e fonetikailag és szemantikailag szerteágazó elemekből álló szócsaládot a Ziubrus ‘rauh, uneben’, Ziubrinti ‘rauh machen’ alakokkal is kiegészíti, továbbá a nuzurdoti, nužurdoti (1962: 514) ‘zu Тоде guālen” alatt ezt olvassuk: „Nach meiner Ansicht sind die Worter verw. a litvánnal žiaurūs *„kegyetlen, könyörtelen, vad, érdes”, Ziaudus ugyanaz.- ..” A žiaurūs és a Ziaudus, valamint a rokon alakok összevetését illetően nehéz elképzelni, hogyan egyeztethető össze az utóbbi tő -d-je (nem is szólva a žiubrūs -b-jéről) a žiaurūs -7-jével, hacsak nem feltételezzük, hogy mindkét szó forrása a *žiaū-, opcionális -d-bővüléssel (IEW 448 *¢heu-, *¢heu-d-- ‘verschwinden, umkommen’, a žūti forrása), valamint a žaudrūsban jelen lévő -r-szuffixummal (a Ziaudushoz; vö. még nyj. skaudrūs „éles, haragos” a skaudūs mellett, Skardžius 1941: 300). Ezt az irányt azonban nem szükséges követni, mivel a žiaurūs és a žiaudūs szemantikailag nehezen egyeztethetők össze. Būga (1959: 327, 688) a žiaudūs jelentésének ezt a vázlatát adja: ‘суровый, шерховатый, негладкий; ... acerbus; ... chropawy’. A ‘суровый’ jelentés tipikusnak tűnik a szélre vonatkozóan: sziaures ar kitti Ziaudi wiejej; „Or's yra... žiaudūs ir nepatogus” (Daukantas); NW Žem. žiaudrūs „szigorú, átható, éles; шершавый, неровный; hirtus”; NW Žem. Ziudris (a žiaudrūs redukált fokozata) ‘шершавый, негладкий (SiurksStis)’, žiudrēti ‘становиться шершавым: nuZindro raūkos nū būlvių rinkimo". Ehhez hozzáadhatjuk Vitkauskast (1976: 453, 458): žiaudrūs, žiudrūs „durva, kemény”: (a példák az eredetiben nyelvjárási formában szerepelnek) marškiniai 110 | STEVEN YOUNG žiaudri buvo.... Каір šepečiai; pakulinis žiaudrus: nugarą draskė; vikšris žudrus: felvágja az állatok nyelvét; pakulinis labai žudrus audeklas. E glosszákból és példákból világosnak tűnik, hogy a žiaūd(r)-, žitdrtő központi jelentése „durva, érdes, nyers”, nem pedig „kegyetlen, vad”, ezért nincs szükség arra, hogy a Ziaud(r)us, Ziudrus szavakat szemantikailag (éppúgy, mint fonológiailag) összekapcsoljuk a žiaurūs szóval. Azok az alkalmi szövegkörnyezetek, amelyekben a használatok egybeeshetnek (például egy kemény ~ nyers ~ kegyetlen szélre való utaláskor- ), nem homályosíthatják el ezt a tényt. A litván žiaurūs esetében az olyan szemantikai párhuzamok, mint a latin ferus: ferox, az orosz зверь: зверский „brutális- ”, valamint a litván A žvėris: žvēriškas inkább a litvánnal való összehasonlítást sugallja. žvėris „vadállat- ”. Vö. még Žem. žvėris abban az értelemben, hogy „kas žiaurus” (Vitkauskas 1976: 462), valamint azt a tényt, hogy a litván žvēriškas, a žvėris átlátható származéka, a „DZ szerint „žiaurūs”- -ként van meghatározva. Tekintettel a žiaurtts: žvėris szemantikai közeledésére, a két szó közötti fonetikai kapcsolatra térünk rá. Egy litván #7, 27 szekvencia (ortográfiailag $il~, žiVformában jelölve), amilyet a žiaurūs szóban találunk, elvileg egy ősi *kiV-, *giVtükröződése. Az ilyen szekvenciák egyik balto-szláv forrása a tautoszillabikus *(С)ёи-> (balti terminusokkal) (C)iāualakban található: IEW 597 *Kéufe]r-- „Nord, Nordwind” > litván. šiaur-[ė] ‘észak’, IEW 684 *leud"i-‘- Nachwuchs, Volk’ > litván liaudis, szláv *ljud->. Ennek megfelelően a žiauralakú litván gyök legvalószínűbb előzménye a *g'TMeur-. Az eredeti (akut vagy cirkumflex) hangsúly a žiaurūs alapján nem határozható meg, mivel a modern u-tövű melléknevek hajlamosak általánosítani a 4. akcentusparadigmát, azaz cirkumflex metatóniát alkalmaznak: šiaurė ‘észak’: šiaurūs, tő šiaūr-‘Siaurinis’ (Stundžia 1995: 94). Ekkor egy prebalti *g"eur- (lényegében *žvēriškas”) és az IEW 493 ‘wildes Tier’, a litván žvėris id” forrása közötti összevetéshez jutunk. Mivel ez a kapcsolat (Егіс Hamp terminusával élve) egy *g"eur- ‘hovatartozási melléknév’ egy *g”uērnévszói alapon, és az ilyen melléknevek tematikus képzéssel, valamint „az e vokalizmus hozzáadásával az első lehetséges helyen” képződnek (Hamp 1978: 186, 193-94), továbbá oxitonikusak (Hamp 1984: 141), valójában egy *g"eurotematikus tővel van dolgunk. Golab (1967: 770) az itt érintett derivációs folyamatot (a) vrddhi-típusaként említi, és hosszabban a következőképpen magyarázza: „A vrddhi olyan másodlagos (deverbális) melléknévképző derivációs folyamatként definiálható, amely két eszközt egyesít: a) szuffixáció (főként -o/eand -(i)io/e-); b) az alapszó (főnév) kezdő szótagjának fokváltakozása. A kezdő szótag magánhangzójának fokváltakozása... az alapszó vokalizmusához tartozó O ‘hozzáadásának’ vagy ‘beillesztésének’ eredményeként értelmezhető...” Egy másik, hasonló szemantikai párhuzamot a szláv *svwpē/sverēpē (pl. or. свирепый) szolgáltat, amely végső soron az IE *g"uér- ‘állat’ szóra vezethető vissza (Holzer 1989: 78-81, a szláv szókészletet egy adsztrátum, feltehetőleg kimmer hatás tükröződésének tekintő provokatív elméletében). A *еи fejlődéséről a szlávban és a baltiban lásd Arumaa (1964: 86 skk. és 96 skk.). Arumaa vitatja Vaillant azon állítását, hogy a változás csak lágy mássalhangzó előtt ment végbe: „Vaillant... macht den Wechsel slav. и ~ iu, balt. au ~ iau a következő mássalhangzó kemény vagy lágy jellegétől függően. ami azonban lehetetlenné teszi a bizonyítás biztos levezetését, mivel a hangalaki szétválás itt már e nyelvek ősi állapotára vezetendő vissza, és ehhez hiányzik a biztos ellenőrzés lehetősége.” Shevelov (1965: 273) kategorikusabban fogalmaz: „Minden egyes eset vizsgálata azonban azt mutatja, hogy az eu egyetlen fonetikai reflexusa a [szláv] jū volt, míg minden más forma extra-fonetikai tényezőknek köszönhető, és későbbi keletű eltéréseket alkot.” ts LITVÁN žiaurūs: žvėris | 111 Tematikus levezetésünk, *о^еигб- -< *g”uēr->, így párhuzamos a (szubsztantivizálódott) *deiuo- (*himmlisch” > *Gott'; Kurytowicz 1968: 303) melléknév levezetésével az eredeti *dieutőből (az óind dyduh, dyoh alapján), a redukált fokú *diu/diu közvetítésével, azzal a különbséggel, hogy a redukált fokú **g*ur- (*g"uér-) köztes szakasza láthatólag nem adatolt. Az ilyen „Schwebeablaut”- -viszonyokról (amelyek Benveniste binomiális töveinek I. és П. képzési állapotát folytatják) Szemerenyi (1980: 126) azt mondja, hogy redukált fokú szakasz feltételezése nem szükséges: „In einigen Fallen (2. В. bei mittlerem R) konnen Umstellungen stattgefunden haben, а. h. *terpdirekt zu *trepgeworden sein”. A *g”eur6 fonetikai fejlődése révén a felismerhető balti *Ziaurā alakhoz egy o-fokú (balti a-fokú) melléknév külsejével rendelkező formát kapunk. Az ilyen melléknevek (elsősorban deverbatívumok) a baltiban hajlamosak voltak az eredetileg redukált fokú, oxitonikus u-tövekhez való eltolódásra: „a balti figyelemre méltó ténye az o-fokú tövek megjelenése az -ii-tövekben: kartus ‘keserű’, gajūs ‘élénk, eleven’ stb. ; sőt akár pszeudo-- o-fokúvá is: saldūs ‘édes’ (Hamp 1984: 141; Vanags 1989: 118 e nagymértékű eltolódás motivációjára tesz javaslatot). Ennek megfelelően a tematikus oxitonikus *žiaurā átalakult u-tővé, *Ziaurialakban. Összefoglalva: egy appurtenanciajelentésű, oxitonikus tematikus melléknévvel van dolgunk, *g"eurd-, lényegében ‘*žvēriškas’, az örökölt *g”uēr- ‘zvéris’ tőhöz kapcsolódóan, Schwebeablaut típusú levezetési folyamat révén. Ez szabályos fonetikai változás révén egy „pszeudo-o-fokú” žiaur6-* alakot eredményezett, amelyet más tematikus o-fokú melléknevekkel együtt u-tövűként alakítottak át, létrehozva a modern žiaurūs „kegyetlen, vad” alakot. Miután rögzítettük a litván *g"eur6 előzményét, žiaurūs, feltehetjük a kérdést, hogy ez a tő a szlávban is tükröződik-e; a *g*eur gyök várható formális fejlődése a szlávban *žurlenne, a köztes *ziourszakaszon keresztül, az -eu kettőshangzó olyan változásával, amely a balti nyelvekben tapasztalthoz hasonló (a palatoveláris eredetű z-ből és i-ből származó szláv Z-re vö. az orosz ёж „sündisznó” < *eg”io- = litván ežys). Valójában a žuriti (se) ige széles körben adatolt a szláv nyelvekben, ám jelentéseinek zavarba ejtően sokféle skáláján; ezek az alábbiak szerint foglalhatók össze. A cseh zurit (csak intranzitív, a régebbi cseh zuriti se helyett) egyetlen egyértelmű jelentést mutat: „dühöng, tombol” (Poldauf 1971: 1213); „свирепствовать” (Pavlovic 1989: 808), amely ismét megjelenik a zurivy „dühöngő [őrült], vad, dühös” származékszóban (Poldauf, loc. cit.)?. Dybo (1981: 40) szerint a litván A žvėris apofonikus tőhosszúságot mutat, amely ebben a tőben már az indoeurópai korban általánossá vált. Mások itt gégehangzós alapot feltételeznek. Amint fentebb megjegyeztük, az eredeti helyzetet a žiaunts esetében elhomályosítja a cirkumflexes tövek általánosítására irányuló tendencia. Feltételesen azt javasolnám, hogy egy köztes balti *žeurais szakasz tükröződik a finn hirved ‘rémes, félelmetes, borzalmas, visszataszító’ szóban, amelynek sem az SKES 78, sem az SSA 167 nem ad etimológiát. A finn 4 egy balti palatális várt reflexe; a finn -ur-> -r metatézis szabályosságát illetően lásd Koivulehto (1991: 34). A mintapélda a finn. Хата ‘haj’ < balti *gaura-‘- ua.’ Machek kétségtelenül helyesen kezeli a cseh zurit (a *žufit eredményeként, disszimilációval): egyrészt a cseh zuris tő elkülönítve (Machek szerint a szlovák zurit”, zūrit” a csehből kölcsönzött szó), másrészt nincs cseh Zurin. A Holub (1952: 440) által az egyenletbe bevont ócseh гейі aligha tartozik ide. 112 | STEVEN YOUNG A lengyelben a mára archaikussá vált žurzyč sie (csak visszaható alakban) alapjelentése „haragosnak, felháborodottnak lenni”, illetve nagyobb intenzitást jelölve „dühöngeni, tombolni” (Doroszewski 1968: 1458: *gniewač sie па Коро, oburzač sie, srožyč sie”), akárcsak a csehben. Kartowicz (1927: 726) megjegyzi a kwasič sie „elkeseredik”, a рус markotnym „borússá, mogorvává válik”, továbbá a chetpič sie „dicsekszik, kérkedik- ”, nadymač sie „fennhéjázik” további jelentéseit. Az alsó-szorbban (Mucke 1928: 1161) megtalálható mind egy tranzitív žuris ‘savanyúvá tenni; tibertr. erbittern, „savanyúvá tenni, megkeseríteni, elkeseríteni, megkeményíteni- ”, valamint egy reflexív forma „savanyúvá válni; átv. elkeseredni; megsavanyodni, elkeseredni, megharagudni, megkeményedni”, ennélfogva lényegében a „gniewac sig” és a „kwasič sig” jelentések, amelyek a lengyelben találhatók. A keleti szláv nyelvekből hiányzik a „dühösnek/- feldúltnak lenni” jelentés. A belarusz és az ukrán közös alapszemantikai jelentése a „bánkódni, szorongani” (ige), illetve „bánattól sújtott, zaklatott” (melléknév): belarusz журіцца „szomorkodni, bánkódni; „búslakodni” (Atraxovié 1988: 414); журиіцьца befejezett ige. зажуріцьца „gyászolni, szomorúságba merülni” (Nosovič 1870: 158); Ukrán журіти, -10, -иш‘összezúzni, törni-zúzni, elszomorítani’, журітися, (Kiričenko -Юся, -ишся ‘печалиться, грустить, горевать, кручиниться, крушиться; унывать’ 1953: 505). Ezenkívül a belarusz és az ukrán hasonló deverbatív főneveket és a hozzájuk tartozó mellékneveket mutat: Br. журбі, журббта (köz.) „szomorúság, bánat, bú”, журббтны „szomorú, bánatos; ’szomorú’ (Atraxovič 1988: 413); Ukr. журба „bánat, szomorúság”, журлівий „bánatos, szomorú” (Kiričenko loc. cit.). Az ukrán azonban azt a tövet is megadja, amelyből a журіти(ся) ige származik: (Kiričenko 1953: 506, s.v. »xypūd) обл. журӣ, редк. жур „bánat, szomorúság” és a megfelelő denominális melléknév, журній „bánatos, szomorú; сокрушённый"'. Az orosz журіть, -рю, -рішь (csak tárgyas) központi jelentése: ’szidni’: ’(pasr.) делать лёгкий выговор; слегка бранить’ (Ožegov 1989: 199). Úgy tűnik, hogy a szó legkorábban Avvakum Житие (1673) című művében adatolt. A visszaható журіться, -pOCb, -рішься is nyelvjárási in használatban ismert jelentései of горевать, печалиться’ (déli orosz) és ‘ворчать, браниться’, amely újra megjelenin ik a származtatott журиіло, журила „morgolódó” (SRNG,: 231). As in Az ukránban, valamint a nyelvjárási oroszban is megtalálható жўрный, журнбӣ ‘печальный’, bár úgy tűnik, hogy az жур alapszó to be hiányzik in orosz. Déli A szláv bevezeti a jelentést „siet”, in szlovén (archaikus) žūriti se, és -іт, SCr ce, жўрити amely alapjelentése mellett ezt is mutatja (nyelvjárásban) „panaszkodik”, amely Petleva (1969: 178) kapcsolódik a „gyászol” és (nem visszaható igék esetében) A „leszid” jelentései a keleti szláv nyelvekben. A fenti áttekintés következetes a különbségtételt sugall a következők között: a nyugati szláv *Zuriti, amely jellemzően is visszaható/intranzitív, nélkülözi a származékos főnevet a Zurbd, és a következő fogalom köré összpontosul: of „harag, düh’; és a többi of szláv, ahol a jelentéstartomány of szétszórtis abb, de a „gyászol, bánatot okoz” is jelentés tipikus, és a žurbd deverbális főnév is megtalálhis ató a látszólag levezetetlan en tő mellett Zur, žurd. A felhasznált szláv etimológiai szótárak közül egyedül (1957: 668) is Briickner in kapcsolja össze a lengyel žurzyč sie kifejezést a keleti és déli szláv alakok; érdekes módon a jelentésében azonos cseh zurit nincs is megemlítve. Machek (1968: 589 s. v. zuriti) LITVÁN žiaurūs: žvėris | 113 megfelelően egyesíti a cseh és lengyel alakokat anélkül, hogy megemlítené a keleti és déli szláv nyelveket, miközben Vasmer, Trubačev (1987: 68 s. v. журіть), Černyx (1993: 309 s. v. журиіть), valamint MeVnyčuk (1985: 210 s. v. журіти, журітися) nem hivatkozik a nyugati szláv alakokra; A keleti és déli szláv alakokat összevetik az óind ghoras ‘страшный, ужасный, стремительный’ és a gót gaurs ‘возмущённый, опечаленный’ alakokkal (IEW 453 *ghou-ro- -s ‘furchtbar’, ‘voller Furcht’). Černyx, miközben elismeri, hogy a gyök etimológiailag tisztázatlan (МеГпусик egyetért vele), és hogy a modern szláv nyelvekben a jelentések meglehetősen eltérőek, felveti, hogy az orosz szó régebbi jelentése ‘bánatot okozni valakinek- ’, ‘felzaklatni valakit’ lehetett, innen pedig a ‘rohanni’ és az ‘aggódni’ jelentés is. A balti *gur-, az ‘elszegényedés’ általános jelentésével, szintén ide tartozhat (Ioporov 1979: 346. skk., s.v. gurīns ‘бедный’). Ezután az a kérdés marad, honnan származnak a nyugati szláv alakok. Az alsó-szorb žuriš *savanyúvá tenni, átvitt értelemben elkeseríteni’, Zuris se „savanyúvá válni, átvitt értelemben a sich erbittern’ és a megfelelő lengyel ige alkalmi *kwasič sig” jelentésére Mucke megjegyzése kínál megoldást, amely a formailag megfelelő Zuriwy (vö. a cseh zurivy) ‘widersetzlich;’ melléknevet kíséri: yIpsiMbli.- ..: „абе. у. Zur”, vagyis a leveshez vagy kenyérhez használt savanyú erjesztett lé elterjedt nyugati szláv szavából származtatva, amelynek általánosan elfogadott forrása a középfelnémet sūr ‘sour’®. A žuriš ige vagy az LSo. közvetlen származéka lehet. žur vagy az ige eredeti jelentése a „dühösnek lenni” jelentésből egy népetimológiai, a Zur-ral való asszociáció révén terjedhetett ki a „savanyúnak, keserűnek lenni” jelentésre. Brūckner nem ad etimológiát a žurzyč sie alakhoz. Machek úgy véli, hogy a cseh zuriti (se) és a lengyel žurzyč sie egy korábbi *vz-juriti alakból származik (a lengyel jurzyč sie „dühbe gurul”, „forrong, viharzik”, valamint az ukrán наюритися „megharagszik” alakokat hozza fel) egy téves tagoláson (*v-zjuriti) és a zjkapcsolatsor 2-ből. Bár a szemantika ezt sugallja, az összevetés nem tartható fenn: úgy tűnik, a szó nem ismer vzor velőtagot (a modern cseh ebben a gyökben csak a na-, roz-, vy-, zaelőtagokat használja). Ennél is fontosabb, hogy a 2+/ palatalizációja egy előtag-gyök morfémahatáron ilyen késői szláv korszakban nem várható (bár a t+j > č változás megtalálható például az orosz очутиться < от+ ютиться alakban: litván jaūsti, justi; Vasmer, Trubacev 1987: 179). Valójában az egyébként elszigetelt nyugati szláv *žuriti (se) etimológiája újonnan szerzett balti nézőpontunkból világos: denominális ige, amely ugyanabból a tőből származik, mint a litván. žiaurūs „kegyetlen”, szláv terminusokkal *g”eur-> *ziour-> *žur-, a *g"uér- „vadállat” lebegő ablautú alakja. E kapcsolatra valóban már korán ráérzett Josef Jungmann 1839-es Slovnik česko-nēmecky című művében (1839: 793) a zurivy címszó alatt, ahol megjegyzi: „vö. zwēr.” Levezetési szemantikájában a nyugati szláv *žur- (< *g"eur-): žuriti (se) az orosz megfelelője. vad: дühöngeni, vagy a 6 СЕ használatával. Brūckner (1957: 668): zur — a ‘kisiel’ német elnevezése; a 15. századtól általánosan elterjedt, az egész nyugati szláv területen átvett (nálunk, a szlovákoknál, a cseheknél, a luzsiceieknél), tőlünk pedig a Ruszban; 2 niem. sūr (dziš sauer) *kisty'. Grinaveckienė (1975: 174–5) a Вг.-t tárgyalja. жур ‘zabkás kocsonya’ mint a litván nyelv balti forrásából származó kölcsönszó. žiūrė, žiūrā és a lett žūra, žūre, azzal érvelve, hogy a balti alakok szemantikai tartománya szélesebb, ezért eredetiek. Ez az érv azonban nem veszi figyelembe a žur jelenlétét a lengyelben, a felsőés alsószorbban, a csehben, sőt a szlovénban sem, ahol semmiképpen sem képviselhet a következőből származó kölcsönszót balti. 114 | STEVEN YOUNG közelebbi formális analógia (egy reflexív -ить ige), orosz. бес: беситься. A *žuriti (sę) ige mellett a nyugati szláv nyelvek láthatólag elvesztették az eredeti tövet, amelyet a litván žiaurūs őrzött meg; ez a jelenség nem ismeretlen a balti–szláv nyelvek történetében (vö. SI. *roka „kéz”: litván ranka: rinkti „gyűjt”: szláv *rototv [Киѕѕ. pmyms] „higany”: litván. risti: ritant-‘- gurul’). HIVATKOZÁSOK ARUMAA, P. 1964: Urslavische Grammatik 1, Heidelberg: Carl Winter. ATRAXOVIC, К. К. 1988: Belorusz–orosz szótár 1, Minszk: Belorusz Szovjet Enciklopédia. BRŪCKNER, А. 1957: A lengyel nyelv etimológiai szótára, Varsó: Wiedza Powszechna. BUGA, K. 1958, 1959, 1962: Rinktiniai raštai 1–3, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. CERNYX, P Ја. 1993: A modern orosz nyelv történeti-etimológiai szótára 1, Moszkva: Русский язык. *DŽ – A kortárs litván nyelv szótára, szerk. S. Кеіпуѕ és mtsai, Vilnius: Tudományos és Enciklopédia-kiadó Intézet, 2000. DOROSZEWSKI, W., szerk. 1968: A lengyel nyelv szótára 10, Varsó: Państwowe Wydawnictwo Naukowe. DyBo, V. A. 1981: Славянская акцентология, Москва: Наука. FRAENKEL, Е. 1962–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch 1–2, Heidelberg: Carl Winter. GOLAB, Z. 1967: A vrddhi nyomai a szláv nyelvekben. Roman Jakobson tiszteletére. Tanulmányok hetvenedik születésnapja alkalmából, Hága és Párizs: Mouton, 770—784. GRINAVECKIENE, E. et al. 1975: A nyugat-belaruszországi litván eredetű háztartási szókincs. A litván nyelvészet kérdései 16, 163—195. HAMP, E. 1978: Hangváltozás és az etimológiai lexikon. Farkas, D. és mtsai, szerk., Chicago Linguistic Society. Tanulmányok a lexikonról szóló paraszekcióból, 1978. április 14–15., 184–195. Hamp, Е. 1984: Az oxiton o-fokú melléknevek -i-tövek felé történő fejlődéséről. Baltistica 20 (2), 141–142. HOLUB, J., KOPEČNY, Е 1952: A cseh nyelv etimológiai szótára, Prága: Állami Tankönyvkiadó. HOLZER, G. 1989: Kölcsönzések egy eddig ismeretlen indoeurópai nyelvből az ősszlávban és az ősbaltiban, Bécs: az Osztrák Tudományos Akadémia Kiadója. IEW – Indoeurópai etimológiai szótár, szerk. J. Pokorny, Bern: Francke, 1959. JUNGMANN, J. 1839: Cseh–német szótár 5, Prága: A Hercegérseki Könyvnyomdában. KARLOWICZ, J. és mások. 1927: A lengyel nyelv szótára 8, Varsó: Wydawnictwo Kasy im. Mianowskiego. KIRIČENKO, I. I. 1953: Ukrán–orosz szótár 1, Kijev: Az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiájának Kiadója. KOIVULERTO, J. 1991: Uráli bizonyítékok a laringális elmélethez, Bécs: az Osztrák Tudományos Akadémia Kiadója. KURYLOWICZ, J. 1968: Indoeurópai grammatika 2, Heidelberg: Carl Winter. МАСНЕК, V. 1968: A cseh nyelv etimológiai szótára, 2. kiadás, Prága: Academia — Csehszlovák Tudományos Akadémia Kiadója. MEL'NYčuk, О. S. 1985: Az ukrán nyelv etimológiai szótára 2, Kijiv: Naukova dumka. MUCKE, Е. 1928: Az alsówend nyelv és dialektusainak szótára 2, Prága: a Cseh Tudományos és Művészeti Akadémia Kiadója. Nosovīč, І. I. 1870: A belarusz nyelvjárás szótára, Szentpétervár: A Császári Академии наук. OžEGov, S. I. 1989: Az orosz nyelv szótára, kiad. 21. kiadás, Moszkva: Orosz nyelv. PAVLOVIČ, A. I. 1989: Uesko–orosz szótár, kiad. 8. kiadás, Moszkva: Orosz nyelv. PETLEVA, І. Р. 1969: Kiegészítő források a protoszláv lexika rekonstrukciójához ( материале сербохорватского языка). Этимология 1967, 173—179. LITHUANIAN žiaurūs: vadállat | 115 POLDAUF, I. és mtsai. 1971: Angol–cseh és cseh–angol szótár, Prága: Állami Pedagógiai Könyvkiadó. SHEVELOV, С. Ү. 1965: Az általános szláv nyelv őstörténete, New York: Columbia University Press. SKARDŽIUS, Р. 1941: A litván nyelv szóképzése, Vilnius: Litván Tudományos Akadémia. SKES – A finn nyelv etimológiai szótára, szerk. Y. Toivonen, Helsinki: Suomalais-ugrilainen seura, 1955. SRNG – Az orosz népi nyelvjárások szótára, szerk. Ф. П. Филин et al., Moszkva–Leningrád: Nauka, 1965–. SSA — A finn szavak eredete 1, szerk. E. Itkonen et al., Helsinki: Suomalaisen kirjallisuuden seura, kotimaisten kielten tutkimuskeskus, 1992. STUNDŽIA, B. 1995: A standard litván nyelv hangsúlyozási rendszere, Vilnius: Vilniusi Egyetem, Balti Nyelvek Tanszéke. SZEMERENYI, O., 1980: Bevezetés az összehasonlító nyelvészetbe, 2. kiadás, Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft. Tororov, V. No. 1979: A porosz nyelv. E–H szótár, Moszkva: Nauka. VANAGS, R. 1989: A balti u-tövű melléknevek történetéről. Baltistica 25 (2), 113—122. VASMER [ФASMER], M., TRUBAČEV, O. N. 1987: Az orosz nyelv etimológiai szótára. Fordította немецкого и дополнения О. Н. Трубачева, изд. 2-ое, Москва: Прогресс. VITKAUSKAS, V. 1976: Az északkeleti dūnininkai nyelvjárások szótára, Vilnius: Mokslas. Steven Young Gauta 2002 11 24 A Marylandi Egyetem Baltimore megyei kampuszának Modern Nyelvek Tanszéke 1000 Dombtető Kör Baltimore, MD 21250, USA [email protected]