Laimutis Bilkis. „Lietuvių helonimų daryba. Priesaginiai ir priesagėtieji helonimai“

LAIMUTĖ BALODĖ Lettországi Egyetem Kutatási területek: balti névtan, lett hidronímia, lett antroponímia, lexikológia és lexikográfia. Laimutis Bilkis A LITVÁN MOCSARAK NÉVADÁSA. KÉPZŐS ÉS KÉPZŐVEL ELLÁTOTT MOCSÁRNEVEK Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2008, 497 p. ISBN 978–609–411–018–4 Nem minden nemzet és nem minden nyelv büszkélkedhet azzal, hogy alaposan feltárta valamennyi helynevét, különösen mikrotoponimáit. Az angolok mindig hangsúlyozzák, hogy részletes agronímaszótárral (mezőnevek szótárával) rendelkeznek (English Field-names: A Dictionary. Editor John Field, Devon: David & Charles, 1972). Más országokban (Skóciában, Svédországban) szintén nagy érdeklődés övezi a mezőneveket. Különféle tájak oronímáit, vagyis hegyneveit is szélesebb körben kutatják (így Litvániában is – lásd Vanagas 1973, Kačinaitė 2008). A nemzetközi névtanban azonban mindeddig nem jelent meg olyan kutatás, amely egy kiterjedt terület mocsaras helyeinek neveit, vagyis a helonímákat alaposan és átfogóan elemezte volna. Egyébként talán a kutatási tárgy viszonylagos népszerűtlensége miatt még maga a helonimai terminus sem terjedt el az elméleti névtani szakirodalomban. A litván névállomány kutatója, Laimutis Bilkis, doktori disszertációját Lietuvių priesaginės darybos helonimai (amelyet 1998-ban védett meg) néhány évvel ezelőtt átfogó monográfiaként jelentette meg: Lietuvių helonimų daryba. Priesaginiai ir priesagėtieji helonimai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2008, 500 o. (a mintegy 200 oldalnyi különféle mutató szintén szükséges és igen értékes része a monográfiának). A könyv nemcsak impozáns terjedelmével, hanem ízléses, elegáns borítójával is vonzó. A három fejezetből álló könyv a litván nyelvtudományban elsőként vizsgálja részletesen a litván helonímákat, pontosabban a mocsárnevek képzését. A bevezetésben (9–30. o.) mindenekelőtt nagyon röviden ismerteti a litván toponímia legfontosabb munkáit (erre mindössze másfél oldal jut). Az alkalmi olvasóban az a benyomás alakulhat ki, hogy ezen a területen még nem sok minden történt, pedig ez nem így van (vö. az újabb kiadványban található bővebb áttekintést: Lietuvos vietovardžių žodynas, I. kötet, 2008: XXV–XXX). A bevezetés valamivel részletesebben tárgyalja a helonímák kutatását világszerte (a témához kapcsolódó tanulmányok jelentek meg az orosz, ukrán, belarusz, lengyel, lett és német névtani szakirodalomban; utóbbiban egy doktori disszertáció is). 194 Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII Laimutis Bilkis. Lietuvių helonimų daryba. Priesaginiai ir priesagėtieji helonimai A könyv részletesen tárgyalja az onomasztikai terminusokat, különös figyelmet fordítva a legfontosabb terminusra: helonimák, vagyis a lápok, mocsarak és ingoványok neveire; megalapozottan indokolja e terminus jelentését és a tágabb hidronimák terminushoz való viszonyát. A helonima nemzetközi, görög eredetű terminusként a szláv nyelvek onomasztikáját követve honosodott meg. A helyzetet elsősorban a szláv — orosz, belarusz, ukrán, lengyel, cseh és macedón — onomasztikai terminológiai rendszerekkel veti össze. Egyébként ezt a terminust mostanában a lett és az észt onomaszták is meglehetősen gyakran használják. A monográfiában más új és hasznos terminusok is szerepelnek, például a szuffixális transzonimizáció, az antropohelonimák. A terminológia problémái világosan megmutatkoznak: a fiziográfiai terminusok többértelműsége, valamint a lexémák több szemantikai mezőhöz tartozása. Tudjuk, hogy a mocsaras területek fiziográfiai jellemzői változnak: a lápok rétekké, szántóföldekké stb. alakulnak. A mikrotoponima meghatározásának aktuális és vitatható problémáját is tárgyalja. A hidronimák standardizálásának kérdését csak röviden említi. Kétséges, hogy a helonimák szuperosztályának alosztályai közé sorolhatók-e az árkok, források, forrásvizek, tavak stb. nevei is. A monográfiából hiányzik az elemzett anyag forrásainak leírása: igen „tarka” helynévi anyagot látunk, amelyet egyaránt gyűjtöttek élőbeszédből és írott forrásokból, de az anyag mennyisége nincs megadva. A vizsgált tárgyköre széles, vitatható és problémás; például kérdéses, hogy egy szuffixális helonima közszóból (különösen növény- vagy állatnévből) vagy azonos tövű személynévből keletkezett-e (Grybinė < gomba vagy Grybas, Kurmiškės < vakond vagy Kurmis, Kurmys). A monográfia második része a szuffixális helonimákat elemzi. A szokásos módon a helynevek vizsgálata a szóalkotással kezdődik. A szerző Aleksandras Vanagas megalapozott különbségtételére támaszkodik a szóképzési elemzés és a morfémaelemzés között. Szuffixális helonimáknak azokat a helyneveket nevezi, amelyekben a képzőelem szóképző toldalék (31. o.). Itt is adódnak azonban nehézségek, amikor a szuffixális közszó és a szuffixális toponima elkülönítése nehéz vagy akár lehetetlen (különösen a kicsinyítő képzős alakok esetében). A szerző megalapozottan hajlik arra, hogy az ilyen helonimákat szuffixális képzésű származékoknak, ne pedig utólagos képzéssel létrejött alakoknak tekintse (új terminus!). A monográfia elismeri, hogy vannak olyan helonimák, amelyek szóalkotása többféleképpen értelmezhető; a szerző szerint kevés ilyen van, a konkrét helonimapéldák azonban kétségessé teszik ezt az állítást (lásd alább). A képzett helonimáknak szentelt fejezet a harmadik, egyben utolsó, legrövidebb és legproblematikusabb fejezet. A szerző maga is elismeri, hogy a szuffixális és a képzett helonimák elkülönítésekor sajnos nem kerülhetők el a viszonylagos és szubjektív döntések (33. o.). Ezt számos konkrét példa igazolja. Üdvözlendő a monográfiában választott rendszerezési elv, amely az összes elemzett helonimát képzési affixumuk eredete szerint osztályozza. Ez rendszerszerűvé teszi a helonimák elemzését, és lehetővé teszi képzésük összehasonlítását a köznevek szuffixációjával, valamint a sajátos képzők elkülönítését. A képzés egyértelműsége alapján a helonimák három csoportba sorolhatók: egyértelmű képzésűek (I. csoport), kétséges képzésűek (II. csoport), valamint a nem egyértelmű, problematikus helonimák (III. csoport). Ez a felosztás nagyon feltételes – az idő múlásával, a tisztázódó pama- Recenzijos / Reviews 195 LAIMUTĖ BALODĖ A főnévi alcsoportok és az ezek alapján készített statisztikai diagramok idővel változhatnak. Ezenkívül gyakran már az első csoportban is igen kétséges szóalkotású helonimák szerepelnek, például Kazlaypiškis: azt állítják, hogy egy ma már ismeretlen folyónévből, a Kazlaupė névből vagy hasonlóból ered (85. o.). A világos szóalkotású helonimák munkajellegű elemzését szemantikai vizsgálat is kiegészíti. Érdekesek a csoportos jelentésű, többes számú helonimák: Oželiai, Beržukai. Egyetérthetünk a szerző véleményével, hogy a melléknevekből alkotott helonimák a tulajdonság hordozójának szemantikáját fejezik ki (Žalelis). A monográfia az etimon szerint a lápnevek két fő csoportját különíti el: közszavakból képzett alakok (szuffixális onimizáció) és tulajdonnevekből képzett alakok (szuffixális transzonimizáció). Némely helonima értelmezése kétségeket vet fel. Például a más helonimákból származtatott alakok között említett lápnevet, a Balikė nevet a Bala lápnévből eredeztetik (44. o.), de semmiféle megjegyzés nincs arról, hogy a Bala nevet ugyanabban a járásban is feljegyezték-e, vagy milyen egyéb érvek szólnak a közszói (fiziográfiai) eredetű magyarázat elvetése mellett. Gyakran hiányoznak a további hivatkozások, különösen akkor, amikor alapszóként egy másik helynevet jelölnek meg. Néhány esetben érdemes volna kiegészíteni az egyes helonimák elemzését. Például a Baravykinukė nevet a Baravykinė folyónévből képzett alaknak magyarázza (45. o.), Vanagas Lietuvių hidronimų etimologiniame žodyne című etimológiai szótárában azonban ezt a folyónevet egy másik láp nevével, a Baravykynas névvel hozza összefüggésbe (Vanagas 1981: 58). Egy másik példa: a Ramygalában található Moliūgiškis nevet a moliugas ’szürkésbarna, sárgás’ jelentésű melléknévből eredezteti, az illető terminus földrajzi elterjedési területét azonban sehol sem tünteti fel (85. o.). A monográfia számos jó, újszerű magyarázatot ad a helynevek eredetére: a helonimák többségének etimológiai magyarázata eddig hiányzott. A lápnevek eredete azonban gyakran komoly kétségeket vet fel, különösen az antroponimákból származtatott helonimák csoportjában. Csak néhány esetben olvasható a lábjegyzetben, hogy az adatközlő vagy a név feljegyzője szerint a helonima személynévvel függ össze, vagyis a láp egy bizonyos személy tulajdonában állt, illetve hasonló magyarázatot ad. A személynévi eredettel való összekapcsolás mégis gyakran igen hipotetikusnak tűnik, különösen akkor, ha a személynevet rekonstruálni kell. Például a Vėpariškė nevet az *Vėparis (rekonstruált személynév) alapszóból magyarázza, de éppúgy összefüggésbe hozható a vėparis ’buta, ostoba’ jelentésű közszóval (80. o.); a Skrambliškis nevet a rekonstruált *Skramblys személynévből eredezteti, holott a litván skrāmbla ’öreg, sovány, lesoványodott állat vagy ember’ közszóval is kapcsolatba hozható (71. o.); a szerző szerint a Kadaikiškis név valószínűleg a *Kadeikis személynévből keletkezett, vö. Kadys (70. o.); a Kepiškis pedig a *Kepys névből (70. o.). Mindezekben az esetekben azonban a helonima antroponimiai eredete csupán feltételezés. Viszonylag sok olyan lápnévpélda akad, amely nem adatolt személyneveken alapul (Tūtiškis, Žibritiškis és sok más). A legkülönösebb, hogy ezeket a helonimákat kivétel nélkül az első csoportba sorolják, vagyis a világos eredetű és világos szóalkotású helynevek közé. Némely más helonima eredetének magyarázata is kétséges, például a Kleboniškis nevet határozottan a Klebonas személynévből eredezteti, holott egészen 196 Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII ALL_62_63 maketas.indd 196 2011.06.17 08:24:14 Laimutis Bilkis. Lietuvių helonimų daryba. Priesaginiai ir priesagėtieji helonimai valószínűnek tűnik az klebonas közszóval való összefüggés is (70. o.); a Dederviškiai nevet, bár kétségesnek tartja, mégis az I. csoportba sorolja, és a rekonstruált *Dedervys személynévvel hozza összefüggésbe, valamint a dedervys ’ilyen nem fertőző betegség’ közszóval veti össze (72. o.), jóllehet e lexéma jelentése nem alkalmas a mocsárnév motivációjának magyarázatára; a Kiur kliškė nevet hipotetikusan a rekonstruált *Kiurklys személynévvel kapcsolja össze (ezt szintén az első, vagyis egyértelmű képzésű csoportban elemzi), holott a kiùrkė ’jelentéktelen, görnyedt nő’ és a kiurklys ’hangoskodó, ordítozó (gyermekről)’ közszavakkal való összevetés (76. o.) sokkal meggyőzőbbnek látszik. Talán kissé merész azt állítani, hogy az elemzett helonimák közül ilyen sok rekonstruált személynevekből keletkezett; ezért csak fenntartással fogadható el a szerző következtetése (87. o.), miszerint „[...] a *-isko- tőből származó képzőkkel 1519 helonima adatolható. Ezek többségének alapszava egyértelmű – ilyenből nem kevesebb mint 98,5% van.” Különösen sok kétség merül fel a III. csoportba sorolt helonimákkal kapcsolatban, például: Barakas – nagyon valószínű, hogy ez képzés szempontjából elsődleges toponima, a < barakas, nem pedig képzős származék, annál is inkább, mivel ez a képző a toponímiában nagyon ritka (49. o.). Kétséges a Beržučiukas helonima (42. o.) levezetése is a beržutis szóból, nem pedig a beržas szóból; valószínűleg két képzővel alkotott származékról van szó. Sok esetben egyetlen képző helyett több képzővel alkotott származékokat is meg lehetne említeni: Guželiškis < gužas + -el- + iškis, hasonlóan Akeliškis, Gudeliškis, Vilkeliškės, Žirgeliškis; Krekutiškis < krekė + -ut- + -iškis, hasonlóan Meškutiškis (62. o.); Vaisteniškės (87. o.) stb. Igaz, a toponimaképzésben ez nagyon nehéz és meglehetősen kényes kérdés: kategorikusan nem lehet állást foglalni, ám a helonimaanyag elemzéséből hiányzik mindkét hipotézis megemlítése. Külön csoportba sorolja a metaforikus származékokat (Geldelė, Bačkelė, Katilėlis, Torielkelė, Šaukštinis, Puodiniai), de talán más helonimákban is rejlik közvetett összehasonlítás, vö. Šulinėlis, Laukeliai. Nem világos, milyen elv alapján nevezi a Jūralis helonimát metaforikus származéknak (99. o.), miközben például az Ežerėlis nevet a fiziográfiai terminusból képzett nevek közé sorolja. Nehezen magyarázható a Klaipėdinės mocsárnév metaforikus származékként való értelmezése, vagyis hogy a Klaipėda városnévből keletkezett (177. o.). Úgy tűnik, a metaforikus származékok elkülönítésekor nem követnek egységes szempontot: bármely, fiziográfiai, növény- vagy állatvilágra utaló, illetve más jelentésű közszóból képzett helynév szemantikai származékként is értelmezhető, vagyis metaforának is nevezhető. Sajnálatos, hogy amikor a monográfia egy-egy helynév lehetséges, eltérő eredetmagyarázatát is megemlíti, azt gyakran nem pontosítja. Például a Pritiškiai helonimát a lengyel Pryt személynévvel hozza összefüggésbe (73. o.), de nem említi Vanagasnak azt az összevetését, amely a mocsárnevet a litván Pritinas limnonimával kapcsolja össze (Vanagas 1981: 266). Előfordul, hogy ugyanannak a földrajzi objektumnak párhuzamosan használt alakjai a monográfia felépítésében különböző csoportokba kerülnek, például: Lybiškis (70. o.) // Lybiškys (85. o.), anélkül, hogy bármilyen kapcsolatot megadna közöttük. A könyv végén célszerű lett volna következtetéseket levonni a helonimák eredetéről. A szöveg számos helyén találunk utalást arra, hogy a neveket lengyel személynevekkel kapcsolja össze – ez sok esetben Recenzijos / Reviews 197 LAIMUTĖ BALODE megalapozott, ám ezt nem minden esetben támasztja alá a helynév földrajzi elhelyezkedése. Az átfogó elemzés lehetséges polonizmusokat (Krioniškis, Pritiškiai), belarusz elemeket (Abšarūtė, Amšarinė) és lett elemeket (Avotėlis, Lizertas) is megemlít, de ezeket sehol sem összegzi. Igazán érdekes volna tudni, hány idegen eredetű helonima van Litvániában. Szükség van a monográfia szövegét kiegészítő, szemléletes táblázatokra is (még szemléletesebbek lennének, ha legalább egy konkrét példa is szerepelne bennük). A könyvben 33, az egyes képzők elterjedését bemutató térkép található. A képzők elterjedéséről csak akkor esik szó, ha különálló, összefüggő areákat lehet elkülöníteni, de nagyon hasznos volna a ritkább képzőket is térképen ábrázolni. Bilkis helonimaképzési elemzése, amely a helyneveket a képzők eredete és a származékok (képzett alakok) képzési jelentése szerint osztályozza, bevált. Az anyag nagyon értékes, és összevethető más helynévtípusok, különösen a hidronimák képzési típusaival. A képzőkkel ellátott helonimák elemzéséről és a statisztikai összegzésekről még érdemes volna vitát folytatni. Litvánia mocsárneveinek gyűjtése, rendszerezése és elemzése nagy, gondos munkát jelent, amelyre közelebbi és távolabbi szomszédaink is felfigyelnek. A szerző a könyv előszavában hangsúlyozza, hogy ez a munka csupán a helonimák kutatásának kezdete. Várjuk a folytatást: az összes helonima nemcsak képzéstani, hanem szemantikai és etimológiai elemzését is. LITERATŪRA B i l k i s L a i m u t i s 2008: Lietuvių helonimų daryba. Priesaginiai ir priesagėtieji helonimai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. K a č i n a i t ė D a l i a 2008: Lietuvių sudurtinių oronimų darybos bruožai. – Baltistica 43(2), 275–286. V a n a g a s A l e k s a n d r a s 1973: Структурно–словообразовательный анализ названий гор Литвы. – Lietuvos TSR Mokslų akademijos darbai A serija 3(44), 209–219. V a n a g a s A l e k s a n d r a s 1981: Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas. Vilnius: Mokslas. Įteikta 2011 m.... LAIMUTĖ BALODE Latvijos universitetas, Latvių kalbos institutas Akademijas laukumā 1, Rīga, LV 1050, Latvija Helsinkio universitetas, Humanitarinis fakultetas Dabartinių kalbų katedra E. paštas – [email protected] 198 Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII