Rolandas Kregždys. „Baltų mitologemų etimologijos žodynas I: Kristburgo sutartis“

207recenzijos / recenziók haraLd bichLMeier Martin-Luther-universität halle-Wittenberg sächsische akademie der Wissenschaften zu Leipzig Mainzer akademie der Wissenschaften und der Literatur Tudományos kutatási irányok: indoeurópaisztika, névkutatás (helyés víznevek), óiráni nyelvészet (szintaxis). rolandas kregždys A balti mitologémák etimológiai szótára I: a krisztburgi szerződés Tudományos monográfia Vilnius: Litván Kulturális Kutatóintézet, 2012, 624 p. ISBN 978-9955-868-50-7 A jelen monográfia (hogy és miért nevezik a könyvet žodynasnak ‘szótárnak’, tulajdonképpen nem világos, annál is inkább, mivel az alcímben a „mokslo monografija” ‘tudományos monográfia’ megnevezés szerepel) lenyűgöző összefoglalását nyújtja az olvasónak a szerző balti mitológiai részletekre vonatkozó ismereteinek. A szerző célja a balti mitologémák etimológiai feltárása. A még nem különösebben elterjedt fogalmon, a mitologémákon, Rolandas Kregždys olyan szavakat ért, amelyek szakrális konnotációval rendelkeznek. Műve gyakorlati jelentőségét pedig a balti arkhimitológiai motívumok és koncepciók rekonstrukciójában látja (14., 507. o.). Ezen első kötet vizsgálatainak alapjaként – amelyet minden bizonnyal még további köteteknek kell követniük – a Christburgi békeszerződésnek a Német Lovagrend és a porosz törzsek között 1249. 2. 2-án nyújtott, a szóban forgó tárgyra vonatkozó faktográfiai információi (különösen a tágabb értelemben vett névanyag) szolgálnak, amelyeknek biztosítaniuk kell az anyag valamiféle teljes körű vizsgálatát. Ez mindenekelőtt ez az onomasztikai anyag, valamint a nyugatbalti törzsek ennek tükrében megjelenő mitológiai képzetei nagyobb összefüggésbe kerülnek a Baltikumon belül, továbbá korrelációba állítják őket olyan adatokkal is, amelyek például Tacitusʼ Germaniájában, Orosiusʼ Historiae adversum paganosaiban, illetve későbbi forrásokban, mint Peter von Du(i)sburg Chronicon terrae Prussiae című művében, vagy még későbbi alkotásokban, például Grunau műveiben találhatók. Ezeket az eredményeket terjedelmes és részletes módon, mindenekelőtt a 208 acta Linguistica Lithuanica LXX megfelelő jelenségekkel a germánoknál, az italikus haraLd bichLMeier népeknél és más népeknél (különösen még a görögöknél és az indiaiaknál) vetik össze. A cél mindig az is, hogy a (nyugat-)baltiak viszonyaira vonatkozó képet megszabadítsák attól a – a szerző véleménye szerint e jelenségek vizsgálatakor még mindig jelen lévő, részben lekezelő – perspektívától. Ez minden esetben sikerül neki. Világosan rámutat arra, hogy a mitológia valamennyi jelensége végső soron indoeurópai örökség, amely éppen a germánoknál, italikusoknál stb. is kimutatható. A könyv a litván (9. skk.) és angol előszó (11. skk.), valamint a bevezetés (13–49. o.) után – amely a kutatás tárgyával, az annak vizsgálatához alkalmazandó módszerekkel, továbbá különféle terminusok tisztázásával foglalkozik – fő részében négy fejezetre tagolódik: az I. fejezet az 1249-es christburgi szerződés fakszimiléjét, a latin szöveg átírását és litván fordítását közli (50–72. o.). A II. fejezet a Curche teonim magyarázatának van szentelve (73–155. o.). A III. fejezet a Tulissones és Ligaschones hieronimákkal foglalkozik (156–229. o.). A IV. fejezet pedig a nap-, illetve holdkultusz visszatükröződésének van szentelve a balti, szláv és más indoeurópai népek népi mitológiájában (230–500. o.). Mindezen fejezetek közös vonása, hogy a címben megnevezett téma valójában csupán jóval szélesebb körű vizsgálatok kiindulópontjául szolgál. A könyvet litván (500–505. o.) és angol összefoglalás (506–526. o.), valamint több jegyzék és index zárja (527–623. o.); közülük az irodalomjegyzék (527–579. o.) gazdagságával tűnik ki, és világossá teszi, milyen széles körben tájékozódott a szerző könyvéhez. Ugyanakkor ebből az irodalomjegyzékből az is világosan kitűnik, hogy a szerző számára nyilvánvalóan nem állt rendelkezésre, illetve nem volt ismert minden területen egyaránt teljes körűen a szükséges szakirodalom. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat milyen széles körben van megalapozva, ez azonban nem meglepő, és a teljesség aligha érhető el: hiszen a balti, szláv és további indoeurópai nyelvek történeti-összehasonlító nyelvészetéről, mitológiáról, néprajzról, történelemről stb. van szó. Különösen az újabb szakirodalom hiánya, valamint az indiai és iráni terület tudományos szokásaiban való bizonyos járatlanság mutatkozik meg: Jan Gonda munkái teljesen hiányoznak, Paul Thiemééit pedig Michael Witzeléihez hasonlóan csak kivételesen idézi. Thomas Oberlies védikus tárgyú munkái éppúgy teljesen hiányoznak, mint Jean Kellens és Éric Pirart avesztai témájú munkái, míg Martin L. Westtől mindössze egyetlen cím szerepel. Szokatlan a keWa „eWa i–iii”-ként, az eWa pedig „eWa ia–iiia”-ként való hivatkozása (529. o. és passim). Összességében hiányzik az említettbőlA könyv legnagyobb erőssége bizonyára a feltárt mitológiai összefüggések elemzése. Ezeket számos, meglehetősen tömör szemléltető ábra teszi világossá, amelyek tömörségük miatt azonban időnként jelentős elemzői erőfeszítést is követelnek az olvasótól. A kifejezés szűkebb értelmében vett etimológiának szentelt különböző szakaszokban különösen kiemelendő az az alaposság, amellyel Kregždys felsorolja és megvitatja a korábbi javaslatokat: az adott tudománytörténetnek ez a feldolgozása példamutató. Ugyanez érvényes a mitológiáról és néprajzról szóló szakirodalom (különösen a balti és szláv anyag) feldolgozására is. kissé problematikus azonban általában véve az etimológia módszereivel való rolandas kregždys Baltų mitologemų etimologijos žodynas i: Kristburgo sutartis 209recenzijos / reviews témakörben az újabb német, angol és francia nyelvű szakirodalom jelentős része. ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy ezek recepciója révén más következtetésekre is jutottak volna, de a több mint 1500 címet felsoroló, egyébként igen részletes jegyzék fényében hiányuk mindenképpen hiányosság. Továbbá megjegyzendő, hogy Kregždys az óind átírásakor még a több évtizede szokatlan <ç> jelet használja a ma elterjedt <ś> helyett. bánásmódja: mivel a vizsgálandó szavak tágabb értelemben a szakrális szférába tartoznak, amelyben gyakran a szóanyag tabuista eltorzításai is megfigyelhetők, Kregždys abból indul ki, hogy például a metatéziseket (akár fonémák, akár egész szótagok esetében), az (irreguláris) szinkópákat és hasonlókat elvileg és kezdettől fogva be kellene vonni az elemzésbe. Inkább azonban mégis annak kellene lennie, hogy az efféle, az újgrammatikusok kora óta az indogermanisztikában általánosan elfogadott hang törvényeinek és azok kivétel nélküliségének feltételezése által nem lefedett hangváltozási folyamatok csak az etimológiák feltárásának legvégső eszközei legyenek. különben ismét visszajutunk e tudomány 19. századi kezdeti korszakába, amikor (mai perspektívából nézve) szinte minden lehetséges volt. következésképpen előnyben részesítendő egy olyan etimologizálás, amely ilyen kiegészítő feltételezések nélkül jut értelmes eredményre. éppen az mitológia, néprajz és etimológia közötti átfedési terület tűnik azonban számomra itt amúgy is meglehetősen veszélyes terepnek, ahol könnyen körkörös következtetések áldozatává is válhatunk: itt valóban előfordulhat, hogy egy szokás valamely eleme vagy hasonló odavezet, hogy egy ezzel összefüggő istennév vagy hasonló meghatározott módon etimologizálódik, amiből végül ismét arra következtetnek, hogy a megfelelő szokás az istennévből ered stb. 210 acta Linguistica Lithuanica LXX a jelen könyvben ilyesmire például a Ligaschones haraLd bichLMeier esetében találunk, amelyet a porosz a *gali-śōnīs ‘a halottak papja’ szóra vezetnek vissza (l. 221. sk., 503, 523). ez azonban csak akkor lehetséges, ha az első tag önmagában motiválatlan metatézisét, valamint annak egyébként nem megragadható szemantikai eltolódását is feltételezzük: a porosz akk. gallan, nom. A *galis, -as éppúgy azt jelenti, mint a lit. gãlas, lett. gals kezdetben ‘vég, perem’, és csak másodlagosan ‘halál’, de sohasem ‘halott’. Itt már a valószínűség bizonyos határaiba ütközünk. Végső soron ugyanez érvényes a Tulissones < *d/tulinōsīs ‘a lelkek ura’ névre is (l. 218. skk., 503, 523). További példa a Curche teonim etimologizálása (vö. még PkeŽ² 491–493). Ezt /kurkē/ < apreuß. *Kurkis/-īs/-as ‘a szarvasmarha istene’ alakban értelmezik, és az ősbalt(?) *Kur-va-ka- ‘az, akihez a szarvasmarha tartozik’ alakra vezetik vissza (l. 108. skk., 502, 522). További példa a Curche teonim etimologizálása (vö. még PkeŽ² 491–493). a *kur-vtőalak eközben olyan dialektális formaként van magyarázva, amely esetleg az eredetileg várható *kar-ventből egyfajta regresszív asszimiláció révén alakult ki. A középső *-va eltűnt. Ezzel kapcsolatban a következő jegyzendő meg: a középső *-va eltűnésére Kregždys nem hoz valódi párhuzamokat, mivel valamennyi példája az itt fennállótól eltérő hangkörnyezetben mutatja az eltűnést. Annak feltételezése, hogy a *kur-v- (óporosz curwis ‘ökör’; vö. még PkeŽ² 497–499) (másodlagos) dialektális vagy expresszív forma volna, nem kényszerítő erejű; ugyanúgy visszavezethető, mint a kymr. carw ‘szarvas’ az uridg. *ḱrh2-uo- ‘szarvval rendelkező, szarvakkal ellátott’ alakra (Nussbaum 1986, 8). mivel tehát a fent említett mivel a középső szótag szinkópája nem bizonyítható véglegesen, végső soron egy urindogermán képzés is *ḱrh2-ko- > urbalt. *kurka- ‘szarvazott, szarvakkal ellátott’ is elképzelhető a teonim alapjaként. ez a két példa talán elegendő lehet. További megjegyzéseket (különösen egyes etimológiákhoz) egy olyan átfogóan megalkotott könyvhöz, mint a jelenlegi, még lehetne fűzni, ez azonban az alapvető értékelésen mit sem változtatna: Kregždysnek valóban alapos és alapvető áttekintést sikerült adnia az anyagról. a legkülönfélébb tudományterületekről összegyűjtött adatok gazdagsága lenyűgöző, a témáról szóló korábbi feldolgozásokat bőségesen hasznosította. A bemutatás követhető és jól strukturált. Kregždys etimológiai magyarázatait illetően bizonyára nem mindenki (indogermanista) akar majd minden ponton egyetérteni vele, amit a hangváltozási törvények kivétel nélküliségének eleve bizonyos mértékig hatályon kívül helyezett premisszája indokol. a máskülönben bemutatott összteljesítmény fényében ez nem esik annyira latba, feltéve, hogy ezáltal valahol mégsem keletkezett körkörös következtetés a fent említett értelemben. A szerzőnek sok sikert kívánunk e mamutprojekt további munkálataihoz, az olvasónak pedig annak mielőbbi befejezését – és talán e kutatásra érdemes teljes komplexumról egy, a szótár jellegét ténylegesen magán viselő rövid összefoglalást is. rolandas kregždys Baltų mitologemų etimologijos žodynas i: Kristburgo sutartis 211recenzijos / reviews IRODALOM eWa – Mayrhofer Manfred. Az óindoárja nyelv etimológiai szótára. 3 kötet. Heidelberg: Winter, 1992–2001. keWa – Mayrhofer Manfred. Az óind rövidített etimológiai szótára. 3 kötet. Heidelberg: Winter, 1956–1976. nussbaum alan jeffrey 1986: Fej és szarv az indoeurópaiban. (Indogermán nyelvés kultúratudományi vizsgálatok 2) Berlin – New York: de Gruyter. PkeŽ² – Mažiulis Vytautas. A porosz nyelv etimológiai szótára. Második, javított és bővített kiadás. Vilnius: Tudományos és Enciklopédia-kiadó Központ, 2013. Beérkezett 2014. április 5-én haraLd bichLMeier Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg Keleti Intézet: Indogermanisztikai és Általános Nyelvészeti Szeminárium Heinrich-und-Thomas-Mann utca 26, 06108 Halle (Saale) [email protected] Sächsische Akademie der Wissenschaften zu Leipzig Jénai Munkacsoport: Az ófelnémet etimológiai szótára Zwätzengasse 12, 07743 Jena [email protected] Mainzer Akademie der Wissenschaften und der Literatur Németország digitális családnévkönyve Geschwister-Scholl-Str. 2, 55131 Mainz [email protected]