Toponymization in the Latvian Language

SANDA RAPA Lett Nyelvi Intézet, Lettországi Egyetem Kutatási területek: névtan, lexikológia, nyelvtan. HELYNÉVVÉ VÁLÁS A LETT NYELVBEN Helynévvé válás a lett nyelvben ANNOTÁCIÓ A tanulmány a lett helynévanyagban megfigyelhető grammatikalizációs folyamatokkal foglalkozik, és igyekszik feltárni a helynévvé válás és a közszókincs kialakulása közötti különbségeket. A helynévvé válás három típusát (elsődleges, másodlagos és összetétellel történő helynévvé válás), valamint annak hat szakaszát figyeltük meg: kiterjesztés, vagyis egy szó újabb kiterjesztésekben való használata; transzkategorizáció, vagyis a kategória megváltozása; dekategorizáció, vagyis egyes kategóriaalkotó összetevők elvesztése; desemantizáció, vagyis a helynév jelentésmezejében található szemák elvesztése vagy megváltozása; kliticizáció, vagyis két szó egybeolvadása; erózió, vagyis a fonetikai anyag elvesztése; epexegetikalizáció, vagyis új morfológiai vagy szemantikai kiterjesztés felvétele a helynév magyarázata céljából. A desemantizáció két szakaszát – a részlegest és a teljest – különítettük el. KULCSSZAVAK: helynevek, helynévvé válás, desemantizáció, a helynevek grammatikai változásai. ANOTÁCIÓ A tanulmány a lett nyelv helyneveinek grammatizációs folyamatait tárgyalja, és kísérletet tesz a helynevek és a köznevek képzésének különbségei meghatározására. Három toponimizációs módot (elsődleges, másodlagos és összetett toponimizációt) és hat szintet különít el: extenziót, vagyis a szó más kontextusban való használatát; transzkategorizációt, vagyis a kategóriaváltást; dekategorizációt, vagyis bizonyos kategóriális összetevők kiesését; desemantizációt, vagyis a szó szemáinak kiesését vagy megváltozását a helynév szemantikai mezőjében; klitizációt, vagyis két szó összeolvadását; eróziót, vagyis fonetikai elemek kiesését; valamint epexegetizációt, vagyis a helynevet magyarázó új morfológiai vagy szemantikai összetevő felvételét. A desemantizációnak két szintjét különíti el: a részlegeset és a teljeset. KULCSSZAVAK: helynevek, toponimizáció, desemantizáció, a helynév grammatikai változásai. Straipsniai / Articles 117 SANDA RAPA A tulajdonnév státuszának elnyerésével a köznév nem hagy fel a fejlődéssel – továbbra is alkalmazkodik a nyelvi rendszerhez és a nyelvtanhoz. A nyelvészek ezt rendszerint grammatikalizációnak (vagy grammatizációnak) nevezik – annak a folyamatnak, amelynek során a lexikai elemek és szerkezetek bizonyos nyelvi kontextusokban nyelvtani funkciót kezdenek betölteni, és grammatikalizálódásuk után is új nyelvtani funkciók kialakításával fejlődnek tovább (Hopper, Traugott 1994: XV). Mivel azonban a tulajdonnevek a szókincs sajátos kategóriáját alkotják, ezért eltérő szóalkotási mintáik és talán további fejlődésük is más, ezért a szavak nyelvi rendszerhez való alkalmazkodásának folyamatát a névtanban toponimizációnak kell nevezni. A névtanosok kétféleképpen vélekednek a toponimizációról a folyamat teljességét illetően. Az Egyesült Nemzetek Földrajzinév-szakértői Csoportja (UNGEGN) a következőképpen határozza meg a fogalmat: „köznévből vagy más szófajból helynév (azaz tulajdonnév) létrehozásának aktusa” (Report 2011: 3). Az orosz névtanban a toponimizáció folyamatát részletesebben magyarázzák: az onimizáció egy olyan típusaként, amely nemcsak a köznév tulajdonnévvé válását jelenti, hanem a név további nyelvtani és lexikai-szemantikai fejlődését is (Podolskaja 1978: 143); olyan folyamat ez, amely nagy valószínűséggel flektáló nyelvekben megy végbe. A toponimizáció tágabb értelmezéséből kiindulva a tanulmány a lett helynevek nyelvtani fejlődésének néhány aspektusát vizsgálja. A lett nyelvi toponimizáció folyamatának világosabb magyarázata érdekében a grammatikalizáció terminológiáját és módszertanát alkalmazzuk (Hopper, Traugott 2003; Heine, Kuteva 2004; Heine 1993; Fischer, Rosenbach 2000; Lehmann 2002; Meillet 1958 stb.). Az elemzés anyagát – az egyértelmű eredetű (etimonú) helyneveket – a Lett Nyelvi Intézet cédulagyűjteményeiből vettük. Az első szinten – amikor a köznév tulajdonnévvé válik – a toponimizáció három típusa különböztethető meg (a lengyel nyelvész, Stanisław Rospond kidolgozta és a lett, illetve litván névtanosok által átvett osztályozás szerint (Rospond 1957: 235ff., Vanagas 1970, Balode 1985, Laumane 1996)): • elsődleges toponimizáció – amikor a köznév morfológiai átalakulás nélkül tesz szert tulajdonnévi státuszra (a morfológiai képzésnek a köznévi, nem pedig a tulajdonnévi alakban kell végbemennie; például egy völgy neve Abra „dagasztóteknő, hombár1” Baižkalnsban < 1 Itt és a továbbiakban – egy helynév hozzávetőleges vagy szó szerinti fordítása. 118 Acta Linguistica Lithuanica LXXIII Toponymization in the Latvian Language abr-a [tő + végződés] és egy keskeny völgy Abru̦ņa Cēsisben < az abra – abr-iņ-a kicsinyítő képzős alakja [tő + kicsinyítő képző + végződés]); • másodlagos helynévképzés – amikor a köznév helynévképző elemekkel képződik (a morfológiai képzésnek a tulajdonnéven belül kell végbemennie, pl. Celmajs ’tuskókban gazdag hely’ Izvaltában < celm-āj-s [tő + helynévképző elem, azaz képző + végződés]), • összetételes helynévképzés – amikor a tulajdonnév két vagy több szóból áll (néha másodlagos helynévképzés is kísérheti). A legtöbb összetett helynév névszói szerkezet – rendszerint egy általános elem és egy másik főnév (89%) vagy melléknév (10%) kapcsolata. Az egyéb példák igen ritkák – az elöljárós, mellérendelő, számnévi, névmási és indulatszói szerkezetek az összetett helynevek mindössze 1%-át teszik ki. A Lett Nyelvi Intézet kartotékjaiból származó több mint 100 000 helynév áttekintése azt mutatja, hogy az összes lett helynév fele (50%) összetételes helynévképzéssel keletkezett, 48%-uk másodlagos helynévképzéssel jött létre, és mindössze 2%-uk elsődleges helynév (lásd az 1. képet). 1. KÉP. A helynévképzés három típusa A helynevek képzése azonban nem e tanulmány fő tárgya – a lett helynevek morfológiai szerkezetét már alaposan vizsgálták mind lett (pl. Laimute Balode, Vallija Dambe, Benita Laumane stb.), mind litván nyelvészek (pl. Aleksandras Vanagas, Laimutis Bilkis, Dalia Kačinate-Vrubliauskiene stb.). E tanulmány a lett nyelvben végbemenő mélyebb helynévvé válás (azaz grammatikalizáció) fő folyamatait vázolja fel. A lett helynevekben végbemenő további és mélyebb helynévvé válás szemléletesebb bemutatása és a tulajdon- és köznevek fejlődésének összehasonlítása érdekében Straipsniai / Articles 119 SANDA RAPA vocabulary, the following scheme elaborated by Bernd Heine (Heine 1993: 58) was selected: jelentésvesztés → kategóriavesztés → klitizálódás → erózió A grammatikalizáció ezen láncolata a szó grammatikalizációjának alapvető szakaszait mutatja be anélkül, hogy a folyamatot tovább tagolná. Mivel a helynevek rendszerint hosszú ideig megőrzik grammatikai formájukat, a helynévvé válás bizonyítékai mélyebb elemzés nélkül is fellelhetők. Ezenkívül a grammatikalizáció minden egyes szakaszát helynévtani szempontból írjuk le. KATEGÓRIAVESZTÉS Amikor egy helynevet megpróbálunk elhelyezni a grammatikalizációs láncban, elsőként a szakaszok sorrendjét kell módosítani, mivel a néviesülés folyamatában a szó kategóriája már a legelején érintett. Amikor egy köznév tulajdonnévvé válik, nemcsak grafikai különbségre tesz szert (vagyis nagybetűvel kezdik írni), hanem egy bizonyos (és gyakran megváltoztathatatlan) kategoriális vagy grammatikai formában is rögzül. Így legalább egy kategoriális összetevőjét elveszíti (például a lett helynévrendszerben oikonimává váló főnevek leggyakrabban elveszítik egyes számú alakjukat, míg a melléknevek oikonimává válva rendszerint elveszítik nőnemű alakjukat). A köznév és a tulajdonnév közötti váltás azonban soha nem vezet alacsonyabb szintű kategóriához (pl. segédszókhoz) – a köznevek egyenértékű lexikai kategórián belül alakulnak át; ezért a helynévvé válás első szakaszát transzkategorizációnak vagy újrakategorizációnak kell nevezni. Egyes nyelvészek a kategóriavesztés előtt egy további alszakaszt is megkülönböztettek ebben a folyamatban, és kiterjesztésként írták le – a szó új kiterjesztésekben való használataként (Heine, Kuteva 2004). Bár később elvetették ezt az elképzelést, a névtudományban alkalmazható. Így a helynévvé válás első szakasza a következőkből állhat: kiterjesztés (új kiterjesztésekben való használat) > transzkategorizáció (kategóriaváltás) > kategóriavesztés (egyes kategoriális összetevők elvesztése). JELENTÉSVESZTÉS A következő szakaszt – a jelentésvesztést – néha a grammatikalizáció kiváltó mozzanatának tekintik, amely elindítja egy nyelvi egység visszafordíthatatlan változását, és felelős a grammatikalizáció valamennyi további szakaszáért. Ha egyetértünk John Stuart Mill-lel, Alan Gardinerrel és azokkal, akik azt állítják, hogy a tulajdonneveknek nincs lexikai jelentésük, csupán üres megkülönböztető jelek, akkor azt kell mondanunk, hogy 120 Acta Linguistica Lithuanica LXXIII Toponymization in the Latvian Language a köznevek akkor érik el a teljes jelentésvesztést, amikor tulajdonnevekké válnak. Másfelől, ha ellenfeleiknek, például Otto Jespersennek, Ojārs Bušsnak és nekem adunk igazat, akkor azt mondhatjuk, hogy a tulajdonneveknek van lexikai jelentésük, amely még tágabb is, és többet foglal magában, mint a közneveké; így egy hely elnevezése nemcsak a köznév jelentésvesztését, hanem újrajelentésesülését is elindítja. Például az ērģli ’sasok’ köznév, miután tulajdonnévvé Ērgļi vált, elveszítette köznévi jelentését, és új, nehezen meghatározható jelentést nyert: ’egy falu az Ogre folyó partján, Rūdolfs Blaumanis lett író szülőhelye stb.’. A Lett Nyelvi Intézet cédulaanyagában számos olyan példa található, amely a helynevek jelentésvesztését mutatja. A lett helynévanyagban a jelentésvesztés két különböző szintje különböztethető meg: a részleges és a teljes jelentésvesztés, amelyeket rendszerint metafora vagy metonímia, azaz analógia és újraelemzés indít el (a szemantikai átvitel e két típusát a grammatikalizáció folyamatának legfontosabb, szemantikailag motivált mechanizmusaiként tartják számon (Hopper, Traugott 2003: 87, Heine 1993: 96, Fischer, Rosenbach 2000: 15 stb.)). Részleges jelentésvesztés olyan összetett helynevekben figyelhető meg, amelyek általános eleme nem (teljes mértékben) jellemzi az objektum kategóriáját. Mintegy 100 000, általános elemet tartalmazó összetett helynév vizsgálata (az általános elemnek természetesen az objektum kategóriáját kellene jelölnie) több mint 24 000 szemantikai eltérést mutat a helynév és a valós földrajzi objektum között – vagyis a lett összetett helynevek általános elemeinek több mint egyötöde nem írja le, vagy csak részben írja le a valós földrajzi objektum kategóriáját (lásd a 2. képet). 2. KÉP. A lett helynevek általános elemei Straipsniai / Articles 121 SANDA RAPA Ez funkcionális változás, illetve metaforikus vagy metonimikus átvitel eredménye lehet. A részleges desemantizáció mértéke azonban eltérő lehet: a metaforikusan átvitt nevek részben megszakítják a köznevet és a tárgyat összekötő kapcsolatot, a metonimikusan átvitt helynevek, valamint azok a nevek viszont, amelyek a tárgy változása után változatlanok maradnak, szinte teljesen megszakítják azt, miközben a köznév lexikai jelentése még felismerhető (például az üreges hely megnevezésére gyakran használt metafora, bļoda ‘szó szerint: tál’, amely az Anna2 területén található Sidraba Bļoda ‘Ezüsttál’ völgynévben szerepel, és a bļoda ‘tál’ köznév legalább egy közös szemát, a ‘kerek alak’-ot tartalmazza; ezzel szemben a Džūkstében található Medus Strauts ‘Mézpatak’ rétnév generikus eleme, amely szinekdochéval annak a pataknak a nevét veszi át, amely a rét mentén folyik, és a strauts ‘patak’ köznév között nincs közös szemá). A részleges desemantizáció legjellemzőbb példája a purus ‘láp’ köznév lett a lett helynevekben. A lett helynévanyagban ezzel a generikus elemmel alkotott birtokos összetételek mintegy egyhatoda nem a megfelelő fiziográfiai objektumot, vagyis valódi lápot vagy mocsarat, illetve legalábbis vizes élőhelyet jelöl. A purus lexéma a lett helynevekben gyakran rétek, erdők, mezők, tavak, bozótosok, falvak, völgyek, gödrök stb. megnevezésére szolgál. Ez a köznév (valószínűleg a szóban forgó objektumok növényzetében és geológiájában bekövetkezett változások miatt) a szemantikai változások minden típusán átesett. Egy objektumot a következő okokból nevezhetnek lápnak: • metafora (amikor a hely hasonlít az adott objektumra, vagy annak valamely jellegzetességével rendelkezik; például az Ārlavában található Elles Purvs ‘Pokol lápja’ rétnév; egy adatközlő szerint „nagyon vizes”); • metonímia, vagyis szinekdoché (a hely láp közelében fekszik, vagy a területén belül láp található; például a Brenguļiban található Līkaiš purus ‘Görbe láp’ erdőnév; „van benne néhány kisebb láp”); • történeti változások (amikor a terület korábban valódi láp volt; például a Bilska területén található Laivas purs ‘Hajóláp’: „hatalmas láp volt, mostanra lecsapolt földterület”). Hasonló sorsra jutottak más generikus elemek is, amelyek a lett helynevek mintegy felében szerepelnek. A helynévi köznév jelentésének elhalványulását valószínűleg a használat gyakorisága is meghatározza. Ez a legelterjedtebb köznevek, például a aste ‘keskeny terület’ (szó szerint: ‘farok’), gals ‘vég’, kalns ‘domb’, kāja ‘keskeny terület’ (szó szerint: ‘láb’), leja ‘völgy’, lauks ‘mező’, mala ‘szél’ és mežs ‘erdő’, upe ‘folyó’, vidus ‘közép’, zeme ‘föld, talaj’ használatában figyelhető meg. A helynevekben leggyakrabban előforduló köznevek jelentéselhalványulására több jel is utal: 2 Itt és a továbbiakban a helynév és annak szó szerinti fordítása után annak a plébániának (1939 utáni közigazgatási egységnek) a neve következik, ahol a helynevet feljegyezték. Néhány esetben az adatközlő által megadott további információt is idézőjelben közöljük. 122 Acta Linguistica Lithuanica LXXIII Toponymization in the Latvian Language a) gyakran birtokos esetű (általában egyes számú) alakban használatosak: például kalna-, le-jas-, lauka-, meža-, vidus-; és sajátos jelentést vettek fel, amely csak névtani összetételekben használatos – legtöbbször egy újabb tanya megkülönböztetésére egy régebbitől (például a Baižkalnsban található Dribas, Kalna Dribas ‘Dombi Dribas’ és Lejas Dribas ‘Völgyi Dribas’ tanyanevek, valamint a Drabešiben található Kalna Uodiņi, amelyekről az adatközlő azt mondta, hogy „az Uodiņi tanyától különítették el őket”); b) rendszerint fonetikai anyaguk egy része lekopott: kalna- > kal-, lejas- > le-js-, lauka- > lau-, vidus- > vids- (például a Vārve területén található Kalmaļi tanyanév [< kalns ‘domb’ + mala ‘határ’], valamint a Nīcában található Laugals falunév [< lauks ‘mező’ + gals ‘vég’]); c) gyakran olyan sajátos morfológiai alakban használatosak, amelynek nincs meghatározott jelentése, és amely a közszókincsben nem található meg: gals > -gale [nőnemű végződéssel képzett alak], -gaļi, -gaļi [alanyeset, többes szám]; mala > -male [nőnemű], -maļi [alanyeset, többes szám]; upe > -upi, -upji [alanyeset, többes szám]; vidus > -vidi [alanyeset, többes szám]), zeme > -zemi, -zemji [hímnemű, alanyeset, többes szám] (például a Dignājában, Ērgemében, Gauienában stb. található Mežvidi [< mežs ‘erdő’ + vidus ‘közép’], a Dundagában található Ciemgaļi, valamint a Bauniban, Turlavában stb. található Ciemgaļi [< ciems ‘falu’ + gals ‘vég’]); d) néha reduplikációt tartalmaznak, amelyet Lehmann (Lehmann 2002: 116–117) a desemantizáció megbízható jelének tekint: például a reduplikált kalns ‘domb’ generikus elemet tartalmazó dombnevek: Kalniņkalns, Kalnijakalns; az Ērgļiben található Kalnkrievkalns, Kalnkalniņi tanyanevek; e) néha további konnotáció is megjelenhet: például a leja ‘völgy’ jelentése lehet ‘béreslak’, a kalns ‘domb’ pedig ‘gazdaház’ is (ME II 143, 447) (például a Cirgaļiban található Lejasvēr zemnieki ‘Völgyi Vērzemnieki’ nevet egy adatközlő „a cselédek házaként” írta le). Ezek a jelek arra utalnak, hogy a legelterjedtebb lexémák csaknem affixoid (többnyire prefixoid) státuszt értek el: olyan szabályos szavakká váltak, amelyek egy név morfológiai alkotóelemeként, affixumként (prefixumként) is működhetnek. Ha egy önálló szó elveszíti fonetikai anyagának egy részét, és felismerhetetlenné válik, akkor is használható topoformánsként új helynevek képzésében. Előfordul, hogy a szabályos szóvégekkel való egybeesés is segíthet (például a gyakori aste ‘farok, keskeny terület’ köznév a balti finn nyelvekben a szóvégi –a(i)ste vagy a –st– képzőre emlékeztet). Számos lexéma a helynevekben teljesen desemantizálódott. Ez a jelenség az úgynevezett homályos helynevekben figyelhető meg, amelyek sajátos jelentése már rég feledésbe merült, és ma már csak etimológiai elemzéssel tárható fel. Például a lett víznevekben gyakori –ava végződés (például a folyónevekben: Abava, Daugava, Rucava) valószínűleg az indoeurópai *au(e)- tőből ered, és eredetileg azt jelentette: ‘nedvesít, folyik’ (vö. lett avots ‘forrás [víz]’) (Karulis I 93–94; Buck 1949: 44; Pokorny 1959: 78). Straipsniai / Articles 123 SANDA RAPA Számos topoformáns került be más nyelvekből a lett helynévállományba önálló szóként. A későbbi felismerhetetlenné válás következtében ezek a kölcsönzött appellatívumok (főként generikus elemek) grammatikai formánsokká váltak. Így a lett tónevek, a rigai Kaņieris, a cēsisi Nierieris és a smiltenei Spicieris valószínűleg az észt järv ’tó’ vagy a lív jōra, jāru ’tó’ elemet tartalmazzák (Dambe 1987: 34; Hauzenberga 1932: 134). Ez a végződés szabályos topoformánssá vált; ezért nemcsak hidronimákban, hanem rétnevekben (pl. a liezērei Piniers) és tanyanevekben (pl. a piltenei Poņeri) is előfordul. A kölcsönzött posztfixoidok közé tartozik továbbá a kurföldi –nīte (vö. az észt niit, a lív nīt ’rét’) és a latgalei –pole (vö. az orosz поле ’mező’, amely Fasmer III 307 szerint az óorosz поль ’nyílt, üres’ szóval rokon), stb. A lett helynevekben nemcsak desemantizáció, hanem transemanticizáció vagy resemanticizáció is megfigyelhető, ha a grammatikalizáció eredményeként új jelentés jelenik meg. Például a rendai Rīskalni tanya neve a rijas- [birt. egy. szám] ’cséplőcsűr’ és a kalni ’dombok’ kontaminációjából ered, nem pedig a rīss ’rizs’ és a kalni ’dombok’ szóból; a Dardedži tanya neve a dar(ʋ)dedži ’kátrányfőzők’ szóból ered, nem a dardedze ’szivárvány’ szóból; a Sālskalns tanya neve a saules kalns ’a nap dombja’ kifejezésből ered, nem a sāls kalns ’sódomb’ kifejezésből; a Piesargi tanya neve azt jelenti: piesargi ’a rét őrzői’, nem pedig azt, hogy ’Sargi közelében/mellett’. Egyes esetekben ez valószínűleg a népetimológiának, nem pedig a grammatikalizációnak tulajdonítható, de az ok továbbra is a desemantizáció. KLITIZÁCIÓ Az affixoidok legelterjedtebb kiváltó oka a klitizáció: gyors beszédben az egyik szó összeolvad a következővel, és fonológiailag egy másik szótól függ. Ez nem feltétlenül követi a desemantizációt, ahogyan azt a grammatikalizációs láncban láttuk, mivel itt a helynév összetevője rendszerint megőrzi jelentését – a megfelelő objektummal való konnotáció révén mindig felidézhető. A lett helynévállomány legjellemzőbb folyamata a proclitizáció, amikor egy önálló hangsúllyal nem rendelkező szó (rendszerint elöljárószó) a beszéd során összeolvad az utána következő szóval. A lett helynévállományban ma is sok olyan helynév található, amely onomasztikai leírásra emlékeztet. Ezek többsége prefixális szerkezet, és sok közülük proklitikus szavakból áll: Aiz ezere < aiz + ezers ’a tó mögött’, Aizupe < aiz + upe ’a folyó mögött’, Aizpurve < aiz + purvs ’a láp mögött’, Pierobeža < pie + robeža ’a határnál’, Pārdaugava < pār + Daugava ’a Daugava folyón túl/át’, pārmežs < pār + mežs ’az erdő mögött’, Pārpurus < pār + purvs ’a láp mögött/fölött’. Ezekben 124 Acta Linguistica Lithuanica LXXIII Toponymization in the Latvian Language a szerkezetekben (a köznyelvinél gyakrabban) a hangsúly az önálló szóról a prefixumra tevődik át (a lett nyelvben jellemző első szótagi hangsúly szabályának megfelelően). Ezzel egyidejűleg az új lexéma a megfelelő képzővégződés felvételével az adott denotátumhoz igazodik: például a Piekmene rétnév nőneművé vált, mert nőnemű főnévre, a pļava ’rét’ szóra utal, míg a jumurdai Pie akmeņa halászhely neve még mindig az akmens ’kő’ főnév hímnemű végződését tartalmazza. A lett helynévállományban ritkának tűnik az enklitizáció, amikor egy szó fonetikailag összeolvad az előtte álló szóval. Ugyanakkor kevésbé észrevehető és felismerhető is (mivel, amint Christian Lehmann megjegyezte, gyakran agglutináció és fúzió követi (Lehmann 2002, 145ff.)). A lett helynévállományban az önálló ezers ’tó’ és arājs ’szántóvető’ szavakból kialakult gyakori topoformánsok például a szóvégi –eris vagy –ars, illetve –rāji, például a Nīgrande melletti Meldzere és a Stūri melletti Sauzeri településnevekben, a skrundai Melzere rétnévben, a gaigalavai Zuosars tónévben, valamint a codei Dziļrāji, a padurei Jaunrāji és az īvandei Muižrāji tanyanevekben – ezek a helynevek korábban valószínűleg így hangzottak: Meld-ezere (< ’nádas tó’), Saus-ezeri (< ’száraz tó’), Mel(n)-ezere (< ’fekete tó’), Zuos-ezers (’libák tava’), Dziļ-arāji (< ’mélyen szántó szántóvetők’), Jaun-arāji (< ’fiatal/új szántóvetők’), Muiž-arāji (< ’uradalmi szántóvetők’). A klitikumokon kívül különféle fonológiai változások is érinthetik a helyneveket. Edīte Hauzenberga-Šturma lett nyelvész több mint 150 fonológiai változástípust írt le mintegy 2000 lett oikonimában; ezek közé tartozik a magánhangzók, mássalhangzók vagy szótagok kiesése, valamint a magánhangzók minőségi változása, a betoldás, a hasonulás, a disszimiláció, az átvett hangok felcserélése, az alliteráció stb. (lásd Hauzenberga 1932). ERÓZIÓ Erosion or loss of phonetic substance (Heine, Kuteva 2002: 2) always goes hand in hand with the process of clitic and usually follows desemanticization (Meillet 1958: 135–139). Commonly, a toponymic collocation (onomastic lexeme + generic) becomes a compound place name, and then the second component of the name becomes a topoformant (as we could see in the enclitic examples above), but often the last component (mostly a generic) is completely dropped. Probably, it is due to language economy which is more effective in toponymy than in common language, because in the case of toponymy one has to memorize many specific, often non-standard language units (Superanskaja 1973: 87). Besides, the more evident loss or the so-called toponymic ellipsis Straipsniai / Articles 125 SANDA RAPA (egy egész szó vagy szemantikailag teljes egység elvesztése) az erózió egyik típusának tekinthető. A lett helynévanyagban az ilyen „opcionális” szó (azaz generikus elem) a lett helynevek csaknem felében megtalálható. Bár egy szó elveszett, nyomai megmaradnak a helynév végződésében. Itt megemlíthetők a városok, folyók, rétek (nőnemű), valamint a mocsarak és patakok (hímnemű) elsődleges nevei (a pilsēta, upe, pļava köznevek nőneműek, a purvs és a strauts hímneműek a lettben). A lett nyelvű helynévképzés gyakran nem áll meg az eróziónál – egy helynév visszanyerheti generikus elemét, vagy topográfiai jelentésű toldalékot kaphat. Ezt talán epexegetizációnak lehetne nevezni (a görög epexegesis: epi „hozzáadásul” + exēgēsis „magyarázat” szóból) – a szó magyarázó bővítményének létrehozását. EPEXEGETIZÁCIÓ A lett helynevek könnyen elhagyhatják, majd visszanyerhetik generikus elemeiket, illetve az objektum változásával összhangban (vagy a helynév pontosítása érdekében) új generikus elemeket vehetnek fel, például: folyónév Juglas upe „Jugla folyója” → Jugla ø → Juglas upe Suntažiban; út neve Pie trim priedēm „A három fenyőnél” → ø Priedes „Fenyők” → Priedes ceļš „Fenyő út” Lejasciemsben. Sok esetben topográfiai jelentésű toldalékot adnak hozzá. Nem elegendő egy helyet egy köznév többes számú alanyesetével megnevezni; a helynévrendszer olyan sajátos nevet hoz létre, amely segít az objektum kategóriájának jelölésében. A legtermékenyebb toldalékok a –āj–, –ien–, –ain–, –ait– (részben a –en– is), amelyekkel olyan helyet jelölnek, ahol valamiből nagy mennyiség található. Például a legelő neve Kārkli „Fűzfák” → Kārklaine Aknīstében; az adatközlő megjegyezte, hogy „a fűzfák a rét mentén nőnek”; Ābulines krūmi „Ābuline-bokrok” → Ābulines krūmājs Dunikában. Az ilyen epexegezis oka általában a más nyelvekből átvett elemek felismerhetetlenné válása – amikor megszakad a kapcsolat az eredeti nyelvvel, és hozzáadják a lett magyarázó generikus elemet (pl. Goru kalns „Goru [< Russian гора „domb”] domb”, Gaina mežs „Gaina [< гай „erdő”] erdő”). Néha a metaforikusan vagy metonimikusan átvitt név magyarázatot igényel; például a Sēmén található Kazpurs „Kecskemocsár” nevű rétet Kazpurpļava „Kecskemocsár rétje” néven is emlegetik; az Ulmaléban található Cūkaste „Disznófarok” nevű rét pedig Cūkastes pļava „Disznófarok-rét” néven is ismert. 126 Acta Linguistica Lithuanica LXXIII Toponymization in the Latvian Language KÖVETKEZTETÉSEK A tulajdonnevek lett nyelvben betöltött sajátos szerepét figyelembe véve megfigyelhetők bizonyos különbségek a helynévképzésben zajló és a köznyelvi grammatizáció között. A helynévfejlődés első és utolsó szakasza tagoltabb és szerteágazóbb, a helynév fejlődése pedig nem mindig áll meg az erózió szakaszánál. A helynévképzés láncolata tehát a következő lehet: bővülés – transzkategorizáció – dekategorizáció – desemantizáció – kliticizáció – erózió – epexegetizáció. A lett helynévanyag legjellemzőbb grammatikai folyamata a desemantizáció, amelyet általában a földrajzi objektumok történeti változásai, valamint a metonímia, vagyis a szinekdoché okoz: ilyenkor egy objektumot valamely részének nevével, illetve fordítva neveznek meg. REFERENCES Balode Laimute 1985: Latvijas PSR ezeru nosaukumu sufiksālā derivācija. – Latvijas Zinātņu Akadēmijas Vēstis 5, 46–64. Buck Carl Darling 1949: A Dictionary of Selected Synonyms in the Principal Indo-European Languages. Chicago, Illinois. Dambe Vallija 1987: Ieskats Latvijas PSR hidronīmu semantikā. – Onomastikas apcerējumi. Rīga: Zinātne, 32–45. Hauzenberga Edīte 1932: Ko vietu vārdi dod latviešu valodas fonētikai? Filologu biedrības raksti 12. Rīga, 114–148. Hopper Paul J., Traugott Elizabeth Closs 2003: Grammaticalization. Second Edition. Cambridge: Cambridge University Press. Heine Bernd, Kuteva Tania 2004: World Lexicon of Grammaticalization. Cambridge: Cambridge University Press. Heine Bernd 1993: Auxiliaries. Cognitive Forces and Grammaticalization. New York, Oxford: Oxford University Press, 1993. Fasmer Max 1964–1973: Etimologicheskij slovar’ russkogo jazyka 1–4. Moskva: Progress. Fischer Olga, Rosenbach Anette 2000: Introduction. – Pathways of Change. Grammaticalization in English, ed. by Fischer Olga, Rosenbach Anette & Stein Dieter. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, pp. 1–39. Straipsniai / Articles 127 SANDA RAPA Karulis Konstantīns I–II: – Karulis K. Latviešu etimoloģijas vārdnīca. 1–2 sēj. Rīga: Avots, 1992. Laumane Benita 1996: Zeme, jūra, zvejvietas. Zvejniecības leksika Latvijas piekrastē. Rīga: Zinātne. Lehmann Christian 2002: Lehmann Ch. Thoughts on Grammaticalization. Second, revised edition. Erfurt: Seminar für Sprachwissenschaft der Universität. ME I–IV – Mülenbachs Kārlis. Latviešu valodas vārdnīca 1–4. Rediģējis, papildinājis, turpinājis J. Endzelīns. Rīga: Izglītības ministrija (I), Kultūras fonds (II–III), 1923–1932. Meillet Antoine [1912] 1958: L’évolution des formes grammaticales. – Linguistique historique et linguistique générale. Paris: Librairie Ancienne Honoré Champion, p. 130–148. Pokorny Julius 1959: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch 1. Bern und München. Podolskaja Natalja 1978: Slovarj russkoj onomasticheskoj terminologii. Moskva: Nauka. Report 2011: Report of the Working Group on Toponymic Terminology. Vienna: United Nations Group of Experts on Geographical Names, 2011. Available: http://unstats.un.org/unsd/geoinfo/UNGEGN/docs/26th-gegn-docs/WP/WP80_Report%20of%20the%20Working%20Group%20on%20Toponymic%20Terminology2 [accessed 12.03.2015]. Rospond Stanisław 1957: Klasyfikacja strukturalno-gramatyczna słowiańskich nazw geograficznych. Wrocław: Państwowe Wydawnictwo Naukowe. Superanskaja Aleksandra 1973: Obshhaja teorija imeni sobstvennogo. Moskva: Nauka. Vanagas Aleksandras 1970: Lietuvos TSR hidronimų daryba. Vilnius: Mintis. Toponimizacija latvių kalboje SANTRAUKA Straipsnyje aptariami gramatizacijos procesai latvių kalbos vietovardžiuose ir rasti toponimų derivacijos ypatumai. Išskirti trys toponimizacijos būdai: pirminė, antrinė ir sudėtinė toponimizacija. Toponimizacijos vyksme išskirti šeši lygiai: išplėtimas (ekstencija, 128 Acta Linguistica Lithuanica LXXIII Toponymization in the Latvian Language arba žodžio vartojimas kitame kontekste), transkategorizacija (kategorijos pasikeitimas), dekategorizacija (kategorinių komponentų iškritimas), dalinė ir visiška desemantizacija (žodžio semų pasikeitimas arba iškritimas), klitizacija (dviejų savarankiškų žodžių sujungimas), erozija (fonetiškų komponentų iškritimas), epeksegetizacija (paaiškinamojo komponento prijungimas). Įteikta 2015 m. balandžio 17 d. SANDA RAPA LU Latviešu valodas institūts Akadēmijas laukums 1, LV-1050 Rīga, Latvija [email protected] Str、ipsniai / Articles 129