„Altlitauisches Etymologisches Wörterbuch (ALEW)“

ULRICH GEUPEL Marburgi Philipps Egyetem Tudományos kutatóintézetek: összehasonlító nyelvtudomány, kelta nyelvészet. ÓLITVÁN ETIMOLÓGIAI SZÓTÁR (ALEW) Szerkesztette Wolfgang Hock és mások 3 Bde. Hamburg: Baar, 2015, 1639 S. ISBN 978-3-93536-74-5 A közelmúltban elképzelhetetlen mértékben megszaporodtak a baltisták és a balti nyelvek iránt érdeklődő nyelvészek rendelkezésére álló segédeszközök. Vytautas Mažiulis óporosz nyelvű PKŽ-jának második kiadása, Wojciech Smoczyński SEJL-je (a Smoczyński 2008-as és 2009-es kiegészítésekkel együtt) a nyelvi korszakokon átívelő litván nyelvről, amelyek különböző mértékben veszik figyelembe a történeti-összehasonlító nyelvtudományban folyó vita aktuális állását, valamint az adatokban gazdag LKŽ után 2015-ben két új szótár is megjelent, amelyek indoeurópai szempontból vizsgálják a balti nyelveket. Először Rik Dekken Etymological Dictionary of the Baltic Inherited Lexicon című műve a holland Brill kiadónál, majd röviddel ezután a Wolfgang Hock vezetésével, a berlini Humboldt Egyetem egyik munkacsoportjában megtervezett, jelen Altlitauische Etymologische Wörterbuch a hamburgi Baar kiadónál. Míg az előbbi módszeresen lefedi az összes balti nyelvet, az utóbbi nyelvspecifikus. V. Mažiulis PKŽ-jának, W. Smoczyński SEJL-jének és az LKŽ-nek egyértelmű hátránya, hogy sok, a balti nyelvészet területén nem szakértő kutató számára Stripsnai / Articles 271 ULRICH GEUPEL nyelvi hozzáférhetőségük nehézkes, mivel nem a széles körben ismert modern tudományos nyelveken íródtak. Az indogermanisták ezért mindmáig elsősorban Ernst Fraenkel LEW-jéhez nyúltak vissza, amely már minden tekintetben elavult. Legalább az utóbbi csoport számára, amely megbízható szinkrón, valamint történeti-etimológiai információkat keres a litván szavakról az indogermán etimológiákhoz, az ALEW új, nélkülözhetetlen segédeszközt kínál, amely nagyrészt felváltja majd a LEW-et. Az előszó rövid, kilenc oldalon ismerteti a mű tárgyát és célját, a címszavak kialakítását, a szócikkek felépítését, az idézés módját, a felhasznált nyelvi anyagot, valamint a projektet és munkatársait. Így messze a legnagyobb terjedelmet maga a szótári rész (1323 oldal) foglalja el az első és a második kötetben. Mellékletként egy különálló, vékonyabb kötet tartalmazza a rövidített szövegforrások jegyzékét, az irodalomjegyzéket, valamint az összes tárgyalt nyelv részletes mutatóit. A harmadik kötetet a 21. század eleji litván nyelvjárások elterjedését bemutató színes térkép teszi teljessé. Verzichtet wird, anders als in Derksen 2015, auf die Besprechung theoretischer Hintergründe und linguistischer Vorannahmen, etwa zur Gültigkeit umstrittener Lautgesetze, was dazu verpflichtet, bei strittigen Fragen in den Einzelfällen Stellung zu beziehen. Dem kommt das ALEW auch konsequent immer dann nach, wenn es von der Communis Opinio abweicht. Az egyes címszavak szócikkfejét rövid nyelvtani tájékoztatás és jelentésmegadás követi, az eredeti forrásokból vett idézetekkel. Az öröklött szavaknál ezután — mindössze egy fekete négyzettel jelölve — először a balti és szláv kognáták következnek felsorolásban, majd más indoeurópai nyelvek rokon szavai, rendszerint az indoeurópai gyök megadásával. Új bekezdésben rövid vagy közepes terjedelmű tárgyalás következik az ólitván és balti anyag filológiai kérdéseiről, illetve az etimológiai összekapcsolásokról; ennek során elsősorban a hangtani, morfológiai és szemantikai problémák kerülnek szóba. Minden címszó első, az elsődleges anyagot kontextusokkal részletesen bemutató, valamint a balti-szláv kognátákat felsoroló szakasza nagyobb betűkkel van szedve, mint az ezt követő nyelvtörténeti tárgyalás. Az ebből első pillantásra kialakuló benyomás — miszerint a mű ólitván adatokat közlő szótár volna, amelynek „apró betűs része” további etimológiai információkat tartalmaz — azonban nem tükrözi a mű súlypontját és a kiváló tárgyalások színvonalát; ezt csupán helytakarékossági okok indokolják. Az ALEW adatbázisát ólitván elsődleges források alkotják, amelyekre a címszavaknál rövidítésekkel hivatkoznak. Ólitvánnak azokat a szövegeket tekintik, amelyek 272 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ALTLITAUISCHES ETYMOLOGISCHES WÖRTERBUCH (ALEW) 1700 előtt keletkeztek. Az adott korszak legfontosabb, kiadások révén hozzáférhető szövegforrásait bevonták a feldolgozásba. Néhány kisebb, még kiadatlan műről le kellett mondaniuk. Az idézett balti kognáták, amelyek a vonatkozó szótárakból és szakirodalomból származnak, az ág valamennyi többi nyelvét lefedik; a kursenieki nyelvet is rendszeresen felvették. A mutató több mint 700 kursenieki lexémát tartalmaz. Az etimológiai szótárak többségétől az ALEW a szinkrón és diakrón szemantika példaértékű feldolgozásával különbözik: a filológiai munkát az elsődleges forrásokon a nyelvtörténettel kapcsolja össze, amint a következő részlet mutatja: „Szemantikai szempontból alighanem abból kell kiindulni, hogy a blagnas ‘alkalmatlan, haszontalan’ szón alapuló ige használata másodlagosan a másnaposság állapotának leírására szűkült, amiből aztán a ‘kijózanodik’ jelentés alakult ki. Az ige e szemantikai specializálódás előtti, általánosabb használata nyilvánvalóan közvetlenül adatolt az MgT 134₁₇-ben, ahol a blagnimas szót a latin levitas ‘könnyelműség’ fordítására használták” (I 119 s.v. blagnas). A szóalkotást is tömören tárgyalják mindenütt, ahol a szerzők ezt szükségesnek ítélték, és gyakran hivatkoznak a Panas Skardžius (1943) által írt, mindmáig mérvadó alapműre. Itt-ott szó esik a Caland-rendszerről és az indoeurópai főnevek tomós típusáról, a sajátos szuffixális szóalkotási szemantika leírása azonban összességében a szokásos, ennélfogva korlátozott keretek között marad. A morfémák és morfémaszerepük megnevezése szempontjából példaértékű az āklas ‘eke’ címszó (I 55), amely tájékoztatja az olvasót a „Nomina instrumenti” funkciójú szuffixumok változatosságáról és megoszlásáról, valamint az arklys ‘ló’ szó képzéséről, amely egy *i̯o- hovatartozást kifejező szuffixummal alkotott származék lexikalizálódása. Az etimológiailag rokon lexémák közötti egyértelmű, megfigyelhető morfológiai viszonyok leírása, amely a legtöbb szócikkben szerepel, hasznos alapot nyújt a felhasználónak az e területen végzendő további kutatásokhoz. Jellemző példa erre a s.v. balā (I 91) alatt olvasható leírás: „A már nem használatos litván főnév és lett megfelelője úgy hat, mintha egy elveszett elsődleges igéből képzett, o-fokú szuffixális származék volna (vö. a szóalkotási mintához Skardžius 1943: 377f.).” E példák ALEW segítségével könnyen megvalósítható összegyűjtése és koruk szerinti áttekintése alátámaszthatná azt az elképzelést — amely még nem vált közmeggyőződéssé —, hogy a (igei) melléknév főnevesítésekor fakultatívan o-fok vezethető be, például az indoeurópai *bʰ(e)rnó- ‘született’ típus esetében (vö. lett bērns ‘gyermek’) → ógermán *bʰorno- (> gót barn ‘gyermek’ (vö. Neri 2013: 198)), a balti nyelvekben is. Recenzijos / Reviews 273 ULRICH GEPEL O-fok másutt is előfordul balti-szláv főnevek képzésében; vö. az orosz zob ‘takarmány, élelem’ szót a litván žėbù ‘lassan eszik, rág’ szóval, amely valószínűleg egy régi viszonyt tükröz, hacsak a főnév — kevésbé valószínű módon — nem közvetlenül a balti-szláv *zobati igéből képződött. Az (ó)litván szókincsre való korlátozódás miatt néhány érdekes, balti nyelvekben fennmaradt indoeurópai öröklött szó kimaradt a feldolgozásból; ilyen például az óporosz genō ‘nő’ (indoeurópai *ǵenh₂-), a lett kũns ‘süket’ (indoeurópai *k̑urna-) és a lett dargs ‘kedves, drága’ (vö. az ószláv dragъ és az orosz dorogój ‘ugyanaz’ szavakkal). Ezekben az esetekben a kutató Derksen új Etymological Dictionary of the Baltic Inherited Lexicon című művéhez fordulhat, amennyiben az adott szó szerepel annak korántsem teljes válogatásában, továbbá Konstantins Karulis LEV-jéhez és a PEŽ-hez. Az ALEW szerzői azonban néhány esetben nem mulasztották el megemlíteni a balti nyelvek nyelvtörténeti szempontból fontos, de litván kognátával nem rendelkező szinonimáit, például a lett asins ‘vér’ (lettgal asnis) alakot a kraujas címszó alatt, amelynek nagy a nyelvtörténeti jelentősége, mivel ez az indoeurópai *h₁ēsh₂-r/n- egyetlen balti és szláv folytatója (I 521), illetve az óporosz warus ‘ajak’ alakot a litván lūpà ‘ugyanaz’ címszó alatt (I 602). Ez utóbbi esetben a kisebb betűs tárgyalási rész áttekintést ad az ‘ajak’ jelentésű különféle balti szavakról. Bár ezekhez rendszerint nem társul további etimológia, az eljárás kedvez a nyelvtörténet iránt érdeklődő felhasználónak, mivel így adott esetben vizsgálhatók a szóhelyettesítés során fellépő szemantikai eltolódások, illetve az egymásra ható analógiás változások. Ha a gyök az ólitvánban adatolt, rendszerint hivatkoznak az összes releváns, más balti nyelvekbeli származékra, még akkor is, ha ezeknek nincs pontos megfelelőjük a litvánban. Itt-ott érthető módon nem lehet kimerítő a bemutatás olyan nyelvtörténetileg nehéz esetekben, mint egy gyök lexikai szinten korán különvált származékai. Így a szótárban nem szereplő lett gaļa ‘hús’ és lettgal gala ‘ugyanaz’ valószínűleg leginkább a litván galas ‘vég, cél’ szóval, és ennélfogva az indoeurópai *ǵʰelH- ‘gyötör, szúr’ gyökkel kapcsolható össze; a különböző szemantikai fejlődési utak tárgyalása azonban túllépte volna a rendelkezésre álló kereteket. Az ólitván anyagra való korlátozásnak több előnye is van. Egyrészt a történeti-összehasonlító nyelvtudományban bevett gyakorlat a nyelv legkorábbi korszakából kiindulni, mivel az potenciálisan több archaizmust őrzött meg, és időben is közelebb áll a rekonstruált előzményhez. Mivel azonban a litván nyelv — a többi balti nyelvhez hasonlóan — nem nyúlik vissza túl régre, egy másik érv nagyobb súllyal esik latba: így a korpusz viszonylag teljes egészében feldolgozható, és marad tér a releváns adatolások tárgyalására. A még mindig igen terjedelmes 274 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ÓLITVÁN ETIMOLÓGIAI SZÓTÁR (ALEW) az ólitván korpusz esetében természetesen mégis válogatni kellett. Az ALEW azoknak a lexémáknak adott helyet, amelyek nyelvtörténeti szempontból érdekesek: „értékesek a történeti-összehasonlító nyelvtudomány vagy a kifejezetten ólitván nyelvállapot szempontjából [...], emellett művelődéstörténeti és mennyiségi kritériumok is érvényesültek (eszmetörténeti és tárgyi érdeklődés, illetve gyakoriság és elterjedtség)” (Bevezetés: I 7). R. Derksennek az indoeurópai nyelvészek igényeihez igazított művével ellentétben e koncepció szerint a jövevényszavakat módszeresen figyelembe vették, noha ez az a terület, ahol kisebb engedményeket kellett tenni. Az olvasó így hiányol néhány, a szlávból átvett jövevényszóra vonatkozó szócikket, anélkül, hogy világos lenne, miért éppen ezek maradtak ki, például pūkas ‘nép, sereg, közösség’ (vö. Skardžius 1931: 83), amelyet a LEW a megfelelő címszó alatt tárgyal, és az ólitvánban jól adatolt, például BrBXX. Hiánya annál meglepőbb, mivel például az ābas ‘tábor, hadi tábor, sereg’ (17. o.) szerepel a szótárban. A használót minden bizonnyal érdekelhetné a pūkas is, hiszen a szó széles körben elterjedt a balti nyelvekben, és az átadó nyelv első pillantásra nem nyilvánvaló. A felvett jövevényszavaknál azonban ezt a két szempontot, a belső balti elterjedtséget és az átvétel útját, példaszerűen tárgyalják, amennyire azt a terjedelem és a kutatás jelenlegi állása lehetővé teszi. A számos olyan korai átvétel esetében, amelyet (még) nem lehet egyértelműen a lengyelhez vagy a belaruszhoz kötni, ez jó kiindulópontot nyújt a szükséges, alaposabb különvizsgálathoz. A baltisták számára ismét nagy nyereség az ólitván korpuszbeli előfordulások áttekintése, beleértve az első adatolás megadását is, Fraenkel szótárával ellentétben. Azok az indoeurópai nyelvészek, akik nem kifejezetten baltisták, bizonyára örömmel vették volna, ha egy bevezető fejezetben többet olvashatnak az olyan elméleti és módszertani kérdésekről, mint például az ősi balti, illetve az ősi balto-szláv nyelv rekonstrukciója, valamint arról, hogy ezeket egyáltalán szisztematikusan be kell-e vonni a balti nyelvtörténet indoeurópai nyelvészeti tárgyalásába. Kétségtelen, hogy ezeknek a nyelvágaknak a helyzete nehezebben áttekinthető, mint például a germáné, amely esetében az EWahd és Guus Kroonen Etymological dictionary of Proto-Germanic című műve rendszeresen használ ősgermán rekonstrukciókat. Bár a szakirodalomban az ősgermánra vonatkozóan sincs egység sem a rekonstrukció mélységét, sem számos részletkérdést illetően, ez nem akadályozza meg a megfelelő megközelítések rendszeres megadását. Az ősi balti formák rekonstruálása hasznos alapot jelenthetne az egyes balti nyelvek fejlődésének összehasonlításához, és a Recenzijos / Reviews 275 ULRICH GEUPEL R. Derksen megközelítéseivel való összevetésben, aki következetesen rekonstruálja az előzményformákat, hasznos lehet a vita fókuszálásához. Az elméleti feltevések további tárgyalása – például a szerzők által képviselt egyes hangváltozási törvényekről és az akcentusrendszer fejlődéséről, ahogyan azt a Leideni sorozat szótárai, köztük R. Derksen és G. Kroonen említett művei bevezető fejezetben tárgyalják – kétségkívül hasznos lehet azok számára, akik nem szakértői a balti nyelveknek. Az ALEW azonban ezek nélkül is könnyen használható, mivel a tárgyalás adott esetben kitér a vitatható feltevésekre, például az I 617-ben: „Ha a latin -a- gyökmagánhangzó Schrijver (1991: 454f.) szerint szabályos hangváltozással az ősi indoeurópai *o /#m_ alakból jött létre [...]” – ezt a hangváltozási törvényt végső soron a latin ‘tenger’ szó, a mare kivételével egyetlen kétségtelen tanú sem támasztja alá. A balto-szláv történeti nyelvtan jelenlegi feltevéseinek kiegészítéseként és elméleti kereteként, valamint bőséges, bár mára már kissé elavult bibliográfiával, az olvasó az ALEW szerkesztője, Wolfgang Hock két tanulmányát is hasznosíthatja: Hock 2004 és Hock 2005, amelyek a Kratylos folyóiratban jelentek meg. Az indoeurópai nyelvészeti kérdések szempontjából a balti nyelvek különösen azokban a vonatkozásokban érdekesek, amelyekben rendkívül archaikusnak számítanak. Ismert azonban, hogy a balti nyelvekben adatolt fokváltakozási sorok és más szóalkotási minták nem mindegyike tükrözi közvetlenül az indoeurópai alapnyelvből való öröklést; az archaizmus éppen abban áll, hogy ezek a folyamatok hosszú időn át produktív mechanizmusként maradtak fenn. Az ALEW nagy erőssége e tekintetben, hogy először áttekinti és mérlegeli a felszíni balti anyagot, beleértve az összes nyelvjárási eltérő alakot, és óvatosságra int, mielőtt az adott származékot egy az egyben az indoeurópai alapnyelvre vezetné vissza. Ugyanakkor az adott alak keletkezési korszakának megadásáról való részleges lemondás hiányosságot okoz a leírásban, így a döntést a használóra hagyja. Pozitívum továbbá, hogy korszerűen figyelembe veszi a light verb-konstrukciókból létrejött új gyököket (vö. például I 331, a gridí címszó alatt ← ősi indoeurópai gʷer(H)- dʰeh₁- ‘hírt adni’), amelyek éppen a balti és a szláv nyelvekben, az átlátható morfológia miatt, hosszú időn át újra meg újra létrejöhettek. A mű terjedelméből és elkészítési idejéből szükségszerűen következik, hogy a szó történetének különböző tárgyalandó aspektusait súlyozni kell. Figyelemre méltó a szinkrón és diakrón szemantika messze átlagon felüli színvonalú tárgyalása. Másfelől némely olvasó olykor a részletesebb besorolást 276 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ALTLITAUISCHES ETYMOLOGISCHES WÖRTERBUCH (ALEW) hiányolhatja a kognáták esetében. Itt-ott részletesebben is meg lehetett volna adni, hogy a hangváltozási törvények alkalmazása után mely alakok egyeznek meg pontosan, melyek származnak egymásból, és melyek között áll fenn csupán gyökérrokonság, teljesen eltérő derivációtörténettel. Példaként a litván kràjas ‘vér’ alakot említhetjük: a lett kreve ‘megalvadt vér, var’ formailag ennek származékának látszik (a balto-szláv előzménybe való visszavetítés kollektív jelentésű, *-ęh₂ képzős származékot feltételezne), pontos formai egyezés azonban a litván kràjas és a védikus kravyá- ‘véres’ melléknév között van; mindkettő az indoeurópai < *krou̯(h₂)-ió- alakból származtatható. Emellett az egyházi szláv krъvь is fel van sorolva. Az ALEW nem kíván pontosabban állást foglalni, csupán megállapítja (I 521): „Ugyanahhoz a gyökhöz más képzés tartozik a szlávban.” R. Derksen szótárában ezzel szemben az olvasó rövid, de a derivációtörténet tekintetében állást foglaló megjegyzést talál: „The baltic forms present a derivative in *-io- of the root not reflected in Slavic” (255. o.). Az ALEW ehelyett a szemantikát tárgyalja részletesebben: innen tudható meg például, hogy a litván címszó a vér jelöletlen (azaz általános) szava, ami fontos információt nyújt a szómező iránt érdeklődő lexikológusnak, továbbá hogy a lett alak a feltételezhetően régebbi ‘testen kívüli vér’ jelentést tükrözi. Egy egész nyelvet feldolgozó etimológiai szótár nem térhet ki minden elképzelhető, illetve a szakirodalomban képviselt etimológiai magyarázatra, ezért a jövőbeli kutatás számára bőven marad tér arra, hogy a balti lexémák és az indoeurópai nyelvek lehetséges kognátái közötti egyes kapcsolatokat megvitassa. Ilyen kérdés például, hogy a litván kę̃kti ‘ártani’ (I 477) lehet-e a máshonnan eltűnt elsődleges ige, amely a görög κακός és az albán keq (< ősi indoeurópai *k̑n̥k(í)ó-) alapja, o-fokú főnevesült alakja pedig a litván kañka ‘gyötrelem, kín’ (I 447). Hasonlóképpen érdemes volna mérlegelni, hogy a litván rū́ti, rū̃kas ‘füstölni, füst’ (II 878) szócsaládja szükségképpen germán jövevény-e, mivel a megfelelő mássalhangzók a germán szócsalád Kluge-formái miatt (vö. Kroonen 2013: 410, a reukan ~ rūkan címszó alatt) nem túl informatívak, és ezért egy régi *k lehetőségét sem kell teljesen kizárni; így első megközelítésben óvatosabban megállapítható a balti és a germán közötti izoglossza. A balti, illetve balto-szláv nyelvtörténet egyik mindmáig legizgalmasabb, hangtörténeti és nyelvjárás-földrajzi szempontból egyaránt fontos, általánosan elfogadott megoldás nélküli problémája az indoeurópai elsődleges palatálisok *ḱ, *ǵ, *ǵʰ egyenetlen fejlődése. Ezt a kérdést egy etimológiai szótárnak is tárgyalnia kell, ezért az ALEW minden érintett szónál utal a megfelelő különfejlődésre. Az idevágó klausyti címszó (I 503) alatt ennek megfelelően egy... is található Recenzijos / Reviews 277 ULRICH GEPEL Rövid áttekintés a szóviccek urindogermán *ḱl- hangcsoportjának nem egységes képviseletére vonatkozó hipotézisekről, amely hangcsoport a balti és a szláv nyelvekben hol *šl-, hol *kl- formában folytatódik: „A korábban felállított hipotézisekhez vö. Stang (1966: 91f.). Kortlandt (2009: 29f.) Meillet nyomán törvényszerű hangváltozást feltételez: urindogermán *ḱl > urbalti *kl a hátul képzett magánhangzók előtt”, és helyesen vonja le a következtetést: „Az urbalti *kl- és *šl- reflexek szabálytalan eloszlása azonban nem talál alátámasztásra a jelen anyagban.” Az idézett, részben régebbi művek mellett meg lehetett volna említeni a probléma egyébként a jelen munkában figyelembe vett legújabb tárgyalását, Reiner Lipp (2009) tanulmányát is, aki a baltoszláv anyagot is tekintetbe véve amellett érvel, hogy a szatem nyelvek közös alapnyelv utáni korai újítása a kontextusérzékeny allofónok fonologizálása révén fonológiai palatális hangokat eredményezett. A szatemizáció hullámszerű elterjedésének elképzelését, amely az északnyugati térséget már nem érte el teljesen, a közelmúlt szakirodalma is tárgyalja, implicit módon az EWAh (IV, 1254) huf szócikkében is: „[...] ha az urindogermán *ḱ nyugat-szemita *k-ként lépett a várt *s helyébe”, miközben a terminológia Harvey E. Mayer baltistának a munkáira támaszkodik. A fent már említett lemondás az urbalti és urbalto-szláv alakok szisztematikus rekonstrukciójáról első pillantásra arra csábíthatja az olvasót, hogy azt feltételezze: a szerzők elvetik a közös előzmény nyelvet. A bemutatott anyag tárgyalásának alaposabb áttekintése azonban azt mutatja, hogy a szerzők érvelésükben mindenütt keltezték a megfelelő nyelvekre a hang- és jelentésváltozásokat, valamint a szóalkotásokat és az új gyökereket, ahol ezt szükségesnek látták. Az urbalti alakok megadásától sem tekintettek el teljesen; a recenzens például a következő rekonstruált alakokat jegyezhette fel: urbalti *berd(i)jā ‘termékeny, vemhes’ (egy melléknév nőnemű egyes szám alanyesete, I 109), *dero- ‘fa’ (I 196), *aitaut- ‘növekedni’ (I 410), *karua- ‘állat, bika’ (I 461), *modl- ‘kérni’ (I 633), *sun ‘-val/-vel’ (II 986), *ins- (II 1102). A szokásos konvencióknak megfelelően még gyakrabban hivatkoznak „ur-urbalto-szláv” rekonstrukciókra és folyamatokra, ha az újítás az alapnyelv kései vagy a nyelvjárási korszak korai szakaszában történt. Urbalti alakokat is viszonylag gyakran közölnek, bár Derksen 2015-től eltérően nem következetesen. Az ALEW a terjedelem korlátozottsága mellett is nagyon jól döntött a hasonló munkák elkészítésekor figyelembe veendő szempontok sokaságáról, ahogyan azt már bemutattuk; a közölteken túlmenő adatok hiányolása csupán egyéni preferenciák kérdése. Mivel nem tartoznak az ALEW és a legtöbb felhasználója érdeklődésének középpontjába, a balti szavak más nyelvekbe történt korai kölcsönzései alig szerepelnek benne. Természetesen 278 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ALTLITAUISCHES ETYMOLOGISCHES WÖRTERBUCH (AEW) fontos korai kontaktusnyelveknek bizonyulnak a szláv mellett a finnugor balti-tengeri nyelvek, amelyek különböző időszakokban kapcsolatban álltak a balti nyelvű térséggel; vö. Sepo Suhonen (1988) áttekintését, amely a szavak eloszlását követi. E kölcsönzések részben igen régi volta miatt azonban a balti nyelvek elő- és korai története, valamint a művelődéstörténeti szempontok szempontjából is érdekesek lehetnek, és kívánatos volna, ha a jövőbeli, megfelelő fókuszú munkák figyelembe vennék őket. Bár a kölcsönzések mennyisége messze elmarad a finn nyelv germán kölcsönszavainak számától, némelyikük azoknál is régebbi. A recenzens tudomása szerint a balti nyelvek e szomszédos nyelvekre gyakorolt hatásával foglalkozó legújabb munkák Lars-Gunnar Larsson (2001) és Petri Kallio (2008) tanulmányai; az előbbi kimutatja, hogy egyes balti kölcsönszavak a számi nyelvekben nem mutatják a finn hangváltozások nyomait, viszont korai számi fejleményeket tükröznek, például az északi számi suodnī ‘harmat, köd, gőz’ (finn halla ‘fagy’) a litván šalną stb. ‘fagy’ szóval függ össze, vagy az északi számi suodni ‘széna’ (finn heinä ‘uo.’) a litván šienas stb. ‘széna’ szóval, tehát e szavaknak vagy közvetlenül a balti nyelvekből, vagy egy ismeretlen harmadik nyelv közvetítésével kellett átkerülniük – mindenképpen igen korai időpontban. E kölcsönszavak következetes felvétele az indoeurópai nyelvek kézikönyveibe végül a finnugristák számára is hasznos segítséget jelentene. Egy ilyen monumentális terjedelmű munkában a kisebb hibák és következetlenségek elkerülhetetlenek, de örvendetes módon csak kis számban fordulnak elő. Annak szemléltetésére, hogy csupán apró részletekről van szó, álljon itt néhány példa: (II 1019): „[...] önálló Ṛdhi-képzés közvetlenül az ős-germán *ḱerd ~ *ḱrd-nt. ‘szív’ alakból.” – Az egyértelműség kedvéért meg kellett volna adni, hogy a képzés kiindulópontja csak a gyenge tő lehet. (II 1291): Az orosz zód alak egyszer tévesen zōd formában szerepel. (II 1291): „Eltérés a veláris kiejtésében” (és másutt) – a szokatlan „kiejtés” terminus itt a hang pontos fonetikai természetére (zöngés/zöngétlen stb.) utal. A következő esetben nem egységes az írásmód: „Kentum[-fejlődés/dupletta]”, illetve „Satem-” (I 25, akēti szócikk; 28, akmuõ szócikk; 29, aksómnas szócikk; 30, akúotas, -a; 63, ášutas szócikk; 116, bìngti szócikk), szemben a „centum-” alakváltozattal (II 1014, šáuti szócikk, valamint 1021, šénti szócikk) (amennyire a recenzens észrevette). Mint azonnal látható, ezek igen jelentéktelen pontok, amelyek alig érdemelnek említést, és semmiképpen sem rontják a mű használhatóságát. Recenzijos / Reviews 279 ULRICH GEPEL Mindezek alapján a végkövetkeztetés csakis feltétlenül pozitív lehet. Jelentős bővülésről van szó az ólitván kutatás és a balti nyelvek etimológiájának segédletei terén; e területek a forrásanyag alapos feldolgozásából és a nyelvtörténet tárgyalásában tanúsított körültekintésből profitálnak. Wolfgang Hockot és csapatát ezért nagy köszönet illeti. Kétségtelenül előnyös, hogy R. Derksen Etymological Dictionary of the Baltic Inherited Lexicon című műve és az ALEW csaknem egy időben jelent meg, hiszen így nem hivatkoznak egymásra, hanem mindegyik saját megközelítést kínál; ezek gyakran egybeesnek, eltéréseik pedig éppen ezért érdekesek. Aki nyelvtörténeti szempontból foglalkozik a litvánnal és általában a balti nyelvekkel, most abban a szerencsés helyzetben van, hogy a releváns, korszerű művek bővebb kínálatából kiválaszthatja a céljainak megfelelőt, sőt lehetőség szerint mindegyiket tanulmányozhatja, mivel kiegészítik egymást, és amikor ugyanazt a témát tárgyalják, eltérő nézőpontoknak és véleményeknek adnak hangot. Az ALEW révén a balti ág és az indoeurópai nyelvcsalád egészének megbecsültsége várhatóan tovább növekszik, méltó módon kiegészítve a jelenleg is élénk balti kutatást, hiszen az etimák és szóalkotási minták gazdag tárháza minden összehasonlító indoeurópai nyelvész számára valóságos kincsesbánya. Végül a mű az ólitván szövegekkel végzett filológiai munkának is fontos eszköze. Az eltérő időbeli és személyi kapacitásokat figyelembe véve az ALEW alapossága és az indoeurópai nyelvészet jelenlegi állapotának bemutatása alapján egy szintre helyezhető Mayrhofer Etymologisches Wörterbuch des Altindorischen című művével, valamint az Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen című szótárral. Kívánatos lenne, ha a mű online formában is hozzáférhetővé válna és bővülne; de legalább a kiegészítések (és esetleges kisebb javítások) folyamatosan frissített áttekintése igen hasznos volna, például az új szövegkiadások révén feltárt új litván nyelvi anyag, valamint további szláv jövevényszavak tekintetében. IRODALOM Derksen Rick 2015: Etymological Dictionary of the Baltic Inherited Lexicon. Leiden [u.a.]: Brill. EWAhd – Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen, szerk. Albert L. Lloyd, Otto Springer, Rosemarie Lühr. Göttingen [és másutt]: Vandenhoeck & Ruprecht, 198. 280 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI ÓLITVÁN ETIMOLÓGIAI SZÓTÁR (ALEW) Hock Wolfgang 2004: Baltoslavisch. I. Teil: Phonologie. – Kratylos. Kritisches Berichts- und Rezensionsorgan für indogermanische und allgemeine Sprachwissenschaft 49, 1–32. Hock Wolfgang 2005: Baltoslavisch. II. Teil: Morphonologie, Stammbildung, Flexion. – Kratylos. Kritisches Berichts- und Rezensionsorgan für indogermanische und allgemeine Sprachwissenschaft 50, 1–39. Kallio Petri 2008: On The ‚Early Baltic‘ Loanwords in Common Finnic. – Evidence and counter-evidence. Essays in honour of Frederik Kortlandt. Bd. 1: Balto-Slavic and Indo-European linguistics, hrsg. von Alexander Lubotsky. Amsterdam [u.a.]: Rodopi, 265–277. Kroonen Guus 2013: Etymological dictionary of Proto-Germanic. Leiden [u.a.]: Brill. Larsson Lars-Gunnar 2001: Baltic influence on Finnic languages. – The Circum-Baltic Languages. Volume 1: Past and Present, hrsg. von Östen Dahl, Maria Koptjevskaja-Tamm. Amsterdam–Philadelphia: Benjamins, 237–253. LEV – Karulis Konstantīns 1992: Latviešu etimoloģijas vārdnīca 1–2. Rīga: Avots. LEW – Fraenkel Ernst 1962–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch 1–2. Heidelberg: Winter. Lipp Reiner 2009: Die indogermanischen und einzelsprachlichen Palatale im Indoiranischen 1–2. Heidelberg: Winter. LKŽ – A litván nyelv szótára 1–20. Vilnius: Tudományos Enciklopédiák Kiadója, 21968–2002. Neri Sergio 2013: Zum urindogermanischen Wort für Hand. – Multi nominis Gram-maticus. Studies in Classical and Indo-European Linguistics in honor of Alan J. Nussbaum, on the occasion of his sixty-fifth birthday, hrsg. von Adam I. Cooper, Jeremy Rau, Michael Weiss. Ann Arbor [u.a.]: Beech Stave Press 2013, 185–205. PKEŽ – Mažiulis Vytautas 2013: Prūsų kalbos etimologijos žodynas 1–2. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras. SEJL – Smoczyński Wojciech 2007: Słownik etymologiczny języka litewskiego 1–2. Wilno: Uniwersytet Wileński, Wydział Filologgiczny. Skardžius Pranas 1931: Die slavischen Lehnwörter im Altlitauischen. Kaunas: Spindulys. Skardžius Pranas 1943: Lietuvių kalbos žodžių daryba. Vilnius: Lietuvos mokslų akademija. Recenzijos / Reviews 281 ULRICH GEUPEL Smoczyński Wojciech 2008: Uzupełnienia do „Słownika etymologicznego języka litewskiego“. Część I. – Acta Linguistica Lithuanica 58, 53–151. Smoczyński Wojciech 2009: Uzupełnienia do „Słownika etymologicznego języka litewskiego“. Część II. – Acta Linguistica Lithuanica 60, 17–127. Suhonen Seppo 1988: Die baltischen Lehnwörter der finnisch-ugrischen Sprachen. – The Uralic languages. Description, history and foreign influences, hrsg. von Denis Sinor. Leiden [u.a.]: Brill, 616–637. Beérkezett 2017. május 18-án. ULRICH GEUPEL Philipps-Universität Marburg Wilhelm-Röpke-Str. 6 01E05, D-35032 Marburg [email protected] 282 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI