Dėl žodžių darybos teorijoje vartojamų terminų ir darybinių elementų klasifikacijos

Straipsniai / Articles 75 DALIUS JARMALAVIČIUS Vilniusi Egyetem Kutatási irányok: a szinkrón és diakrón szóalkotás, a germán nyelvek történeti morfológiája, a balti kétnyelvű kéziratos szótárak szóalkotási vizsgálatai. A SZÓALKOTÁSRÓL AZ ELMÉLETBEN HASZNÁLT TERMINUSOKRÓL ÉS A SZÓALKOTÁSI ELEMENTŲ KLASIFIKACIJOS Az alkalmazott terminológiáról és a képzési elemek osztályozásáról a Theory of Word-Formation ANNOTÁCIÓ A XVII–XVIII. századi kéziratos kétnyelvű balti nyelvű szótárak elemzésekor nemcsak a német főnevek összetételi típusainak értelmezésével, hanem kategorizálásuk problémájával is szembesültünk. Feltűnő az is, hogy a szóképzés kutatóinak a korábbi korszakok szavairól alkotott véleménye igen változatos, a bonyolultabb esetek magyarázatára különféle terminusokat alkotnak, ezáltal még inkább megnehezítve a diakrón jelenségek elemzését. A tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet a főnevek összetett szavainak képzésével kapcsolatos aktuálisabb problémákra, kritikai álláspontot fogalmazzon meg az alkalmazott terminusok célszerűségéről, valamint megvitassa a vitatható szóképzési típusokat, mindezt empirikus példákkal illusztrálva. A problémakör kiemeléséhez kétféle szót vontunk be: az egyik csoportba olyan komplex szavak tartoznak, amelyek szemantikailag nem motivált tagokat tartalmaznak, ezért szinkrón szempontból nem tekinthetők összetett szavaknak, a másik csoportot pedig olyan szavak alkotják, amelyek tagjaik sajátosságai miatt köztes helyet foglalnak el az összetett szavak és a képzett szavak között. KULCSSZAVAK: szóképzés, főnévi összetett szavak, derivátumok, egyedi morfémák, affixoidok. ANNOTÁCIÓ A balti nyelvek kétnyelvű kéziratos szótárainak elemzése feltárja a névszói összetételek egyes szóalkotási típusainak osztályozási problémáját. A szerző továbbá DALIUS JARMALAVIČIUS 76 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI a szinkrón szóalkotás-elméletben a hasonló terminusok leírására használt eltérő terminológiából, valamint a diakrónia kérdéseivel kapcsolatos különböző kutatói álláspontokból fakadó problémával foglalkozik. Ezért nehéz értelmezni az elemzés eredményeit, és meghatározni, mely szavakat kell képzett alakulatokként elemezni, és melyeknek kell a derivációs elemzés határain kívül maradniuk. A tanulmány megjegyzéseket és javaslatokat fogalmaz meg a terminusok pontosítására, valamint tárgyalja az összetett szavak eltérő státuszának meghatározását. A problémát az összetett szavak két típusának kiválasztásával szemléltetjük: az első típusba a demotivated constituents, which are synchronically not regarded as compounds, while the second type includes the words, which take an intermediate position between compounds szemantikailag és derivációsan összetett szavak tartoznak. KULCSSZAVAK: szóalkotás, névszói összetételek, képzett alakulatok, pszeudomorfémák, affixoidok. 0. BEVEZETÉS A tanulmány olyan problematikus aspektusokat tárgyal, amelyek mind a szinkrón, mind a diakrón szóképzés kutatói számára relevánsak. A szakirodalom tanulmányozása során mindenekelőtt azzal szembesülünk, hogy bizonyos szótípusok leírására redundáns terminológiát használnak, ami kétségtelenül megnehezíti a szóalkotást kutató munkáját. Másfelől a szóalkotási jelenségek valamelyest egységesebb meghatározásának hiánya a forrásokban nem teszi lehetővé a német nyelvi összetételek kutatási eredményeinek megbízható értelmezését. Előfordulnak olyan esetek, amikor nem könnyű eldönteni, hogy egy szó még szóalkotási szempontból elemezhető-e, vagy egyszerű szónak tekintendő. A probléma kiemelése érdekében a tanulmány két típusú komplex szóra összpontosít: az egyik típusba azok tartoznak, amelyek tagjainak szemantikai motiváltsága nem elegendő, a másikba pedig azok, amelyek olyan elemeket tartalmaznak, amelyek a szóalkotásban köztes pozíciót foglalnak el az összetételek tagjai és a szóalkotási formánsok között. A komplex struktúrát reprezentáló szavak szóalkotási értelmezésének kérdését vizsgálva a cél azoknak a kritériumoknak a pontosítása, amelyek lehetővé teszik annak megbízhatóbb megítélését, hogy mely német főnevek sorolandók az összetételekhez vagy a derivátumokhoz, és mely szavaknak kell a szóalkotási kutatás határain kívül maradniuk. A fenti cél elérése érdekében a következő feladatokat tűzzük ki: 1. Betekintést nyújtani a szakirodalomban szinonimikusan használt szóalkotási terminológia pontosságába és célszerűségébe; 2. A diakróniára nagyobb figyelmet fordítva értékelni a komplex struktúrájú szavak szóalkotási elemei osztályozásának megalapozottságát. A tanulmány eleinte az egyedi elemeket tartalmazó szavak sajátosságait tárgyalja, és bemutatja a szinkrón szóalkotás képviselőinek álláspontját ezekről a nem kellően világos szerkezetet reprezentáló szavakról. A szakirodalomban az Cikkek / Articles 77 Dėl žodžių darybos teorijoje vartojamų terminų ir darybinių elementų klasifikacijos ilyen szerkezetű szavak jellemzésére használt meglehetősen sokféle terminológia áttekintése után bizonyos megjegyzéseket és javaslatokat kíván tenni a terminusok pontosítására. A tanulmány további része az olyan elemeket1 tartalmazó alakulatok értelmezésének van szentelve, amelyeket a szóalkotás tudományában afixoidoknak is neveznek, és amelyek köztes pozíciót foglalnak el az összetett szavak tagjai és a származékok képzési formánsai között. Példákkal szemléltetve kirajzolódnak a szinkrónia és a diakrónia közötti határok, vagyis pontosításra kerül, mikor tekintendő egy szó még összetett szónak, és mikor már derivátumnak. A kutatás XVII–XVIII a. žodynų: Clavis Germanico – Lithvana (rankraštinio XVII a. voempirikus anyagát a következő német nyelvű szótárakból gyűjtött szavak alkotják: Kiečių-lietuvių kalbų žodynas) (a továbbiakban – Clavis), Lexicon Lithuanicum (a XVII. századi kéziratos német–litván szótár) (a továbbiakban – Lex), Ncas un Brtas mctja Jņa Langija 1685, gada latviski-vcisk vrdnca ar su latviešu gramatiku (Janis Langius 1685-ös kéziratos lett–német szótára) (a továbbiakban – L), valamint Lexicon Germanico-Lithvanicvm et Lithvanico-Germanicvm (Jakob Brodowski XVIII. századi kéziratos német–litván szótára) (a továbbiakban – B). 1. ÖSSZETETT SZÓ VAGY EGYSZERŰ SZÓ? Ahogyan Pėteris O. Mülleris megjegyzi, a nyelv történeti fejlődése során végbemenő egyik folyamat az egykor önálló jelentéssel rendelkező szavakból az egyedi morfémák (pszeudomorfémák) kialakulása (Müller 1993: 412). Az egyedi morfémáknak (ném. unikale Morpheme) azokat a szóelemeket nevezik, amelyek nem léteznek önálló szóként, és más összetételekben sem fordulnak elő, pl.: L 22 Himbeern [Himbeeren] ‘málna’ (az első elem, a Hims, a régi felnémetben használt hinta ‘ünő’ szóval hozható kapcsolatba + Beere ‘bogyó’), L 281 Maul=beeren [Maulbeeren] ‘eperfa bogyói’ (a Maul elem a latin mōrum ‘eperfa bogyója’ + Beere ‘bogyó’ elemekből alakult), Lex 19a Bräutigam ‘vőlegény’ (Braut ‘fiatal menyasszony’ + a -gam elem, amely az ófelnémet gomo ‘férfi’ szóval hozható kapcsolatba; maga az összetétel ‘a menyasszony férjét’ jelentette), B 58 Birnstein [Bernstein] ‘borostyán’ (a Birn minden valószínűség szerint a brennen ‘égni, lángolni’ ige változata + Stein ‘kő’). A hasonló elemeket tartalmazó szavakból a XVII–XVIII. századi kéziratos szótárakban akár több tucat is található (további példákat lásd Jarmalavičius 2014: 48–49, 75–76, 114–115). Amint említettük, a német nyelv szóalkotási elméletében e különálló elemek megnevezésére leggyakrabban az egyedi morfémák terminust használják, noha, 1 E szavak sajátos szerkezetét, valamint a rájuk vonatkozó szinkrón és diakrón szempontból eltérő megközelítést figyelembe véve a szerző a tanulmány bevezető részében kerüli az összetételek terminus használatát. DALIUS JARMALAVIČIUS 78 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI Elke Donalies szerint az elemek másképpen is jellemezhetők: blokkolt, kvázivagy pszeudomorfémákként, valamint plerémákként2 (Donalies 2005: 41). Vincas Urbutis e szavak szerkezeti és szemantikai sajátosságait felismerve az ilyen „képződmények” jellemzésére a szóalkotás elméletében a látszólagos összetételek megmaradt tővel fogalmát javasolja, rámutatva arra, hogy ezek nem világos szerkezetűek, és nem alkotnak új összetételeket, ezért az ilyen elemeket tartalmazó szavaknak kívül kellene maradniuk a szóalkotási kutatás körén (Urbutis 2009: 143–144). Hasonló állásponton van P. O. Müller is, aki szerint az egyes szavakban előforduló elemek a nyelv korai korszakainak reliktumai, amelyek lexikai jelentése már elhalványult, és legalább részben csak etimológiailag magyarázható, ezért a szinkrón szóalkotás szempontjából az e morfémákat tartalmazó összetételek egyszerű szavakként értelmezendők (Müller 1993: 412). A transzformációs grammatika képviselői még például a blackberry ‘szeder’ összetételt is – e szó és elemei közötti megfoghatatlan szemantikai kapcsolat miatt – szóalkotásilag nem tagolható netams, todėl, pasak jų, panašaus tipo dūriniai priklausytų diachroninei kalbos teorijai, o ne sinchroninės žodžių darybos sričiai (plg. Benczes 2006: 22). Relexikai egységek közé sorolják, vo. A Himbeern, Maul=beeren, Bräutigam, Birnstein szavakat azonban mintha túl merész volna egyszerű szavaknak (szimpliciáknak) tekinteni. Ez azt is megmagyarázhatja, miért nem kellene az említett szavakat egyszerű szavakként kezelni. Íme, a látszólagos determinatív összetételek: vo. Fledermaus és lie. šikšnosparnis a mai anyanyelvi beszélők számára úgy értelmezhetők, mint „valamilyen egér vagy valami, aminek szárnyai vannak”. Így arra a következtetésre kell jutni, hogy az említett struktúrák szóelemeinek egyedisége, kizárólag egyes példákban való előfordulása, valamint az a képességük, hogy jelentésük csak etimológiailag magyarázható, az alapvető ismérv, amely lehetővé teszi számukra, hogy megkülönböztessük őket a szóképzés vizsgálatába bevonandó egyéb lexikai egységektől. A korábbi időszak nyelvi tényei azonban szinkrón módon is elemezhetők, ezért a kutatónak nem szabad szem elől tévesztenie, hogy az összetétel tagja még önálló szóként is létezhet, és így mind formailag, mind szemantikailag magyarázható lehet, pl. : Lex 63a Nachtigal [Nachtigall] „csalogány” (Lexer: a tag talán kfn. nyelven „éneklést, dalolást” jelentett, a galen ige pedig „énekelni, dalolni” jelentésű volt) vagy L 264 Schorn=stein [Schornstein] „kémény” (a DWB-ben több azonos tövű szó is található, igaz, ritkán használatosak: a Schorre(n) főnév, 2 A német nyelv kézikönyveiben ezen elemek még változatosabb jellemzései is megtalálhatók, pl. Pseudoplerem, Himbeermorphem (Glück 2005: 707). Az angol nyelvű szakirodalomban a képzésileg nem motivált tagokat tartalmazó szavakra a következő megnevezések fordulnak elő: cranberry-words vagy cranberry-compounds (vö. Wälchli 2005: 100, 126, 147, 155), cranberry morphemes (Booij 2007: 30). A szóalkotás elméletében mindazonáltal kerülni kellene az egyetlen egyedi elem vagy szó alapján létrehozott terminusokat. Így minden egyes egyedi lexikai egységet a maga módján lehetne meghatározni, például a vo szót, *Kéménymorféma, *csalogánymorféma ar hazudik. a *denevér, *kovakő morfémáját és így tovább. Cikkek / Articles 79 Dėl žodžių darybos teorijoje vartojamų terminų ir darybinių elementų klasifikacijos amely ’meredek sziklát’ jelent, valamint a schorren igét ’kiállónak lenni, kiállni’ jelentésben + Stein ’kő’) és így tovább. Egyes tudósok, például Geert Booij (2007: 30), a szóalkotási szempontból nem motivált szavak közé sorolják továbbá az első Stief-, illetve Schwiegerelemet tartalmazó képzett szavakat is, pl. : Stiefvater ’mostohaapa’, Stiefsohn ’mostohafiú’, Schwiegereltern ’anyós és após’. A korábban említett típusok szavainak azonosítása látszólag nem teljesen pontos. Meg kell jegyezni, hogy a német nyelv Stief-, Schwiegerés Schwagerelemeit a kutatók hajlamosak mind az afixoidok3 (Stepan 2009: 102), mind a konfiksumok (Fleischer, Barz 1995: 122), azaz a szóalkotási formánsok4 közé sorolni. Az utóbbi strukturális elemeket részletesebben kellene tárgyalni a terminusok összekeverésének elkerülése érdekében. A konfiksumok az egyedi morfémákhoz hasonlóan a nyelv történeti fejlődése során valaha önálló lexémákból alakultak ki, amelyek ma már csak bizonyos szavakban fordulnak elő. A közöttük lévő fő különbség az, hogy a konfiksum, bár nem produktív szóalkotási elem, szócsoportokban létezik. Ezzel szemben az egyedi morfémák, pl. : Him-, Maul-, -gam, Birn- [Bern-], csak egyes szavakban fordulnak elő (Himbeere, Maulbeere, Bräutigam és Bernstein). A Stiefvagy Schwiegerelemekkel ténylegesen lehetséges új képzésű szavakat5 alkotni, egy egyedi elemmel azonban ez a folyamat nem lehetséges. Tehát bár a kéttövű szavak egyedi elemeire és az említett konfiksumokra egyaránt jellemző az önálló lexikai jelentés elvesztése, az utóbbiak, igaz, nem rendelkeznek szóalkotási produktivitással, a szóalkotási formánsok funkcióját töltik be. Összefoglalva a két tövű szavakról kifejtetteket, amelyeket V. Urbutis és P. O. Müller nem sorol be a szóképzés kutatási körébe, egyet kell érteni az utóbbi véleménnyel. Mindenekelőtt nem szabad megfeledkezni arról, hogy a képzett szónak nemcsak formailag, hanem szemantikailag is motiváltnak kell lennie, és figyelembe kell venni szóképzési potenciálját. Az összetett szavakról szólva fontos megjegyezni, hogy az egyes összetevők jelentése nem térhet el a képzett szó általános jelentésétől. Az említett esetben a két tövű szavak összetevői közötti kapcsolat elhalványult, egyikük pedig szóképzési szempontból nem motivált, ezért nincs többé értelme őket a szóképzés szempontjából valami különlegesnek vagy kivételesnek tekinteni, vagyis megkettőzni azt a munkát, amelyet a szavak etimológiájának képviselői feladata lenne elvégezni. Másfelől, ha ezeket a lexikai egységeket kizárólag formailag vizsgáljuk, a szóképzés tudománya nem tud majd kiszabadulni a morfológia területéről, sőt ellenkezőleg – ha kizárólag a 3 A német nyelv Stiefés Schwieger elemeinek affixoidokhoz való sorolása nem teljesen helytálló, mivel az affixoidok a szóképzés szempontjából különösen produktívak, ezzel szemben a Stiefés Schwieger első összetevők csak szavak egy kis csoportjában fordulnak elő, vagyis nem produktívak. 4 Erről e tanulmány egy másik részében részletesebben lesz szó. 5 A német nyelvtanokban a Woche című, 1999-es kiadványban rögzített Stieffamilie neologizmust idézik (DUDEN 4 2005: 667). DALIUS JARMALAVIČIUS 80 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI A tagok szerkezetének elemzése során fennáll a veszélye annak, hogy belekeveredünk a különálló esetek magyarázatához szükséges, túlzottan elszaporodó terminusok létrehozásába. Ezzel csak megnehezítjük a szavak diakrón szóalkotásának kutatását. A kéttövű szavak jellemzőinek áttekintése után, amelyek egyik tagja szóalkotási szempontból nincs motiválva, leírásukra a legmegfelelőbbnek V. Urbutis által javasolt, a megmaradt tövekkel rendelkező látszólagos összetételek terminusa tűnik. Tekintettel azonban arra, hogy ezek juolab nelaikytini kompozitais, tinkamiausia juos būtų įvardyti kompleksinės a lexikai egységek nem tartoznak a szóalkotás kutatási területéhez, és szerkezetük alapján szóalkotásilag nem motivált tövű szavaknak, illetve szóalkotásilag nem motivált komplex szerkezetű szavaknak [tekinthetők]. 2. ÖSSZETÉTEL VAGY SZÁRMAZTATÁS? A szóalkotás elméletében széles körben vitatják azokat az elemeket is, amelyek köztes pozíciót foglalnak el az összetételek tagjai és az affixumok között, és amelyeket a szakirodalomban affixoidoknak is neveznek. Az affixoidok olyan szóalkotási elemek, amelyek köztes pozíciót foglalnak el a szó (lexéma) és a szóalkotási affixum között. E. Donalies ezeket az elemeket már nem szavaknak (ném. Nicht-mehr-Wort), de még nem affixumoknak (ném. Noch-nicht-Affix) nevezi, és megjegyzi, hogy az affixumok különálló szavakból való kialakulása a német nyelv tipikus jelensége. Hasonló álláspontot képvisel Damaries Nübling (2010: 73) is, miszerint a szóalkotási affixumok a nyelvtörténeti fejlődés során összetett szavak alkotóelemeiből alakulnak ki. Ez a jelenség azonban más nyelvek számára sem idegen. V. Urbutis részletesen leírta a lett nyelv -uzis képzőjének eredetét, amelynek absztrakt kategoriális jelentése ‘az alapszóval megnevezett dolog helye’, pl.: la. pȩlūzis ‘peludė’, sierūzis ‘sūrinė’ vagy vrtūzis ‘felül tetővel ellátott kapu’ (Urbutis 1993: 84. skk.). Az említett szóalkotási formáns bizonyos középalnémet összetett szavakból alakult ki, amelyek második tagja a -hūs (ném. Haus ‘ház’) volt, pl.: bakhūs (la. bakūzis) ‘pékség, kenyérsütő kemencével ellátott épület’, münthūs (la. mintūzis) ‘pénzverde’ stb. Később, amint V. Urbutis megjegyzi, a -uzis formáns a negali būti suvokiamas kaip leksinis vienetas, bet tik kaip žodžių darybos afik- -hūs-tól eltérően, az alapszó mellett nem állva, már önállósult (Urbutis 1993: 92–95, 98). Tehát a lexikai jelentéssel rendelkező afixoidok (igaz, többé-kevésbé általánosított jelentéssel) különböznek a szóalkotási affixumoktól, de funkcióik és a szószerkezetben mutatott korlátozott önállóságuk miatt hasonlóbbak ezekhez. A legtöbb szóalkotáskutató számára a kompozitumok alkotóelemei és a derivátumokat létrehozó elemek közötti köztes pozíciót elfoglaló képzőelemek afixoidokként való megnevezése a legelfogadhatóbb. Bár amint Julia Stepan megjegyzi, a germanisztikai szakirodalomban az afixoidokat másképpen is Tanulmányok / Articles 81 Dėl žodžių darybos teorijoje vartojamų terminų ir darybinių elementų klasifikacijos nevezhetik, például: afixális morfémáknak, félafixumoknak, összetételi afixumoknak, relatív afixumoknak vagy afixumszerű elemeknek (Stepan 2009: 102). P. O. Müller szerint nehézségek merülnek fel az afixoidok szóképzési típusokhoz való hozzárendelése miatt is, mivel a nyelv diakrón szempontú vizsgálatakor nem mindig könnyű elkülöníteni az összetett szavakat a képzett szavaktól (Müller 1993: 410). Az afixoidokat általában két csoportra osztják: 1) prefiksoidokra, amelyek az előtagok funkcióját töltik be; 2) szufiksoidokra, amelyek a képzők funkcióját töltik be, és leggyakrabban főnevekre vagy melléknevekre jellemzők. Hansas Altmann a modern német nyelv szóképzését áttekintve a következő szufiksoidokat sorolja fel: -jó, -holmik, -körök, -emberek, -anyag, -gazdag, -nép, -világ, -mű, -lény, -szer. A prefiksoidok közé sorolja: Alt-, Ex-, Ko-, Maxi-, Mini-, Miss-, Mit-, Nicht-, Vize- (Altmann 2011: 74–76). Ez a lista kibővülne, ha bevonnánk azokat a szóképzési elemeket is, amelyeket J. Stepan szintén afixoidokként értelmez, például: -frau, -mutter, -nonne, -weib, Groß-, Stief-6 (Stepan 2009: 101–102). Eredetüket tekintve meglehetősen közel állnak az affixoidákhoz az e cikkben már említett konfiksumok, amelyeket W. Fleischer két típusba sorol: idegen eredetűek (ném. nicht heimische) és őshonosak (ném. heimische) (Fleischer 1995: 62). Az első csoportba az úgynevezett neoklasszikus konfiksumok tartoznak, pl. : Bio-, Euro-, Mini-. A második csoportba a már említett Stiefés Schwiegertartozik. A saját és az idegen eredetű konfiksumok közötti lényeges különbség a velük képzett szavak produktivitása: az idegenekkel, különösen a mai német nyelvben, meglehetősen sok szó képezhető, míg a saját (őshonos) konfiksumok a szóképzésben ritkák (Elsen 2006: 138). A konfiksumokat mégsem kellene az affixoidákkal összevetni, mivel utóbbiak önálló szóként is előfordulnak, míg a konfiksumok csak bizonyos szócsoportokban léteznek (Schu 2006: 259). Igaz, a Stiefés Schwiegerelemekkel új szavak képezhetők, de a német nyelvben ezek az elemek szóképzési szempontból ténylegesen teljesen improduktívak. A XVII–XVIII. századi balti nyelvek kéziratos kétnyelvű szótáraiban a Werk szó lexikai jelentése niausiai aptinkami sufiksoidai -werk, -wesen, -zeug, -gut bei prefiksoidas Haupt-, todėl juos reikėtų detaliau aptarti. gyakran ‘gyártási hely’ (ném. Produktionsort) (miért nem ‘munka, termék’ stb. jelentésben? – a szerző megjegyzése), a Wesen jelentése ‘lény, teremtmény’ (ném. Geschöpf), a Zeug jelentése ‘anyag, eszköz’ (ném. Stoff, Gerät), a Gut jelentése ‘vagyon’ (ném. Vermögen), a Haupt jelentése pedig ‘fej’ (ném. Kopf). D. Nübling szerint már a korai újfelnémet (ném. Frühneuhochdeutsch) időszakban új, gyűjtőneveket képző szuffixumok alakulnak ki a Werk, Wesen, Zeug és Gut elemekből (Nübling 2010: 78). Frederic Hartweg és Klaus-Peter Wegera megállapítják, 6 Ezt az elemet az őshonos (saját nyelvi eredetű) konfixel közé kell sorolni, mivel a Stiefaz affixoidokkal ellentétben nem produktív szóalkotási formáns. DALIUS JARMALAVIČIUS 82 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI hogy az említett nyelvi korszakban e komponensek általánosított lexikai jelentésre tesznek szert, amely a szókapcsolatokban eltávolodik eredeti jelentésüktől, és nagyon produktívvá válnak. Különösen a XVII. századtól szaporodik meg az ilyen szavak száma. A Werk elemmel képzett gyűjtőnevek alkotásának tendenciája legkorábban a XVI. századtól válik érzékelhetővé (Hartweg, Wegera 2005: 199), más kutatók szerint még korábban – a XIV. századtól (Solling 2012: 45). D. Nübling rámutat, hogy a -werk és a -wesen jelentése a szókapcsolatokban többnyire elvont, ezért e szuffixoidok mindkettőjükre jellemző közös szóalkotási jelentést vesznek fel: ‘az első komponenssel kifejezett dolgok halmaza’ vagy ‘az első komponenshez tartozó dolgok összessége’, pl. : Laubwerk ‘a fák lombja’, Fischereiwesen ‘halászat’. A -zeug affixoidra a következő kollektív jelentés jellemző: ‘minden, amit az első komponenssel kifejezett dologhoz használnak’, pl. : Nähezeug ‘varróeszközök’ (Nübling 2010: 78). A -gut szuffixoid jelentése eltérő lehet az első tag szófajától függően: igével alkotott összetételben ez az elem a munkafolyamathoz vagy a feldolgozáshoz szükséges „anyagot” jelenti, absztrakt főnevekkel pedig nem anyagi eredetű komplexumokat jelöl (Fleischer, Barz 1995: 143 – 144), pl. Mahlgut „őrlemény”, Gedankengut „gondolatok”. A -werk, -wesen, -zeug, -gut afixoidok különböző szófajú első tagokkal eltérő mértékben produktívak. D. Nübling szerint valamennyi felsorolt elem kapcsolódhat főnévi taghoz, igés taggal alkotott összetételben azonban leggyakrabban a -zeug fordul elő, míg a –werk sokkal ritkább. A -wesen és -gut afixoidok leggyakrabban főnévi tövekhez kapcsolódnak, és a főnévi objektumok tulajdonságait határozzák meg (Nübling 2010: 79). Az összetett szavak Hauptprefiksoid eleme státuszát valószínűleg a XVIII. században nyerte el. Liudwig M. Eichinger, az említett időszak szakmai szövegeinek nominális szóalkotását áttekintve, megjegyzi, hogy a XVI. századtól használatos lexéma elveszíti ezt a jelentést, és egy másikat vesz fel, sema Haupt, reiškusi ‘kūno dalį – galvą’ (vo. Kopf), vis dažniau kaip pirmasis amely „központi helyzetet” vagy „a hierarchiában elfoglalt legmagasabb pozíciót” jelöl, ezért ez az elem a prefixumra jellemző funkciót tölt be (Eichinger 2002: 350). Figyelemre méltó, hogy a szinkrón szóalkotás kutatói körében nincs egységes álláspont a leírt szuffixoidok és prefixoidok státuszát illetően. Jörg Meibauer (2002: 30), Michaelis Lohde (2006: 15, 112–113), valamint W. Fleischer és I. Barz (1995: 145) a -werk, -wesen képzőelemeket, amelyek a Haupt szavakban elvesztették eredeti lexikai jelentésüket, a képzőaffixumok közé sorolják. Ezzel szemben az utóbbi kutatók a -gut és -zeug komponenseket az összetett szavak második tagjainak tekintik (Fleischer, Barz 1995: 143–144). Gisela Zifonun véleménye szerint ezek a félképzők vagy afiksoidok kategóriájába tartoznának (Zifonun 2012: 131), Johannes Erben pedig a -werk és -wesen képzőelemeket többnyire szufixoidokként értelmezi (Erben 1975: 143), és olykor gyűjtőnevek képzőtoldalékainak is nevezi őket (Erben 2001: 105). Cikkek / Articles 83 Dėl žodžių darybos teorijoje vartojamų terminų ir darybinių elementų klasifikacijos Összességében a kutatók véleménye a -werk, -wesen, -zeug, -gut és Haupt státuszáról igen változatos. Annak megítéléséhez, hogy a tárgyalt elemek főnévi összetételi tagokként vagy már afiksoidokként értelmezhetők-e, nemcsak jelentésük absztrakciós fokára és arra kell figyelmet fordítani, hogy külön címszóként szerepelnek-e a szótárakban, hanem az összetételben elfoglalt pozíciójukra, illetve morfémánkénti fordításukra is. Például a XVII. századi szótárakban a -werck [-werk] és a -zeug egyaránt önálló szóként jelenik meg, valamint összetételekben első és második tagként is előfordul, pl. Clavis IV-954 Werck ‘Darbas, Loba, Weikalas, Padargai7’, Clavis IV-1047 Zeug ‘Rykas’, Clavis IV-954 Werck=Tag ‘Dirbama Diena’, Clavis IV-955 Werck=Zeug ‘Rykledis, Rykas, Priprowa’, Clavis II-1115 Kriegs=Zeug ‘Zalnieru Rykai’, Clavis III-464 Schmied=Werck ‘Kalwjo Darbas’, Clavis IV-1047 Zeug=Hauß ‘Szarwinyczia’. Igaz, előfordulnak olyan összetételek is, amelyek e tagok általánosított képzési jelentésével rendelkeznek, pl. Clavis II-1162 Laubwerck ‘Levelek’, ezért az ilyen képződményt nem kellene összetételek közé sorolni. A XVII–XVIII. századi forrásokban az összetett főnevek második tagjának kell tekintenünk a –Gut / Gutt elemet is, amelyet akkoriban még ‘áru, vagyon, kincs, ház vagy jószág’ jelentésben használtak (vö. B 612 Gut, Güter, Lex 44a Gütter), pl. Clavis II-1043 Kauff=Gutt ‘Áru’, B 795 Kirchen Gutt ‘Az Egyház java’. Mindazonáltal már a történeti korszakban képzési formánsnak tekintendő a főnevek második tagja, a -wesen, amely az összetételekben elvont jelentést nyert. Bár az elemzett kéziratos szótárakban az ezzel az elemmel alkotott szavakat – amennyit sikerült rögzíteni – nem fordították le (valószínűleg az akkori szerzők nem találtak számukra megfelelő, a litván nyelvben meglévő szót. – a szerző megjegyzése), pl. Clavis II-868 Haußwesen ‘háztartás’ (a szerző fordítása), Kriegs elemento apibendrinta reikšmė. Pavyzdžiui, žodis Kriegswesen žodyne apibūdinamas, kaip ‘karo padėtis, kariniai santykiai’, Hauswesen – ‘nuosavybė’. DūriWesen B 823 ‘hadviselés’ (a szerző fordítása), azonban már a DWG-ben a -wesen elemmel alkotott szavakhoz fűzött magyarázatokból is látható ennek a jelentése; ide sorolni szintén nem kellene a Hauptelső taggal rendelkező szavakat, amely elveszítette eredeti ‘fej’ jelentését, és főnévvel alkotott kapcsolatban ‘fontos személyt, valamint lényeges dolgot vagy tárgyat’ jelent, pl. · Lex 46a Haupt Mann ‘Pillonis, Szimtininkas’, Haubt=Stadt Clavis II-860 ‘Wyrausis Miestas’, B 644 Haupt Leute ‘Idősebbek, Kiválóbbak’. Összefoglalva a fent említett strukturális elemekről elmondottakat, kijelenthető, hogy a korábbi korszak főneveit a -werk, -zeug és -gut utótagokkal – néhány olyan szó kivételével, amelyekben ezen elemek lexikai jelentése már nem fejeződik ki egyértelműen – összetételek közé kell sorolni. Az is amellett szól, hogy a -werk, -zeug és -gut elemek nem affixoidok, hogy a vizsgált XVII–XVIII. századi szótárakban az ezeket tartalmazó összetételeket az eredeti nyelvtől nem eltávolodva fordítják litvánra, ami arra enged következtetni, hogy az akkori beszélő az említett elemeket 7 XVII–XVIII. századi szótár litván fordításaiban eredeti formában adja meg.