Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research

CHRISTIAN ZSCHIESCHANG Szerb Intézet / Sorbisches Institut Kutatási területek: földrajzi nevek interdiszciplináris kontextusban, földrajzi nevek a középkori történelem bizonyítékaiként a német–szláv érintkezési övezetben, a településnevek politikai jelentősége a német–szorb–lengyel nyelvi kontextusban a 19th. és 20th. században, kisebb helynevek / mikrotoponimák. DOI: doi.org/10.35321/all83-09 A TÉRBELI FORDULAT ELŐTT: AZ AREÁLIS ASPEKTUS AZ 1980-AS ÉVEK NÉMET ONOMASZTIKÁJÁBAN ÉS ALKALMAZÁSA A JELENLEGI KUTATÁSBAN A térbeli fordulat előtt: az areális aspektus a német onomasztikában a 20. század 9. évtizedében és alkalmazása a jelenlegi tudományos kutatásokban ANNOTÁCIÓ A térképezés nem csupán térképezés. A helynevek térképeken való bemutatása és elemzése korántsem egyszerű feladat, hanem elméletileg és gyakorlatilag is kihívást jelent. A lipcsei onomasztikai kutatásban évtizedekkel ezelőtt arra a következtetésre jutottak, hogy az areális aspektus a nyelvi érintkezés vizsgálatának három fő szempontja közül az egyik. Ennek megfelelően a nevek földrajzi eloszlását tágabb nyelvi, kulturális és társadalmi kontextusban kell vizsgálni. Az areális aspektus így a „térbeli fordulat” előfutárának tűnik. Az „areális onomasztika” a cseh kutatásban is kiemelkedő szerepet játszott. A gyakorlati problémák közé tartozik a világos térképezési terv biztosítása, a térképezés körültekintő értelmezése megalapozatlan következtetések nélkül, a helynévterületek meghatározása és a kartográfiai bemutatás céljához illő alaptérkép kiválasztása. Mivel a helynevek térképezésének célja a történeti települési táj bizonyítékaként való bemutatás, az alaptérképnek az egykori tájat is a lehető legpontosabban kell ábrázolnia. Straipsniai / Articles 193 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG Ez például azt jelenti, hogy a jelenkori objektumokat, például a víztározókat és csatornákat stb., törölni kell a mai topográfiai térképekről, miközben az olyan jellegzetességeket, mint a történeti partvonalak, figyelembe kell venni. KULCSSZAVAK: helynevek, településnevek, térképezés, térbeli fordulat, történeti települési táj. ANNOTÁCIÓ A térképezés nem csupán térképkészítés. A helynevek térképeken való jelölése és elemzése elméletileg és gyakorlatilag meglehetősen összetett feladat. A lipcsei onomasztikai kutatások során évtizedekkel ezelőtt az areális aspektust a nyelvi érintkezések vizsgálatához szükséges egyik fő szempontként határozták meg. Ennek megfelelően a nevek földrajzi eloszlását tágabb nyelvi, kulturális és társadalmi kontextusban kell vizsgálni. Így az areális aspektus a „térbeli fordulat” előfutárának tűnik. Az „areális onomasztika” a csehországi kutatásokban is fontos szerepet játszott. A gyakorlati kérdések megoldásának területe magában foglalja a készülő térképek áttekinthetőségének biztosítását, részleteik indokolatlan következtetések nélküli gondos magyarázatát, a helynévterületek meghatározását, valamint a kartográfiai bemutatást reprezentáló végleges térkép kiválasztását. A helynevek történeti települési táj tanúiként való ábrázolása érdekében az alaptérképnek az egykori tájat is a lehető legpontosabban kell bemutatnia. Ez például azt jelenti, hogy a mai objektumoknak, például a víztározóknak (tavaknak), csatornáknak és hasonlóknak nem kellene szerepelniük a mai topográfiai térképeken, ugyanakkor figyelembe kell venni az olyan jellemzőiket, mint a történeti partvonalak. KULCSSZAVAK: helynevek, településnevek, térképezés, térbeli fordulat, történeti lakóhelyi táj (landsaft). BEVEZETÉS A térképezés nem csupán jelek elhelyezése valamely alaptérképen. Összetett feladat, amely megfelelő elméleti előfeltevéseket és gyakorlati gondosságot igényel a meggyőző és megbízható eredmény eléréséhez. Mint a különböző országok valamennyi más onomasztikai iskolájában,¹ a lipcsei onomasztikában is kialakult egy elméleti és módszertani alap. A nyelvi (különösen a német–szláv) érintkezést illetően három olyan szempontot azonosítottak, amelyeket minden vizsgálatban figyelembe kellett venni együttesen.² A nyelvi szintek aspektusa, A szociolingvisztikai aspektus, Az areális aspektus. 194 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research Ez az elmélet a gyakorlati onomasztikai munka előremutató maximáját is képezte. A nyelvi szintek aspektusa strukturálta a toponimikai szótárak értékelő részét,3 ahol a vizsgált nevek fonetikáját / fonológiáját, morfológiáját vagy tipológiáját, illetve lexikológiáját vagy szemantikáját átfogóan bemutatták. Jelentőségük abban is megmutatkozik, hogy nem követték a szótárt (ahogyan az alkalmazott eljárás logikája alapján várható lett volna), hanem megelőzték azt. A nyelvi szintek figyelembevétele és a nevek településtörténeti értékelése magát az onomasztikát alkotta, miközben a névszótár „csupán” a munka alapját biztosította. Kétségtelen, hogy ezt az alapot nagy erőfeszítéssel állították össze, és sokan – különösen a nem nyelvészeti felhasználók – az onomasztikai kutatás fő eredményének tekintették. A szociolingvisztikai aspektus „a kódhoz tartozó onim megvalósulását a szociolektusokban és idiolektusokban, valamint a névváltozatok ennek megfelelő osztályozását”4 vizsgálta (Eichler 1981: 10), vagyis a nevek és a társadalmi struktúrák közötti kapcsolatokat. Az onomasztikai kutatásban is fontos szerepet játszott. A kapcsolódó vizsgálatok inkább számos tanulmányban, semmint külön monográfiákban jelentek meg.5 Megfelelő magyarázatok a vonatkozó névszótárakban is találhatók (pl. Walther 1971 [DS 26]: 47–57; Hengst 2003 [DS 39]: 192–207). Ezt a két tényezőt egészítette ki az areális aspektus. Az areális aspektusok két ellentétes, ám egymást kiegészítő nézőpontot foglaltak össze: az onimák rögzülését a térségben és a területek kialakulását (Eichler 1981: 10). Egyszerre foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az egyes nevekből miként jönnek létre a területek (az egyestől az egész felé), valamint azzal, hogy az egyes nevek milyen helyet foglalnak el a területeken (az egésztől az egyes felé). A nyelvtani és nyelvészeti szempontok mellett nagy jelentőséget tulajdonítottak az onímia Föld felszínén való elhelyezkedésének. (Figyelemre méltó, hogy e három aspektus között a történelem nem szerepel, noha a diakrón kutatásban gyakorlatilag benne rejlik.) Elvileg ez nem volt újdonság, hiszen a tulajdonnevekkel kapcsolatos tudományos, illetve mai szemmel nézve kvázi tudományos munka kezdetei óta a feltérképezésük az alapvető tevékenységek közé tartozik. Ezt a kutatási szakirodalomban gyakran idézett, időtálló mondat is alátámasztja: „Különös jelentőséget tulajdonítunk a térképeknek. Az ő 3 Lásd Walther (2004: 115–123) áttekintését, majd Eichler & Zschieschang 2011-et. A Brandenburgisches Namenbuch (BNB) helynévszótárai hasonló szerkezetűek. Ezzel szemben eltérő szerkezet található itt: Hengst 2003; Eichler & Walther 2010 és Foster & Willich 2007. 4 Eredetileg németül: „Realisierung eines dem Kode angehörigen Onyms in Soziolekten und Idiolekten und die entsprechende Einordnung von Namenvarianten”. 5 Lásd például: Namenforschung heute: 42–50, valamint a „Der Name in Sprache und Gesellschaft” című, több tanulmányt tartalmazó kötetet, Walther 1973 [DS 27]. Straipsniai / Articles 195 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG demonstratív jellegük többet mondhat, mint sok oldalnyi beszéd”6 (Frings 1957: 9; idézi Udolph 1979: 12, 1. jegyzet; Obst 2001: 107, 1. jegyzet). Ezt a kijelentést már évtizedes tapasztalat alapozta meg, amikor megfogalmazták, így az egy egész évszázadot átfogó onomasztikai kutatási kontextust tükrözi. Vajon az emberek szellemileg arra vannak kondicionálva, hogy környezetük kartográfiai absztrakcióinak szenteljék magukat? Egyes kutatók lelkesen hangsúlyozzák tanulmányaik címében, hogy színes térképeket is közöltek. Ne értsenek félre: ezzel önmagában nincs semmi baj, különösen ha arra gondolunk, hogy egyes kutatóknak láthatólag még csak eszükbe sem jut térképekkel ábrázolni az összetett földrajzi viszonyokat. Megjegyzendő, hogy az említett harmadik aspektust „areálisnak”, nem pedig térbelinek, földrajzinak vagy kartográfiainak nevezték. Még ha a régebbi korok térképei gyakran kissé kezdetlegesnek is tűnnek az elkészítésük idején rendelkezésre álló korlátozott technikai lehetőségek miatt, őseink – nemcsak Lipcsében – végzett újító munkáját nem szabad alábecsülni. Amellett, hogy etimológia iránt érdeklődő szótárírók voltak, fogalmi, módszertani és elméleti megfontolások valóságos kincsestárát is ránk hagyták, amelyet az utókor számára túl értékes lenne figyelmen kívül hagyni. Kétségtelen azonban, hogy e hatalmas olvasmányanyag feltárása és a jelenlegi kutatással való összekapcsolása jelentős erőfeszítést igényel. Bizonyos értelemben az areális aspektus előrevetítette azt, amit a történetírás térbeli fordulata később képviselt (Lübke 2018: 327–328, kifejezetten a lipcsei onomasztikára való hivatkozással is): azt a tényt, hogy a neveket nem egyszerűen feltérképezik. Ehelyett azt vizsgálta, miként váltak az onímia tulajdonságai és sajátosságai térbelileg jelentőssé – nem elvontan, hanem az emberi lakosokkal, nyelvükkel és társadalmi szocializációjukkal összefüggésben. Egy bizonyos képzővel alkotott nevek által elfoglalt terület leírásán túl legalább meg kell kísérelni annak magyarázatát, miért éppen így alakult ki ez a terület, valamint az érintett egyéb összetevők és hatások azonosítását. Ez szorosan kapcsolódik a dialektológiához,7 amelyben bizonyos nyelvi fejlődések feltérképezése mellett nyelvi területeket is meghatároznak. Az 1990-es években, mindenekelőtt a monumentális Hessian Flurnamenatlas (Ramge 1987) hatására, a „névterek” nagyon népszerű kutatási témává váltak. 6 Eredetileg németül: „Den Karten messen wir besondere Bedeutung zu. Ihre plastische Art vermag mehr zu sagen als das Gerede vieler Seiten”. 7 Šrámek 2007: 292–301. Az áttekinthetőség kedvéért e kötet egyes tanulmányainak címeit és eredeti megjelenési helyét elhagytuk. A megfelelő információk könnyen megtalálhatók a hivatkozott kiadványban. 196 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research Szerencsére e földrajzi nézőpontokra a „területek” kifejezést választották a terek vagy körzetek helyett. Mindenképpen érdemes lenne a terminológiában a területet előnyben részesíteni a térrel szemben. Az areális aspektus a cseh onomasztikában is fontos szerepet játszott. E tekintetben a német és a cseh onomasztikai kutatás kölcsönösen inspirálónak bizonyult. Mindenekelőtt Rudolf Šrámek hangsúlyozta ismételten a nevek nyelvi és társadalmi kontextualizálásban való feltérképezésének központi, rendszerszerű jelentőségét (vö. Šrámek 2007: 292–294, 300, 305–324). Az arealitás tehát a nyelv megvalósulásának egyik szükséges előfeltétele, és egyben a nyelv létezését meghatározó alapvető jellemzők (jelek) egyike, noha maga az arealitás eredendően nem nyelvi. Egy nyelvi jelenség arealitása csak az emberek közötti kommunikáció folyamatának eredményeként válik nyelvileg relevánssá. Elmondható, hogy a nyelvet arealitása („földrajzi tere”) révén szorosan összekapcsolják azokkal a társadalmi, földrajzi, gazdasági és kulturális miliőtípusokkal is, amelyek a társadalmi élet tüneteként – többek között földrajzi értelemben, vagyis arealitásuk révén – szintén osztályozhatók. Ezért a valóságok, objektumok és fogalmak területei alkotják a nyelvi kifejezésük vagy megnevezésük területeinek feltételeit és alapvető nyelven kívüli hálózatát (Šrámek 2007: 292).8 Összetettsége ellenére ez a kijelentés a tényleges célt fejezi ki: a névterületek nem elszigetelten léteznek, hanem a legtágabb értelemben vett emberi kultúra összességébe illeszkednek. Az ilyen átfogó szemlélet egyben az onomasztika interdiszciplináris diskurzusokban való részvételének alapvető követelménye is (Šrámek 2007: 212). Ennek az elméleti alapnak az a következménye, hogy nem elegendő egyszerűen felvinni a dolgokat valamilyen térképre. Valójában a „véletlenszerű” térképezés szinte veszélyes. Ez a tanulmány néhány kapcsolódó problémával foglalkozik. 8 Eredetileg németül: “Die Arealität bildet also eine der notwendigen Voraussetzungen der Realisierung der Sprache und gleichzeitig eines der grundlegenden Merkmale (Anzeichen), die die Existenz der Sprache bedingen, obgleich die Arealität an und für sich nicht inhärent linguistisch ist. Die Arealität einer sprachlichen Erscheinung wird linguistisch relevant erst als Ergebnis des Kommunikationsprozesses zwischen den Menschen. Man kann sagen, dass die Sprache auch mittels der Arealität (der geographischen Räumlichkeit) eng mit den Typen des sozialen, geographischen, ökonomischen und kulturellen Milieus verknüpft ist, die als ein Symptom des gesellschaftlichen Lebens ebenfalls klassifizierbar sind, u.a. in geographischer Hinsicht, d.h. durch ihre Arealität. Und deshalb bilden die Areale der Realien, der Objekte und Begriffe die Bedingungen und das grundlegende außersprachliche Netz für die Areale ihres sprachlichen Ausdrucks oder ihrer Benennung”. Straipsniai / Articles 197 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG 1. probléma: Ábrázolás térképeken Egy évvel a berlini fal felépítése után megjelent egy rövid tanulmány Kelet-Németország egyik vezető geográfusának tollából (lásd Ogrissek 1983), „A toponomasztikai térképek alapvető módszertani–kartográfiai követelményei” (Ogrissek 1962) címmel. A tanulmány a kartográfiai ábrázolás értelmessé és érthetővé tételének alapelveit ismertette. Ezek közé tartozott annak biztosítása, hogy a térképek tartalma ne legyen túlzsúfolt, és hogy az ábrázolt objektumok világosan megkülönböztethetők legyenek. Ezt a tanulmányt évtizedekkel később is idézték, és további munkát sürgettek ezen a területen (pl. Šrámek 2007: 324). E követelmény könnyen érthetővé válik, ha az ember olyan néveloszlási térképekkel szembesül, amelyek közül sok nehezen megkülönböztethető jeleket és területeket tartalmaz, ráadásul túl sok objektum bemutatására törekszik. Még a leggyakoribb látáskárosodást is figyelmen kívül hagyják: gyakran állítják kontrasztba a pirosat és a zöldet, noha egyesek nem tudják megkülönböztetni e két színt. Ez azonban önálló témát érdemel. Mi több, e tanulmány szerzője sem állítja, hogy saját térképei tökéletesek! 2. probléma: Értelmezzünk körültekintően Bármilyen jól készült is egy térkép, józanul kell szemlélni, hogy ellenálljunk a térképi kép sugallatának. A geográfusok a GIS által generált termékek látszólagos pontosságában és lenyűgöző színezésében szintén felismerik a földrajzi információs rendszerek és vizualizációik által előidézett távolságdeterminizmus (eredetileg németül: „Distanzdeterminismus”) kockázatát (Tschaschel, Wild, Lentz 2007: 5). Ez arra csábítja a szemlélőt, hogy olyan következtetésekre jusson, amelyeket a térképi anyag valójában nem jelez. Például gyakran mérhető pontosságot sugall az, hogy az adatok és a térkép számítógépről származnak, miközben a valóságban csak homályos jelentésről van szó. Ez például a régebbi és az újabb névtípusok megkülönböztetésére is vonatkozik. Időbeli produktivitásuk legjobban a Gauss-féle haranggörbével írható le, mivel sok jellemző természetéből adódik, hogy ilyen eloszlási alakot vesz fel (Quatem­ber 2011: 103). E normális eloszlás szerint egy névtípust kezdetben csak szórványosan használnak, később azonban egyre gyakrabban. Egy ponton eléri produktivitásának maximumát, amely ezt követően ismét csökken, majd fokozatosan eltűnik. A különböző névtípusok produktivitási görbéi a statisztikában általánosan használt dobozdiagramokkal szemléltethetők lennének. Ez azonban pusztán elméleti lehetőség, mivel például a közép-európai települések elnevezésének időpontjai általában ismeretlenek, ezért a megfelelő diagramok nem szerkeszthetők meg. Ennek ellenére a dobozdiagramok (1. ábra) rendkívül szemléletesek a különböző névtípusok közötti kronológiai különbségtétel modellezésekor. 198 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research 1. ábra: A helynévtípusok kronológiájának statisztikai modellje Nem feltételezhető, hogy a korábbi névtípusokhoz tartozó onimák mindegyike régebbi lenne az újabbaknál. Ehelyett feltételeznünk kell, hogy a produktivitási görbék átfedik egymást. Ez azt jelenti, hogy bár a produktivitási időszakok különböző időpontokra koncentrálódnak, egyértelmű elkülönítésük lehetetlen, és csak tendenciák azonosíthatók. Egy térképen azonban a pontosan elhelyezett pontok két felhője által alkotott két különálló csoportot két különböző jel mutat. Ezek azonban csak módszertani hátterükkel együtt értelmezhetők – és végső soron erről szól a tudományos megközelítés. A régebbi névtípusok pontfelhője önmagában nem a régebbi települési terület, csupán jelzi azt. A térkép ezért csak egy egykor fennállt összetettebb helyzet többé-kevésbé halvány visszfénye. Ez pedig azt jelenti, hogy feltétlenül kerülni kell a nevek eloszlási geometriai mintázatainak gondatlan értelmezését. 3. probléma: Névterületek Ebben az összefüggésben fel kell tennünk a kérdést, hogyan határozható meg egy névterület. A jelenlegi gyakorlat alapján a válasz csak ez lehet: „szemre”. Rendszerint vizuálisan vizsgálják a pontfelhőket, majd bizonyos halmazosulásokat és koncentrációkat területekké nyilvánítanak. Ezt szem előtt tartva érdemes lenne megvizsgálni, hogy kidolgozhatók-e olyan analitikai eszközök, amelyek matematikai módszerekkel határozzák meg a területeket. A kulcsszó itt a „vajon”, mivel csak a korábbi onímia maradványait vesszük figyelembe. A hézagok, az elveszett és általunk nem ismert nevek meghamisíthatják az eredményeket (a fent említett távolságdeterminizmus révén), anélkül hogy fel tudnánk mérni a meghamisítás mértékét. Straipsniai / Articles 199 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG Mindazonáltal érdemes megfontolni, hogy a térképen szereplő minden egyes pont köré rajzolt egyszerű pufferzónák hasznosak lehetnek-e a települési területek meghatározásakor. Mivel minden vidéki településhez a környezetében bizonyos mennyiségű hasznosítható földterület tartozik, ez durván modellezhető egy 500, 1000 vagy 2000 méter sugarú pufferzónával, amely von Thünen koncentrikus köreire emlékeztet. Települési terület akkor lenne feltételezhető, amikor ezek a pufferzónák találkoznak vagy átfedik egymást, és összefüggő területet alkotnak. Egy másik lehetőség az lenne, hogy meghatározzuk a pontokkal jelölt helyszínek közötti maximális távolságokat, és így a területet egy bizonyos hosszúságot meg nem haladó, helyszíneket összekötő vonalak hálózataként ábrázoljuk. A régészek már kidolgoztak megfelelő modelleket a korai települések térbeli struktúráira (lásd például Łosiński 1982: 168–176, 52–57. ábrák; részben közli Gringmuth–Dallmer 1996: 10; Volkmann 2009: 228–229, 241 és 243), amelyek interdiszciplináris értelemben a toponímiában is felhasználhatók lennének. 4. probléma: Alaptérképek A megfelelő alaptérkép kiválasztása szintén fontos. Gyakran például a kora középkori objektumokat meggondolatlanul a jelenlegi Északi-tenger-parttal, az autópálya-hálózattal vagy a bezárt bányagödrökkel együtt ábrázolják. Ez utóbbi esetben, ha ezeket a külszíni bányákat azóta elárasztották, előfordulhat, hogy a térképi jelek egy része vízben jelenik meg. Ennek következtében a feltérképezett nevű történeti falvak és hasonlók úgy tűnnek, mintha szigeteken vagy úszó platformokon helyezkednének el. Az alaptérképnek, amelyen a neveket bemutatják, ezért összhangban kell lennie az ábrázolt információval; ez végső soron minden onomasztikai térképezésre érvényes. Ne feledjük, hogy a nevek térképezése két különböző előfeltevésen alapulhat: • Annak bemutatása, hogy ezek a nevek hol helyezkednek el, hogy a szemlélő összevethesse őket jelenlegi térbeli érzékelésével, vagy • A nevek összekapcsolása a történeti tájjal annak bemutatására, hogy a névtájat keletkezése idején miként befolyásolta a domborzat, és miként illeszkedett ahhoz. Az első megközelítést követve – például a helynévszótárak áttekintő térképein – nem nevetséges, ha egyes helyek a vízen úsznak. Sőt, ez akár kifejezetten jelentőségteljes is lehet, ha a szövegben egy települést például „elhagyottként” vagy „elpusztultként” írnak le. Nyilvánvaló, hogy történeti összefüggésükben tekintve a településnevek eredetileg nem úszhattak a vízen. Másfelől a történeti tájra való hivatkozás fontos a számos nyelvészeti és történeti elemzés számára. A történeti táj alaptérképen való ábrázolása azonban sok munkát és kompromisszumot is igényel. Megfelelő alaptérképek nem mindig állnak rendelkezésre. Még a később oly népszerűvé vált színes LIDAR-felvételek (lásd például Westphalen, Zschieschang 2015: 65, 5. ábra) sem csupán 200 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research az (bizonyos mértékig) időtlen domborzati viszonyokat, hanem a Föld felszínének jelenlegi részleteit, például épületeket és utakat stb. is mutatják. Ha ez megzavarja vagy torzítja a történeti táj ábrázolását, kézi korrekcióra lesz szükség. Ezt a problémát egy gyakorlati példával szeretném szemléltetni, amelyben a toponímiát írott forrásokkal és régészeti leletekkel összefüggésben, a történeti tájon belül kellett osztályozni (Altmann 2012; Altmann 2017; Zschieschang 2017). Először is törölni kellett a külszíni lignitbányákat. Ezenkívül a Mansfeldi-tavak méretét és helyzetét legalább hozzávetőlegesen középkori állapotukhoz kellett igazítani (2a ábra). Míg manapság csak a Süsser See („Édes-tó”) maradt meg, Salziger See („Sós-tó”) nevű párja is létezett egészen az ipari korig, mielőtt a 19. század végén a bányászati tevékenység miatt a víz a talajba szivárgott és a tó eltűnt. Bár nem volt katasztrófa, ez mindenképpen lenyűgöző jelenség volt (Ule 1994 [1895]). Továbbá, mivel mindkét tó már a korábbi évszázadokban összezsugorodott, a lehető legrégebben feljegyzett partvonalakat is fel kellett tüntetni. Mi több, Eisleben közelében egykor egy harmadik tó is létezett, Fauler See („Rothadt-tó”) néven. 2. ábra: A Mansfeldi-tavak jelenlegi (a) és középkori (b) állapota Straipsniai / Articles 201 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG Ezért a partvonalakat módosítani kellett,⁹ bizonyos mértékig szemre (2b ábra). Természetesen a források hiánya miatt nem minden változást lehetett részletesen rekonstruálni. Ennek ellenére a kora középkor természeti tája legalább hozzávetőlegesen bemutatható volt. Látható, hogy a fent említett tavak sokkal jelentősebb hatást gyakoroltak a tájra (mivel nagyobbak voltak, és többen is voltak), mint ma. Különösen észak felé kiterjedt akadályt képeztek. Bár a térség történeti toponímiájának és topográfiájának részletes tárgyalása meghaladná e tanulmány kereteit (lásd Zschieschang 2017), meg kell említeni, hogy a Seeburg („Tóvár”) nevet a Süßer See déli végénél a mai topográfia által jelzettnél jóval hangsúlyosabb fekvés ihlette. Kiderül, hogy a múltban Seeburgot több irányból körülvette a Süßer See, egykori mellékfolyói és a Salziger See. Ez korántsem ritka kivétel. Egyes topográfiai változások egész régiókat is érintettek. Például történeti időkben Észak-Németország nagy része jelentős környezeti változásokon ment keresztül. A német területek fejlődése a magas középkorban, amely kiterjedt erdőirtással járt, nagymértékű talajeróziót eredményezett. A lemosott anyag a folyásirányban halmozódott fel, olyannyira, hogy idővel az északnémet glaciális völgyeket több méter vastag hordaléklerakódások töltötték ki. Következésképpen a kora középkor névtája szó szerint eltemetődött, és csak maradványai maradtak fenn. Ebben a helyzetben a szláv településnevek térképezése nem tekinthető egyszerűen a kora középkori települési tájak tükröződésének. Ehelyett figyelembe kell venni a hordalékos vályog eloszlását, valamint a települések és neveik elvesztését is (Zschieschang, megjelenés alatt). A dűlőnevek vizsgálata feltárhatja a korábbi települések névtani maradványait. Egyrészt közvetlen utalásokkal találkozhatunk, például Wörplitzen, Wörblichen és Werbitzen. Ez a példa csak a tizenkilencedik századból fennmaradt írásos forrásokban dokumentált, a felsorolt különböző alakokban. Csak egy személynéven *Virb_l’ alapuló patronimikus helynév lehet *Virb_l’+ici (Zschieschang 2003: 71, 327; Zschieschang 2020: 336). Másrészt közvetett utalások is vannak, helyi jellegzetességeken alapuló nevek formájában, mint például Hofstätten, Altes Dorf és Wüste Mark. Az ilyen utalások rendkívül fontossá teszik a helynevek nagy munkaigényű vizsgálatát. Még fontosabb lenne a régészekkel, geológusokkal és szedimentológusokkal való együttműködés a hordaléklerakódások kiterjedésének és korának meghatározása érdekében (lásd például Brachmann 1979: 81–82; Schulz ⁹ Ez Neuß (1995: 56–58), valamint Krümmling (1933) adatai alapján történt, még nagyobb vízfelületeket is figyelembe véve, amelyeket Zschieschang (2017) még nem vett számításba. 202 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research 1998; Schulz 2002; Tinapp, Meller, Baumhauer 2008; Kaiser et al. 2012; Laurat 2018; Zschieschang 2020: 333–335). A malomgátak építésének hatásai sem voltak kevésbé jelentősek. A magas középkorban a vízimalmok építése, az esetleg egy-két méter magas, szükséges gátakkal együtt, az alföldeken időnként súlyos következményekkel járt: egész térségek kerültek víz alá vagy váltak vizenyőssé. Például a Brandenburg régiójában található Havel folyón épült „a történelmi idők egyik, globális léptékben legnagyobb antropogén gát–tó rendszere” (Kaiser et al. 2018: 253). Ha nem vesszük figyelembe az ilyen táji változásokat, az jelentősen torzíthatja a helynevek földrajzi elterjedésének elemzését. Ez még inkább így van, ha csak a ma is létező települések neveit vizsgáljuk, miközben figyelmen kívül hagyjuk a már nem létező falvakra vonatkozó adatokat. Mindez megmutatja, mennyire fontos a feltérképezett toponímiát tágabb összefüggésben, a természeti környezetet is bevonva szemlélni. KÖVETKEZTETÉS A tanulmány példái azt kívánják szemléltetni, hogy a földrajzi nevek feltérképezésekor nem elegendő valamilyen térképező eszközt használni, majd az elterjedési mintázatokat geometriai szempontból értelmezni. A térképezések elemzése és értelmezése során körültekintően kell megválasztani az alaptérképet és a megjelenítés formátumát, továbbá ellenőrizni kell a forrásokat, hogy a kapott eredmények valóban érvényesek legyenek, és ne értelmezzük őket tévesen. Ezenfelül a gyakorlati munkán túl bizonyos elméleti alapokat is figyelembe kell venni, ideális esetben interdiszciplináris megközelítésben. Különösen az olyan újabb technikai fejlesztések fényében, amelyek minden eddiginél könnyebbé teszik a térképek elkészítését, fontos biztosítani, hogy a kutatás ne maradjon el az „areális névkutatás” régóta megalapozott eredményei mögött (Šrámek 2007: 36–37), amelyekre a tanulmány elején hivatkoztunk. BIBLIOGRAPHY Altmann Sabine 2012: Grenzüberschreitungen am westlichen Rand Ostmitteleuropas. Die Saale als Grenzund Kontaktzone zwischen Frankreich und slawischer Fürstenherrschaft im 9. Jahrhundert. – Salamon Maciej, Wołoszyn Marcin, Musin Alexander, Špehar Perica, Hardt Matthias, Kruk Mirosław P., Sulikowska-Gąska Aleksandra (eds.): Rome, Constantinople and Newly-Converted Europe: Archaeological Straipsniai / Articles 203 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG and Historical Evidence. Vol. 1 (= U Źródeł Europy Środkowo-Wschodniej / Frühzeit Ostmitteleuropas 1.1), Kraków, Leipzig, Rzeszów, Warszawa: Geisteswissenschaftliches Zentrum Geschichte und Kultur Ostmitteleuropas et al., 183–193. Altmann Sabine 2017: At the boundary of East Central Europe: The Region along the Saale River as an Early Medieval Border Zone between the Frankish Empire and the Slavic Sorbs. – Semple Sarah, Orsini Celia, Mui Sian (eds.): Life on the Edge: Social, Political and religious Frontiers in Early Medieval Europe. – Neue Studien zur Sachsenforschung 6, Wendeburg: Braunschweigisches Landesmuseum, 225–232. BNB – Fischer Reinhard E. et al. 1967–2005. Brandenburgisches Namenbuch. 12 vol. 1–11: Weimar: Hermann Böhlau Nachfolger, vol. 12, Stuttgart: Franz Steiner. Brachmann Hansjürgen 1979: Serimunt – Zitice: Rekonstruktion einer frühgeschichtlichen Altlandschaft. Mit Hilfe archäologischer, namenkundlicher und historischer Quellen. – Rospond Stanisław (ed.): Onomastica Slavogermanica XII, Wrocław: Państwowe wydawnictwo naukowe, 75–88. Eichler Ernst 1976: Sprachkontakte im Lichte der Onomastik. – Onoma 20, 128–141. Eichler Ernst 1981: Sprachkontakte und Sprachebenen in der Onomastik. – Eichler Ernst, Walther Hans & Schultheis Johannes (eds.): Onomastica Slavogermanica XIII. – Abhandlungen der Sächsischen Akademie der Wissenschaften zu Leipzig, Philologisch-historische Klasse 69.4, Leipzig: Akademie-Verlag, 7–19. Eichler Ernst 1985: Probleme der linguistischen Behandlung von Flurnamen slawischer Herkunft im deutsch-slawischen Kontaktgebiet. In Schützeichel Rudolf (ed.), Gießener Flurnamen-Kolloquium 1. bis 4. Oktober 1984. – Beiträge zur Namenforschung. N. F., Beiheft 23, Heidelberg: Winter, 256–265. Eichler Ernst, Hengst Karlheinz & Wenzel Walter 1986: Zur Entwicklung der deutsch-slawischen onomastischen Sprachkontaktforschung. – Eichler Ernst, Walther Hans & Schultheis Johannes (eds.): Onomastica Slavogermanica XV. – Abhandlungen der Sächsischen Akademie der Wissenschaften zu Leipzig, Philologisch-historische Klasse 71.2, Berlin: Akademie-Verlag, 19–28. Eichler Ernst & Walther Hans 2010: Alt-Leipzig und das Leipziger Land. Ein historisch-geographisches Namenbuch. – Onomastica Lipsiensia 7, Leipzig: Universitätsverlag. Eichler Ernst & Zschieschang Christian 2011: Die Ortsnamen der Niederlausitz östlich der Neiße. – Abhandlungen der Sächsischen Akademie der Wissenschaften zu Leipzig, Philologisch-historische Klasse 81.6, Stuttgart, Leipzig: Sächsische Akademie der Wissenschaften zu Leipzig, S. Hirzel. 204 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research Foster Elżbieta & Willich Cornelia 2007: Ortsnamen und Siedlungsentwicklung. Das nördliche Mecklenburg im Frühund Hochmittelalter. – Forschungen zur Geschichte und Kultur des östlichen Mitteleuropas 31, Stuttgart: Franz Steiner. Frings Theodor 1957: Grundlegung einer Geschichte der deutschen Sprache, 3rd edition, Halle (Saale): Max Niemeyer. Gringmuth-Dallmer Eike 1996: Kulturlandschaftsmuster und Siedlungssysteme. – Siedlungsforschung. Archäologie-Geschichte-Geographie 14, 7–31. Hengst Karlheinz 2003: Ortsnamen Südwestsachsens. Die Ortsnamen der Kreise Chemnitzer Land und Stollberg. – Deutsch-Slawische Forschungen zur Namenkunde und Siedlungsgeschichte, Berlin: Akademie-Verlag. Kaiser Knut, Lorenz Sebastian, Germer Sonja, Juschus Olaf, Küster Mathias, Libra Judy, Bens Oliver & Hüttl Reinhard F. 2012: Late Quaternary evolution of rivers, lakes and peatlands in northeast Germany reflecting past climatic and human impact – an overview. – Quaternary Science Journal 61(2), 103–132. Available at: http://gfzpublic.gfz-potsdam.de/pubman/faces/viewItemFullPage.jsp;jsessionid=904351F713A908D9BF7D8BD49F2956B8?itemId=escidoc%3A244764%3A2&view=EXPORT [Accessed 22 April 2019]. Kaiser Knut, Keller Nora, Brande Arthur, Dalitz Stefan, Hensel Nicola, Heußner Karl-Uwe, Kappler Christoph, Michas Uwe, Müller Joachim, Schwalbe Grit, Weiße Roland & Bens Oliver 2018: A large-scale medieval dam-lake cascade in central Europe: Water level dynamics of the Havel River, Berlin-Brandenburg region, Germany. – Geoarchaeology 33, 237–259. Krümmling Otto 1933: Die Ausdehnung der Mansfelder Seen im 17. und 18. Jahrhundert. – Wöhlbier Fritz [ed.]: Aus dem Mansfelder Seengebiete. Ein Heimatbuch, Eisleben: Ed. Winkler, 61–78. Laurat Thomas 2018: Zur Lage und Charakteristik der Fundstellen an der Ortsumgehung Eutzsch. – Meller Harald & Friederich Susanne (eds.): Archäologie in der Flussaue. 20 Jahre Hochwasserschutz und Ortsumgehung Eutzsch. – Archäologie in Sachsen-Anhalt, Sonderband 27, Halle (Saale): Landesamt für Denkmalpflege und Archäologie Sachsen-Anhalt – Landesmuseum für Vorgeschichte, 27–39. Łosiński Władysław 1982: Osadnictwo plemienne Pomorza (VI–X wiek), Wrocław u.a.: Polska Akademia Nauk. Lübke Christian 2018: Sprache als Quelle historischer Forschung. Überlegungen zur Aneignung des Raumes in der slavischen Frühgeschichte. – Pohl Walter, Diesenberger Maximilian & Zeller Bernhard (eds.), Neue Wege der Frühmittelalterforschung. Bilanz und Perspektiven. – Denkschriften. Akademie der Wissenschaften in Wien, Straipsniai / Articles 205 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG Philosophisch-Historische Klasse 507 / Forschungen zur Geschichte des Mittelalters 22, Wien: Österreichische Akademie der Wissenschaften, 323–337. Namenforschung heute – Fischer Reinhard E. & Walther Hans (red.) 1971: Namenforschung heute. Ihre Aufgaben und Ergebnisse in der Deutschen Demokratischen Republik, Berlin: Akademie-Verlag. Neuß Erich 1990: Besiedlungsgeschichte des Saalkreises und des Mansfelder Landes. – Quellen und Forschungen zur sächsischen Geschichte 9, Weimar: Böhlau. Obst Ulrich 2001: Review Wenzel Walter: Studien zu sorbischen Personennamen, Teil III. – Beiträge zur Namenforschung, N. F. 36(1), 106–109. Ogrissek Rudi 1962: Methodisch-kartographische Grundforderungen an toponomastische Karten. – Wissenschaftliche Zeitschrift der Karl-Marx-Universität Leipzig 11, Gesellschaftsund Sprachwissenschaftliche Reihe 2, 361–364. Ogrissek Rudi (Hrsg.) 1983: Brockhaus abc Kartenkunde, Leipzig: F. A. Brockhaus. Quatember Andreas 2011: Statistik ohne Angst vor Formeln. Das Studienbuch für Wirtschaft sund Sozialwissenschaftler, 3rd edition, München u.a.: Pearson. Ramge Hans (ed.) 1987: Hessischer Flurnamenatlas. – Arbeiten der Hessischen Historischen Kommission, N. F. 3, Darmstadt: Hessische Historische Kommission. Schulz Rainer 1998: Betrachtungen zur Besiedlungsgeschichte im mittleren und unteren Odertal anläßlich des Oder-Hochwassers 1997. – Beiträge zum Oderprojekt 4, Berlin: Deutsches Archäologisches Institut, 77–113. Schulz Rainer 2002: Urund frühgeschichtliche Fundplätze im Odertal. – Gringmuth-Dallmer Eike & Leciejewicz Lech (eds.), Forschungen zu Mensch und Umwelt im Odergebiet in urund frühgeschichtlicher Zeit, Mainz am Rhein: Philipp von Zabern, 183–193. Šrámek Rudolf 2007: Beiträge zur allgemeinen Namen theorie, ed. by Hansack Ernst, Wien: Praesens. Tinapp Ch[ristian], Meller H[arald] & Baumhauer R[oland] 2008: Holocene Accumulation of Colluvial and Alluvial Sediments in the weiße Elster River Valley in Saxony, Germany. – Archaeometry 50(4), 696–709. Available at: https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1111/j.1475-4754.2007.00356.x [Accessed 18 May 2020]. Tschaschel Sabine, Wild Holger & Lentz Sebastian 2007: Vorwort oder „Aufruf zum weiterführenden Dialog“. – Sabine Tschaschel, Holger Wild & Sebastian Lentz (Hrsg.), Visualisierung des Raumes. Karten machen – die Macht der Karten. – Forum IfL 6, Leipzig: Leibniz-Institut für Länderkunde, 5–8. 206 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research Udolph Jürgen 1979: Studien zu slawischen Gewässernamen und Gewässerbezeichnungen. Ein Beitrag zur Frage nach der Urheimat der Slaven. – Beiträge zur Namenforschung, N. F., Beiheft 16, Heidelberg: Winter. Ule Willi 1994 [1895]: Die Mansfelder Seen [sic!] und die Vorgänge an denselben im Jahre 1892, ed. Eisleben, Winkler. Reprint Querfurt: Dingsda. Volkmann Armin 2009: Siedlungsgenetisch-archäologische Raumanalyse und Forschungen zum Verbleib der slawischen Bevölkerung in der mittelalterlichen provincia trans Oderam. – Müller Joachim, Neitmann Klaus & Schopper Franz Franz (eds.): Wie die Mark entstand. 850 Jahre Brandenburg. Fachtagung unter der Schirmherrschaft von Gunter Fritsch, Präsident des Landtages von Brandenburg vom 20. bis 22. Juni 2007 in Brandenburg an der Havel. – Forschungen zur Archäologie im Land Brandenburg 11 / Einzelveröffentlichung des Brandenburgischen Landeshauptarchivs 9, Wünsdorf: Brandenburgisches Landesamt für Denkmalpflege und Archäologisches Landesmuseum, 225–248. Walther Hans 1971: Namenkundliche Beiträge zur Siedlungsgeschichte des Saaleund mittleren Elbegebietes bis zum Ende des 9. Jahrhunderts. – Deutsch-Slawische Forschungen zur Namenkunde und Siedlungsgeschichte 26, Berlin: Akademie-Verlag. Walther Hans (red.) 1973: Der Name in Sprache und Gesellschaft. Beiträge zur Theorie der Onomastik. – Deutsch-Slawische Forschungen zur Namenkunde und Siedlungsgeschichte 27, Berlin: Akademie-Verlag. Walther Hans 2004: Namenkunde und geschichtliche Landeskunde. Ein einführender Überblick, Erläuterungen namen kundlicher Fachbegriffe. Auswahlbibliographie zur Namenkunde und Landeskunde Ostmitteldeutschlands. Eichler Ernst, Hengst Karlheinz & Udolph Jürgen (eds.). – Onomastica Lipsiensia 1, Leipzig: Universitätsverlag. Westphalen Thomas & Zschieschang Christian 2015: Die Slawen im Leipziger Raum. Archäologie und Ortsnamen. – Bünz Enno & John Uwe (eds.): Geschichte der Stadt Leipzig. Vol. 1: Von den Anfängen bis zur Reformation, Leipzig: Universitätsverlag, 57–72. Zschieschang Christian 2003: “Das land tuget gar nichts.” Slaven und Deutsche zwischen Elbe und Dü̈bener Heide aus namenkundlicher Sicht. – Namenkundliche Informationen, Beiheft 22, Leipzig: Universitätsverlag. Zschieschang Christian 2017: Das Hersfelder Zehntverzeichnis und die frühmittelalterliche Grenzsituation an der mittleren Saale. Eine namenkundliche Studie. – Forschungen zur Geschichte und Kultur des östlichen Mitteleuropa 52, Köln, Weimar, Wien: Böhlau. Available at: https://www.vandenhoeck-ruprecht-verlage.com/themen-entdecken/geschichte/sozial-und-kulturgeschichte/41679/ Straipsniai / Articles 207 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG das-hersfelder-zehntverzeichnis-und-die-fruehmittelalterliche-grenzsituation-an-der-mittleren-saale [Accessed 18 May 2020]. Zschieschang Christian 2020 [in print]: Ortsnamen und Gewässer – eine komplexe Beziehung. – Balode Laimute & Čīšangs Kristians [Zschieschang Christian] (eds.): Onomastikas pētījumi II / Onomastic Investigations II. Starptautiskās zinātniskās konferences “Onomastikas pētījumi” (Rīga, 2018. gada 10.–12. maijs) rakstu krājums / Proceedings of the international scientific conference “Onomastic Investigations” (Rīga, May 10–12, 2018), Rīga: LU Latviešu valodas institūts, 2020, 327–341. Iki erdvinio posūkio: arealinis aspektas vokiečių onomastikoje XX amžiaus 9 dešimtmetyje ir jo pritaikymas dabartiniuose moksliniuose tyrimuose SANTRAUKA Žemėlapių sudarymas yra ne tik ženklų žymėjimas tam tikruose žemėlapiuose. Tai sudėtinga užduotis, reikalaujanti tinkamų teorinių nuostatų ir praktinių įgūdžių tam, kad būtų pasiektas įtikinantis ir patikimas rezultatas. Kaip ir visose kitose onomastikos mokyklose visame pasaulyje, Leipcigo onomastikos mokykla taip pat ištobulino teorinius ir metodinius pagrindus. Jau prieš kelis dešimtmečius siekiant nustatyti kalbų (ypač vokiečių ir slavų) kontaktus buvo numatyti trys aspektai, į kuriuos reikėjo atsižvelgti visuose tyrimuose: 1) kalbos lygmenų aspektas, 2) sociolingvistinis aspektas, 3) teritorinis aspektas. Būtent pastarasis ir sprendė klausimą, kaip teritorijos sudaromos iš atskirų vardų (nuo paskirų iki vardų visumos), ir iš kitos pozicijos – kokie paskiri vardai tose vietovėse (nuo vardų visumos prie paskirų vardų). Iš esmės tai nebuvo naujiena. Arealinė onomastika taip pat vaidino svarbų vaidmenį atliekant tyrimus Čekijoje. Nuo pat pradžių, žvelgiant iš mokslinių, ar šiandienos požiūriu, pusiau mokslinių, pozicijų, tikrinių žodžių tyrimų vienas iš pagrindinių tikslų yra vietų vardų žemėlapių sudarymas. Tam tikra prasme teritorinis aspektas numatė tai, ką vėliau patvirtino istoriografijos erdvinis posūkis – vietų vardai nėra paprasčiausiai pažymimi žemėlapiuose. Be to, šiuo aspektu buvo tiriama, kaip onimijos ypatybės ir specifika tapo erdviškai reikšmingos – ne 208 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII Before the Spatial Turn: The Areal Aspect in 1980s German Onomastics and its Application in Current Research abstrakčiai, bet santykiaudamos su žmonių gyvenamosiomis vietomis, jų kalba ir socialinėmis reikšmėmis. Greta vietovardžių, sudarytų su tam tikra priesaga, teritorijos apibūdinimo, būtina bent pabandyti paaiškinti, kodėl šios teritorijos vietovardžiai taip sudaromi, taip pat nustatyti veiksnius ir aprašyti kitas teritorijos sudedamąsias dalis. Taigi vietovardžių teritorijos neegzistuoja atskirai, jos yra integruotos į žmogiškąją kultūrą plačiąja prasme. Toks platus požiūris taip pat yra pagrindinis reikalavimas onomastikai, siekiant ją įtraukti į tarpsritinius diskursus. Šių teorinių nuostatų pamatu parodoma, kad nepakanka tiesiog nurodyti objektus viename ar kitame žemėlapyje. Iš tiesų „atsitiktinis“ žemėlapių sudarymas yra netgi pavojingas. Šiame straipsnyje ir aptariamos kai kurios su tuo susijusios problemos. Praktinis problemų sprendimas užtikrina aiškų žemėlapio sudarymą (1 problema šiame straipsnyje), tikslų žemėlapių paaiškinimą be nepagrįstų išvadų (2 problema), vietovardžių sričių nustatymą (3 problema) ir galutinio žemėlapio, reprezentuojančio kartografinį, pateikimą (4 problema). Nesvarbu, kaip gerai bebūtų sudarytas žemėlapis, į jį reikia žvelgti objektyviai tam, kad būtų įmanoma atsispirti siūlomam suplanuotam (netikram) vaizdui. Pavyzdžiui, erdvinių išmatavimų tikslumas dažnai yra numanomas, nes duomenys ir žemėlapis yra paimti iš kompiuterio, tuo tarpu tikrovė turi tik neaiškius parametrus. Tai, pavyzdžiui, taikoma atskiriant ankstesnių ir naujausius vietų vardų tipus. Paprastai taškinių duomenų sritys yra tikrinamos vizualiai, o tam tikros aglomeracijos ir koncentracijos yra deklaruojamos teritorijos. Turint tai omenyje, vertėtų išsiaiškinti, ar nebūtų galima sukurti analitinius instrumentus, apibrėžiančius teritorijas matematiniais metodais. Taip pat svarbu pasirinkti tinkamą atraminį žemėlapį. Pavyzdžiui, dažnai, ankstyvųjų viduramžių objektai yra neapgalvotai pateikiami šalia, tarkime, šiandienos Šiaurės jūros pakrantės, greitkelių tinklo ar apleistų kasyklų. Paprastai gyvenviečių vardų žemėlapiai gali būti grindžiami dviem skirtingomis nuostatomis: (1) parodyti, kur yra šie vardai, kad vartotojas galėtų juos susieti su esama padėtimi erdvėje arba (2) susieti vardus su istoriniu kraštovaizdžiu, siekiant parodyti, kaip kraštovaizdžio vardynas buvo paveiktas topografijos ir integruotas į ją sukūrimo metu. Atsižvelgiant į tikslą pažymėti vietovardžius kaip istorinio gyvenvietės kraštovaizdžio liudininkus žemėlapyje, turėtų būti kuo tiksliau atspindėtas ir buvęs kraštovaizdis. Pavyzdžiui, tai reiškia, kad dabartiniai objektai, tokie kaip vandens rezervuarai (tvenkiniai), kanalai ir pan. galėtų ir nepatekti į šių dienų topografinius žemėlapius, atsižvelgiant į tokias jų charakteristikas, kaip istorinės krantų linijos. Pastarasis aspektas yra būtinas, nes vykę istoriniai topografiniai pokyčiai paveikė ištisus regionus. Neatsižvelgus į kraštovaizdžio pokyčius, vietovardžių geografinio išsidėstymo duomenys gali būti iškraipomi. Dar blogiau, jei yra tiriami tik vis dar egzistuojančių gyvenviečių vardai, ignoruojant įrodymus apie nebeegzistuojančias gyvenvietes. Ypač tiksliai atskleisti ankstesnių gyvenviečių onominius reliktus galima tiriant laukų vardus. Šiame straipsnyje pateikti pavyzdžiai yra skirti iliustruoti, kaip kartografuojant geografinius vardus nepakanka vien tik naudoti tam tikrus žemėlapių sudarymo įrankius, o po to interpretuoti vietovardžių išsidėstymą geometriškai. Analizuojant ir aiškinant vietovardžių pateikimą žemėlapiuose, reikia atsargiai pasirinkti pagrindinį žemėlapį ir pateikimo formatą, Straipsniai / Articles 209 CHRISTIAN ZSCHIESCHANG taip pat patikrinti šaltinius, kad gauti rezultatai būtų teisingi ir nebūtų klaidingai interpretuojami. Ypač atsižvelgiant į naujausius technologinius pokyčius, kurie palengvina žemėlapių sudarymą kaip niekad anksčiau, svarbu užtikrinti, kad tyrimai neatsiliktų nuo seniai žinomų arealinės (teritorinės) onomastikos išvadų. Įteikta 2020 m. birželio 25 d. CHRISTIAN ZSCHIESCHANG Serbski institut / Sorbisches Institut Wótnožka za dolnoserbske slěženja Zweigstelle für niedersorbische Forschungen Droga Augusta Bebela 82 August-Bebel-Straße 82 D-03046 Chóśebuz / Cottbus [email protected] [email protected] 210 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII