Proginis „Acta Linguistica Lithuanica“ XC numeris dedikuojamas akademikei prof. habil. dr. Grasildai Blažienei

Részlet a „Tapogatózva” című hosszú-hosszú versből Amikor a megszokott világ eltűnik, a Tudat visszahúzódik az utolsó citadellába – A nyelvi valóságba – Oda, Ahol a „kéz” szóval Még mindig lehetséges Megsimogatni a „macska” szót, az „Isten” szóval pedig – Megfékezni az „értelmetlenség” szót, a „szeretlek” szóval elmenni meglátogatni a halottakat. Rimvydas Stankevičius Az Acta Linguistica Lithuanica kedves olvasói! Sikert kívánunk a folyóirat 90. jubileumi kötetének. A nyelv hűséges embere, a tehetséges költő, Rimvydas Stankevičius néhány, még nem publikált, a szavakhoz kapcsolódó sort ajándékozott. Sosem gondoltam volna, hogy ez az ajándék, amely a szülőföldi nyelv iránti hűségről is tanúskodik, arra késztet, hogy ismét megsimogassam saját szavaimat, és örüljek annak, hogy bennem jól megfér egymással a žemaitis nyelvjárás és az egyetlen anyanyelvem, a litván nyelv, noha a tanulmányozásra választott német nyelv nemcsak R. M. Rilke költészetéhez, hanem a németül írt filozófia szélesebb világához, illetve az erre a nyelvre lefordított számtalan, korábban nem hallott és nem látott könyv világához is kulcsot jelentett. Miért írnak és nyomtatnak a tudósok könyveket, cikkeket és más műfajú, illetve jellegű műveket, miért olvasnak és fordítanak bonyolult kéziratokat? A kíváncsiság, a számos jelenség és esemény kezdetének megértésére irányuló vágy, valamint annak közzététele, hogy az olvasók megértsék: előttük már léteztek az írásbeliség rétegei, és siettek megőrizni azokat a történelem számára. Gyakran ezt a történelem iránti hűséges szolgálatnak, vagy talán a tudós életének támaszának nevezhetjük. Nehéz megmondani, a tudomány melyik oldalát látjuk: azt, amely pontokat számol, vagy azt, amely nélkül az életből hiányozna az otthonosság, a felfedezés örömének érzése és annak megértése, hogy várjuk, mikor köszönt be a béke. Mindig emlékszik azokra a pillanatokra, amikor a levéltárban olyan sokáig keresett saját igazságának megerősítését megtalálva aligha tudta volna leírni belső állapotát. A tudomány segít értelmet adni a múltnak, a jelennek és a jövőnek, megérezni a melegséget és a nyugalmat saját gondolatainak jövője és más emberekkel való élete miatt. 8 Acta Linguistica Lithuanica XC A folyóirat 90. kötete a poroszországi Német Lovagrend kutatásával kezdődik. A közjegyzői aláírások segítségével azonosítják az anonim iratokat. A szerző, Dieter’is Heck mann’as, igen tapasztalt levéltárosként valóban lényeges dolgokat mond az azonosítás problematikájáról. Marie-Luise’ės Heckmann professzor asszony figyelme még korábbi írott forrásokra, a IX–X. századra irányul. A szerző I. Ottó király kéziratának elemzését adja közre. A kötet bővelkedik az onomasztikának szentelt publikációkban. Írásával siet a folyóirat vezető szerzője, Jürgen Udolph, folytatva életre szóló kutatásait Leipzig városnevével kapcsolatban. A valószínűleg legnagyobb személyes onomasztikai cédulagyűjteménnyel rendelkező szerző ismét előadja meglátásait Leipzig nevének eredetéről és annak a germán mássalhangzó-eltolódással való kapcsolatáról. Tárgyalják továbbá Ginùčiai oikonimájának eredetét is. Figyelmet szentelnek a balti nevek adásának emigrációban megfigyelhető tendenciáinak is az Egyesült Királyságban 1991–2020 között. Az ilyen témák valószínűleg egyre gyakoribbá válnak, bár szeretnénk hallani az emigránsok gyorsabb hazatéréséről is; a Hazának várnia kellene saját embereire, hiszen túl kevesen vagyunk, mégis erősnek kell lennünk. A Helsinki Egyetem fiatal doktorandusza, Simonas Noreikis a finnugor eredetű víznevekről vitatkozik a litván hidronímia nagy alakjával, Aleksandras Vanagasszal, akinek idén ünnepeljük 90. születésnapját. A kötet ismét tárgyalja a kettős szám használatát Jurgis Ambroziejus kéziratos prédikációiban, és visszatér a szovjet Litvánia képéhez a Modern identitás ideológiai narratívájának korpuszában, mert a jelen megértéséhez a múlt idegenségét is át kell érezni. A külföldi szerzők figyelme a szemantikai dinamika univerzalitása felé fordul, a „testtől” a „személyen”, az „önvalón” és a „lelken” át, valamint a mennyiségi mutatók szemikus kompozíciójának modulációja felé az angol nyelvű frazémákban. Nálunk még nem fordult elő ilyen kutatás – az angol nyelv zárt szókapcsolatainak (összetett szavainak) AIC-skálavizsgálata. Így az ukrán és német szerzők a lingua francára vetik tekintetüket. Az utolsó tanulmány egy ukrán és szlovák szerzők által végzett asszociációs kísérleten alapul, amelyben a féltékenységet mint pszichológiai és kognitív jelenséget vizsgálták az ukrán és szlovák nyelvi tudatban. Így a háború képtelen megzavarni a tudományos gondolkodást, az elutasítás és az elidegenedés pedig nem érzékelhető. Ami pedig meg van írva és ki van nyomtatva, az nem tűnik el nyomtalanul. Az „Észrevételek” rovatban Darius Antanavičius ismét pontosítja a folyóiratban közölt hipotézisét Mikalojus Daukša halálának évéről. Az Acta Linguistica Lithuanica 90. kötetében két recenzió is található. Nem tudom, hogy az Acta Linguistica Lithuanica folyóirat jubileumi kötete megmutatja-e majd a tudományos élet útját, de remélem, gondolatokat és ötleteket ébreszt, és nem engedi eltávolodni a tudomány világától. A felmerülő elmélkedések pedig szerezzenek örömet és a gondolatok összhangját. Azt kívánva a szerzőknek, az olvasóknak és a bírálóknak, hogy találják meg a legjobbat, Grasilda Blažienė főszerkesztő