Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja

METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 36 Bevezetés A Kádár-korszak elején, az 1960-as években a kapitalista társadalmak válságjelenségeként értékelték a szervezett bűnözést, viszont a ’80-as években már a modernizáció nem kívánt melléktermékeként, pontosabban a turizmus és a második gazdaság nem várt következményeiként tekintettek rá. A Presztizs-ügyként elhíresült első szervezett bűnözésre utaló bűncselekmény-sorozatban a romának mondott elkövetők nem romákkal együttműködve fosztották ki a második gazdaságból meggazdagodó személyeket, akik korábban orgazdaként vagy tippadóként segítették a bűnözők szerveződését. Kifosztásuk lényegében a szocialista bűnözők proletárforradalma volt – ahogy azt egyikük tanúvallomásában meg is jegyezte –, amit az ügy vezetőnyomozója megjelentetett a belügyi nyilvánosság számára készült Belügyi Szemlében. Óriási vihart kavart már magának az alvilágnak a feltételezhető léte is, nem beszélve az éppen ekkor életbe lépő kisvállalkozási törvényről, a szerződéses üzletek igénybevevőiről mint áldozatokról, akiknek korábbi vagyongyarapodását már nem vizsgálhatták a nyomozók. A vizsgálat kényszerített lezártát követően a belügyi vezetés az ügyeket a bírósági szakaszban szét kívánta darabolni, hogy ne tűnjön úgy, mintha egybefüggő érdekekről lenne szó. A Szabó László vezette Kékfényben így is megjelentek részletek az üggyel kapcsolatban. A propagandatevékenységet szolgáló hivatásos állományban lévő rendőrújságírók a Magyar Rádióban – egy zavaros fejű tinédzser fenyegető leveleinek hatására megijedő, vásározó cigánycsalád naiv félelmeit kihasználva – gúnyolták ki a szervezett bűnözés lehetőségének abszurditását. Az alkalmazott kommunikációs csatornákon, a megszólaltatni kívánt valóságokon keresztül kibontakozik előttünk, hogy a szocialista médiában miként működött a nyilvánosság szerepe, milyen lehetőségeket és funkciókat látott el az állam védelmében, miközben annak szocialista létét kérdőjelezte meg. Modernizálódó bűnözés Magyarországon Magyarországon lényegében a szocialista időszakban modernizálódott a bűnözés. 1966 és 1975 között az ismertté vált bűncselekmények száma átlagosan 118 358 volt, majd 1990-re 340 ezer fölé növekedett. A hatvanas évek második felében az ismertté vált bűnelkövetők száma négyMegszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja BEZSENYI TAMÁS doktorandusz Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Doktori Iskola METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 37 szer annyi volt (valamivel több mint 80 ezer), mint az ismeretlen elkövetők száma (Gönczöl 1992). A rendszerváltás idejére az arány megfordult: az ismeretlen elkövetők száma majdnem 200 ezerre nőtt. A bűncselekmények elkövetőit a rendőrök a nyomozás megkezdésekor nagy arányban ismeretlenként kezelték. Nem tudták a károsultak sem, hogy pontosan ki lehetett az elkövető. A rendőrség fő feladata a városiasodás révén megugrott számú névtelen tettesek azonosítása lett – a modern bűnüldözés lényegében az identifikációra épül. 1980-ban az összbűncselekmények számának kevéssel több mint a fele (55,8%), 1985-re már 61%-a volt vagyon elleni bűncselekmény, míg ez az arány 78%-ra kúszott fel a rendszerváltás idejére. A vagyon elleni gyarapodó bűncselekmények struktúrája is határozottan megváltozott a szocialista időszakban. Míg az 1970-es évekig a vagyon elleni bűncselekmények több mint egyharmada társadalmi tulajdont érintett, addig ez az arány az 1980-as évekre 25% alá csökkent a személyi tulajdon rovására (Gönczöl 1992). A második gazdaság megizmosodása, a szerződéses üzletek bérlése és a kisvállalkozásokról szóló törvény olyan formális lehetőségek voltak, amelyek egy már informálisan működő gazdasági folyamatok legalizálására jöttek létre. Ezek a folyamatok sokkal inkább indokolják a vagyon elleni bűnözés struktúrájának megváltozását. Tágabb kontextusban nézve magát az iparosított gazdaságot és az urbanizációt is lehetne okként befogni egy bűnözést magyarázó narratív hámba, azonban Gönczöl Katalin (1987) megállapítása szerint ez a törvényszerűség a bűnözés 1965 óta tapasztalt dinamikája alapján nem bizonyítható. Az alábbi 1980-as években történt eseménysor adalékul szolgál egyrészt a szocialista kori nyilvánosság megértéséhez, a modernizálódó bűnözés okainak feltárására, illetve a ma is ismert szervezett bűnözés jobb rálátására. „A sajtó, meg a rádió meg a televízió a hangszóróját már rojtosra dumálja…. csak az információ nem jut el a dolgozók széles–szűk rétegéhez… az információ, én ismerem, a lépcsőn nem megy fel. Az információ az olyan, sőt ha kicsit rosszabb napja van, le se jön.” (Hofi 1976) A fenti mondatokat Hofi Géza mondta a Még mindig aktuális című előadásában, ahol újságárusként figurázta ki a korabeli média helyzetét. Az információ lustaságáról szóló Hofiféle gondolat magában rejti a kérdést: vajon a szocialista időszak magyar médiája miként tájékoztatott arról, ami hivatalosan nem is létezett? Továbbá, hogyan viszonyult ez a média azokhoz az esetekhez, amikor ellentmondó tényekre derült fény? Jelen esetben egy, a fentiekhez hasonló tabut viszgálok a médiamegjelenések alapján. Nevezetesen: hogyan történt, amikor az 1980-as évek elején a szervezett bűnözéssel kapcsolatos információk „kénytelenek voltak lejönni”? Miként mutatták be a korabeli médiatermékek a szervezett bűnözést, melynek az igazságszolgáltatás felső vezetői még az elnevezését is kerülték? Milyen fórumokat és hogyan használtak e tabu értelmezéséhez? Ezen kérdések jelentőségét az adja, hogy a rendszerváltás előtt nem létezett a kapitalista társadalmakra jellemző hivatalos PR, intézményi kommunikáció és arculatépítési stratégia. A korszakban létező belügyminisztériumi utasításokat és egyéb dokumentumokat történelmietlen lenne e fenti értelmezési keretbe szuszakolni, így inkább az a kérdés, hogy a belügyi vezetés vajon miként tudott megoldani egy a saját, belső nyilvánosságában felmerült botrányt. Szabó Eszter (1992) a rendszerváltás után vizsgálta a magyar társadalomnak a Belügyminisztériumról alkotott képét, itt több szempontból is visszautalt a szocialista időszakra, amikor a diszkurzív térben még nagyobb hatalmat birtokolt a nyilvánosságra hozható információk monopolisztikus kezelése révén. A szocialista időszakban a formális bűnügyi információáramlási METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 38 csatornák olykor teljesen zártak (például a balassagyarmati terrorcselekmény idejére kiadott hírzárlat) voltak, így olyan bizalmi vákum (Szabó 1992) alakulhatott ki, amelynek feloldására az államhatalom belügyi nyilvánossága és a hivatalos nyilvánosság alternatív megoldásokat alkalmaztak, ami a különböző nyilvánosságok közötti párbeszédhez, implicit módon megnyilvánuló vitákhoz vezettek. A bűnözés és a létező szocializmus közös „társbérlete” A bűnözés önmagában ellentmondott a szocializmus létének. Engels első elberfeldi beszédében leszögezte, hogy a világban társadalmi háború dúl, ahol mindenki ellensége a másik embernek. A bűnelkövetés mindennapi gyakorlatkezeléséhez a kapitalista társadalmak kialakították a maguk igazságszolgáltatási rendszerét. A jövőt jelentő szocialista rendszer viszont a társadalmi életnek nem csupán az individuális vonatkozásait, hanem magát a társadalmi életet fogja, minden problematikus szempontjával együtt kezelni. Engels számára az adott nagy önbizalmat, hogy azt tapasztalta: a személy elleni bűnelkövetések csökkenésével a tulajdon elleni bűncselekmények száma gyarapodott. Ez a violence au vol alaptételét (Spierenburg 2001) magában foglaló gondolat Engelst arra vezette, hogy kijelentse: bele fogja vágni a szocializmus a fejszéjét a bűnözés gyökerébe. Amikor mindenki megkapja, amire szüksége van, akkor a vagyon elleni bűncselekményeket elkövetők önszántukból fognak felhagyni tevékenységükkel. Ez az új világ mindenki természetes és lelki szükségleteit kielégíti, így a társadalom rétegzettsége és a meglévő különbségek eltűnnek (Marx – Engels 1973: 243). Ilyen értelemben még jobb is, ha a civilizatorikus fejlődés eredményeképpen a vagyon elleni bűncselekmények száma nő, mert így a bűnözés nagyobb hányada fog azonnal megszűnni a valóra vált szocializmus idején. Nem kívánok amellett érvelni, hogy a bűnözés megszűnését miként vizionálhatták a rendészeti szakemberek, mivel megítélésem szerint ezt – a teoretikus megközelítések diszkurzív való ságán kívül – más típusú valóságban azonnali empirikus ellenérvként lehetett volna felhozni. A szervezett bűnözés egy sokkal fontosabb tabunak tekinthető, mintsem elsőre látszik. A sajtótörténet tiltott témaként nevezi meg a magyarországi szegénységet vagy droghasználatot, mint tipikus tabut, ám alig hangsúlyozzák a szervezett bűnözés jelenségét, ami kvázi tabuként működött. A szegénységre általában retrospektív módon, az egykori polgári korszak kényszereinek természetes velejárójaként tekintettek, mintsem olyan fogalomra, amely legitimációját abból szerzi, hogy tagadják a létezését. A droghasználat az egyik legjobb példa arra, hogy a probléma létezését nem tagadta a Kádár-kori sajtó, csak kevésbé hozta szóba. A szervezett bűnözést viszont nem lehett sikeresen visszautalni a magyar régmúltba, mert nem volt olyan normasértő toposz vagy csoport, amihez egyértelműen kapcsolni lehetett volna. Viszont tabu jellege ellenére sem igaz, hogy ne beszéltek volna róla a korban. Jelentőségét a kapitalista társadalmakban létező formájának hazai hiánya alapján nyerte el. A reprezentatív célokat szolgáló Budapest folyó iratban az 1980-as évek derekán kiemelték, hogy nincs szervezett bűnözés. Legitim jelenlétét tehát azzal szerezte meg, hogy tagadták létezését (Szále 1986: 11). Vajon miért vált fontossá, hogy annak a hiányát deklarálják, ami máskülönben tabu mivolta miatt nem is volt kívánatos a közbeszédben. METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 39 A szervezett bűnözéssel kapcsolatban Katona Géza már az 1960-as évek végén jelzi, hogy nem az USA sajátosságáról van szó, hanem egy csoport „ősrégi, ösztönszerű taktikájából következik, hogy a társadalom többé-kevésbé fejlett szerveivel igyekeznek szembeállítani a saját szervezeteiket” (Katona 1969: 8). Ebből a szempontból a szervezett bűnözés éppen azt a veszélyt rejti magában, hogy az államon belül létre tud jönni egy autonóm módon működő miniállam, amely – a formális szervezetekkel szemben – parazita módon előnyökre tesz szert. Így ideológiai és gazdasági szükségszerű elvárás, hogy a szocialista fejlődés megakadályozza az „alkalmi cinkosságon túlmenő, szélesebb földrajzi vagy gazdasági területre kiterjedő bűnözőcsoportosulások” (Katona 1969: 8) létrejöttét. Katona Géza egykori rendőrtiszt szerint az amerikai bűnszervezetekben nem fedezhető fel az imperialista üzletemberek világszemlélete, sokkal inkább a gazdasági elit rekrutálódott a szervezett alvilág képviselőiből. Ez a megfordítás azt implikálja, mintha a bűnszervezetek a meglévő szervezeti formák kihasználását olyan végső szintig fokozták volna, hogy már maguk a kizsigerelt szervezetek is parazitaként viselkednek. Az elgondolás így éppen azt teszi kérdésessé, hogy a szervezett bűnözés a gazdaság mely szegmensét tudja ellenőrzése alá hajtani? A választ Katona érvelése a disztópiák világába vezeti át. Szerinte a gazdaság és a bűnszervezetek összefonódása révén, az USA állami vezetése mellett jön létre a bűn kormánya és – az állampolgárok közössége mellett – a bűn társadalma. E kettősség érdekazonosság révén tud hosszú időn át fennmaradni, így válik érthetővé Katona érvelése, hogy a bűnszervezetek gazságait miért nem tudják az amerikai hatóságok kinyomozni. Így válik a szervezett bűnözés a szocialista korszak rendészeti diskurzusa szerint láthatatlan birodalommá. Szervezett bűnözés mint társadalmi reprezentáció Serge Moscovici (2002: 210–223) társadalmi reprezentációkról szóló elmélete szerint az emberi megismerés sajátosságai (eltérően érzékeljük a világot, fogalmainkkal tudjuk befolyásolni megértésünket, ingerválaszaink hasonlóak a többségéhez) alapján vannak olyan ideák, attribúciók, amelyekben a legtöbb, azonos kultúrkörben élő személyek osztoznak. A neurózis például olyan fogalom, melyben az ideában osztozó személyek nincsenek tisztában a freudi megközelítés pontos aspektusaival. A szervezett bűnözés szintén olyan társadalmi reprezentáció, ami meghatározott formát ad (konvencionál) a bűnelkövetés csoportos, munkamegosztásra alapuló formájának. E konvenció később preskriptívvé válik, mivel ez határozza meg az észlelés mikéntjét. A szervezett bűnözés mint társadalmi reprezentáció aktualizációját olyan ideológiai konnotációkkal akadályozták meg, mely szerint ez csupán a kapitalista társadalom válságjelensége, így a szocialista Magyarországon természetszerűleg létre sem jöhet. Az alábbiakban azt a válságjelenséget fogom végigkövetni, amikor egy tabu – a szervezett bűnözés léte – diszkurzív szinten nyer igazolást. A bűnszervezetek kérdése a szocialista nyilvánosság különböző szintjein eltérő jelentőséget nyer. A történeti irodalom elsősorban az államilag támogatott első nyilvánosságot és az illegális eszközökkel, technikákkal fenntartott szamizdatot, úgynevezett második nyilvánosságot szokták megkülönböztetni (Havasréti 2006: 85–89). Az alternatív és a hivatalos nyilvánosság elegyeként szokták értékelni a harmadik, kvázi köztes METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 40 nyilvánosságot, ahol egy bizonyos szintig nyíltan lehet kommunikálni. Így például az olyan félnyilvános kulturális összejöveteleken, kiállításmegnyitókon, melyeket az adott politikai-társadalmi közeg feltételei lehetővé tesznek (Bajomi – Lázár 2001: 28). Ezen nyilvánossági tipológia viszont teljesen figyelmen kívül hagyja a részben zárt szaknyilvánosság feladatkörét és jelentőségét az első nyilvánossághoz viszonyítva. Noha a szervezett bűnözés éppen arra példa, hogy ki tud alakulni válság a rendészeti nyilvánosságon mint szakértői diskurzuson belül is, ami el volt szeparálva az első nyilvánosságtól. A szervezett bűnözés mint a képzeletet felszító érdekesség, társadalmi reprezentáció és egyben szakterminus is. Utóbbi jellegzetességét kiemelve a fogalom olyan nyelvi/szaknyelvi környezetben fordul elő, ahol szemantikai síkon elvárás a monoszémia, vagyis a verbális jelek egyértelműsége. Morfológiai vonalon pedig a szimplifikáció, tehát a grammatikai rendszer egyszerűsége, illetve stilisztikai alapon a semlegesség, más szóval a funkcionális egységek expreszszív konnotációinak hiánya (Vargáné 2009: 289). A szervezett bűnözés azonban egyértelműen kifejező, jellegzetes másodlagos jelentésekkel terhelt fogalom, amely egyértelmű jelentésének meghatározására – a monoszémia érdekében –, a fentebbiekben Katona Géza egyértelmű kísérletet tett. Ezt azonban kétségessé tették az 1980-as évek első felében, mikor a fogalmat egy gyanúsított vallomása kapcsán, címként, a végén kérdőjellel alkalmazták. De Certeau élőhely taktikája elméletét érdemes bevonni azért, hogy a szervezett bűnözést, mint az 1980-as évek válságjelenségét, érthetővé lehessen tenni. Az élőhely taktikája szerint már maga a nyelv mint kifejezési forma is rákényszerít a taktikázásra, hiszen saját szavaink öszszefűzését, önálló mondatainkat egy tőlünk független szókincs és szintaxis alapján konstruáljuk meg. A társadalmi képződmények nyelvi kifejezésformákká alakulnak, amelyek önálló léttel rendelkeznek. Így a szövegeket fogyasztók maguk is jelentéstermelővé válnak, amennyiben a kontextustól függően új mellékjelentéseket, addig eltitkoltnak hitt adalékokat vélnek felfedezni a diskurzusban. Az élőhely taktikája alapján az 1980-as években a rendőrtisztek harci cseleket alkalmaztak, amikor a szervezett bűnözés fogalmával próbálták leírni az általuk elfogott személyek tevékenységét. De Certeau szerint harci csel a kínálkozó alkalmak kihasználása, a gyorsan elillanó lehetőségek megragadása. Ebből a szempontból elkülöníti a stratégiát és a taktikát. Előbbi feltétele, hogy az adott személy vagy szervezet rendelkezzen saját pozícióval, amit védeni tud. De Certeau értelmezésében az idő felett győz a tér. A rendőrség átfogó struktúrája, az igazságszolgáltatás rendszere ilyen sajátos helyként azonosítható, amely különböző időszakokat is képes túlélni. A taktika viszont az olyan személyeket vagy csoportokat jellemzi, akik csak időlegesen tudnak harci cseleket alkalmazni, vagyis nincs semmilyen hátterük. A rendőrségen belül, egyegy nagyobb jelentőségű bűnügy kapcsán, időlegesen létrehozott nyomozócsoportra lehet így tekinteni, akiknek megbízása pusztán a tettesek felderítéséig tart. A támogató háttér hiányában nem tudnak védekezni bizonyos pressziók és cselek ellen, így az idő győz a megszerezni kívánt tér felett, vagyis a taktikával élő személyek vagy csoportok csak időleges autoritással és hatalommal bírnak. A taktika sajátos ökonómiája miatt De Certeau (2010: 12–23) felfogását követve a kedvező alkalomra, illetve felhalmozott tudásra és emlékezetre van szükség ahhoz, hogy a taktika sikeres lehessen. Ugyanakkor gyengeségükben rejlik az erő, mivel minél kisebb a cselekvőereje, METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 41 annál fontosabb és jelentősebb számára az emlékezet. Ez a fajta tudás folyton a cselekvő vagy cselekvők bitrokában van, azonban csak úgynevezett kedvező alkalmak idején tudják felhasználni. Ennek a kevesebb időnek a tudatában kell megvalósítani a cselt, aminek láthatósága érdekében elvárás a nagyobb hatás. Így válhat krízissé egy jó időpontban kiválasztott taktika, aminek hatásfokát, álláspontom szerint az határozza meg, hogy mekkora arányban kapcsolódik hozzá szociális reprezentáció. Itt válik fontossá a Serge Moscovici korábban említett, általa definiált társadalmi reprezentáció, amely egyfelől olyan fogalmi tér, amelyek az adott kulturális közegben élő személyek számára konvencionálisak és preskriptívek, másfelől lakmuszpapírként működnek az úgynevezett valóság megértésében. Az első nyilvánosságot fogyasztó személyek döntő többsége nem rendelkezik pontos információkkal a szervezett bűnözés pontos létéről és kiterjedtségéről, ahogy ma sem. A belügyi nyilvánosságon belül dolgozó személyek többsége sem foglalkozhatott ezzel behatóbban, hiszen a bűnszervezet mint törvényi tényállás sem létezett a korszakban. Tehát a krízist előidéző taktikából és a válsághelyzetre adott ellenszegülő válaszból lehet megismerni azt, amire egyébként e két forma vonatkozik. Habár a következményektől az okok felé tartó elemzés nem idegen a történetírástól és más társadalomtudományi megközelítéstől sem, ennél az ügynél érdemes megállni egy pillanatra, mivel az országos sajtó számára szó sem volt botrányról, csupán a belügyi nyilvánosság értékelte válságként a helyzetet. Az információellátottság különbségein túl a két nyilvánosságot a társadalmi reprezentációkhoz való viszonyulás is megkülönbözteti. A nyomozócsoport vezetője használta a szervezett bűnözés fogalmát mint létező társadalmi jelenséget leíró fogalmat. Noha tisztában volt vele, hogy a monoszémiára, szimplifikációra és semlegességre törekvő rendészeti nyilvánosságban, ha a fogalomhoz kapcsolódó expresszív konnotációkat kidomborítja (illegális életmód, ellenőrizetlen hatalom és javadalmazás, gazdasági társaságok fedőtevékenysége), akkor a konkrét bizonyíthatatlanság (leállították az ügy nyomozását) miatt sokkal inkább tud hatni a fogalomhoz kapcsolódó narratíva az első nyilvánosságban. A napilapokban, mint a Népszabadság (Sz. K. 1982: 9) vagy az Esti Hírlap (Kulcsár 1982: 2; Kulcsár 1982: 12), viszont a társadalmi reprezentációként is értelmezhető tabu, a szervezett bűnözés léte nem jelent meg egyértelműen, csupán az ügyhöz kapcsolódóan olyan attribútumok (munkaautókat használtak, üzletszerűen csempésztek, főállásban bűnöztek), amelyek ennek feltételezhető létét igazolták volna. Az első nyilvánosságban működni képes botrány robbant ki a belügyi, szakértői nyilvánosságon belül, amely viszont nem kívánta társadalmi reprezentációként elfogadni a szervezett bűnözés létét. Társadalmi képzelet és tabu A következőkben azt kívánom bemutatni, ahogy a belügyi szervek nyilvánossága úgy kívánta beállítani a tabusértést, mint ami nem felel meg a valóságnak. Mivel a szervezett bűnözést mint társadalmi reprezentációt úgy képzelték, mint a kapitalista társadalom válságjelenségét, amelynek elismerése a szocialista Magyarországon implicit módon magával hozná a rendszer inherens értékeinek és eredményeinek tagadását. Ugyanakkor az első nyilvánosságban is előfordultak az ideológiai oldódásra utaló jelek, a kevésbé frekventált, kisebb példányszámban megjelenő METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 42 lapokban a droghelyzettel, prostitúcióval kapcsolatban megjelenhettek írások, így tűrt állapotba kerülhettek a tabuk bizonyos konfigurációi (Kókay – Buzinkay – Murányi 1994: 224). A kríziskommunikáció irodalma azonban nyújt olyan tipológiákat, megközelítésmódokat, amelyek alapján összetettebb válaszok adhatók a szocialsita kor nyilvánosságáról (Coombs 2009: 237– 252). A De Certeau-i élőhely taktikáját ezért érdemes összehasonlítani Sturges szervezeti kommunikációval kapcsolatos megállapításaival, amelyek szerint a válságot követően a megtámadottnak tekintett szervezet reakciója ideáltipikusan három pillérből épül fel. Egyrészt az információkra vonatkozó utasításokból, másrészt az információ szabályozásából, harmadrészt pedig a reputációs menedzsmentből (Sturges 1994: 297–316). Elsőre a Koordinációs Bizottság szervezett bűnözés esetleges megjelenésére vonatkozó ötlete fog példaként szolgálni, amelynek keretében darabokra kívánták szedni az azonos csoporthoz tartozó elkövetők miatt összetartozó ügyeket, így manipulálva a megismerhető valóság elemi szintjét, magát a nyomozást és a vádemelést. Az információ szabályozását jól illusztrálja maga a vita, amit a Belügyi Szemle hasábjain folytattak az érintettek, ahol az intaktnak vélt valóság megismerése éppen az eltérő percepcionális szintek összecsúszása miatt vált lehetetlenné. A reputációs menedzsmentre viszont egy teljesen újszerű ötletet alkalmazott a belügyi nyilvánosság. A Magyar Rendőr című rendészeti hetilap egyik újságírója tisztában lehetett vele, hogy a nyomozócsoport vezetője által bedobott szervezett bűnözés mint fogalom sokkal nagyobb veszélyeket rejthetett magában az első nyilvánosságon belül, habár ott csak a tabu attribútumai voltak láthatóak. Így egy rádiójátékban lényegében megnevezni és hitelteleníteni kívánta azon személyek körét, akik a szervezett bűnözés létében egyáltalán hihetnek. Ebben az írásban én elsősorban a köztörvényes bűnözők médiareprezentációjára fókuszálok, így nem foglalkozom az államhatalom részéről hangsúlyosnak tekintett kollektivizálással, államosítással összefüggésben álló kriminalizált cselekményekkel. Az államhatalmi szervek ideológiai percepciójának köszönhetően a társadalmi tulajdon különböző formái, az állami vagy szövetkezeti vagyon ellen természetesen a hagyományosnak tekinthető, a magyar jogrendszer által korábban ismert bűncselekményeket is el lehetett követni, mint a csalás, a rablás, a sikkasztás, illetve a hanyag és a hűtlen kezelés. Ám három új bűncselekmény a szovjet jogrendszerből került át a magyarba, mint a károkozás, a szabotázs és a diverzió. Az első kettő a gazdasági rend megsértése hanyag vagy szándékos okból, míg az utóbbi a gazdasági helyzet szándékos megakasztását takarta. Mindegyik közös jellemzője, hogy „ellenforradalmi célból” követik el őket (Papp 2010: 3). Az alábbi szövegben viszont csak anyagi érdekből elkövetett vagyon elleni bűncselekmények szervezettségét fogom vizsgálni a média szempontjából. Bócz Endre és Lakatos János (2008: 53) megfogalmazása szerint a szervezett bűnözés a szocialista időszak jogalkotói és jogalkalmazói között két időszakban merült fel mint probléma. Először az 1940-es évek végén az olyan személyeknek köszönhetően, mint Hekus Dönci. Peterdi Pál (1984: 2) oknyomozói újságcikkében megjegyezte, hogy a rendőrgyilkosság miatt a budapesti alvilág tippekkel segített a nyomozóknak Hekus Dönci elfogásában. Ugyanebben az időszakban a vetkőztetők és a háborúból megmaradt teherautókkal, fegyverekkel fosztogató csoportok miatt alakították meg az R-csoportot (Razzia-csoport). A rendőrség e különleges egysége nem csupán az erőszakos, va- METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 43 gyon elleni bűncselekményeket elkövető hálózatokat próbálta feltárni és elfogni, hanem a kiterjedt feketézés révén jól szervezett tippadó és orgazda hálózatokat is (Fóti 1980). Az 1980-as évek elején jelent meg legközelebb a szervezett bűnözés mint lehetséges társadalmi probléma. Ám ebben az időszakban közel sem volt az 1940-es évek végéhez hasonlóan egyértelmű a szervezett bűnözés létezése a média és az igazságszolgáltatás kommunikációja alapján. A bűnözés létét a magyarországi média és rendőrség elfogadta, sőt ebben az időszakban indultak el a magyar krimik is a televízióban.1 Az 1960-as években az NDK társadalomkutatói a Rudiment-Theorie-val magyarázták a bűnözés létét a szocialista társadalomban. Buchholz, Hartmann és Lekschas (1966: 96–100) ideologikus megközelítése szerint a korábbi, kapitalista társadalmi rendszer egyre fogyó hagyatéka csupán a bűnözés, illetve a nem elég fejlett emberek viselkedésmódjára jellemző. Az elmélet első fele, mint a későbbiekből kiderül, azért volt problémás a magyar viszonyokra vetítve, mert az 1970-es évek végén létrejövő hazai szervezett bűnözés hálózatának tagjai már a szocialista kor gyermekei voltak. A viselkedésbeli problémák mint kriminogén tényezők, viszont jobbára a nemi erőszaknál, életellenes cselekményeknél merülhettek fel reálisan. A médiában sokkal gyakrabban dolgoztak fel olyan eseteket fikciós formában a játékés tévéfilmek, amelyeknél az elkövetés valamilyen viselkedésbeli zavarra utal. Az ilyen ügyeknél is megfigyelhető volt a K. Horváth Zsolt által információelvonásként megnevezett jelenség, mely szerint „a korlátozott kommunikáció, a szimulált nyilvánosság ugyanis pont azt érte el, hogy a magyar társadalom túlinterpretálta ezeket az eseményeket” (K. Horváth 2010: 97). Szőllősi György csepeli munkás esete talán az egyik legjellegzetesebb, aki különböző nyugati diplomatának adta ki magát, így ismerekedett meg idegen nőkkel, mígnem egyiküket a leleplezés elkerülése, másikukat a bosszú miatt ölte meg (Bodor 1965: 168). Az ügy kényességét éppen az adta, hogy egy átlag csepeli munkás az imperialista hatalmak kiszolgálójának, külföldi diplomatának adta ki magát, ráadásul sikerrel. K. Horváth megfogalmazása szerint az ügy „felkorbácsolta a társadalmi képzeletet” (K. Horváth 2011: 93), ezért készülhetett belőle regény, tévéfilm, majd musical is Jó estét nyár, jó estét szerelem! címmel. Hasonlóan a máig megoldatlan Labancz Anna ápolónő esetéhez, amelyet a Belügyminisztérium együttműködésével adaptáltak a Kántor című tévésorozat egyik részébe, olyan formában, hogy a rendőrkutya eredményes szaglásának köszönhetően végül meglegyen a gyilkos. Ez az eset az előzőhöz képest (Bodor 1965: 168–184) viszont nem képezte a magyar kriminalisztikai tananyag részét, mivel nem zárult sikeresen a nyomozás. Mégis – K. Horváth értelmezésében – mindkét esetben fontos, hogy az „információmegvonás, -csepegtetés tehát nem belenyugvással jár, hanem a társadalmi képzelet felszításával” (K. Horváth 2010: 97–98). Az eseteket feldolgozó művészeti termékek, éppen fikcionalizálásuk okán, átértelmezték a történteket, és így a mai napig sem csökkentették a túlinterpretálás és az összefüggések keresésének vágyát.2 1 1981-ben a Pogány Madonnával indultak útjukra az Ötvös Csöpi filmek, 1983-tól pedig a Linda című sorozatot kezdte vetíteni a Magyar Televízió. (www.filmintezet.hu) 2 Erre példa az alábbi regény: Asperján György (2006): Labancz Anna-gyilkosság. Budapest, Aspy Stúdió. Szőllősi estében pedig: Imagine Budapest nevű tematikus városnéző túrákat szervező csoport alvilági sétája. http:// www.origo.hu/kultura/20110919-hires-budapesti-bunesetek-spanga-pal-szollosi-gyorgy-pesti-jassz-ledererne. html. (Utolsó letöltés: 2015.04.21.) METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 44 Államilag támogatott tabu A következőkben azt kívánom bemutatni, hogy egy olyan kényes témát, mint a szervezett bűnözés, a hatalom nem is engedett fikciós formában a nézők elé tárni, és rájuk bízni saját képzeletüket. Ehelyett az információközlés mellett – a meglévő társadalmi szinten létező elképzelések és vágyak „felszítása” helyett – a képzelet „felitatására” törekedtek, dokumentarista eszközökkel. A BM ORFK Bűnügyi Csoportfőnöksége 1982. január 11-től saját hatáskörébe vonta a korábban a Budapesti és Pest megyei Rendőr-főkapitányságok által vezetett lakásbetörési ügy nyomozását. Ugyanezen év november 1-jén be is fejeződött az ún. Presztízs-ügy nyomozati szakasza; a bűnügy 85 vádlottját pedig a következő években ítélték el jogerősen. 170 bűncselekményt bizonyított rájuk az ügyészség, ebből 147 rendbeli betöréses rablást, illetve ezzel összefüggésben terhükre róttak okirathamisítást, jogtalan külföldre utazást, gépkocsilopást, lőszerrel való visszaélést és orgazdaságot is (Tonhauser 1983: 48). Pintér Sándor, az ügy egyik nyomozója, a Belügyi Szemle számára Egy bűnszövetség felszámolása címmel nemcsak a nyomozás menetét írta meg, hanem lehetővé tette az ügy kronologikus követését, hogy az olvasók – elsősorban a szakmabeliek – képet kapjanak arról, miként keletkezhettek többmilliós vagyonok az állami kontroll kijátszásával a szocialista Magyarországon (Pintér 1983: 96–103). A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) adminisztratív ügyekért felelős titkára, a Közigazgatási és Adminisztratív Osztály (KAO) vezetője, az igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a belügyminiszter, illetve a legfelsőbb bíróság elnöke egy nem nyilvános keretek között működő, valamint pozícióiknál fogva kiterjedt informális hatalommal rendelkező tanácsot működtettek 1957-től, egészen a rendszerváltásig. Praktikus megoldássá vált, hogy a különböző állami szervek vezetői, mint az igazságügyi és bűnüldöző hatóságok, valamint az állampárt képviselői között ezen a fórumon keresztül jöjjenek létre az együttműködések. A Koordinációs Bizottság havi rendszerességgel ülésezett az aktuális bűnügyi és igazságszolgáltatást érintő kérdések kapcsán. Az 1983. február 7-én tartott ülés második napirendi pontja szerint Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke tartott tájékoztató jelentést „a sokvádlottas, kiemelkedő jelentőségű büntető ügyekben az időszerűség megvalósításának akadályaival kapcsolatos tapasztalatokról”.3 A tájékoztató jelentés a Presztízs-ügy miatt született meg, Tonhauser visszaemlékezései szerint a belügyi vezetés csak a nyomozás lezártáig támogatta a szervezett bűnözésre vonatkozó elképzeléseiket, és az emiatt létrehozott nyomozócsoportot is feloszlatták az ügy végeztével (Tonhauser 1983: 48–52). A tájékoztató jelentés ennek szellemében még a bűnszövetség kifejezést is kerülte, noha az a korszak jogi szabályozása szerint, a bűncselekmények szervezett elkövetését jelenti.4 Ehelyett a jogilag legneutrálisabb „sokvádlottas” fogalmat használta a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, hogy kifejtse a jogi szempontból kissé bikkfanyelvű, az időszerűség megvalósításáról szóló teóriáját. 3 Koordinációs Bizottság 1983. február 7-i üléséről készült emlékeztető. http://w3.osaarchivum.org/files/fa/ 999/4/1/koordinacios/1983/koord_biz_83_02_07.pdf. (Utolsó letöltés: 2015.04.20.) 4 „Bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben meg állapodik.” 1978. IV. törvény, IX. fejezet: Értelmező rendelkezések. 137. § 6. METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 51 mezőmegyeri postás álmodozása, hogy vajon bárki hisz-e Magyarországon a szervezett bűnözésben, a médiában nem tiltottként jelent meg, hanem olyan lehetetlen helyzetként, amelynek már a puszta létére utaló jelek is nevetésre adnak okot. A komolyan vehető veszély nevetést kiváltó valószínűtlenséggé alakult át az 1980-as évek első felének magyar médiájában. Michel de Certeau élőhely taktikájához hasonló csellel élő Tonhauser időlegesen válságot tudott előidézni a belügyi nyilvánosságban, mivel saját pozíció nélkül, tudását megfelelő időben felhasználva, hatást tudott gyakorolni a taktikára nem szoruló, önálló, strukturálisan is értelmezhető pozícióval rendelkező igazságszolgáltatásra, amelynek stratégiájában eladdig vakfoltként jelentkezett a szervezett bűnözés. Sturges elmélete alapján a kríziskommunikáció három részre bomlik. Elsőként az információ utasítás jellegű kezelése a cél, amit a Koordinációs Bizottság fentebb bemutatott reakciója testesített meg, akik negligálták a szervezett bűnözés fogalmát, és sokvádlottas ügyként hivatkoztak az ügyre. Annak érdekében, hogy ne is kelljen a szervezett bűnözésre utaló cselekményekkel foglalkozniuk, úgy határoztak a nyomozati szakaszban, vagyis már a megismerés során, hogy szét kell darabolni az elkövetői kör miatt összetartozó ügyeket. Sturges második pontja az információ szabályozása, amely részben megvalósult a Belügyi Szemlében lefolytatott vitában. Jellemző példa a védőügyvédek válasza, akiknek állítása szerint Tonhauser cikke azért hiteltelen, mert olyan ember beszámolóját fogadta el hitelesnek, akinek egyébként érdeke fűződik a hazugságokhoz. Ez a megközelítés azonban nem problematizálja, hogy miként volt lehetséges és elérhető a rendőrök számára, hogy a gyanúsított az ügyvédi védelem milyenségére tegyen terhelő vallomást. A harmadik szempont Sturges modelljében a reputációs menedzsment, ami egy olyan fogalom esetében, mint a szervezett bűnözés, rendkívül problémás. A szókapcsolat ugyanis – deklarált tabuként – egyben társadalmi képzeletet felszító reprezentáció is volt, amelynek megoldására a belügyi nyilvánosság egy másik szereplője újszerű utat választott. Sturges szempontját érdemes összehasonlítani Benoit (1995: 31–63) imázs-helyreállító elméletével, akinek modellje két fő elváráson alapszik. Egyrészt a krízisorientált kommunikáció valamilyen változást megtestesítő eredményre fókuszál, másfelől a pozitív típusú imázs megteremtése a cél. Martinkó Károly dokumentumjátéka úgy kívánta egy felkészült rendőrség képét bemutatni, hogy közben az ügyben érintett személyek értelmi színvonalát kérdőjelezte meg, amiből azt próbálta kimutatni, hogy a szervezett bűnözés mint társadalmi reprezentáció semmilyen konvencionalitással, a valóságra való reflexióval nem rendelkezik. Csupán amerikai, külföldi irodalmakból építkező preskriptív szempontoknak felel meg, amelyek hiteltelen jelekké válnak egy alapos rendőri fellépés alkalmával. Benoit modelljét követve a Belügyi Szemlében folytatott vita a tagadás fázisával azonosítható, majd Martinkó Károly rádiójátéka kijátszotta az igazságszolgáltatás felső vezetésének felelősségét. Benoit (1997: 177–186) kríziskommunikációs tipológiájának következő három szempontja a támadás csökkentése, a korrekciós lépések, végül a hibák elismerése csak évekkel később következtek be. A rendszerváltás idején, a szervezett bűnözéshez is kapcsolódva, Déri Pál (1989: 645–655) és Korinek László (1989: 656–663) levélváltása a Jogtudományi Közlöny hasábjain rámutat, hogy a témával foglalkozó szakemberek között sem volt megegyezés abban, hogy a rablások, gépkocsilopások mekkora mértékben hasonlítanak a nyugat-európai tendenciákhoz. Az 1990-es években viszont már sorra jelentek meg az olyan művek, amelyek a harmadik Magyar Köztársaság kezdetén tapasztalható közés METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 52 vagyonbiztonsági problémákat visszavezették a szocialista időszakban már létező szervezett bűnözői csoportokhoz. Balekok és bűnözők címmel neves rendőrtisztek (Dobos János, Németh Zsolt) készítettek gyakorlati kézikönyvet bűnmegelőzési célból, ahol Diczig István rendőrtiszt Az erőszak és a szervezettség a bűnözésben alcímmel arról írt, hogy habár a pártállam idején tagadták a szervezett bűnözés létét, ám ezen bűnözők hatása és befolyása mégis számottevő volt a szocialista Magyarországon az 1980-as években (Diczig – Dobos – Németh – Rózsa – Somogyi 1992: 163–164). Bócz Endre Egy államügyész vallomása címmel (1997) írt a magyar szervezett bűnözésről, amiről Szabó András kriminológus állítólag úgy beszélt, mint „szocialista szervezett bűnözés” (Bócz 1997: 12–13), amelyet a csempészáruk és az utazás liberalizálása tartott életben. Ezen későbbi megfogalmazások, amelyek a Benoit-modell utolsó két szempontját valósítják meg, részben úgy jelennek meg, mint korrekciós lépések, illetve a felelősség elfogadása. Ezek a szövegek viszont olyan kommunikációs teret írtak le, amire rímel Lázár Guy (2006) és Szabó Márton (1998: 112–117) modellszerű elképzelése, miszerint a polgárival szemben a szocialista nyilvánosság kerülte az érdekkonfliktusokat, és szinte determinisztikusan csak reprezentatív funkciók kielégítésére törekedett. Konklúziók – A szocialista nyilvánosságok kapcsolata Írásom azt kívánta egy esettanulmány keretében felvázolni, hogy túl kell lépnünk a polgári és a szocialista nyilvánosság dichotóm megkülönböztetésén. Az utóbbit Lázár Guy és Szabó Márton sajátos módon úgy definiálták, hogy Habermas társadalmi nyilvánosság elméletében a feudalisztikus uralkodóknak tulajdonított nyilvánosságot azonosították a szocialista korban megjelenő reprezentativitással. Ez a szöveg arra kívánt példaként szolgálni, hogy a szocialista időszak nyilvánossága egyrészt többrétegű volt, másfelől nem csupán a reprezentativitás megélésére szolgált. Az első és az úgynevezett szakmai, mint jelen esetben a belügyi nyilvánosság, elemző összevetésével lehetőség adódik más jelentést és kontextust is találni a szocialista korban megjelent médiatermékeknek. Ehhez azonban rendkívül fontos az eltérő szakmai nyilvánosságokat is vizsgálni, amelyek árnyalhatnák a nyilvánosság szintjeiről vallott elképzeléseket. Irodalom Asperján György (2006): Labancz Anna-gyilkosság. Aspy Stúdió, Budapest Bajomi Lázár Péter (2001): A magyarországi médiaháború. Új Mandátum, Budapest Benoit, William L. (1995): Accounts, Excuses, and Apologies: A Theory of Image Restoration Strategies. State University of New York Press, New York Benoit, William L. (1997): Image Repair Discourse and Crisis Communication. In: Public Relations Review, 2: 177–186. Bócz Endre (1997): „Egy államügyész vallomása…” A szervezett bűnözés elleni küzdelem ügyészi tapasztalatai Magyarországon. In: Belügyi Szemle, 7–8: 11–22. METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 53 Buchholz, Erich – Hartmann, Richard – Lekschas, John (1966): Socialistische Kriminologie. Staats verlag der DDr., Berlin: 96–100. Coombs, W. Timothy (2009): Crisis, crisis communication, reputation, and rhetoric In: Heath, Robert L. – Toth, Elizabeth L. – Waymer, Damion: Rhetorical and Critical Approaches to Public Relations II. New York, Routledge: 237–252. De Certeau, Michel (2010): A cselekvés művészete. Kijárat, Budapest Déri Pál (1989): Kiért és miért hallgattatott el a Belügyi Szemle? In: Jogtudományi Közlöny, 12: 645–655. Diczig István – Dobos János – Németh Zsolt – Rózsa Éva – Somogyi Gábor (1992): Balekok és bűnözők (Kézikönyv a bűnmegelőzésről). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Dr. Balla Péter (1983): A tippadás jogi megítéléséről. In: Belügyi Szemle, 11: 55–57. Dr. Bócz Endre – Dr. Lakatos János (2008): A kriminalisztika egyes aktuális elméleti kérdései. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest Dr. Bodor Endre (1965): 20 év a nép szolgálatában – Élet elleni bűncselekmények. BM Tanulmányi és Kiképzési Csoportfőnökség, Budapest Fóti Andor (1980): Itt az R-csoport. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest Foucault, Michel (1991): A diskurzus rendje. In: Holmi, 6: 871. Gage, Nicholas (1974): A maffia nem egyformán fizet. Kossuth, Budapest Gönczöl Katalin (1987): Bűnözés és társadalompolitika. Akadémia, Budapest Gönczöl Katalin (1992): Bűnözés és bűnmegelőzés Magyarországon a rendszerváltás időszakában. Esély, 1: 42–55. Havasréti József (2006): Alternatív regiszterek: a kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban. Typotex, Budapest Hofi Géza (1976): Még mindig aktuális. Magyar Televízió. https://www.youtube.com/watch?- v=WgeS-yaxfxM. (Utolsó letöltés: 2015. 04. 22.) Horváth Jenő – Bánáti János – Jacsó István (1984): Szervezett bűnözés vagy szervezett hangulatkeltés? Hozzászólás a Szervezett bűnözés? című cikkhez. In: Belügyi Szemle, 3: 50–52. K. Horváth Zsolt (2010): Ex occidente lux (Drang nach Westen). In: Korunk, 7: 97. –. (2011): A barbárokra várva (Drang nach Westen). In: Korunk, 3: 93. Katona Géza (1969): A láthatatlan birodalom. Minerva, Budapest Kókay György – Buzinkay Géza – Murányi Gábor (1994): A magyar sajtó története. MÚOSZ Bálint György Újságíró-iskola, Budapest METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 54 Koordinációs Bizottság 1983. február 7-ei üléséről készült emlékeztető. http://w3.osaarchivum.org/files/fa/999/4/1/koordinacios/1983/koord_biz_83_02_07.pdf. (Utolsó letöltés: 2015. 05. 31.) Korinek László (1989): Miért nincs igaza D. P.-nek? In: Jogtudományi Közlöny, 12: 656–663. Kulcsár László (1982): Betörő, csempészbanda vár ítéletre. Egymást is fosztogatták. Esti Hírlap. 1982. 11. 02.: 4. Kulcsár László (1982): Ötven tagú betörőés csempészbanda ügyében ma ítélkezett a Legfelsőbb Bíróság. Esti Hírlap. 1982. 11. 17.: 12. Lázár Guy (2006): A szocialista nyilvánosság történetének alapvonala. In: Médiakutató, 1. http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_01_tavasz/02_szocialista_nyilvanossag. (Utolsó letöltés: 2015. 05. 31.) Martinkó Károly (1983): Ezt láttuk a tévében is, avagy egy magyar maffia. Magyar Rádió. 1983. 12. 12. Marx, Karl – Engels, Frederick (1975): Collected Works. Lawrence and Wishert Publisher, London, Vol. 4. Moscovici, Serge (2002): A szociális reprezentációk elmélete. In: Moscovici, Serge: Társadalom-lélektan. Válogatott tanulmányok. Osiris, Budapest: 210–290. Papp István (2010): A Politikai Nyomozó Főosztály Mezőgazdasági (Szabotázs-) Elhárító Osztályának szervezettörténete, 1956–1962. In: Betekintő, 3. Peterdi Pál (1984): Dönci sosem volt hekus. Képes Sport, 1984. 01. 12.: 2. Pintér Sándor (1983): Egy bűnszövetség felszámolása. In: Belügyi szemle, 8: 96–103. Spierenburg, Pieter (2001): Violence and the Civilizing Process: Does it Work? Longterm trends in violence / La violence dans la longue durée. No. 2. Sturges, David L. (1994): Communiting through crisis: A strategy of organizational survival. Management Communication Quarterly. 297–316. Szabó Eszter (1992): A magyar társadalom Belügyminisztériumról alkotott képe, a BM arculatépítési stratégiája és taktikája. BM Kiadó, Budapest Sz. K. (1982): Elítélték az ötvenegy tagú tolvaj és csempész bandát. Népszabadság. 1982. 10. 18.: 9. Szabó Márton (1998): Szocialista refeudalizáció. In: Szabó Márton: Diszkurzív térben. Tanulmányok a politika nyelvéről és a politikai tudásról. Scientia Humana, Budapest Szále László (1986): Az akciócsoport. In: A Főváros folyóirata, 8: 11. METSZETEK Vol. 4 (2015) No. 1 ISSN 2063-6415 DOI 10.18392/metsz/2015/1/3 www. metszetek.unideb.hu Bezsenyei Tamás: Megszervezett bizonytalanság avagy a szervezett bűnözés mint a szocialista kori nyilvánosság tabuja 55 Tonhauser László (1983): Szervezett bűnözés? In: Belügyi Szemle, 9: 48–52. Tonhauser László (1999): Nem kérek bocsánatot. Totem, Budapest Vargáné Kiss Katalin (2009): Hogyan kommunikál egy pénzintézet? In: Gecső Tamás – Sárdi Csilla: A kommunikáció nyelvészeti aspektusai. Kodolányi János Főiskola, Tinta Könyvkiadó, Budapest: 288–295.